Tolnamegyei Ujság, 1930 (12. évfolyam, 1-103. szám)
1930-02-26 / 16. szám
TOLNAMEGYEI ÚJSÁG 1939 február 26. — Előnyős változások vasúti menetrendünkben. Megírtuk annak idején, hogy vasúi összeköttetésünk javítása ügyében a közigazgatási bisott- Bég Jankó Ágoston főispánunk utján megkereste a Máv. pécsi Üsletvese- tőségét. Ezen megkeresésre aa üzlet* vesetőség Hangéi Andor felügyelő utján közölte az összehívott értekezlettel a folyó évi május lö tői tervezett menetrendet, amely általános megelégedést keltett és tanúbizonyságot tett arról, hogy Littke Jenő a pécsi üzletvezetőségigazgatója figyelemmel van megyénk jó vaBUti köz* lekedésére. Úgy értesültünk, hogy a tervezett változások a következők lesznek. Az eddig fél 7 órakor Szék* száréról induló vonat kb. 10 perccel előbb indul, Adonyszaboloson eléri a tapolcai gyorsot és 1003 órakor Budapesten van. Közvetlen koosi lesz. Ennek ellenvonata Budapestről valamivel 18 óra után indul és 22 órakor ér Szekszárdra, ugyancsak közvetlen kocsija lesz. Budapestről a gyorsvonat az eddiginél 15 perccel korábban, vagyis 8 30 órakor indul, Szekszárdra érkezik 12 órakor, közvetlen kocsi itt is lesz, a kevésbé hideg idő beálltával már májttB 15 ike előtt is. Esen közvetlen koosi Budapestről indul ki és Budapestre tér vissza Baján és Kis kunhalason át. Szekszárdról 17 óra kor indul aa eddigi 14 óra 15 perc helyett éa Budapestre ér 20*40 körül. Közvetlen kocsi lesz. Budapestről az eddig 12 óra 30 perckor induló személyvonat 13 óra 30 perckor, Kelenföldről 13 óra 60 perckor indul és Szekszárdra ér 18 órakor. Egy uj vegyesvonat is beállittatik, amely Bátaszékről 12 óra körül indul, Pécsről kap csatlakozást és Szekszárdra érkezik 13 óra 40 perckor. Ennek Rátszilasnál csatlakozása van Dombóvár felé. Aa ellenvonat Sárbogárd- rói 12 órakor indul, Szekszárdra érkezik 14 óra 20 perckor. Ennek Bátaszéken át Dombóvár felé lesz csatlakozása. Esen vonat különösen előnyös Szekszárdra nézve, mert a környékről ebéd után bejöhetnek és a 17 órai vonattal visszamehetnek, viszont Bajával is jobb lesz az eddiginél a csatlakozás, mert 12 órakor indul Szekszárdról Bajára egy vonat ób 17 órára vissza is lehet utazni. Közvetlen kocsi lesz itt is. A személyvonatok gyorsabban fognak járni, mert azL eddigi 45 km sebesség 60 km*re fog emeltetni. — Színi Jelentés. E heti műsor: Kedden, 26-én Fekete szem éjszakája, operett. Szerdán Tommy és Társa operett. Csütörtökön Takáts Alice színmű. Pénteken Kecagó est: Nagy oipőben kis fiú (játék), Hej színművész (kacagtató vígjáték), A motor (tréfa), A kolbász (színpadi tréfa). — A Bonyhádi Dal* és Zeneegye- Sfllet hangversenyt tart, melynek mű sora a következő: 1. Koronázási induló, előadja a zenekar. 2. Kolostorkertben, előadja a zenekar. 3. Álmodtam szépet, gyönyörűt, előadja a dalárda. 4. Nyitány Hunyadi László operából, előadja a zenekar. 6. Erdő susogása, előadja a zenekar. 6. Chinai irfluenza szerenáde, előadja a dalárda. 7. Fantázia a Zsidónő operából, előadja a zenekar. 8. Közkívánatra: Nagy magyar télben, előadja a dalárda. 9. Egyveleg a Három a kislány című operából. — F. Halász Bélát szabadlábra helyezték. Megírtuk, hogy a pécsi királyi ügyészség letartóztatta F. Halász Bélát, a Pécsi Tárházak és Kereskedelmi R. t. igazgatóját, akit a Future hamis bukással, csa'ással és sikkasztással vádolt F. Halász a letartóztatást elrendelő végzést megfellebbezte, mire a pécsi törvényszék vádtanácsa elrendelte szabadlábra* helyezését A vádtanács végzésének indokolása szerint a bűnösség mellett jelenleg ninosenek bizonyítékok. Könnyen kibírja a telet. Ha Steigertet fess fites szenett Telefon: 46. — Választás. Tamási község képviselőtestülete az ujonan rendszere* sitett közigazgatási jegysői állásra Sándor Albert^ regölyi segédjegyzőt választotta meg. — A paksi áll polgári leányiskola Í8(reretterje8ztö előadásainak záró- ünnepélye f. hó 20 án d. u. 6 órakor folyt le az intézet tornatermében, melyen a vármegyei népművelési bizottság képviseletében részt vett dr. Halmos Andor kir. tanfelügyelő, ügyvezető elnök, Beoht Ödön járási főszolgabíró, a helyi népművelési bizottság elnöke, Tarisznyáé Gerő főjegyző, a lelkipásztorok s nagyszámú hö'gy- és férfiközönség. Az ünnepélyt az előadások hallgatói a Himnusz eiéneklósével nyitották meg, majd Kovács Lídia üdvözölte a kir. tanfelügyelőt, ki mindenkor szivén viselte a tanfolyam ügyét s azt szeretettel támogatta. Weisz Edit Petőfi: Dalaim o. versét szavalta el hatáso san, Altay: A pletyka c. monológját Bordás Mária adta elő jó kedvvel, sok tapsot aratva. Ezután Magyar dalegyveleget énekeltek el kedvesen a leánykák, mig Hoffmann Zsuzsa dr. Halmos Andor: Késmárk cimü legendáját olvasta fel, melyért úgy az előadót, mint a jelenlevő szerzőt lelkes ünneplésben részesítette a közönség. Boldogasszony Anyánk c. régi vallásos éneket adták elő ezután a hallgatók, majd Arany: Él-e még ? c. versét szavalta el Molnár Erzsiké szépen, hatásosan. Ezután dr. Halmos Andor lépett sz emelvényre s könnye két kicsaló hazafias beszédjében rámutatott a magyar lányok kötelességeire, hazafias munkájára, majd köszönetét mondva Farkas Irén igaz gatónőnek s a tanári kar tagjainak a tanfolyam lelkes vezetéséért s az abban való közreműködésért, a tanfolyamot berekesstette. A lélekemelő szép ünnepség a Hiszekegy elének- lésével ért véget. Könnyen kibírja a telet, Ha Steigertet vess fát és miét! Telefon: 46. — A Dombóvári Kath. Olvasókör ben vasárnap este Csonka Imre reál- gimn. tanár tartott előadást Heroeg Ferenc életéről és írói munkásságáról. Bemutatta a négy magyar regényíró alakját és minden írói alkotását boncolgatta. A hallgatóság nagy tetszéssel fogadta a sikerült előadást. — Községek egyesítése. A m. kir. belügyminiszter Rakasd és Belac kisközségeknek egyesitését végérvényesen elrendelte s az egyesítésre vonatkozólag az érdekelt községek által eszközölt megállapodások alapján létrejött uj szervezési szabályrendeletet jóváhagyta. — Itt említjük meg, hogy a m. kir. belügyminiszter Bonyhádoarasd község közönségének nagyközséggé való átalakulás engedélyezése iránt előter* jesztett kérelmét elutasította, mert a községnél az önálló községgé való alakn!á8 feltételei hiányosnak, másrészt pedig a kisdorogi körjegyzőségtől való különválás esetén úgy Kisdorog, mint Tabód községek a körjegyzőség fenntartásával járó közös terhek viselésére képtelenné válnának. — Tiltott; műtét miatt a szekszárdi törvényszék egyévi fogházra ítélte Vő Jánosná Tőrök Teréz 63 éves betekincspusztai nőt, aki egy asszonyon halálos végű tiltott műtétet végzett. Az ítélet jogerőt. — A szekszárdi Izraelita hitközség I március hó 1 én délelőtt 10 órakor I vitéz nagybányai Horthy Miklós j kormányzóvá történt megválasztásé- 1 nak tizedik évfordulóján ünnepi istentiszteletet tart. — A burgonya csírázásának megakadályozása. A burgonyagumók a vermekben elég korán csírázásnak indulnak s * csírázás nagyon sok táplálálóanyagot von el a gumókból. Ha a gumókat két százalékos kénsav* oldatban, vagy hig sósav és rézgálio- oldatban áztatják rövid ideig, a osirázást jelentékenyen késleltethetjük, anélkül, hogy a gumók kárt szenvedőének. A konyhasóoldat és a szénsav viszont siettetik a csírázást. — Gyűmölesfavédslml tanfolyamok. A m. kir. földmivelésügyi minisztérium és az Alsődun&ntuli Mező- gazdasági Kamara február hó 24-étói március hó 8 óig rendezi meg Somogy- vármegyében: Böhönyén, Iharos- berényben, Balatoniadén és Körösr hegyen, Zala vármegyében: Zala* koppány, Alsódörgicse és Nemes- pécsely községekben a télutói gyümölcsfavédelmi, ápolási és védekezési tanfolyamokat. — Vízvezeték és csatornázás szakszerű szerelését vállalják Titte Testvérek, Szekszárd. — A bonyhádi tSzoltóegylat közgyűlése. A Bonyhádi Önkéntes Tttz- oltóegylet pénteken este 8 órakor tartotta a r. k. olvasókör nagytermében évi és tisztújító közgyűlését. Dr Schreck Ádém nyitotta meg a gyűlést és mielőtt a tárgysorozatra tért volna, megemlékezett a legelső magyar emberről, — a kormányzó Öföméltóságáről, kinek érdemekben gazdag 10 éves működését ismertetve, kérte a mindenható Istent, hogy még soká tartsa meg a nemzet számára. Majd rámutatott az elmúlt év tévé* kenységére, az egylet fegyelmi és szellemi munkájára, melyekről a legnagyobb elismerés hangján emlékezett meg és megállapította, hogy az ország Bök tüzoltóegylete közül épen a bonyhádi tüzoltóegyiet volt az, mely a trianoni békeszerződés revíziója érdekében a revíziós ligához csatlakozott. (A revíziós nagygyűlésről junius ban már beszámoltunk. Szerk.) Bejelentette továbbá, hogy az egylet részt vett ez augusztus hó 16—18-án Szombathelyen megtartott országos tüzoltőverscnyen és a városi csapatok között 8. dijat, díszoklevelet nyert, Bonyhádnál sokkal nagyobb városokat hagyván maga mögött. A szombathelyi versenyen egyébként a Stroh* mayor Péter karnagy és Studer Frigyes dirigens vezetése alatt álló zenekar is oly sikert aratott, hogy szereplésével a szombathelyi lapok is bőven foglalkoztak. A testület szeptember 8 án részt vett a faddi tüzoltóegyiet jubileumi ünnepségein is, mely alkalommal ott feltűnést keltő módon szerepelt. Azért az elnök úgy a csapatoknak, mint a versenyt előkészítő tiszteknek, Kcabel Vilmos parancsnoknak, Rnppert Jakab segédtisztnek, Fischer János titkárnak éz Égi Antal szakaszparancsnoknak külön köszönetét mondott a közgyűlés ssine előtt. Köszönetét mondott továbbá Bonyhád elöljáróságának és közönségének, de főként vitéz Har- gittay Károly főjegyzőnek, aki mindig megértő barátja és szószólója volt a testületnek. Majd Knabel Vilmos pa ranosnok beszámolt a múlt év eseményeiről, jelentve, hogy 9 tűzesethez 187 emberrel, 16 géppel vonult ki a bonyhádi tűzoltóság, mindannyi szór sikeresen. A testület tagjai közül 42 en kaptak 36, 16, 10 és 5 éves szolgálati érmeket fegyelmezett és buzgó szolgálataik elismerése gyanánt, j 18 havi részletre vehet mindeonemO Philips ► BáBtó. haagm&órót, aaódpStlót éa egyenirányítói. SOMMER BÉLA meohaoiktisoéJ Szekszárd, Garay-tér. Telefon 51, Majd Fehérváry kBéla egyleti póni. tárnok terjesstette be számadásait melyeket Novotny Rezső és Potzner János ellenőrök helyesnek ismertek el. Végül szép szavak kíséretében emlékezett meg az elnök [aa 'egylet egyik támaszának és föerőáségének Kraschka Gyula bankigazgató, egyi. választmányi tagnak elhunytáróí, majd. bejelentette a tisztikar és'választmány mandátumának a megszűnését. A kös gyű'és egyhangú lelkesedéssel a kö vetkező tisztikart választottá újra: dr Schreck Ádim elnök, vitéz Har- gittay Károly aleinök, Novotny Rezső és Potzner János számvizsgálók, Fe hérváry Béla pénztárnok, dr Blúrn János egyl. orvos, dr Bitter Károly egy!, ügyész. Választmány: dr Eibách Kornél bankigazgató, vitéz Zarinváry János tanár, Fleischmann Marcell« Märcz József, dr Vajdits György, Lövik Kálmán, Potzner Ftilöp. Tisztikar : Knabel Vilmos parancsnok,Wé- ber József »{parancsnok, Ruppsrt Jakab segédtiszt, Fischer János titkár, Égi Antal, vitéz Várkonyi József szakaszparancsnok, Eiler Jakab, Hess János és Heidinger László szer- illetve ruhatárnok. Majd felvett 8 uj tagot, mely után a közgyűlés este 10 órakor ért véget. — Mályfuratu kút létesítése Döbrö- közön. A földművelésügyi minisztérium a Döbrököz községben létesítendő ártézi kút költségeihez 6000 P államsegéllyel járult hozzá., — 1848 ban a románok köröztették Kossuth Lajost és társait A bukaresti levéltárban a magyar szabadságharccal kapcsolatban érdekes okmányokra bukkantak. Az okmányok tanúsága szerint a bécsi titkos rendőrség megkeresése folytán a bukaresti rendőrség elfogató köröző parancsot adott ki Kossuth Lajos, Petőfi Sándor s valamennyi menekülő magyar ellen, pedig akkor mir Petőfi elesett s Kossuth is tőrök földön volt. Érdekes, hogy a románok a magyar szabadság bőseit el akarták fogatni s az osztrákoknak akarták kiszolgáltatni; — A felvidék ősinkéi a csehek ollen* A felvidék őslakói erősén szervezkednek a betelepült csehek ellen. A Csesko Slovő egyenesen meg is írja, hogy nemcsak földrajzi autono miáről van szó, hanem arról is, hogy az őslakos blokk ki akarja szorítani Szlovenaskóból a cseheket, mert a csehek távozása felszabadítaná á felvidéki őslakosokat s abbeli törekvésük teljesülhetne, hogy a felvidéki magyarok, tótok, németek és ruthének összefoghatnának az elnyomó cseh uralom ellen. j§p — Volt orosz hadifoglyok hazaszállítása. Ssinte hihetetlen, de tény az, hogy még mindig vannak honfitársaink közül, akik Oroszország messze földjein '‘sínylődnek e akik még nem bírtak hazajutni szülőföldjükre. Legújabban a szekszárdi származású Pőndör Ferenc és a váraljai illetőségű Kovács János orosz hadifogságba került volt magyar katonák «diák a távol idegenből élet jelt magukról és kérték a hozzátartozóiknak közreműködéséi haza- szállításuk érdekében. Mint értesülök, a vármegye alispánja már meg is telte hazaszállításuk iránt » szükséges intézkedéseket. .... < ív::