Tolnamegyei Ujság, 1931 (13. évfolyam, 1-102. szám)
1931-01-14 / 4. szám
XIII. évfolyam Egyes szám ára 24 fillér Szekszárd, 1931 január 14. 4. szám. TOLNAHEGYEI ÚJSÁG Hetenként kétszer megjelenő keresztény politikai és társadalmi lap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szekszárdi Népbank épületében. Telefonszám 85 és 102. Előfizetési díj: Félévre _______6 pengS. | Egész évre______12 pengő. F fi szerkesztő: SCHNEIDER JÁNOS. Felelős szerkesztő: BLAZSIK FERENC A lap megjelenik minden szerdán és ssombaton. Előfizetési dijak és hirdetések, valamint a lap szellemi részéi illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Hirdetések árai: A legkisebb hirdetés dija 1 pengő. A hirdetés egy 60 milliméter széles hasábon millimétersoronként 10 fillér. Állást keresőknek 50 százalék engedmény. — A hírrovatban elhelyezett reklám-, eljegyzési, családi nir, valamint a nyilttér soronként 60 fillérbe kerül. ■ Zajlik a világ. Bármerre vetjük szemlélő tekintetünket, világsaerte mindenütt bajt, zavart, nyugtalanságot és bizonytalanságot látunk. A világháború széttépte az emberi szolidaritás kötelékeit s a békeszerződések megrögzitet- ték a szakadást a nemzetek között és állandósították a visszavonást éB az ellenségeskedést. A feszültség nem volt oly éles a világháború előtt, amilyen döbbenetes mértéket öltött a világháború és a szerencsétlen békeszerződések után. A győztes hatalmak, féltvén zsákmányukat, lázasan fegyverkeznek, mig a legyőzött nemzeteket védtelenségre kárhoztatják. A békeszerződések összefüggő, összetartozó viruló gazdasági területeket téptek szét s kétezer kilométerrel megnyujtották a vámhatárokat, ha- tatmi sorompókat állítva az árucsere és a gazdasági vérkeringés útjába. Ez okozza és ez élesíti ki példátlan erővel a gazdasági válságot, amely — mig a mai nemzetközi állapot tart és mig a békeszerződések érinthetetlen tabut alkotnak — megoldhatatlan felírd at «fé’áUitjaaz egész világot. Csak körül kell néznünk és számba vennünk a szembeszökő jelenségeket, hogy igazolva lássuk a nemzet közi helyzetnek ezt a sötét rajzát. Amerikát, amely a háború folyamán a világ bankárja lett, a legerősebben sújtja a gazdasági depresszió. A munkanélkülitk száma az amerikai Unióban tízmillió főre rúg. A farmerek a tönk szélére jutottak b az egész amerikai közgazdaság lezuhant a prosperitás magaslatáról és évről- évre mindjobban hanyatlik. A gazdag Anglia súlyos küzdelmet vív a gazdasági válsággal és a munkanélküliek száma — a munkáskormány uralma alatt — meghaladja immár a kétmillióháromszázezer főt. Franciaországban a túlságos bőség, a fölös gazdaság és aranykészlet, az „embarras de richesse0 okozza a bajokat. Az árak emelkednek, ami a nagyfokú pénzbőségnek rendeB következménye szokott lennij s ez károsítja az exportot, a termelt javak külföldi értékesítését. Franciaország ezidőszerint egyetlen államot sem tart elég jónak arra, hogy fölös tőkéit a biztosság éizetével, hosszulejáratra kihelyezhesse. Csatlósainak, a kis- antant államainak Bem hitelez. Lengyelországnak sem. Mindössze Romániának juttatott az őszi hónapokban kétszázmillió frank (mintegy negyven millió pengő) mezőgazdasági hitelt, ami körülbelül a fele annak a kölcsön- előlegnek, amelyet a Bethlen-kor- mány a külföldön a legyőzött Magyar- országnak szerzett. A kisantant államai válságból-válságba sodródnak. Nemcsak a gazdasági krízis súlyos nyomását érzik, hanem politikai bizonytalanság, a jövő nek bizonytalansága is remegteti valamennyit. Csehszlovákiában ott van a belső ellentét csehek és tótok, 1 csehek és németek, csehek és magyarok és ruthének között. .Kifelé pedig ■ ott az ellentét Németországgal, Ma- I gyarországgal és Lengyelországgal. Romániában nyilvánvaló a belső ellentét a regátbeli és az erdélyi románság között s a külső ellentét Oroszországgal, Magyarországgal és Bulgáriával. Jugoszláviában szembeötlik a belső ellentét a bor vétókkal, a szlovénekkel, a macedoniakkal, a magyarokkal, a németekkel, kifelé pedig az ellentét Olaszországgal, Ma gyarországgal és Bulgáriával. Elére- állított vészes állapotok ezek, amelyek pokoli kirobbanás veszedelmét hordják magukban. Ismeretes az éles elentét Olaszország és Franciaország között. Kiszámíthatatlan helyzet ez, amely a világ békéjét fenyegeti. A legyőzött államok közül Német ország nyögi a reparációs terheket. Nem tudja államháztartását egyensúlyba hozni s a német nemzet nem bírja elviselni keleti határainak szétosztását s nem tudja elviselni az egyenlőtlen elbánást, a birodalomnak másod- rangú áilamá történt degradálását. Az ezeréves Magyarországot megfosztották területének és lakosságának kétharmadától, megfosztották erőforrásaitól és ezzel küzködő, tespedő életre kárhoztatták. Van bzívós életerő ebben a nemzetben, amely az utolsó tis esztendőben kivívta az egész világ elismerését és világszerte tiszteletet parancsol a magyar nemzet iránt. De a magyar népnek és kormányának is példátlan erőfeszítést kellett tennie és határtalan odaadással kell munkálkodnia azon, hogy fenntartsa magát és biztosíthassa jövőjét. Zajlik a világ. Az a mesterkélt hatalmi rendszer, amelyet a békeszerződések létesítettek, minden eresztékében recseg és ropog. Vajúdik a világ és a megváltó fordulatnak meg kell születni, mert máskülönben Európa újra lángtengernek és vérfürdőnek néz elébe. A sötét éjszakának véget kell érnie, mert ez nem mehet tovább. Szerencsére már a virradat sugarai íb előtörnek a sötét fellegekből. Érik világszerte a jobb belátás. Már nőt- tön nő azoknak a tábora, akik a revíziót sürgetik. A szerencsétlen békeszerződések békés revíziójának mihamarabb el kell következnie. In hoc sigco vinces 1 Benyouszky gróf és dr Sfrakoss lengyel konzul látogatása Szekszárdon. Lapunk múlt számában hirt adtunk | hozzánk Szekszárdra is ellátogat, arról, hogy Benyovszky Móric gróf, j hogy a gazdaközönséggel személye- az Alsódunántuli Mezőgazdasági Ka- j sen megismerkedhessék. Benyovszky mara uj elnöke, körútja alkalmával I Móric gróf f. hó 9-én érkezett SzékClskele. Irta: Dr Teveli János. Magyarosan irom a nevét, pedig német volt szegényke. Ebből a névből sem okosodik ki nálunk senki- sem, akkor sem, ha németesen imám le: Zischkele ... Hiszen ő maga sem szerette ezt a nevét, egészen véletlenül tudtuk meg s ha ezen a néven szólítottuk, félig tréfásan, félig komolyan mindig óvást emelt és mindig azt mondta: — Mein Namen ist Franziska. Schwester Franziska — tette rendesen hozzá, mert ő is, mint a háború tisztes emlékű ápolónőinek komolyabb része, szerette magát, fehér ruháját, fehér kendőjét és egész ápolónői mivoltát az apácának magasabb nimbuszába burkolni. Épen annak a történetét, a szomorú történetét akarom elmondani, hogy hogyan tudtuk meg az ő Ciakele nevét. Tizenhárom évvel ezelőtt volt, 1917 nyarán, a harmadik isonzói csata után. A z.-i tartalékkórházban voltam akkor, mint tábori lelkész. Hatalmas deszkabarakktelep volt ez a K. u. k. Reservespital, egész kis város, közel száz deszkaépülettel, külön vízvezetékkel, villanyvilágítással, csatornahálózattal, két vaBUti állomással. Valami túlbuzgó mérnökkari alezredes még egy fiók-krematóriumot is épített, de mert ez az ötlet általános reoensust keltett mindenfelé és mert a beteg tisztek és azok családja előre óvást emelt a holttestük főipörkölése ellen, mint ők mondták, — az épületet átalakították dezinficiáló intézetnek, továbbá, téglából lévén építve, abba helyezték el a számvevőséget a pénztárral, a postát és a . . . dunklit. A dunkliról szólván, csak úgy zárójelben említem meg, hogy a szakácsunk, a bécsi békebeli Sachernek egyik szakácsa, ki elsőrendű művésze lehetett a mesterségének, de mert nálunk 31 tisztre naponként csak egy kanál zsírt kapott, hát elképzelhető, hogy milyen gyöngén remekelhetett, — mondom, ez a szakács egyszer kiszökött egy tiszti társasággal, a cukrászdában megevett állva, öt perc alatt 11 indiáner-fánkot, de vissza- szökni már nem bírt, a kapuőrség elfogta. A parancsnokunk, egy mogorva cseh főtörzsorvos, talán az elfogyasztott tizenegy indiáner fejében, 11 napi egyesre büntette s a napiparancsban a két kukta közül az egyiket, aki addig begyújtásnál, krumpli- hámozásnál és mosogatásnál (Uram, azt is hogyan !) egyebet nem végzett, „kivezényelte0 szakácsnak. Egek, mit evett az a harminc tiszt majdnem egy tucat napig I A harmincegyedik, t. i. a parancsnok, azon idő alatt a beteg konyhát járt „ellenőrizni0, fölváltva egy Schweinscarré meg egy Kalbskotlett erejéig ... Ebben a tartalékkórházban történt, hogy tripla ünnepet íb ültünk egyszerre. Akkor jelent meg boldog em lékü IV. Károly királyunk rendelete az uj osztrák- magyar címerről, mely tudvalevőleg a magyar nemzetnek egyenrangúságát volt hivatva teljesen kidomborítani. Mi magyar tisztek — szolgálatban levők és betegek — elhatároztuk, hogy amikor majd „auf allerhöchsten Befehl0 as uj óimért fölteszik, egy spontán hazafias ünnepet rendezünk. De nehogy a cseh irigység elgáncsolja az ünnepünket, elhatároztuk azt is és pedig becsületszóra, hogy a készülőfélben lévő ünnepségnek ezt a részét eltitkoljuk mindenki előtt, de legkivált a parancsokunk — és az ő magyar adjutánsa előtt. Magyar adjutáns . . . ? „Szépen magyar0, mondaná a pesti jassz. Jellem- télén fráter volt, a parancsnokot, ki vakon bízott benne, az orránál fogva vezette, a személyzetet sanyargatta és brutalisálta, az ápolónőket üldözte, tiszttársai negligáló, majdnem sértő magaviseletével nem törődött, az ősz szeomlás napjaiban, épen mikor lelepleztük, hogy a kórház leltárából két láda fehérneműt lopott, egy éjszaka meglépett. Mi lett belőle, mi nem, ég a megmondhatója. A másik ünnep, melyre készültünk, az ápolónők m*gyar főnökasszonyának a nevenapja volt. Előkelő sárosi család sarja volt, katonatiszt leánya, katona özvegye, talpig urinő, kinek egyetlen tekintete rendet tudott teremteni, ha néha egyet zökkent a szekér ... Az bizonyos, hogy soha föl nem borult. Keresztnevét ideirom: Desirée . . . Május 23-án volt a nevenapja. A harmadik alkalom volt, hogy a tábori püspök, dr Bielik Imre, bejelentette látogatását. Utolsó képviselője volt ő a régi cs. és kir. ar- mádia főpapjainak, születésre tőt, aki mingyárt három nyelvvel lépett a tábori lelkészi szolgálatba s a különböző garnizonokban még három nyelvet tanult hozzá, úgyhogy betegjeink mindegyikével anyanyelvén tudott beszélni. Mi magyar tisztek a tábori püspökjöttének hírére elhatároztuk, hogy a tripla ünnepet összekötjük. Pár perc alatt készen volt egy jóképű kabaré terve. Anyag volt bőven —- annyi ember között hogyne akadt volna mindenre vállalkozó . . . Még zongorát is szereztem. A „Baross otthon0 ipartestttlet gondnoka nálunk volt számvevőőrmester; persze hogy kikölcsönözte a zongoráját, melyet az élelmezési kocsi be is szállított. Volt egy erdélyi magyar tanító, remekül zongorázott, a román papnak ritka szép baritonja volt, a tartalékkórház levélhordója egy vidéki színtársulatnak az ötven felé járó „intelligeneia pertlis0 tagja volt, az vállalkozott a betanításra: szóval varázsütésre készen volt a programra.
