Tolnamegyei Ujság, 1930 (12. évfolyam, 1-103. szám)

1930-08-13 / 63. szám

XII. évfolyam.

63. szám.

Egyes szám ára 16 fillér»

Szekszárd, 1930 augusztus 13.

TOLNAMEGYEI ÚJSÁG

KERESZTÉNY POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP.

Szerkesztfeég és kiadóhivatal: Szekszárdi Népbank épületében. Telefonszám 85 és 102.

Előfizetési dij:

Félévre-----------6 pengő. | Egész évre______12 pengő.

Sz

erkesztő: SCHNEIDER JÁNOS.

A lap megjelenik minden ezerdán ée szombaton. Előfizetési dijak és hirdetések, valamint a lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők.

Hirdetések árai: A legkisebb hirdetés dija 1 pengő. A hirdetés egy 60 milliméter széles hasábon millimétersoronként 10 fillér. Állást keresőknék 50 százalék engedmény. — A hírrovatban elhelyezett reklám-, eljegyzési, családi hir, valamint a nyilttér soronként 60 fillérbe kerül.

Kopott fény ?

Irta: Jánosi György.

Semmi sem könnyebb, mint meggyanúsítani, befeketíteni egy köztisztviselőt és felkelteni vele szemben a bizalmatlanságot. Hiszen a köztisztviselő a hatalom exponense, a mai korban már helyzeténél fogva irigységnek és gyűlöletnek tárgya és bár a népnek, a népért él és dolgozik, a leggyakrabban lehetetlen nélkülözések, elképzelhetetlen lemondás között, aggódva és töprengve e bizonytalan viszonyok között, mégis népszerűtlen, mert benne a nép nem a dolgozó páriát látja, hanem azt, aki felette áll.

Szidd a hatalmat, gyanúsítsd a köztisztviselőt és olyan népszerű leszel, amilyenről nem is álmodtál, mert e tébolyult demagógia ostoba póza, ez imponál a tudatlan tömegnek, mely az államrendszer bonyolult gépezeté bez, szervezett idegrendszeréhez semmit sem konyit és azt hiszi, hogy megélhetne és az volna csak a jő élet, rend, törvény és emberi társadalom nélkül, főként, ha az Isten a világból mindenkit kiirtana, csak őt nem. Na persze. Még u, n. intelligens ember is hajlamos e balfelfogás terjesztésére s én, aki, hála Istennek, nem vagyok köztisztviselő, nem tudok másként rágondolni a köztisztviselőre, mint végtelen szánalommal, tudom, hogy ő az a bizonyos „urak", akikre minden sarat, piszkot, kocsmai mámor szülte, hazug rágalmat, gyanút, vádat rá lehet kenni megtorlás nélkül, mert a köztisztviselő erkölcsi személye közpréda. És mint ahogy a fertőzött gondolkozásu diákok közt a jótanulás egyet jelent a besúgóval és a stréberrel s a legnagyobb lókötő a bálvány: úgy az életben, a mai magyar életben nincs becsülete annak, aki a köztisztviselő mellett emel szót.

Mivel pedig én arra a becsületre, amit nekem ily kétes konyhán kotyvasztva tálalnának fel, semmit sem adok, felemelem a szavam annál is inkább, mert maga a toll kényszerít, zaklat és vonszol, hogy ha volt bátorságom a tisztviselői kar nagy- nagy nyomora (hej, de hamar elfelejtették !) idején, talán e helyen, őszintén megállapítanom, hogy az az állam szégyene, hogy tisztviselői rongyosak és nélkülöznek, úgy ma sem halok bele, ha a morális okok meglátásával, ismét azt mondom: „Quid nunc?“ Talán tatárország államszer veiről van szó? Hogy merészeli a közélet tépni, marni, rugdalni, megfeszíteni azt a köztisztviselőt, amelyiknek egyetlen elbírálója van; a maga felettes hatósága ? 1 És ennek a felettes hatóságnak nem lehet más kötelessége, mint az, hogy a maga ügyeit a maga törvényei és a nemzet érdekei szerint, a maga kerítésen belöl intézze el. Mert engedőimet kérek, ha valakinek van valahol egy sebe ób azt a sebet utón útfélen feltárogatja, mutogatja, ez nem a seb szégyene, hanem az illető vaskos ostobasága lesz. Már pedig ma itt-ott igy csinálnak.

Amíg e földön emberek éB nem angyalok járnak, mindig volt, van és lesz szükség, a közfrázist idézem: „purifikációra“. És amíg e földön akadnak, akik hajmeresztő zseniáli- tásig fejlesztik a nagyképűséget, ad dig itt mindig támad kisebb, vagy nagyobb erkölcsi lárma egy-egy útban levő köztisztviselő körül, melyre az unott élet felfigyel, de hogy ennek semmiféle döntő jelentősége, értéke nincs, hogy ez haszon helyett mérhetetlen nagy közerkölcsi kárt okoz, arra fel merem hozni a világháború bolsevizmusát, amelynek ez volt alaptétele : „Lopnak és dőzsölnek a tisztek, mi pedig koplalunk és megdöglünk.u És e céltudatos, borzalmas, hazug, hitvány, bukást, gyalázatot, szégyent, Trianont előidéző, pokoli gondolatot ép azok üvöltötték és terjesztették legjobban, akiknek soha életükben nem volt olyan kosztjuk, jó dolguk, mint a fronton, akik fegyvertények szempontjából is lógósok, bujkálók, a hadsereg söpredékei, szemétjei, e nemzet legnagyobb ellenségei voltak, akik csak azért nem örültek az elért eredménynek, mert úgy szellemi, mint erkölcsi szempontból beszámithatatlanok voltak. Ami 1918-ban teritékre vitt egy biztos eredményt, ugyanaz a szellem vigyen most kinpadra egy másik nagy eszményt: az állam eszményét? Tudod-e pedig, Bolsi Viktor, hogy ezt teszed, amikor az invenciónélküliség ellési kínjában az isteni nép főcsahosául szegődsz és hangadó vagy arra, hogy mint kell az államnak kéznél levő exponensét elejteni ?

Semmiféle világraszóló botrány nincs abban, hogy néhány egyén esküjéről, kötelességéről megfeledkezik. Hogy az a néhány egyén köztisztviselő, ebben még kevesebb a szenzáció, mert az emberiség egy bizonyos százaléka, tekintet nélkül jellegére, bűnöző. De az már kifej ezhetetlen botrány, hallatlan kiskorúság, erkölcsi gyávaság, hogy sportszerűen orvvadásznak közéleti egyének ellen, szellemmé, mániává teszik a köz- gyanut és sokszor a felettes hatóság által a cél érdekében életbe léptetett' szabálytalanságok miatt jő a bélyeg, utána a rehabilitáció. — No igen: a hivatalos rehabilitáció. De rehabilitálni tud-é bárki a csúf, elfogult, nagyképü közerkölcsiség számára egy- egy ilyen ártatlant! Vissza tudja-é adni égi, vagy földi hatóság egy- egy ilyennek mocsoktalan becsületét az előtt az orrfintorgató társadalom előtt, amely könnyen és szenvedéllyel tud elejteni, passzióval rágalmazni, de más erkölcsi magatartásra képtelen. — Könnyű ölni. De lehetetlen a holtakat földi erővel feltámasztani, j Nem védjük és nem védhetjük a I bűnt. A hivatalos helyiségeknek tem- | plommá kell magasztosulnia, minden |

köztisztviselőnek nagy nemzeti misz- sziója van és ezt makulátlanul kell betöltenie, élnie kell a népért a törvény és beoBÜlet parancsai szerint, őrizkednie kell attól, hogy hatalmi helyét egyéni érdekeinek, rossz hajlamainak eszközévé tegye. A köz- tisztviselő úgy érték, ha áldás és úgy áldás, ha tekintélyt neki az állam- eszme bű, igazságos szolgálata nyújt. Igaz ez és szent ez. Ám az is igaz ób szent, hogy nem lehet egy köztisztviselő sem politikai szándékok horogjára húzott csalétek, mert a köz- tisztviselő állam- és nem pártttgy — és nem lehet zabolátlan, szélsőséges rugdalózások fotball labdája, amit innen is, onnan is nagy energiával és addig rugdalnak amíg el nem nyüvŐdik. Vagyis a nagy és üres panamalármában, ami ma már beteges, hisztérikus kinövés, odaállunk, ahova állnunk kell és azt mondjuk : „Most már elég ebből a módból, a hangból, az egész hajszaseregből, mert a dolog oda fog fajulni és részben már ott is van, hogy — bűntény lesz köztisztviselőnek lenni.u

nem vitt a földön. Tessék ránézni. Ott őrzik az őshatárok tövében á kor törvényes banditái. A legdicsőbb, legszentebb, ősi közértéket, hogy őrzik átlig fegyverben, kajánul, röhögő biztossággal, elorozva azt jogos tulajdonosaiktól 1 ... És ennek mi mindnyájan negativ részesei vagyunk, mert hogy viszik, hogy vitték ez, ez az én és te, mindnyájunk vétke. Ha beszélünk, hát erről beszéljünk, ha lázi- tunk, ezért lázitsunk, ha lármázunk, ezért lármázzunk. Mert nem az a fő, hogy valahol Senkifalván egy szalma- szálon megbotlott egy Semmibázi, hanem hogy a világ botlott meg és magával rántott egy szerencsétlen, jobb sorsra érdemes nemzetet, amely a bukás deliriumában, őrjöngő kétségbeesésében — jól vigyázz — öntestét harapdálja, egymást akarja megenni, ép akkor, amikor még az istenekkel is szövetkeznie kellene, hogy a nagy panamából visszamentsen csak egy porszemet is.

Legyen a köztisztviselő hfi és becsületes, a hatalom ennek védelmében bölcs, óvatos, körültekintő, a közélet pedig foglalkozzék szüntelenül azzal a nagy, történelmi leleplezéssel, amely- lyel az igazság Istenének még minPanamák ? . . . Mi is ismerünk és tudunk egy borzalmas panamát. Égre kiáltó, jog és igazság esdő szörnyű panamát. Amilyet még a pokol ki nem gondolt, útonálló gazság véghez

dig adós, — azt a fényt lássa kopottnak, aminek a kiható neve: béke- revizió.

Gyémántlakodalom.

Ritka szép, bensőségteljes ünnepség folyt le e hó 10-én a tolnamegyei Csapó-Tengelic-pusztáD. Nagy számmal gyűlt össze a környék szine- java, hogy tagyosi Csapó Vilmos kir. kamarást, Csapó Vilmos szabadságharcbeli ezredes, az ozorai győzelem főtényezőjének fiát, nejével, született Rakovszky Irmával együtt, házasságuk 60-ik évfordulója alkalmával üdvözölje. A 87 éves Csapó Vilmos kamarás szép és közhasznú életet él. Fiatal éveiben Tolna vármegye al-, majd tiszteletbeli főjegyzője volt. Mint Gyulai Pál tanítványa irodalommal is foglalkozott. Irt Arany János lapjába s több önálló kötete is megjelent, köztük versein, elbeszélésein kívül a kiváló forrásmunka, „Csapó Ida naplója“ s „Liszt Ferenc ievelei“, amelyeket a nagy mester báró Augusz Antalhoz irt. Pályadijat tűzött ki Csapó Garay János életrajzára is, mely az ő támogatásával jelent meg. — A Csapó Dánieltől, Tolna vármegye hires alispánjától, egykori követétől, az Országos Gazdasági Egyesület egyik alapítójától és alelnökitől, Gyulai Pál szerint a „legelső magyar nemzetgazdától“ örökölt tengelici kastélya pedig telve, muzeális értékű kézirat, kép s többek közt jó pár ezret kitevő névjegy- gyftjteménnyel.

Ennek a köztiszteletben álló férfiúnak ünneplésére gyűltek most össze, minden külön meghívó nélkül a kör nyék, úgyszólván öBszes úri családjai, j — A család közelebbi hozzátartozóin I

kívül ott voltak többsk közt: Pestby Pál dr, nyug. igazságügyi miniszter, országos pártelnök nejével, Simontsits Elemér v. b. 1.1., felsőházi tag, Jankó Ágoston főispán, dr HagymásBy Zoltán főjegyző, dr Szongott Edvin főszolgabíró, Döry László nyugalamzott ezredes, Döry Ilona, Döry Hugó gazdasági főtanácsos nejével Ivánka Ily- vel, Paulette és Pál gyermekeivel, özv. Sztankovánszky Jánosné, Satan - kovánszky Tibor, Sztankovánszky Margit alapítványi hölgy, vitéz Sztan- kovánszky Pál nejével gróf Majláth Stefániával, özv. Bezerédj Pálné Ottilia lányával és István fiával, Huszár Károly nejével, Ambrózy bárónővel és Margit leányával, báró Fiáth Tibor, báró Fiáth Róza, Széchenyi Eugénia grófnő, Fiáth Géza báró, Bernrieder József és neje három leányával, Gőzsy Tibor fiával, Huszár Andorin, Holub József dr pécsi egyetemi tanár, dékán, Szűcs Jenő, Bartal Aurél nejével és György fiával, Malcomes Gyula báró, Malcomes Gyuláné szül. Fejérváry bárónő és Malcomes Albert, Inkey Pál báró nejével, Mária leányával és István fiával, id. Döry Jenő nejével, Jeszenszky József báró, özvegy Jeszenszky Istvánná báróné, Schaff- gotseb Ervin és Miklós grófok, Lúd- wigtr Hartwig s a Szekszárdi Kaszinó részéről: Bodnár István igazgató.

Délelőtt Tengelic község nevében Pataki Imre jegyző és Pintér András brró üdvözölte a jubilánsokat. Délután 4 órakor pedig Haug Nándor, tengelici róm. kath. plébános meg