Tolnamegyei Ujság, 1930 (12. évfolyam, 1-103. szám)

1930-11-29 / 94. szám

1930 november 29. TOLNAMEGYEI UJSÄG 3 — Dr Jozgits János bonyhádi prae- látus nyugalomba vonul. A bonyhádi espereskerület tanítói köre a napok­ban tartotta rendes őszi közgyűlését. Schlenker Mihály elnöki megnyitója ntán kegyeletes szavakkal emlékezett meg » nagy miniszterről, dr Vass Józsefről és Körösi Henrikről, a kitűnő pedagógusról, akiknek emlé két a kör jegyzőkönyvben örökítette meg. Elnök ezután elszorult szívvel búcsúztatta dr Jozgits János pápai praelátust, a körnek hosszú éveken át volt elnökét, aki nyugalomba vonul 3 igy a körtől — melynek néhány éve diszelnöke is — megválik. Dr Jozgits praelátus meghatott hangon válaszolt s a kör további működésére Isten áldását kérte. Ezután Fája Sarolta irgalmas nővér gyönyörű Bzép mintatanitása következett, amely nagy tetszést váltott ki. Dlusztus Imre bonyhádi tanító „Az egészség ápo­lása és a testi nevelés“ címen tartott előadásával jegyzőkönyvi dicséretben részesült. Az indítványok során a kör csatlakozott a németbólyi tanítói kör határozatához s a kántortanitói sérelmek orvoslására vonatkozóan táviratban kereste fel gróf Klebels- berg kultuszminisztert. A tisztujitás során, a jegyző kivételével, a régi tisztikart választották meg. Az uj jegyző Pápai István szálkai tanító lett. A gyűlés a Hiszekegy elének- lésével véget ért. — Vezetőjegyző választás. Zsig­mond Elemér elhalálozásával meg­üresedett gindlicsaládi vezetőjegyzői állás betöltése f. hó 22-én volt. A képviselőtestület ez alkalomra majd­nem teljes számban gyűlt össze és Szongott Edvin főszolgabíró elnök­lete alatt tartott ülésen egyhangúlag Pataki Imrét választotta meg, aki úgy fellebbvalói, mint a község min­den rangú és rendű lakói legnagyobb megelégedésére évek hosszú során keresztül végezte az adóügyi jegyző- ség nagy megértést és szorgalmat igénylő teendőit. — Bonyhádi tanárok kitüntetése. A Társadalmi Egyesületek Szövetsége jubileumi emlékkereszttel tüntette ki vitéz Zerinváry János, Lövik Kálmán, jákfai Gömbös Kálmán és jákfai Gömbös Miklós evangélikus reálgim­náziumi tanárokat. — Jótékonycólu hangverseny. A Szekszárdi Dalárda a Szekszárdi Zeneegyesülettel karöltve december hó 13 án, szombaton este a Szekszárd- Szálló nagytermében hangversenyt rendez és ennek a jövedelmét az inségakció javára fordítja. Az érdé késnék ígérkező hangverseny műsorát később fogjuk közölni. — Kinevezés. A vallás- és köz­oktatásügyi miniszter Kőszegi Endre oki. polgári iskolai tanárt a tolnai állami polgári iskolához rendelte he­lyettes óradíjas tanárul. — A nőegylet kulturdélutánja. Az Egyesült Szekszárd-Tolnamegyei Nő­egylet deoemher 1-én, hétfőn 6 órakor a vármegyeház nagytermében kultur délutánt tart és ezen a tolnamegyei inségakció céljaira adományokat kö szönettel fogad. A műsor a követ­kező: 1. Lavotta: Serenade. Előadja: a Szekszárdi Zeneegyesület zenekara, Berényi István karnagy vezetésével. 2. Megnyitó és emlékezés Kisfaludy Károlyra. Tartja: Kovács Dávidné. 3. Schubert: As dur Impromptu. Zongorán előadja: dr őrffy Lajosné. 4. Kisfaludy Károly emlékezete. Irta és szavalja: Babay Géza. 5. Mas­cagni: Intermezzo a Cavalleria Rns ticanából..Előadja: a Szekszárdi Zene egyesület zenekara. 6. Brahms: Cigány dalok. Énekli: Gaskó Márta, zongo­rán kiséri: Gaskó Vilma. 7. Lehár: Magyar induló. Előadja: a Szekszárdi Zeneegyesület zenekara. — Horváth Károly szekszárd-új­városi plébános egészségi állapota örvendetesen javul. A közszeretetben álló lelkész — mint megírtuk — a szekszárdi kórházban súlyos műtéten esett át. Homloküreggyulladásból visz- szamaradt nagy gennytömlőképződés miatt körülbelül két tallérnyi nagy ságban fel kellett vésni a bal hóm loköblét. A Novák Miklós egyetemi magántanár által végzett műtét tel­jesen sikerült. A beteg közérzete jó, szombaton kiszedik a seb varratait és a jövő hét végén el is hagyhatja a kórházat, ahol tömegesen látogat­ják a kiváló papot, akinek beteg­sége súlyos aggodalmat keltett hívei és nagy számn tisztelői körében. — Hivatalos látogatás. Vitéz László Árpád iparektatási szakfelügyelő a tolnai községi iparostanonciskolát e hó 23 án, a szekszárdit pedig 27. és 28-án látogatta meg. — A Szekszárdi Dalárda Baján. Megírtuk már, hogy a Szekszárdi Dalárda a Bajai Daloskör meghivása folytán résztvesz a daloskor bajai hangversenyén. Mint értesülünk, a hangverseny megtartásának akadálya nincsen és annak pontos és végleges dátuma december hó 7-e. Az érdekes zenei esemény alkalmából a szekszárdi dalosokat az itteni társadalmi élet vezetői közül többen elkísérik Bajára. — Körvadászat. Folyó hó 25 én tartotta meg báró Bornemissza Elemér CBerenc- és bograoldal-pusztai gazda­ságában első körvadászatát, mely eredményében igen gazdagnak mond ható. Terítékre került 946 db nyúl, 17 db fogoly és 10 db fácán. Talán nem érdektelen felemlíteni, hogy ugyanazon területen 1928 ban 285 db nyúl, 1929 ben 567 db nyúl esett a mostani 946 darabbal szemben, mely eredmény a gondos és szak értő vadvédelemnek tudható be. A vadászaton a vendéglátó házigazdán kívül résztvettek : herceg Montenuovo Nándor, gróf Széchenyi Zsigmond, báró Mirbach Antal, Fáy László, Szenes Gábor és Végh József főid birtokosok, Pongrácz Lajos takarék­pénztári igazgató, Molnár Sándor ig.-főmérnök, Schenkengel László erdőtanácsos, Kallivoda György erdő mérnök, Bánik Jenő főintéző, Gévay Wolf Aladár alapítványi felügyelő, Mayer Kálmán takarékpénztári tiszt viselő és Pörnyi Pál kisbirtokos. — Subdiákonus avatás. Virág Fe renc pécsi megyétpüspök folyó hó 30-án, vasárnap a pécsi székesegy­házban alszerpapokká fogja avatni az V. éves teológusokat. A jelöltek között van földink, Taksonyi József is, aki a szekszárdi római katolikus olvasókör köztiszteletben álló jegyző­jének a fia. — Szekszárdi műkedvelők Bony- hádon. Késztetésen beszámoltunk arról a nagy sikerről, amely a Szekszárdi Róm. Kát. Óvoda Egyesület ügy­vezetőjének, dr Gaál Dezsőnének a rendezésében szinrekerült műkedvelői előadást kisérte. A pompás együttes a szekszárdi sikeren felbuzdulva, a három egyfelvonásost szombaton elő­adja Bonyhádon is, ahová a szekszárdi műkedvelőket többek közt Jankó fő ispánék és dr Hagymássy Zoltánék is elkísérik. — Gyűjtés a szekszárdi ínségesek felsegitésére. A kormányzó Őfőméltó- sága részéről kezdeményezett orszá­gos inségenyhitő mozgalom keretén belül a szekszárdi ínségesek felsegi­tésére megalakult városi segitőbizott- ság a városban a közeli napokban házról házra járva megkezdi a gyüj tést. Adakozni lehet pénzbeli és ter­mészetbeni (élelmiszer, ruházat, fűtő anyag) adományokat. A gyűjtést a helybeli caritativ egyesületek lelkes megbízottai fogják lebonyolítani az egyesületük részére szokásos kará­csonyelőtti gyűjtésükkel kapcsolato­san. Kérjük a város közönségét, hogy anyagi erejükhöz képest adakozza­nak, mert a begyült összegből épugy részesülni fognak a caritativ egyesü­letek segélyezettéi is, mint az inség­enyhitő mozgalom folytán segélye­zendők. Rádiót Fábián szakcéggel szerel­tesse, akkor csak öröme lehet belőle. — Néhány szó a reklámról. Az amerikai és az európai nagy áruházak hatalmas reklámot fejtenek ki for­galmuk emelése érdekében és ily* módon igyekszenek a vásárló közön­ség figyelmét cégükre ráterelni, de soha nem nyújtanak mást, mint amit hirdetnek. A külföld erkölcsi felfogá­sával egyezik a kereskedő mentalitása is, mert ezek pillérei a tisztességes kereskedelemnek és ez nyújt bizton­ságot a vevőnek bevásárlásainál, hogy a hangzatos reklámoknak be ne dűljön, hanem pénzéért mindig a teljes értéket kapja. T<-hát a reklám első főkelléke, hogy igaz legyen. Ez nyilvánul meg Pirnitzer József és Fiai szekszárdi cég mai lapunkban megjelent hirdetésében és városunk különböző pontjain elhelyezett fal­ragaszain, amelyekben jubileumi évük karácsonyát hűséges vevőiknek emlé­kezetessé teszik azzal, hogy minden­kinek, aki 25 pengőn felül készpénz­ben vásáról a rendkivülien leszállított árakon kívül egy 1.000 pengő értékű halálesetre, vagy rokkantságra szóló biztosítási kötvényt ingyen adnak, 8őt 50 pengőn felüli készpénvásárlás után 5°/0, 100 pengőn felül pedig 10°/o külön engedményt nyújtanak. Saját érdekében figyelmébe ajánljuk olvasó közönségünknek ezen rend­kívülien kedvező vásárlási alkalmat, hiszen a cég most is bebizonyítja, hogy a változó viszonyokkal nemcsak lépést tart, hanem megértéssel visel­tetik a vevőközönség iránt s noha a gyárak az árakat nem mérsékelték olyan mérvben, hogy ez a mérséklés a nyersterményekkel arányban legyen: a Pirnitzer cég ezt áldozatok árán is megközelíti. Mint értesültünk, a cég m;nden vételkényszer nélkül áll a mélyen tisztelt közönség rendelkezé­sére és igy mindenkinek módjában van nemcsak a kirakatban levő áru­kon elhelyezett árjelző táblácskákon, hanem az áruházban a kívánt cik­keknél is meggyőződni, hogy szépet, jót, olcsón szerezhet be. — Lovagias affér Bonyhádon. Kinos affér tartja izgalomban Bonyhád tár­sadalmát. Dr Mühl Henrik bonyhádi orvos vasárnap este az u*cán meg­támadta és megütötte jákfai Gömbös Miklós reálgimnáziumi tanárt, aki Tomka Gusztáv hittanárral sétált. Gömbös visszaütötte támadóját, mire dr Mühl elszaladt. Az inzultusnak az volt az oka, hogy dr Mühl egy ránézve sértő tartalmú ujságközle- mény sugalmazójának Gömböst tar­totta. Az ügy lovagias térre terelődött. — A Falu Szövetség igazgatójának halála. Balog Gyula, a Falu Szövet­ségnek vármegyénkben is jól ismert igazgatója, Balog József mözsi es­peres-plébános testvéröccse, 53 éves korában váratlanul meghalt. A ha­talmas termetű, erős férfiút mandula tüszőgyulladás támadta meg és né hány nap alatt végzett vele. Balog Gyula a kisgazdamozgalmaknak több mint egy évtizeden át lelkes, tehet­séges munkása volt. Egész működé­sét a föld népe iránti szeretet ve­zette és önzetlenül dolgozott a ma­gyar kisgazdatársadalomért. Temetése kedden délután ment végbe nagy részvét mellett Budapesten, a farkas­réti temetőben. Halálát özvegye gyá­szolja. — Tolnavármegye repülőgépe Ja­vára a szekszárdi sportegyesületek vasárnap versenyt rendeznek, köve­tendő jó példát adva ezzel a várme gye területén működő összes sport­egyesületeknek, amelyek szintúgy segítségére sietnek a tolnamegyei repülőgépmozgalomnak, mint ahogy az Baranya- és Somogy vármegyék­ben történt. Itt említjük m^g. hogy a Szekszárdi Takarékpénztár 30 P t adományozott erre a célra.

Next

/
Thumbnails
Contents