Tolnamegyei Ujság, 1930 (12. évfolyam, 1-103. szám)

1930-09-17 / 73. szám

XII. évfolyam.

Egyes szám ára 16 fillér.

____Szekszárd, J930 szeptember 17.

73

. szám.

TOLNMEGYEI ÚJSÁG

KERESZTÉNY POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP.

[ét kiadóhivatal: Szekszárdi Népbank épületében. Telefonszám 85 és 102.

Előfizetési di};

félévre-----------6 pengő. | Egész évre______12 pengő.

Fi szerkesztő:

SCHNEIDER JÁNOS.

Felelős szerkesztő:

DLÁZSIK FERENC.

A lap megjelenik minden szerdán és szombaton. Előfizetési dijak és hirdetések, valamint a lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők.

Hirdetések árai: A legkisebb hirdetés dija 1 pengő. A hír* detés egy,60 milliméter széles hasábon millimétersoronként 10 fillér. Állást keresőknek 50 százalék engedmény. — A hírrovatban elhelyezett reklám-, eljegyzési, családi hir, valamint a nyilttér soronként 60 fillérbe kerül.

Panamák.

Irta: dr Örffy Imre.

A tolnamegyei gazdák nagygyűlésén mondtam a tavasszal: na közpénz minden egyes fillérje szent, melyhez piszkos kézzel nynlni nem szabad". Azok közül, akik ezt hallották, bizonyára akadtak olyanok, akik kijelentésemet népszerűségre vadászó szólamnak, vagy legjobb esetben üres frázisnak tekintették. Hogy nem volt az, azt az események rövidesen megmutatták . . .

A megyénkben azóta megindult hivatalos eljárások — sajnos, több helyen — megállapították, hogy a közpénzt nem mindenki tekinti szentnek. A megtartott vizsgálatok eredménye vármegyénk közvéleményében igen széles hullámokat vert fel. Ezt elhallgatni, vagy pláne letagadni nem lehet, de nem is szabad. Visszaélésekről, panamákról beszél hetek, sőt hónapok óta mindenki, mindenhol. De sokan nemcsak beszélnek, hanem suttognak is. Ez a tény állásfoglalásra késztetne akkor is, ha a kérdésben nem éreznék, mint a vármegye egyik képviselője, fokozottabb felelősséget. Felelősségérzetemet csak fokozza, hogy jó ideje hangoztatjuk —- megyebeli képviselőtársaimmal együtt — illetékes helyen: „a panamák eröskezü kiirtását a magyar közvélemény valósággal szomjuhozza !“

A kérdésnek minden irányban való megtaglalását kétségtelenül megnehezíti, hogy az arra hivatott közigazgatási és birói fórumok jogerős döntése még elég messze van s ezeknek elébevágni nem szabad, sőt nem is illik. Felvetődhetik tehát a kérdés, hogy elhallgassunk-e addig ? Feleletem igen határozottan nemleges. Amikor azonban ezt az álláspontomat megindokolom, úgy érzem, hogy ahoz egy-két komoly meggondolást kell fűznöm, melyeket különös nyomatékkai szeretnék szükebb hazám közvéleményének figyelmébe ajánlani. Teszem azt annál inkább, mert a kérdés körül két tábor kialakulását vélem látni, melyek — szerintem minden komoly ok nélkül — egymás ellen készülnek indulni.

Emberi vonás, a piszkot elkerülni, előle elmenekülni. Ebben az emberi tulajdonságban van sok életbölcselet, de még több kényelemszeretet. Épen ezért nagy szerencsétlenség lenne, ha a közélet munkásaiban ez a felfogás kerekednék felül. A közélet irányítása nem megy tisztogatás, ez viszont személyek felelősségre- vonása, szükség esetén pedig erkölcsi kivégzése nélkül. Ez pedig nehéz, izgató munka, mely nagy megpróbáltatásoknak teszi ki a tisztogató egéBz idegrendszerét. (Nem véletlen, hogy aktiv politikusok nagy részénél az agyonizgatott szív mondja íel leg- hamarább a szolgálatot!)

És mégis: nincs egy percig sem joga a közélet porondján maradni annak, aki akár kényelemszeretetből,

akár gyávaságból a tisztogatás munkájához hozzálátni nem mer. Nem is hiszem, hogy e tekintetben a jóérzésü emberek közt véleményeltérés lehetne. Sokkal nehezebb kérdés — és ezzel jutok cikkem tulajdonképeni tárgyához — a tisztogatás módjának kérdése.

Ha ezzel tisztába óhajtunk jönni, nem szabad figyelmen kivül hagynunk egy igen fontos tömeglélektani szempontot. A közvélemény, minél kényesebb kérdésről van szó, annál inkább indul érzései, sőt indulatai után. Rögtön felfigyel a kissé hangosabb tisztogató munka hallatára, ráül a pillanatnyi hangulatok rohanó pa ripájára, melyet hamarosan legyőz az ennél is jobban száguldozó képzelete. Az eredmény: túlzás, mindenki meg- gyanusitása, mely orkánként pusztít és rombol. Ezért kell iparkodnia ennek, hogy munkáját gyorsan és lehetőleg zajtalanul végezze, úgyhogy mire a közvélemény felfigyel, már csak az eredményt, az erkölcsi meg nyugvást kiváltó megtorlást lássa. Ha erre bármely okból nincsen mód s a vizsgálat idő előtt kerül nyilvá nosságra, minden közéleti tényezőnek azon kell lennie, hogy az eljárás kereteit a nagyközönség szigorúan körülhatárolva lássa, hogy a tisztoga tásban ne elszomorító, hanem biztató aktust lásson. Helyes tehát a jelszó: „ne általánosítsunk!“ .

A legideálisabb mégis a zajnélküli, gyors eltiprás módszere. Persze, ahol az ügy bűnügyi fejleményekhez visz, ott ez már nem lehetséges, de ott a tárgyi és személyi határok már pontosan meg vannak vonva. Eddig még sohasem mentem a nagy nyilvános ság elé a fentiekhez hasonló tevékenységemről szóló beszámolóimmal.

Az indokokat fent előadtam. Ma azonban úgy érzem, hogy épen állás pontom praktikus igazolásaképen és nem kérkedéskép, meg kell említenem, hogy nem egyszer kellett kérlelhetetlen és személyes harcot vívnom szükebb hazám egyik-másik, magáról megfeledkezett tisztviselője ellen. — Sikerült is őket eltávolitanom és — bár politikai tőkét is jelentett volna számomra — azt sohasem vittem a fórumra. Csak egy egész kis — hivatali és családi — kör tudta és tudja ma is, hogy az elkerülhetetlen akció mögött én álltam.

Nehezebb a helyzete az olyan közéleti tényezőnek, amelynek egyedüli fegyvere a nagy nyilvánosság. A sajtóra célzok. Ámde ennek a szerepe sem megoldhatatlan. Csak élesen kell distingválnunk. Más a visszaélések. kiderítése körül kifejtett segítő munka és más a megtorlás köztudomásúvá tétele. Az előbbinél, vagyis a kiderítő munkánál igen nagy szerepe lehet a sajtónak. Szerepe, mely mindig nagyjelentőségű, de néha veszélyes. Épen ezért a vérbeli újságírót mindig kell, hogy foglalkoztassa. Ä sajtó beszámoló szerepe a hatóságilag megállapított visszaélésekről azonban egészen más. Ha valamire állnak a fentkifejtettek, hogy t. i. a legnagyobb óvatosság és tar tózkodást kell tanúsítani a célból, hogy a túlzásra hajló közvélemény ok nélkül fel ne izgattassék, úgy áll az első sorban a sajtóra, melynek szuggesztiv hatása a közvéleményre közismert.

Amíg ezeket a szempontokat vármegyénk közéleti tényezői figyelembe veszik — és én nem látom az ellenkezőjét — addig kár a becsületes embereknek a bűnösök helyett egymást ütniök.

3ankő Ágoston főispán a munkanélküliségről.

A belügyminisztériumban a múlt héten értekezlet volt a folyton fokozódó és egyre nyomasztóbban jelent kező munkanélküliség enyhítésére. A tanácskozáson résztvett Jankó Ágoston főispán is, aki a megboldogult Vass miniszter intézkedésére összehívott ankét lefolyásáról a következőket volt szives mondani:

Az összes főispánok bevonásával tartott tanácskozásoknak az volt a célja, hogy a létesíthető közmunkák a lehető legsürgősebben és egyszerre induljanak meg és hogy a munka- nélküliség az egész országban azonnal és lényegesen csökkentessék. — Megállapítottuk, hogy a fővárosi közmunkákkal együtt az egész országban mintegy 260 millió pengőnyi munka megindításáról lenne szó, azonban ezeknek a legnagyobbrészt állami közmunkáknak a megindítása egyelőre csak jámbor óhaj, mert a pénzügyminiszter nyilatkozata szerint a fedezet előteremtése és a hiteligények kielégítése a nagy állami kölcsön nélkül leküzdhetetlen nehézségeket okoz.

A kormány egyébként felszólított bennünket, főispánokat, intézkedjünk abban az irányban, hogy a vármegyék és a városok az ilyen cimen rendelkezésükre álló összegeket azonnal használják fel az abbamaradt közmunkák folytatására.

A magam részéről sürgős írásbeli jelentést fogok tenni az ősz folyamán lebonyolítható és a tavasszal elvégezhető megyebeli közmunkákról, mert a célom egyelőre az, hogy a munka- nélküliség enyhítésére minél több földmunkást lehessen foglalkoztatni. Ezek közt természetesen földmunkásokként olyan iparosokat is, akik szakmájukban nem dolgozhatnak (kőmü vesek, ácsok, kőfaragók stb.). Remélem, hogy az illetékes minisztériumok meg fogják engedni egyes munkáknak a jövő évi költségvetés terhére már most leendő elvégzését és a különböző beruházási munkáknál megtakarított feleslegeknek más természetű munkákra való felhasználását.

Nincs kizárva, hogy a pénzügy- miniszter a városok munkanélküliségén segítő akciója során Szekszárdnak is juttat valamely korlátolt ősz- szegü előleget, amelyből az előirányzott munkák megindithatók lesznek.

A nagyobbssabáeu közmunkák általános megindítására — végzé felvilágosítását a főispán — hamarosan nem kerülhet a sor, mert Wekerle pénzügyminiszter információja szerint a pénzpiac ezidőszerint sem városi, sem állami kölcsönök felvételére nem alkalmas, pénz nélkül pedig nagyobb beruházási munkákba fogni lehetetlenség.

Az Igazi béke utla.

A békeszerződések óta szüntelenül hangoztatják a világ józanul gondolkodó és tárgyilagos államférfiéi, hogy a sokat emlegetett békét biztosítani csak őszinte alapon lehet. Nem vezetnek a béke nagy célja felé azok az utak, amelyeken bosszúállók, elvakultak, vagy uralkodnivágyók járnak. Nem pedig azért, mert a jelenlegi helyzetben az ellenségeskedések, rágalmak és ferdítések nemhogy közelebb hoznák a nemzeteket és ezen keresztül az emberiséget, hanem eltávolítják. A gyűlölködés mindig elszakít, a szeretet és a megértés az, amely közös nagy célok szolgálatába állíthatja Európa különböző nemzeteit.

Ez a sarkalatos elv tizenegy esztendő folyamán szinte napról-napra felmerült és mégsem tudott győzedelmeskedni, mert a világ sorsát hatalmi alapon irányították s mind- ezideig a római korból fennmaradt jelszó alapján próbáltak dirigálni, mely azt mondja: jaj a legyőzőiteknek !

A béke gondolatának önzetlen szolgálatából keletkezett a Népszövetség, mely azonban lesiklott az eredeti vágányokról s igen sokszor a nagy kérdések előtt megtorpanva, zsákutcába szaladt, mert azok, akiknek kezébe a kibontakozás lehetősége volt helyezve, még mindig nem tudtak szabadulni sem a bosszuállás, sem a győző és legyőzött megkülönböztetésének fúriáitól.

A most ülésező népszövetségi közgyűlés népes ülésén Henderson britt külügyminiszter tartott hatalmas beszédet a leszerelésről, mondván és hirdetvén a világ politikusainak és népeinek, hogy az igazi békének ideálját csak úgy érhetjük el, ha többek között a döntőbírósági elvnek elfogadását általánossá tesszük, azokat minden nemzetre nézve kötelezőnek nyilvánítjuk és ha az igazi békének legalattomosabb, legfenyegetőbb ellenségét, a világszerte tapasztalható fegyverkezést legyűrjük. Általános egyezménynek kell létesülnie a fegyverkezések csökkentésénél és korlátozásánál.

Az európai és nemzetközi biztonság mindaddig hiányozni fog, amíg egymással versengő katonai előkészületek folynak arrs, hogy egyik másik nemzetnek minél nagyobb hadserege legyen abból a célból, hogy a mási-