Tolnamegyei Ujság, 1931 (13. évfolyam, 1-102. szám)
1931-03-11 / 20. szám
1931 március 11. TOLNAMEGYEI ÚJSÁG $ iámért Traumideale keringő je töl tötték ki a hangverseny első felét. A második részt Kéler Béla Magyar vígjáték-nyitánya vezette be. A dombóváriak csodálkozásuknak adtak kifejezést, hogy a zeneegyesület 18 tagú senekara ily tökéletességgel tudta e nehéz darabot előadni. Utána Leopold : Hungária ábránd következett. Úgy ezzel, mint Brahms Magyar táncaival is hatalmas sikert értek el, de nem volt kisebb az erkölcsi siker Kálmán Imre Huszárindulójával sem, amit a ssünni nem akaró tapsvihar miatt meg is kellett ismételni. — A bonyhádi tűzoltóegylet közgyűlése. Szombaton tartotta a bonyhádi tflzoltóegylet évi rendes közgyűlését, melyet dr Schreck Adám elnök nyitott meg, rámutatva arra a nagy munkára, melyet az egylet az 1930. év folyamán végzett. — Majd Knábel Vilmos járási tüzfelügyelő, egyleti parancsnok tette meg évi jelentését, melynek során bejelentette, hogy a testület az elmúlt évben 8 esetben vonult ki tűzesethez és mindannyiszor sikerült a vészt elhárítani mielőtt az nagyobb arányokat ölthe- tett volna. A járási versenyen Zom- bán Bzintén részt vett az egylet Levente tfiioltócsapata, az ifjúságiak között az első dijat nyerte. Az or- eságos és országos jellegű versenyek, megyei és körzeti versenyek dijait ez a 60 éves fennállását ünneplő egylet, mind az elmúlt 10 év alatt sze- ■ Feste. Az indítványok során elhatá I rosták, hogy az egylet 60 éves fenn- I állását országos körzeti versennyel I kapcsolatos jubiláns ülésen fogja meg ünnepelni. Ugyancsak ez alkalommal kérte és bizta meg a közgyűlés Kná- I bel Vilmos tftsíelttgyelőt, hogy a I bonyhádi önkéntes tüzoltóegylet 60 I éves történetét . irja meg, melyet a I I testület saját költségén fog kiadatni. Steiger fakereskedönél I egy métermázsa. 2 éves száraz apriÍ ! tott bükk vagy gyertyán tűzifa házhoz szállítva 4 pengő 50 fillér. — I Telefon 46. — Halálozás, özv. Lendvay Ödönné ez. Égi Margit, életének 64-ik évében Szekszárdon, f. hó 7-én elhunyt és 9-én temették a róm. kát. egyház szertartásai szerint az újvárosi sir- kertben. Az elhunytban dr Péter Imre I járásbiró neje sz. Lendvay Evelin anyját gyászolja. Kovách Béla gi. kir. rendőrt*' I nácsos folyó hó 8 án életének 50 ik I évében Budapesten meghalt és ugyan 11 ott helyezték örök nyugalomra. Az I elhunyt fia volt néhai Kovách Qyula kisvejkei főjegyzőnek. — A Szociális Misszió működése Tamásiban. A Száváid Oazkárné ál- I tál életire keltett tamási missziós szer vezet működésének néhány éve alatt ^valóságos csodákat müveit. A kitartó munka csendben folyt ée a missziós •hölgyek fáradozása száz és száz gyermek arcára csalt boldog mosolyt, | azáz és száz szegény szülő arcáról és elhagyott öreg ember homlokáról si- mitotta le a kitségbeesés ráncait. — Tamási vezetősége kérelmére vette fel a szervezet á szegényházi ápoltak, szegény csatydok gyermekeinek, az elhagyatott betegeknek és a szegény sorsú szülőnőknek a gondozását proignntfmfóta és a programmot — gyönyörű jredményeket produkálva I— végre A hajtja. Tamási elöljáró- : »ága hálás, saivvel gondol erre a fáradságos munkára és eiuton is kö , ssönetet mond a szervezet minden \ tagjának azt óhajtva, bár adna a Mindenható minden] magyar községnek egy egy hasonló szeryeietet. -A tamási siervezet élén dr Frey- ler Károly né, járási tiszti orvos neje 4U, aki fáradhatatlan munkatársaival mindent elkövet, hogy ep ss igazán nemes munka mindenhová segítséget vigyen, ahol arra szükség van. — Gazdák figyelmébe! A« ÁllattenyésiVAsárra uiasós ne mulasssák el a Sirály cipőüslet, Budapest, Erzsébet körút 40—42. szám alatt levő üzletének kirakatait megtekinteni, ahol elsőrendű minőségű és legdivatosabb formájú cipők olcsó egységáron szereshetők be. VILLAMOSSÁGI és erőátviteli berendezések szakszerű szerelését vállalják Titte Testvérek, Szék* szárd. Telefon: 91. — Ötvenkét évig lakott egy házban. A napokban balt meg Keller Mór bonyhádi 81 éves öreg ember, aki arról volt nevezetes, hogy egyhuzamban 57 évig lakott a bonyhádi Horthy Miklós-tér egyik házában. Az utóbbi 31 év alatt egyetlen egyszer sem ment ki az utcára, a háború kitörése után pedig alig érintkezett a házban levő két másik lakóval, mert mindig azt hangoztatta, hogy kiveszett az emberekből a szeretet, a megértés és egymás iránti megbocsátás. —* Betörés Németkéren. Németkér községben folyó hó 4-én virradóra Pesaterica János ottani lakos lakásába ismeretlen tettesek betörtek és onnan 2 pár viseltes csismát, egy feketeprémes télikabátot, egy zöldes ágy térítőt, egy ezüst női nyakláncot, 5 méter fehércsikos kékfestő női ruhakelmét, 16 méter damaszt ágyhusa tot és egy sültcsirkét elloptak. A tettesek kézrekeritésére a nyomozás bevezettetett. fábiír bádió anon jó i — A Bonyhádi Ag Ev. Legény- egylet O hó végén tartja vallásos estjét a Protestáns Kör nagytermében. A részletes esti műsort annak idején közölni fogjuk. — Kis sérülésből életveszedelmes fertőzés* Megírtuk, hogy Tóth András szekszárdi munkás, a városi közüzemek alkalmazottja a szenny vizcsa- tornahá'ózat derítő medencéjének a tisztításánál foglalkozva egy piszkos dróttal kissé megsértette az ujját. A sérülésnek nem tulajdonitott nagy jelentőséget és csak akkor ment orvoshoz, amikor a jobb karja erősen feldagadt. Kezelő orvosa azonnal kórházba utalta, ahol mindent elkövettek a fertőzés tovaterjedésének megakadályozására. De minden fáradozás hiábavaló volt, mert a vármérgezés olyan erővel lépett fel, hogy Tóth András életének a megmentésére dr Novák Miklós egyetemi magántanár kénytelen volt a szerencsétlen munkás jobb karját tőből amputálni. — Feljelentette az urát. Petróci József zombai lakos nem a legjobb viszonyban ólt feleségével. A asszony ott íb hagyta az urát és többszöri hívásra sem akart hozzá visszamenni. Még a múlt év december havában, amikor még együtt éltek, az asszony valami gyanús színű folyadékkal félig megtöltött orvosságos üveget talált a szalmazsákja belsejében. Petrőcinénak az is feltűnt, hogy ura az istállóban beszélgetett egy mihálydombpusstai lakossal és közben azt mondta, hogy hozzon neki Zombiról kénesgyufát. Az asszonynak az a gyanúja támadt, hogy az ura meg akarja őt mérgezni. — Ezért most feljelentette Petróci Józsefet. — Aranyérnél és az evvel járó béldugulás, repedés, kelés, gyakori vizelési inger, derékfájás, mellssoru lás, szívdobogás és szédülési rohamok- | nál a természetes „FeretlC József“ keseiüvia hisanálata kellemes meg könnyebbülést eredményes. A belső bajok orvosai ai igen enyhe hatású Ferenc József viaet sokszor mindennapi használatra reggel és este egy- egy félpohárnyi mennyiségben rendelik. A Ferenc József keseiüvia gyógyszertárakban, drogériákban és fűsserüsletekben kapható. FÁBIÁN BADIÓ UlOie IÓ1 — A tengelicl szőlőhegyi kocsmai verekedóe a törvényszéken. A múlt év november utolsó vasárnapján két vidám asztaltársaság mulatott Saalai Györgyné kistengelio szőlőhegyi kocsmájában, ahol azután ez a két társaság valami csekélységen öisae- vesaett. Ssó siót követett és a vita kösben Kovács JánoB a másik társaság egy tagját Máté Ferencet kihívta az udvarra, ahol parázs veszekedés következett, mert a legények mind kimentek a két vitatkozó után a teremből. Egymásután csattantak el a pofonok és rövid idő múlva Máté Ferenc hasba szúrva összeesett. A megsérült legény segélykiáltásaira Virág Jóasef, a kocsmárosné veje kiszaladt és látta, hogy a földön fekvő Mátét Hunyadi Lajos és Dózsa Gyula ütlegelik. Virág ellökte Hunyadit és Dózsát, majd felkapta Mátét és bevitte az anyósa ssobájába, ahol a súlyosan sérült ember elmondotta, hogy Hunyadi Lajos ssurta meg őt. Mátét a Ssekszárdról kihívott mentők rögtön beszállították a szekszárdi kórházbe, ahol dr Novák egyetemi magántanár még az éjjel folyamán súlyos műtétet végzett rajta. A sérülés be is gyógyult és a beteg állapota javult is, de kösben tüdőgyulladást kapott, amelynek során január 15 én saivbénulás következtében meghalt. A csendőrség még a verekedés napján őrizetbe vette Huoyadi Lajost es Dóasa Gyulát és mindkettőt beszállította a szekszárdi fogházba. Ennek a halálos végű kocsmai vere kedésnek négy vádlottját siombaton, e hó 7 én állították a törvényszék Wandl-tanácsa elé. A kir. ügyész Hunyadi Lajost szándékos emberölés bűntettével vádolta ; Dózsa Gyulát, mint bűnsegédet, Kovácj Jánost és Szűcs Józsefet pedig mint bűnrészeseket vonta felelősségre a bíróság. A törvényszék az ügyben számos tanút hallgatott ki, végül Hunyadi Lajost szándékos emberölés büntette miatt 6 évi fegyháira, Dózsa Gyula bűnsegédet 3 évi fegyházra, Kovács Jánost évi börtönre és Szüos Józsefet 6 havi börtönre itólte. A két utóbbi a bűnügyben mint tettestárs ssere- pelt. Az ítélet jogerős. — Eladta a más lovait. Szabó János öjaini lakos a ipáit hó 7 óo Váralján Tolnai Jfózsefiől kát lovat megvett azzal, hogy az egyiket magának tartja meg, a másikat pedig Rácmecskén lakó édesanyjának engedi át. Foglaló fejében adott 35 pangót és a lovakat el is vitte, mert úgy egyeltek meg, hogy Tolnai a lovak ról szóló járlatlevelet neki ófalura, illetve édesanyjának Rácmecskére a vételár hátralékának utánvételeaésé- vei fogja elküldeni. Az utánvételei levelek Tolnai legnagyobb csodálkozására azonban visszaérkeztek, mert árkinek Biztosan Boldogságot szerez EGY ÉRTÉKES KÖNYVVEL Molnár-féle R.-T. könyvkereskedése, Szekszárd a címzettek nem váltották ki. Közben Szabó a loVákat elvezette a Pécz- várad! vásárra, de járlatlevél nélkül nem tudta azokat eladni. A vásárból hapajövet Szabó bement a hidas- bonyhádi vasúti vendéglőbe és ott a lovakat eladta Csank Henrik alsó- nánai lakosnak 300 pengőért. A vételárból kapott 200 pengőt ott mingyárt el is mulatta. Tolnai megtudta az esetet és Ssabó ellen oszlás miatt, Caank ellen orgazdaság miatt bűnvádi feljelentést tett. — Verekedők a törvényszék elöli, Az elmúlt év október 5 én nagy verekedés volt Oxorán, amikor Sauli- mán Jóasef, Kocsis József és Eperjesi Ferenc súlyosan megsérültek. A saekszárdi kir. törvónyssék egyes- bírósága e hó 9-én tartott esen verekedési ügyben főtárgyalóét, amelyen három vádlott jelent meg. A törvényszék Joó Istvánt súlyos testi sértés büntette miatt 8 havi börtönre, Szávai Györgyöt 1 havi fogházra, Ca. Molnár Imrét mint bűnsegédet egy heti fogbásra ítélte. A negyedik vádlott, Nyilasi György nem jelent meg a fótárgyaláeon. Az Ítélet jogerős. Fábián iádi6 innia iói — Tettenert betörő Iparoseegid. Fritsi József 33 éves kakasdi asstalos segéd f. hó 9-én délután 2 órakor betört dr Zimmermann Dezső alsó- nánai kör orvosnak a község határában levő halastó melletti kunyhójába és onnan 1 pokrócot, 1 viharlámpát, 1 zsebórát és egy Gulyás Miklós névre szóló munkakönyvét ellopott. Fritsi a kunyhó ajtaját egy hatalmas doronggal törte be és a nagy döröm- bölésre a közelben lakók figyelme.- Bek lettek, a kunyhóhoz szaladtak, a menekülő betörőt elfogták és átadták a csendőröknek, akik as asztalos segédet beszállították a szekszárdi törvényszéki fogházba. — Sikkasztó pékinas. Donka Gyula majosi pékmester a püspöknádasdi javítóintézetből kivett egy fiút és üzletébe mint tanoncot szerződtette. A fiú eleinte nagyon jól viselte magát, de később a pékmester rájött, hogy tanonoa megcsalja. A fin a süteményt mindennap saéthordta a megrendelőkből, de pénzt nem igen adott > gazdájának. Azt mondta, hogy nem fizettek. A pékmester folytatólagosan elkövetett sikkasztás miatt feljelentést tett tanonoa ellen. A szekszárdi kir. törvényszék fiatalkornak bírósága a hűtlen tanoncot egy havi fog- háara itólte. A fiú a sikkasztáson ki- vttlt természetellenes fajtalanságot is követett el — Megszökött a hitelbe vásárolt biciklivel. Srp Emil pécsi vasöntő - segéd, aki ellen a szekszárdi királyi ügyészségen csalás miatt többen feljelentést tettek, Bemann Mór bonyhádi lakostól hitelbe kerékpárt vásárolt. Erre ez ügyletre egy részletet sem fizetett, hanem a kerékpárt eladta és megszökött. A csaló ellen országos körözést rendelt el a bíróság. — Bortolvaj, akit a saját kutyája Árult el. Veiohardt Éva bonyhádi lakos észrevette, hogy a pincéjében levő 200 literes hordóból legalább 120 liter bor hiányzik. E hó 3-án elment borért és amint a kulooial bezárt pinoeajtót kinyitotta, felsikol- tott. Egy vörösszőrü kutyát talált a pincében. A sikoltozásra a szomszéd tanyában foglalatoskodó Krun Jánosod bozsásietett és megnyugtatta: Soh’se féljen, ez a Felden János szomszéd kutyája. így aztán hamar megvolt a bortolvaj, akit Veinhardt Éva fel íz jelentett a csendőrőrsön. A csendőrök a gyanúsítottnál házkutatást tartottak. A lakásban több borral telt edényt találtak, köztük egy tialitores ubor-