Tolnamegyei Ujság, 1931 (13. évfolyam, 1-102. szám)

1931-01-10 / 3. szám

4 TOLNAMEGYEI ÚJSÁG Bors Irén, polgári iskolai tanárnő 'életének 23 ik, tanári működésének első évében hoBszu szenvedés és a halotti szentségek ájtatos felvétele után Pakson január hó 6 án meg­halt és 8 án kisírták örök nyugvó helyére. A elhunytban Bors József és neje Graf Irén gyermeküket gyá­szolják. A megboldogult Bors József paksi rk. kántortanitó leánya volt és a szegedi egyetem tanárképző főisko Iájának elvégzése után a Szent Or- solyarend dombóvári intézetében ta- nitott. Onnan nevezték ki nemrégi­ben a paksi állami polgári iskolához h. tanárnak. BerényiBéla csendőrőrnagy osztály­parancsnokot és nejét fájdalmas csapás érte. Berényi Béláné édesanyja, med- vécéi éB kisbisztercei Medveczky Dá­niel oé múlt év december 7-én, édes atyja pádig e hó 9 én 79 éves ko­rában Pozsonyban elhunyt. — Községi tísztujitás a slmontor- nyal járásban. Gyünkről írjak hogy január 12 én Ssakadátoo, Diósberény- ben, Kalaznón és Murgán; 13 án Varsádon, Kistormáson és Kölesden; 14 én Keszóhidegkuton. Belecskán és Tolnanémediben; 16 ánMiszlán.Nagy- székelyben, Kisszékelyben és Udvari bánj 17 én Simontornyán és Pálfánj 20 An Ucdbotjádon éB Felsőnánán; 22 én Sz razdon Duzson és Hőgyé- szén. Január 23 án pedig Gyönkön lesz az elöljáróságok választása* — Tanító választás. A kurdi róm. kát. iskolaszék iskolája tanítójául Fuhrmann Ernő oki. néptanítót vá­lasztotta meg. — Szombaton lesz a szekszárdi Iparosbál. A farsang egyik leg­sikerültebb báljának ígérkezik az iparos kartonbál, amely szombaton lesz a szekszárdi Iparosszékházban. A rendező bizottság azzal, hogy kar­tonbálnak rendezte a bált, nagy gondtól szabadított meg sok lányos családot és tette lehetővé, hogy az idegengyártmányu nehéz selyem és cripkernhák helyett, a magyar textil­ipar támogatásával egyszerű, de ízlé­ses és. mindenekfölött magyarabb szempontból oldotta meg a női ruha kérdést. A tánc megkezdése előtt nagyszerűnek ígérkező műsorral szó­rakoztatják a közönséget. Hemmert János tanítványaival zeneszámokat ad elő, az Ipurosotthonnak, a kultur estélyekről jól ismert műkedvelői ki­sebb jelenetekkel szerepelnek és Lendvai János magyar nótákat éne­kel. Belépőjegy 150 pengő. — Januar 3**lg érvényesek a MÁV 1930. évre kiállítóit kedvezményes Jegyei. A MÁV igazgatóságának köz­lese szerint a m. kir. kereskedelem­ügyi miniszter az 1930. évre kiadott kedvezményes áru bérletjegyek, vala­mint az éves és időleges szabadje- gyek órvénytartalmát az 1931. évi január hó 31-ig megbössaabbiiotta. — A községi háztartások rende* zéséről szóló törvényjavaslat rövide­sen a törvényhozás elé kerül. A na­pokban a belügyminisztériumban fon­tos értekezletet tartottak, melyen a községi háztartások rendezéséről szóló törvénytervezet különböző pénzügyi rendelkezéseiről tárgyaltak. A tár­gyalásra kerülő törvényjavaslat szö­vegét már teljesen ki is dolgozták és é tanácskozáson esak arról tár­gyaltak, vájjon az a közös alap, amelyet a községeknek és várme­gyéknek átengedett egyes adóalapok­ból akarnak létesíteni, mennyiben tudja biztositani a községek kiadásait. A törvényjavaslatot bizonyára nagy örömmel fogadják mindenhol, mert intézkedései lehetővé teszik ‘a most túlságosan felszaporodott községi pót­adók leépítését és a községi ügy­kezelés egyszerűsítését is. A javaslat / szabályozni fogja úgy a megyei vá­rosok, mint a községek beruházási tevékenységét és igen erős bírálat alá veszi ezek költségvetéseinek ősz- szeállitását is. A javaslat pénzügyi rendelkezéseiről még több tanács­kozás Ibbz, de igy is e hó végén, vagy február elejen a Ház elé kerül. — A községek jégszüksóglete. Szá­váid Oszkár alispán a hideg idő be­álltával körrendeletileg hivta fel a községeket, hogy a közegészségügyi szempontból szükséges kifogástalan minőségű jeget szerezzék be. Ameny- nyiben ilyen jég a tél folyamán nem lesz kitermelhető, akkor a községek szükségletüket SzekBzárd város köz­üzemeinek a jéggyárából tartoznak majd beszerezni. Yillanyszerelést és javítást ol­csón és szakszerűen végez SOMMER mechanikus, Szekszárd. Telefon 51. — Mulatság. A Faddi Róm. Kát. Legényegyiet Szilveszterkor jól sike­rült táncmulatságot tartott, amely al­kalommal többen fe>ülfizettek, hogy az egyesületet anyagilag támogassák. — A népszámlálás munkája as egész vármegyeben megfeszített erővel fo­lyik. A kitűzött időre azonban a nepszámláló biztosok nem tudnak kötelességüknek megfelelni, mert az utólsó pillanatban arra is rendeletet kaptak, hogy nekik kell kiállítani a képviselőválasztók adatait tartalmazó kérdőlapokat, valamint az országo aan megszervezett és az év elejétől életbe léptetett bejelentő hivatal be­jelentő lapjait is, ami a munkájukat majdnem megháromszorozza. Hogy a népszámlálás eredeti céljának pon­tosan meg tudjon felelni, igen sok helyen a szorosan vett közigazgatási személyzetet is ki kellett rendelni a népBzámláló biztosok segítségére. — A földhaszonbérek módosítása. Az Országos Magyar Földbérlő Egye­sület a decemberi gazdanapok aikal mával tartotta közgyűlését. Ezen a' közgyűlésen az érdi-kelt bérlők és bérbeadók részéről felmerült az a kívánság, hogy a terményárak nagy­arányú eltolódása miatt a jelenlegi földhaszonb'érek' további fenntartása egyeB esetekben a földbérlők, más esetekben pedig a bérbeadók részére tovább mór lehetetlen, mert a haszon­bérek vagy nem állanak arányban a földbirtok jövedelmezőségével vagy pedig nem biztosítják a bérbeadónak a földbirtok után őt jogosan meg­illető jövedelmet. A javaslatok alap­ján a közgyűlés elhatározta, hogy megfelelő akcót indít, hogy ez a kérdés a közérdek teljes kiegyenlí­tésével általánosságban rendeztessék. A földmivelésügyi kormányzat pedig felkérte az egyesületet, hogy erre vonatkozólag konkrét adatokat ter­jesszen elő. Az Országos Magyar Földbérlő Egyesület tehát felkéri azokat a íöldbérlőket és bérbeadókat, akik úgy találják, hogy az eddigi haszonbér tovább nem tartható fenn, különösen azokat, akiknél pénzben megállapított vagy termények egyen- értékben meghatározott haszonbér van, hogy adataikat sürgősen jelent­sék be az Országos Magyar Föld­bérlő Egyesület cimére: Budapest, VIII., EBzterházy ucca 30 szám. A szükséges adatok: a bér nagysága, a bérlemény területe, a bérszerződás lejárata. Ezenkívül természetesen min­den más a bérleti viszonyra vonat kozó adat közölhető és azokat szí­vesen veszi az Országos Magyar Föld­bérlő Egyesület, hogy ezek alapján a kormány elé juttatandó adatgyűjtés megfelelően kidolgozható legyen. — A Szekszárdi ZeneegyesOlet Szilveszteri mulatsága fóoyes anyagi sikerrel zárult. Az elnökség és a zenekari bizottság megfeszített mun­kájának nemcsak erkölcsi, de anyagi sikerei is voltak. Bruttó bevétel 985*50 P, a kiadás 651*12 P volt, igy a mulatság 334*38 P tiszta jöve­delmet eredményezett, amelyért a fáradhatatlan rendezőség valóban el ismerést érdemel, — Leszállították a Társadalom biztositó késedelmi kamatpótlekát. A nagy gazdasági pangás ertdményezte tömeges fizetésképtelenségek és a nehéz kereseti lehetőségek különösen az iparos és kereskedőtársadalomban váglak érzékeny sebeket. A munka­adók örömmel veszik ezért tudomá­sul azt a kedvező hirt, hogy a Tár sadalombiztositó Intézet az eddigi 2% os havi, illetve 24°/0 os évi kése­delmi kamatpótlékot, amit eddig a késedelmesen befizetett járulékok után fizettettek, 1931 január 1 tői a felére, vagyis havi l°/o, illetve évi 12°/ö-ra szállította le. — Szinelöadás. A Dunaföldvári Szociális Misszió Társulat Szt. Teréz Leányegyesülete folyó hó 6 án este 7 órai kezdettel kiválóan sikerült műkodvelői előadást tartott. Színre került a „Karácsony-est“ c. színmű és a „Fel pásztorok“ c. 3 felvonásos pásztorjáték. A színdarabok előtt és közben ügyes szavalatok és konferá- lások töltötték ki az időt. A föld míves ifjakból és lányokból álló sze­replők pompás játékukkal állandóan lebilincselve tartották a kaszinó dísz­termét megtöltő közönség figyelmét. Dr Issum Adóm ®w tüzlfakereskedése és faaprltótelepe Szekszárd! Keselyűs! ut. — Telefon 21. sis Mindenféle kemény és lágy hasáb és dorong tűzifa (kétéves vágású száraz fa) legolcsóbb napi áron és kedvező fizetési feltételek mel­lett házhoz szállítva kapható. — Megrendelések a telepen, valamint Fekete Géza — a telep vezetője — Wosínsky Mór ucca 26. szám alatti lakásán és Welsz Andor ujságüzletóben eszközölhetők. Vágott keményfa házhoz szállítva mitermázsánként _ _ _ _ _ _ p 4*— Vá gott gyertyánfa » * » — — _ P 4‘50 Tű zifa ölenkénti felfürészelése a telepen _ _ _ _ _ _ _ _ p 2*50 Fű részeiéi és aprítás együttesen _ _ _ _ ___ ______ p 5*— 1931 január 10. Az előadás nagy erkölcsi és anyagi sikere a fáradhatatlan Halka Lucia missziós nővérnek az érdeme. Az elő. adás előtt Cseh Ferenc belvárosi káp Ián, a Leány Egylet egyházi tanács- adója, könyeket fakasztó szavakkal emlékezett meg a ravatalon fekvő nemesszivü elnöknőről, Keller Gyű- Iónéról. Felhívta a jelenlevőket, hogy az előadás megtartását ne vegye Benki kegyeletsértésnek, hiszen az előadás " anyagi jövedelme a város szegényeié I kikért a kihűlt nemes szív életében I oly odaadóan és szeretettel fáradozott. — Egy artistanő tragédiája. Á vándorkomédiások szomorú vége érte K el Serfőző Mária 45 éves artistanőt. ! A szerencsétlen asszony, aki majd egy emberöltőt töltött el ezen a sok szenvedéssel és nélkülözéssel járó S pályán, egyik faluból a másik faluba gyalogolva szerezte meg a létének í fenntartásához szükséges legsseré- I nyebb anyagi eszközöket. A napsk- I ban a Majsamiklósvár község köze- I lében levő Károly-majorban egy \ boglya tövében holtan találták meg * őt. A hivatalos bizottság a hatósági a hullavizsgálat során megállapította, I hogy Serfőző Mária kimerültségében ! elaludt a boglya tövében és ott meg- ,| fagyott. — Erdésztemetés Páriban. Tragi- I kus körülmények közi, fiatal kor- I ban halt meg Pápszi János a herceg ■ Esterházy uradalom erdészeti alkal- I mazottja, akit hirtelen támadt és . nagy erővel fellépett fájdalmas beteg- j Bigével beszállítottak a pécsi klini- 1 kára. A gyorsan alkalmazott műtét I sem segíthetett rajta és mire a beteg­szállító autó visszaszállította Páriba, I már meg is halt. Zenés temetésén I úgyszólván az egész község résztvett, 1 sőt vidékről is sokan. A koporsót ] egyenruhás uradalmi erdőőrök vitték 1 Utolsó pihenőjére. — Philips rádiót 18 havi részletre vehet SOMMERNAL Szekszárdon. ] Telefon 51. — Oszkár bácsi Szekszárdon. Régi ] kivánsága a varosunkban lakó gyer­mekeknek és szülőknek, hogy az évekkel ezelőtt nálunk járt Oszkár - bácsi egy mesedélután keretében j ölömet szerezzen a kicsinyeknek. ! Értesülésünk szerint a kiváló mese­mondó és meseköltő mielőtt külföldi útjára indulna, eleget tesz az általá­nosan megnyilvánult óhajnak és leg­közelebb Szekszárdra érkezik, hogy legújabb meséinek művészi elmondá­sával megörökítse népszerűségét az újabb.nemzedék előtt is Tekintettel a sok helyről történt meghívásnak, Oszkár bácsi kizárólag csak egy mesedélutánt tart városunkban. A mesedélután idejét a legközelebb kö­zölni fogjuk. — Ráesett a kidöntöft fa. Heid János 21 éves szálkái favágó e hó 8 án az erdőben fadöntésnél dolgo­zott. Amint a fa már dőlni kezdett, Heid el akart előle ugrani; de egy már levágott fa ágai visszatartották és a dűlő fa ráesett, A balesett kö­vetkeztében a fiatal favágó bal comb- csonja eltörött. Beszállították a szek­szárdi közkórházba. — Gyanús csavargó. A zombai őrs járőre, 2 án közbiztonság elleni ki­hágás miatt letartóztatta Singer Ignác 50 éves lakás és foglalkozásnélküli csavargót. Singer az 1930. évben Keszthelyen, Balatonszentgyörgyön, Kéthelyen, Marcaliban, Szombathe­lyen, Pécsett, Mohácson, Bátaszéken, Tolnán fordult meg, alapos a gyanú, hogy ezen helységekben valami bűn­cselekményt követett el. A csendőr­ség a csavargót a bonyhádi főszolga- biróhivatalnak adta át. — Villamossági szereléseket szak­szerűen végez FÁBIÁN SÁNDOR elektrotechnikai vállalata.

Next

/
Thumbnails
Contents