Tolnamegyei Ujság, 1930 (12. évfolyam, 1-103. szám)
1930-08-23 / 66. szám
XII. évfolyam. Egyes szám ára 24 fillér Szekszárd, 1930 augusztus 23. 66. szám. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szekszárdi Népbank épületében. Telefonszim 85 és 102. Előfizetés! dif: Félévre---------6 pengő. | Egész évre_____12 pengő. FS szerkesztO: SCHNEIDER JÁNOS. Felelís szerkesztő: BLÁZSIK FERENC. A lap megjelenik minden szerdán és szombaton. Előfizetési dijak és hirdetések, valamint a lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Hirdetések árai: A legkisebb hirdetés dija 1 pengő. A hirdetés egy 60 milliméter széles hasábon millimétersoronként 10 fillér. Állást keresőknek 50 százalék engedmény. — A hírrovatban elhelyezett reklám-, eljegyzési, családi hir, valamint a nyilttér soronként 60 fillérbe kerül. Onnepnapok után. Méreteikben nagy szabásnak és bensőségesek voltak ások aa ünnepnapok, amelyek Szent Imre és Ssent István emlékezetének jegyében az egész világ katolikusainak figyelmét Bndapest felé irányították. Ebből a két ünnepből nemcsak a hitélet mélysége domborodik ki a maga fenségével és áhitatosságával, hanem az egykor nagy, most földrajzi egységében szétdarabolt és legázolt kis Magyarország 1000 éves történetét és kultúráját állította oda nagyszerű meg- világitásban az egész világ szeme elé. A keresztény vallás felvétele állította be Ázsiából jött őseink által elfoglalt területen élő véreinket a nemzetek sorába. Az ősi vallás elhagyásával alapozta meg Szent István a magyar birodalmat, amely minden veszélyek között megtartotta a magyar nemzetet a Duna medencéjében és hatalmas egységbe forrasztotta össze. A világháború irtózatos vérontásának és azt követő igazságtalan békeparancsnak sikerült csak ezt az egységes ezeréves nemzetet és országot darabokra tépni. Egy évtized óta hangzik a világ minden részében a magyar panasz, de a félrevezetett százmilliók nem igen tudtak a magyar igazságról és a magyar kultúráról. A katolicizmusnak a múlt héten lefolyt ünnepségei tárták csak fel az évtizedes szenvedés óta első ízben az egész világ szeme elé minden Birásnál és panaszkodásnál mélyebb nyomokat hagyóan, hogy az ezeréves kultúrával rendelkező nemzet nemcsak a szánalmát, de a becsülését is megérdemli a világ kultur- nemzeteinek. Ennek a megbecsülésnek és a magyar igazság átérzésének előhírnökei voltak azok a magas egyházi férfiak, akik a Szent Imre jubileumra messze távolságokból eljöttek Budapestre, hogy vallásos lelkűknek mélységes áhitatával hódoljanak a magyar nemzet két boldog emlékű szentje előtt. És az ő hódolatukból és a világ minden részéből összegyűlt áhitatos lelkek százezreinek meglátásából úgy érezzük, hogy mint 1000 évvel ezelőtt a kereszténység felvételéből, úgy most a katolicizmus ezen fönséges ünnepségéből is a magyar államiság újbóli megalapozása következik. A pápa követe megjelent közöttünk. Ezer évvel ezelőtt hozta a szent koronát, hogy azzal a fejedelmek sorába beiktassa Szent István királyunkat és bevezesse az ős magyarságot a kereszténység templomaiba. Most pedig azért jött, hogy tanúbizonyságot tévén ennek a népnek kultúrája, múltja, a katolikus egyházhoz való hűsége mellett, tolmácsolja a Szent Atya mélységes érzéseit egy letiport nemzet iránt, áldását adja a szenvedéseiben vonagló nemzetre és ezzel hitet élesszen, reményt fakasszon a csüggedők lelkében, a Trianonban ránk nyomott töviskoronának sebeit a hit balzsamával enyhítse és fejedelmi küldőjének szavával a népek millióinak figyelmét felénk, a siralomvölgyében kin- lódók felé fordítsa. A hitélet szempontjából magasztosak, mélységesek és bensőségesek voltak a lefolyt ünnepnapok, állam- hatalmi szempontból pedig reményt- fakasztók, mert nagy nemzetek kiváló és politikát irányi tó férfiai közvetlenül győződhettek meg arról, hogy ez a magyar nemzet, amely évszázadokon keresztül védőbástyája volt a Nyugat civilizációjának és kulturájá nak a Kelet barbarizmusával szemben, nem szolgált rá arra a büntetésre, amely a világháború összes szenvedéseiért ezt a mindig hűséges és vitéz nemzetet sújtotta. És ebből a meggyőződésből elengedhetetlenül fa kadnia kell annak az igazságérzet nek, hogy ezt a nagymultu nemzetet, amely népében és vezetőiben jelenleg is rendelkezik mindazon államfentartó bölcsességgel, amely már Szent Istvánt is oly magasan emelte ki kortársai közül: nem szabad meghagyni szét daraboltságában és egységbe kell forrasztani a leszakított részeket, — mint ahogy egységnek teremtette azt a mindenek Ura és Parancsolója. Szent Imre ereklyéi és a magyar szentek emlékezete néhány napra a világ felfigyelését országunk fővárosa felé irányította. Vajha Szent István j jobbja megjelölte volna azt az utat. amelyen a világ hatalmasainak és nekünk szenvedő magyaroknak haladnunk kell, hogy beérkezzünk mielőbb a boldogság édenébe, a régi Nagy- magyarország dicső nagyságába. 8. A falu népe és az egységes zászló. Irta: Schmidt Jenő, a gyönki kereskedők és iparosok köre elnöke. Minden háború háborút szül. Egy ország gazdasági romlása kihat a másik ország gazdasági helyzetére. Az a kis mag, amit egy elégedetlen ember hint el, gazzá, bokorrá nő, vagy hatalmas fa lesz belőle, ha alkalmas talajra talál. A világháború eltorzította Európa arcát és egy újabb háború alapjait rakta le az igazságtalan békeszerződésekkel. Pokollá változott az édenkert. A gazdasági romlás elŐBZÖr a megcsonkított és kiszipolyozott országokban ütötte fel hidrafejét. Ma azonban már meghatványozódott ez a fej és csaknem minden ország érzi fojtogató uralmát. Az elégedetlenség magja el van vetve és jaj lesz akkor, ha lombos fává növi ki magát. A mi elégedetlenségünk elsősorban a külföldnek szól. A trianoni ítélet ellen kiált. Elsősorban ez az Ítélet okozta az ország gazdasági romlását. De látunk belső elégedetlenséget is. Ez az elégedetlenség a magyarság Sárika és Miklós. Irta: KárOSSÍ Pál. Az olvasó itt bizonyára valami édes szerelmi történetet vár. Igen, szerelmi történet, melyet az élet szült a maga gyors, megállást nem ismerő forgásában, de ennek a kis szerelmi történetnek csak a kezdete kedves, a vége pedig belefut a szerelem súlyos, mindent megőrlő malmába. Sárika az öreg Józsefváros egyik kis barátságos vendéglőjében kezdte meg harcát az élettel. Hivatása a vendégek kiszolgálása volt. Késő este, sőt már hajnalban járt haza. Úgy suhant végig a szűk sikátorokon hazafelé, mint valami elkésett kísértet. Kis hónapos szobájában, mikor nyugovóra tért, bár törékeny teste remegett a kimerüléstől, elkerülte az álom s fiatal 19 éves lelke felcsapott a gondolatok tüzes paripájára és rohant-rohant vele előre, ismeretlen tájakra. Fülébe zsongott az éjjeli zene, a bókok sokasága s lázasan gondolt némelyek túlkapásaira. A végén görcsös zokogásba kezdett s miközben kisírta lelkének egész keserűségét, az álom édesdeden vezette át a gondtalanság birodalmába, ahol megszűntek kétségei, fájdalmai. Elaludt. Miklós katona volt. Ssakaszvezetó. Derék, magas fia, kit már határozott megjelenése is a katonai pályára vezetett. Fiatal, 22 éves volt. Ideálizmussal telített lelke, nagy csatákat vívott a katonai rendszabályokkal. Estánkint mikor társai már mind aludtak, halkan, nesztelenül kelt fel ágyából s órákon keresztül kever- gette gondolatait kemény, katona ágyának szélén. Fiatal, üde, minden szépért csak lelkesedni tudó lelke ilyenkor rimekbe öntötte nagy szerelmének sóvárgását. Szerelmes volt, de nem tudta kibe? Keresett valakit, de nem találta meg sehol, sóvárgott valaki után, de nem tudta azt, hogy ki az. Egy szép májusi este, mikor a tavasz végső harcát vívta az egyre izzóbb nyárral, Miklós betévedt a kis józsefvárosi vendéglőbe. Sárika szolgálta ki. Miklós úgy nézett Sá rikára, nagy ábrándos szemekkel, melyből Sárika mindjárt észrevette, hogy sok bennük a tiszta érzés, az igaz, mély vágyódás s ahogyan még eddig soha nem nézett rá senki. Miklós mind sűrűbben jelent meg a kisvendéglőben. Sárika napról-napra, esetről-esetre kedvesebben, melegebben szolgálta ki s végül is annyira megszokták egymást, hogy Miklósnak hiányzott ha egy nap nem mehetett a kis vendéglőbe. Sárika pedig ilyenkor kedvetlenül, szivében fájdalommal, lelkében keserűséggel rohant haza kis hónapos szobájába. Megszerették egymást. Sárika otthagyta a kis vendéglőt s elvonultak a világ szeme elől, felütvén tanyájukat egy kis józsefvárosi kávézó és étkezőben. Itt élték ők a maguk szerelemittas, egyszerű, de alapjában véve csodálatosan varázsos életüket. Nap-nap után itt találkoztak, egy tányérból ettek, egy pohárból ittak és a szerelem tüzáben fénylő szemük volt a tükör, melyben meglátták önmagukat, sőt feltalálták egész világukat. Az idő azonban nem ismer megállást rohanásában. Az élet viharai másfelé sodorták a két szerelmest, Sárikát is, Miklóst is. Ede bácsi is eladta a kávémérést, az utóda is eladta s hogy az emlékek mily hamar elmosódnak, nem kellett több mint pár év, már alig emlékezett valaki a kis meghitt kávémérésre, hol otthont talált a szórakozni vágyó fiatalság, a szerelmes pár, a szerelmében csalódott szőke báCBÍ, a messze külföldről érkezett éB szerencsét próbálni jött sok török. Csak a falak álltak már néma merevségben, de a cipész- műhellyé vedlett kis boltban nem a kalapácsütések visszhangját, hanem a régi kedves emlékek melódiáit -I rezegtették. De az emlékek visszajárnak, sőt az emlékek visszahivnak. Sárikából nagymama lett, Miklósból nagypapa, de sokszor vonultak ők csendes öregségük meghitt perceiben be a képzelet kis kávémérésébe. A novemberi szél szigorúan nyargalt végig a kis józsefvárosi utcákon. Az ablakokból kisugárzó fény megvilágította az amúgy sötét utcákat. Alig lehetett látni valakit. Didergő gyermekek, mélyen összehuzódott emberek rohantak csupán hajlékaik felé. Csak egy öreg néni lépdelt lassan, türelmesen, mint akit nem vár, mint akit nem hiv meleg szoba és még melegebb család. Csak egy öreg bácsi lépdelt az utca másik végéből lassan, céltalanul, mint akinek csak az a fontos, hogy legyen valahol. Sárika és Miklós voltak. A régi kávémérés előtt találkoztak. Nem ismerték meg egymást. A kis üzlet homályos ablakán keresztül apró székeken, fütyürésző cipészlegények dolgoztak. Egymásra néztek. Sárika bement. Ügy állt meg a kis üzletben, mint aki éjjeli szállást akar kérni. Miklós is utána ment. Remegő hangon egyszerre kérdezték meg bent, gyorsan körülhordozva tekintetüket a kis üzletben, hogy mennyiért kapnának egy cipőt. Együtt jöttek ki az üzletből. Miklós mélyen felsóhajtott. Oh, be kedves kis kávémérés volt itt! Sárika nagy télikendőjéből kivilágító nagy szemét Miklósra szegezte. Némán álltak egymással szemben . . . Megismerték egymást. És a következő utcasarokig együtt haladt a két öreg, hogy ott az élet nagy vihara ismét széjjel dobja őket, s távol egymástól várják az örök találkozás rettegett, de számukra édes óráját.
