Tolnamegyei Ujság, 1930 (12. évfolyam, 1-103. szám)
1930-11-29 / 94. szám
XII. évfolyam. Egyes szám ára 24 fillér Szekszárd, 1930 november 29. 94. szám. Hetenként kétszer megjelenő keresztény politikai és társadalmi lap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szekszárdi Népbank épületében. Telefonszám 85 és 102. Előfizetési dij: félévre-----------6 pengő. | Egész évre______12 pengő. Ff iszerkesztö: SCHNEIDER JÁNOS. Felelős szerkesztő: BLÁZSIK FERENC. A lap megjelenik minden eaerdán éa szombaton. Előfizetési dijak és hirdetések, valamint a lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Hirdetések árai: A legkisebb hirdetés dija 1 pengő. A hir* detés egy 60 milliméter széles hasábon millimétersoronként 10 fillér. Állást keresőknek 50 százalék engedmény. — A hírrovatban elhelyezett reklám-, eljegyzési, családi hir, valamint a nyilttér soronként 60 fillérbe kerül. Okos takarékosság. A képviselőház egyesitett bizottsága általánosságban letárgyalta és elfogadta a takarékosságról szóló törvény javaslatot. Az idők fokozott mértékben takarékosságra intenek, de azt hisszük a köz érdekében adunk hangot annak az igazságnak, hogy még a legjobbszándéka elgondolás is veszélyes lehet, ha azt tulságba hajtjuk. Alaposan áttanulmányoztuk a pénz ügyminiszter takarékossági javaslatát és meg kell állapitanunk, hogy a kormány valóban a legmesszebbmenő- leg igyekszik a takarékossági,gondo latot valóra váltani. Ez a javaslat alapos mérlegelés eredménye, amely elmegy a megengedhető határig. Tudnunk kell ugyanis, hogy bizonyos mértéket kell tartani még ezen a téren is, mert a mai viszonyok között, amikor ' közgazdaságilag a legkülönbözőbb problémák merülnek fel, vigyáznunk kell ana, nehogy tul- ságba menjünk olyan gondolatok gyakorlatbavitelénél, amelyek papiroson jól festenek ngyan, talán a kritika számára is kitűnő anyagot szolgáltatnak, de gyakorlatilag nem azt a célt érik el, amelyet valójában szolgálni kívánnak. Egy ilyen radikális takarékosság, amely — mondjuk — elvonná a fogyasztók egy részétől az anyagi erőket, mérhetetlen kárára lenne nem csak az iparnak és a kereskedelemnek, de a mezőgazdasági termelésnek íb. Kinek termeljünk, kinek gyártsunk iparcikkeket s kihez szállítsa a kereskedelem az árukat, ha széles néprétegek sülyednek le igények terén a primitivebb színvonalig ? A helyes takarékossági gondolat azt kívánja, hogy azokon a területeken eszközöljünk megtakarításokat, amelyek köz- gazdasági életünkben zökkenőt nem ■ eredményeznek. A kormány javaslata e téren elfogadható s célszerűnek nevezhető. A javaslat olyaii szellemet árul el, amely tudja azt, hogy minden redukciónak visszahatása van a termelésre és a fogyasztásra. A közélet terén viselni kell a kritikát s a jogos bírálat serkentőleg hat a kormányzat tevékenységére is, de ha a kritika oktalan vádaskodássá, hangulatkeltéssé s demagógiába csapó izgató anyaggá válik, a közre nézve veszélyesnek kell neveznünk. A költségvetést alaposan szemügyre kell vennie minden közéleti férfiúnak, de avatatlan kezekkel turkálni a számoszlopokban lehet kontármunka, de ez semmi esetre sem vall se politikai judiciumra, se pedig mélyebb gondolkozásra. Gyakran felemlegetik az úgynevezett szanálási költségvetést, amikor 400 millió aranykoronával gazdálkodott az állam, amely összeg netto 544 millió pengőt jelentett. Ma ugyancsak netto számításban költségvetésünk 703 millió, a különbség tehát 159 millió. Korántsem akarjuk azt állítani, hogy költségvetésünknek a jelenlegi termelési viszonyok között évről-évre erőltetetten emelkednie kell. Számolnunk kell azonban azzal, hogy az úgynevezett szanálási költségvetést egy fejlődő ország normául nem tekintheti, mert az idők múlásával 1 újabb és újabb problémák merülnek | fel, amelyek megoldatlanul hagyása talán épen közgazdaságilag járna anyagi veszéllyel. Takarékoskodni kell kormányunknak a költségvetés terén is, sőt itt kell igazában megtakarításokat eszközölnie, de csak addig a mértékig, amíg nem veszélyeztet ezáltal nagy nemzeti érdekeket. A másik probléma az adók leszállítása. Amíg egy nemzet életképes fejlődési vonala felfelé ívelő, igényei vannak. Ezeket az igényeket csakis közadózásokból lehet kielégíteni, csak okosan tempirozott igénykielégités teremthet meg a közre nézve helyes takarékossági szellemet. őszintén megmondjuk: egy cseppet sem örülünk annak, hogy a pénzügyminiszternek törvényjavaslatot kellett készítenie a takarékosság érdekében. Azt szeretnénk, ha közgazdasági életünk fokozatosan nagyobb és nagyobb anyagi erőket tudna produkálni a nemzet érdekeinek fejlesztésére. Sajnos ezek az idők nem alkalmasak nagyobb iramú előrehaladásra. A kormányzat feladata ilyen körülmények között, hogy őrködjön az elért eredményeken, azokat lehetőleg ne építse le azokon a területeken, amelyek a közösségre nézve előnnyel járnak, viszont őrködjék az ország pénzügyi egyensúlyán, nehogy elő álljon az a helyzet, hogy a nagy szorgalommal és munkával összehordott értékek veszendőbe tíiehessenek. A pénzügyminiszter nehéz szivvel hozta ezt a javaslatot, amely átmenetileg gyorsan nyújt segítséget az állam rendkívüli kiadásainak fedezésére. Hangsúlyozta azonban We- kerle Sándor, hogy ez az intézkedés nem a deficit fedezésére, hanem a deficit megelőzésére szükséges. Df Éri Mdrton felszólolfisa o házban. Dr É r i Márton, a dombóváriak nagy agilitásu képviselője, az országgyűlés november 20-án tartott ülésén «Az állami szabályozás alá nem eső vízfolyások kártételeinek elhárítását célzó munkálatok állami támogatásáról» zzóló törvényjavaslat tárgyalása alkalmával felszólalt. Elmondotta, hogy mint Tolna vármegyének hosszú éveken át volt vízügyi referense, járatos a vízügyekben és igen helyesnek tartja ezeknek a szabályozási munkálatoknak a támogatását, mert ezzel igen sok terület válik használhatóvá és igy jelentékeny adóalapot nyer az állam. Kifogásolta azonban a javaslatnak azt a rendelkezését, hogy az állam ezen munkálatok végrehajtására «kölcsönöket folyósít, vagy kivételesen segélyeket nyújt». Szerinte anyagi alátámasztás nélkül ezek a munkálatok végre nem hajthatók és a törvénybe az lenne beiktatandó, hogy az állam kölcsönöket folyósít és segélyeket nyújt. Eme törvény végrehajtásához hosszúlejáratú kölcsönökre van szükség, mert bármily üdvös is a lecsapolás megvalósitása, a mostani nehéz gazd asági viszonyok között nem lehet annak költségeivel teljesen a jelen nemzedéket megterhelni. Nagyon he- i lyesnek tartaná, hogyha a vízügyek A béka. Irta: dabolci Fekete Liszlóné. A kislányhoz benézett a nagyanyja. Lábujjhegyen jött, hogy fel ne ébressze, pedig az már akkor az ágyacskájá- nál függő hímzésen kapargatott. Bégen foglalkoztatta ez a kapargálás s naponta működött rajta. Nem állhatta, hogy egy riadtszemü békát is hi meztek a vízpartra, oda a tündérek közé. Sokszor álmában is felsikoltott, mert úgy érezte, lekergették onnan s jön felé és egyenesen az arcára ül. Nagymama rendesen a csokoládéra és más hirtelen elfogyasztott édessé gekre fogta ezeket az éjszakai sikolyokat és tnásnap erős zár álá került minden dézsmálható földi jó. A kislány nem szólt semmit, csak arra a szörnyű békára haragudott még jobban és végkép elhatározta az elpusztítását. Épen egyik lábával végzett, mikor nagymama bejött, kezét gyorsan a paplan alá rejtette, hogy észre ne vegye, mit csinált. Mindig az az érzése, volt, hogy nagymama pápaszeme valami rejté-! lyes CBoda, amin át rendesen azokat a dolgokat látja meg legelőször, amit legjobban akart titkolni. Már felöltözött a kislány, mikor nagymama kis skatulyát nyújtott át neki. — Imre bácsi küldi ezt neked, azt üzeni, ha jó kislány leszel, a nyáron elvisz hozzá a pusztára. Sohasem volt még Imre bácsinál és az emlegetett puszta úgy élt a fantáziájában, mint egy részlet abból a tündérvilágból, amit ő elképzelt magának. — Nagymamám, az Imre bácsinál vannak kis lovak, meg kutyák ? Ezeket szerette legjobban. — Vannak kedves. Majd meglátod mennyire megszereted őket. — Viz is van? — Hogyne volha, ftirödhetsz sokat, ha jó meleg lesz. Arca majdnem sirósra vált. •— De béka is van nagymamám ? Az irtózás kiült arcára s keze is remegve nyúlt a nagyanyja felé. — Béka is van, béka van mindenütt, nem kell tőle félni, az ártatlan kis jószág, még sose bántott senkit. És tavasszal milyen Biép koncertet tudnak rendezni. Te is hallgattad már kis bohó. — Igen,révedezett a kislány hangja, mosolygott is, de azért elhatározta, nem megy el Imre bácsihoz. Reggeli után elővette a meséskönyvét, olvasgatni kezdett, közben kibogozta a cukorkás skatulyát. Marcipán volt benne, mindegyik külön szép rózsaszínű papírba csomagolva. Talált egy szép piros almát benne marcipánból, egy pettyes gombát, kis barackot s mikor az utolsó darabot félig kibontotta, éles sikoltással dobta el magától az egészet. Az utolsó rózsaszínű papiros egy zöldre festett kis marcipánbékát rejtett. A nagyanyja ölében is rázta a sirás. Hiába simogatta aranyhaját, hiába csititgatva egyre csak azt hajtogatta: — A béka, a béka .... S végig remegett tőle. Sok év futott el, gyors szárnyon s a kislányból nagy lány lett mire elkerült Imre bácsihoz a pusztára a vasúton, egy csinos barna fiú várta, az unokabátyja. Kicsit elpirultak mindketten, mikor a szokásos rokoni csókkal kellett egymást üdvözölni. Alig tudtak pár percig szólni. A fiú kezdte a beszélgetést, mikor már a kocsin ültek. — Megnőttél Emmuska, csak a szemedről ismertem rád, az olyan mint régen . . . A lánynak jól esett az emlékezés. Elmosolyodott. — És a hajam, — az arcom, a kezem? Ezekről nem ismertél volna meg? Annyira mindennapi, hogy nem emlékeztetett volna rám, egyedül csak rám . . . ? — Régen láttalak és szebb vagy, mint kisleány korodban. Elpirultak s megcaendesült a szavuk. A kocsi ott futott velük a ringó búzatáblák között s a kalászok fejénél, mint a reszkető emberi szív, úgy vibrált az érlelő forróság. — Meleg van. Szólt a fiú s hátra- simította előre bukott fekete haját. — Meleg van — szólt a leány is, — de nagymama mondta, lehet nálatok fürödni. Én nagyon szeretem a vizet. A fiú derűs kedvvel nézett a leányra. — Hogyne Emmus, lehet fürödni. Nagyszerű lesz, csónakázni is elviszlek s ki fogunk menni kacsázni a nádashoz. Gyönyörű lesz meglátod. A kis kilences flóberrel te is lőhetsz célba, vagy agyonpuffantunk vele egykét szemtelenkedő békát, ha zavarják a csendet.A lány arca egyszerre megváltozott, de a lobogókedvü fiú nem vette észre. A leküzdhetetlen ellenszenv agyon- nyomta minden más gondolatát a lánynak. — Békát mondtál?-----Persze azt, agyonlövöd őket Em mus, később aztán mást, én meg- tanitlak, de nem lehet rögtön kacsára lőnöd. Már négy napot drukkolt át Imre bácsiéknál Emma. A rettegéstől, hogy Pista hívni fogja kacBázni, nem tudott szabadulni. Imre bácsi meg is jegyezte Pistá-
