Tolnamegyei Ujság, 1930 (12. évfolyam, 1-103. szám)
1930-11-26 / 93. szám
1930 november 26. TOLNAMEGYEI ÚJSÁG 3 A szerelő munka hosszadalmassá gára jellemző, hogy a nagy hid szerelésénél mintegy 265.000 darab és a kis hídnál mintegy 20 000 darab szegecset kellett a helyszínen be verni. A helyszíni szegecselési és fúrási munkáknál sűrített levegővel dolgozó kalapácsokat és fúró szerszámokat használtak, amelyekhez a szükséges BÜritett levegőt részben gőzüzemű lobomobil, részben benzin- motoros kompresszorok szolgáltatták. A hatalmas méretű vasgerendákat részben ubzó, részben rögzítetten el helyezett gőz- éB futódaruk segítségével helyezték el a szerkezetben. A hatalmas építkezésnél, amely a kereskedelmi minisztérium irányítása és ellenőrzése mellett folyt le, a hídfők és hidoszlopok építése alkalmával átlagban 410 volt a munkáslétszám, mig a vasszerkezet -szerelési munkáinál száznyolcvanöten dolgoztak. Beszámolónk nem volna teljes, ha mi is meg nem imánk, hogy ennek a modern hidnak a terveit dr Kos- salka János mérnök, a budapesti József műegyetem európai hirü tanára készitette, aki a tervezésnél a takarékosság szem előtt tartásával felhasználta mindazokat az elveket, amelyeket a hídépítő tudomány a leg újabb időkig megállapított. Az uj híd megépítésének technikai vezetését a kereskedelmi minisztériumnak Forster Gyula államtitkár vezetése alatt álló hídépítési szakosztálya irányította Novák Ferenc h. államtitkár szakosztályfőnök vezetésével. Az építés központi felügyeletét Gombos Mihály miniszteri tanácsos, az állami hidépitési osztály főnöke ellenőrizte és mellette Dömötör Sándor állami főmérnök gondoskodotta munka zavartalan folyásáról. A helyszínen az állami építésvezetői teendőket Kováts Lajos kir. mérnök látta el. A hídfőket és hidoszlopokat Zúgmond Béla mérnök, a kiváló hídépítő készítette, mig a hét kilométer távolságú összekötő utak vállalkozója Máthé Ferenc oki. mérnök volt. A munkát egy egész műszaki adminisztrációs vezérkar irányította. Számtalan tisztviselő és mérnök volt künn a helyszínén is, ezek élén a híd vasszerkezetét a Köpesdy Elemér miniszteri tanácsos vezérigazga- tása alatt álló a M. Kir. Állami Vas-, Acél- és Gépgyáraknak Medvedt László osztályvezető főmérnök vezetése alatt álló hidosztálya szerelte fel, mig a helyszíni munkákat Massáuyi Károly mérnök vezette. A hid és tartozékainak építése kereken 6,200.000 P be került, amiből az alépítmény és feljárók munkáira kereken 3,400 000, a felszerkezeti, illetve vasszerkezeti munkákra pedig kereken 2,800.000 P esik. Az építési költségek az állami költségvetést terhelik 6,160 000 P értékben, mig Dunaföldvár község 40 000 P-vel járult hozzá a hid gyalogjáróinak építéséhez. A megoldás utjai. Irta: örffy Imre dr kincstári főtanácsos, országgyűlési képviselő. A középkorban nagyon gyakran azért, mert elemi csapás ért egy vidéket, boszorkányokat kutattak és ha találtak, el is égették. Ha ma nem is keresnek boszorkányokat az emberek, gyakran kutatnak olyan emberek után, akikre ráfogják, hogy az elemi csapásokkal egyenlően súlyos gazdasági világkrizis okozói. A legegyszerűbb emberek, akiknek a világ nagy eseményei iránt a legkevesebb az ismeretük, elsősorban azok, akik a bűnbakot keresik. Sokan a községi elöljáróságot szidják. Már tágabb látókörű az, aki a megyeháza felé fordítja bosszús tekintetét és egyenesen politikus címet igényel magá nak az, aki a világgazdasági bajok folytán beállott nagy nyomorúság okozóiként a magyar kormányt és az országgyűlést jelöli meg. Aki a tömegek tájékozatlanságát és -az elmúlt évtizedek politikai tör ténetét ismeri, ne botránkozzék meg ezen, hanem vegyen magának fáradságot és bármilyen hálátlan nehéz is ez, kezdje meg a felvilágosítás mun Icáját odakint. A nemzetközi gazdasági kölcsönhatások tekintetében, sajnos, még az intelligens magyar közönségnek sincs kellő előismerete a régi monarchiában való beilleszkedésünk és a bécsi politika folytán. Évszázadokon kérész tül uralkodott a büszke, de naiv mondás: extra Hungáriám non est vita. Senki se cáfolta ezt a nemzeti büsz keségtől duzzadó tételt. Azt hittük, hogy nemzeti és gazdasági életünk megtámadhatatlan és boldog sziget ként fog az idők végtelenjéig fennmaradni. Az első feladat tehát megmagyarázni mindenkinek, hogy a világ- termelés és értékesítés krízise alól semmikép sem vonhatjuk ki magunkat és hogy a modern forgalmi eszközök nagy fejlődése folytán a gazdasági élet egyes jelenségei a legtávolabb eső vidékre is igen hamar és nagy súllyal hatnak ki. Tájékozatlanság volna tagadnunk, -hogy a kapi talista világtermelési rendszer nagy krízisét éljük át. A kapitalista szót aláhúzom még akkor is, ha talán egyeseknek nem tetszik. Tény ugyanis az, hogy amig a kapitalista termelés kezdi magát lassan megszervezni a nemzeti államok keretein belül, olyan mozgalom vagy szervezet, amely a termelést nemzetközileg racionalizálná, magyarul: észszerüsitené, még mindig nem látható sehol. Egy-két csekély kivétel van csupán az ipari termelés terén, de a mezőgazdasági termelés észszerű irányításának világ- gazdaságilag oly fontos kérdése még teljesen megoldatlan. Kétszeresen sajnálatos e körülmény azért, mert a jelenlegi világtermelési anarchia olyan politikai tényezők malmára hajtja a vizet, akik a meg-' oldást egyedül a termelési eszközök kisajátításában látják, tehát a kommunistákéra. A legaktuálisabb világ- politikai és gazdasági kérdést tehát így formulázhatom: keli-e és ha igen, lehet-e a világtermelést megfelelően irányitani a termelési eszközök kisajátítása nélkül ? Válaszom természetesen csak igen lehet, de egyben tartozunk azzal is, hogy beszámoljunk azokról az eszközökről, melyekkel ez irányítás célt érhet. Úgy gondolom, hogy két irányban kellene nagyszabású akciót indítani. Az első lenne a tanítás, a felvilágo siláa munkája, amely a termelőt ki- tanitja arra, hogy sosem szabad a fogyasztópiacok szükségleteinek szem- meltartása nélkül termelni. Más szóval kommercializálni kell a termelői gondolkodást. Hiszen látjuk, hogy csak az a magyar gazda tudott eddig is igazán komoly eikert elérni, akinek megvolt a megfelelő kereskedelmi tájakozottsága az iránt, hogy mely mezőgazdasági termelvénynek van legmegfelelőbb piaca és ára. Amikor ezt a pedagógiai termé szetü munkát szükségesnek tartjuk, be kell ismernünk, hogy ez egyma gában nem elegendő. Szükség van bizonyos jogilag kikényszeríthető rendszabályokra is, amelyek bármennyire nehezére essenek egyeseknek és a korlátlan egyéni szabadságot védő liberális gazdasági irányzatoknak, nem kerülhetők el. Különben is az állami beavatkozás elve az előbb említett individualizmussal szomben az egész világon elfogadott elv. Aki figyeli a modern törvényhozások és kormányok működését, tisztán látja, hogy ez a beavatkozási elv egyre nagyobb tért nyer. Messze vezetne annak a kérdésnek taglalása, vájjon az egyéni -tevékenységnek egyre jobban szűkülő érvényesülése nem fog-e rombolóan hatni a komolyan alkotó nagyvonalú munkára ? A -tényt azonban letagadni nem lehet, hogy a fejlődés jelenlegi vonala az előbb említett irányban halad és gyakorlati politikusnak nem lehet mást tenni, mint ennek a világjelenségnek következtetéseit -levonni. Felvetődhetik az a kérdés, vájjon magyar vonatkozásban a fenti meggondolások milyen gyakorlati jelentőségűek ? Ezúttal csak egy kérdésre, a magyar gabonatermelésre utalok. Ma mar mindenki látja, amit pár évvel ezelőtt a fent említett nemzeti büszkeségtől, vagy elfogultságtól nem akart, vagy nem tudott látni, hogy a magyar gabonatermelés észszerüsi- tésónek itt van a tizenkettedik órája. És itt meg kell mondani, még ha fáj is, hogy nemcsak mennyiségi, hanem minőségbeli termelési reformra is sürgős szükség van. Tudjuk, hogy e programm valóra váltása időt igényel. Megfeleld kezdeményezőképességgel és energiával rendelkező férfiak azonban, nézetem szerint, itt csodával határos gyorsaságot tudnának elelérni. Mégis, miután a programm megvalósítása időt igényel és élnünk addig is kell, pártpolitika fölé emelkedő nemzeti irányelvet kell mindenkinek elfogadni, amelyet talán legrövidebben a magán- és közigények lefokozásával fejezhetnénk ki. Nem elég itt tisztán a politikusokra bizni az elv keresztülvitelét. Nagy társadalmi megmozdulásra volna szükség, amely a társadalmi bojkott hatalmas fegyverével törhetné le és Űzhetné el az oktalan fényűző és pazarló jelenségeket az országból. Le kell építeni itt minden luxust kérlelhetetlenül, ami még leépíthető. Tudjuk és elismerjük, hogy ez nem könnyű és hogy nem is egyszer fájdalmas operációt fog igényelni. Bármennyire érzőszivü emberek legyünk, ezeket az operációkat végig kell csinálnunk. Ha a világháborúba induló magyar katonának nem volt joga kutatni, hogy miért neki kell mennie és miért nem annak, aki otthonmaradt, mert hiszen az ország megmentéséről volt szó, úgy pia is meg kell hozni mindenkinek az áldozatot. A közpénzek egyesek által való igénybevételének nemcsak az erkölcsi, de jogi határait is szükebbre kell vonni. Nem kétlem, hogy a kormányzat a fent említett operációkhoz is hozzáfog. Az áldozathozatalból mindenkinek, közkatonának és vezérnek ki kell venni a részét, hiszen a háborúban is azt tapasztaltuk, hogy az a tábornok volt igazán népszerű, aki együtt szenvedett és I ha kellett, vérzett is katonáival. Halpusztulás a Sióban és Kapósban. E cím alatt lapunk november 1-én megjelent közleményére a következő sorokat kaptuk, melyeket a kérdésnek minden oldaláról való tisztázása érdekében közlünk: A folyó év második felében a megyei-, sőt a budapesti lapok is sűrűn foglalkoztak a Sióban ób Kapósban ismételten tapasztalt tömeges haldögléssel. E cikkeket olvasva azt kell hinnünk, hogy a vizmenti ipartelepek Bzadista gyönyörrel direkt előállítják nagymennyiségben a mérgeket, hogy mennél előbb kipusztitsák teljesen a hallállományt. Csak azt lehet csodálni, hogy a gyilkos anyagoknak a vízbe való bocsájtása következtében napirenden lévő álta lános halpestis dacára még mindig annyi hal van, hogy a tömeggyilkolás ily gyakran megismétlődhetik. Csekélységem vizmenti gyárban tisztviselő és amellett passzionált műkedvelő halász, tehát abban a helyzetben vagyok, hogy mindkét oldalról megvilágíthatom a kérdést. E kettős megvilágítás fényénél úgy látom, hogy sok igazság van az olvasott cikkekben, de bizonyos ^százalékban előfordul bennük a halászkapzsiság is, valamint egy szemernyi rendőri túlbuzgóság és zsurnaliszta képzelő tehetség is. így pl. egyik halászbérlő azt vallja, hogy „milliószám“ úsztak a halhullák a viz színén. Nem tudom, van e az illetőnek fogalma arról, menynyit tesz ki egy millió hal, még a legapróbbakból isi „Ezerszám“ talán találóbb és még mindég erős kifejezés lett volna! Sőt azt is hallottam, hogy a Sió aUó fo'yásánál a nyomozók motorcsónakja megakadt, annyira sürü volt a viz a döglött halaktól. Ebben íb egy kis enyhe túlzást gyanítok. Panaszkodnak a balászok, hogy a Sió és Kapos mederrendezési munkálatai elpusztították, elüldözték a halak kilenctized részét, a megmaradt egytizedet pedig megölik a gyárak a vizbeere8Ztett mérges szennyvizekkel. Azt mondják, hogy a Dunából már nem is jön fel uj hal, ennélfogva nem tudnak halászni ás nem képesek fizetni a bért. Nem világos előttem, hogyan ismétlődhetik 4—6 hetenbint a tömeges halpusztulás, mely alkalmakkor a lakosság mázsaszam fogja ki az elbódult halakat, amikor nincs hal, mert kilenctized rész elveszett a kotrógép munkája következtében, egy tizedet a gyárak mérgeztek meg, pótlás pedig szerintük nem jön a Dunából. Csak nincs Somogy megyében valami titokzatos jótevő, aki mesterségesen halastavakban tenyészti a halakat, hogy legyen a gyáraknak mit megmérgezni?! Tudomásom szerint az idén bIő- ször indult meg komoly nyomozás a a baj okának megállapítása végett. Ez tényleges eredménnyel végződött, mert a rendőri nyomozás és a balélettani állomás egybehangzó megállapítása szerint a nyáron egy konkrét esetben a Tolnanémedi kendergyár szennyvizei idézték elő a haldöglést, illetőleg bódul ást, mert rendszerint csak a kisebb halak pusztulnak el, az erősebbek csupán elbódulnak és így könnyen áldozatul esnek -halászatra nem jogosult embereknek. Ebben az egy sikeres esetben is azonban ugyanaz a főszolgabíró, aki a nyomozást vezette, kénytelen volt felmenteni a kendergyár vezetőségét, merUnoha kétségtelen, hogy e gyár mérges anyagai idézték elő a veszedelmet, de a szakértő közbejöttével tartott helyszíni tárgyaláson az is megállapítást nyert, hogy a gyár szabályszerűen létesítette és használja a telepengedélyezés alkalmával előirt halvédelmi berendezéseket, így köteles gondossággal jár el és nem ^ tehet arról, hogy a valószinüleg a i vizszabályozás által is növelt és a I rendkívül száraz nyár előidézte, soha
