Tolnamegyei Ujság, 1930 (12. évfolyam, 1-103. szám)
1930-05-28 / 41. szám
TOLNAMEGYEI ÚJSÁG nepály műsorába német számokat is vett fel. így egy szép fiatal leány elszavalta Arany János „Fiamnak“ cimü költeményét német fordításban s utána a dalárda Haller „Hymne an den Gesang“ című karénekét adta elő. Ezután a dalárda egy tagja szép magyar nyelven megköszönte az al- ispánnak és a megjelenteknek az Un* nepélyen való részvételüket, mire az alispán hosszabb s a magyar dal sze- rátétéről tanúskodó beszédben buzdította a dalosokat a magyar dal és általában a dalkultusz további ápo lására. Mint a vármegyei iskolán- kivttli népművelési bizottság elnöke megköszönte a dalárda tagjainak s különösen annak karnagyának, Halász Armin ev. kántortanitónak a szép kulturmunkát. Az alispán után Reich Oszkár járási fŐBzolgabiró rövid, de nagyon helyhez alkalmazott beszédet mondott, melynek második felében német nyelven szólt, hangsúlyozva, hogy ő, aki jelen volt a dalárda keresztelőjén (zászlószentelésén), úgy érzi, ma van ennek a dalárdának lakodalma (Hochzeit — Hoche — Zeit)- Végül a vármegyei népmüve lési titkár szólt röviden németül, figyelmeztette a hallgatóságot Bél Mátyás mondására: „Szerencsés a német ember, ha magyarok közt ma' gyárul tud“. Az ünnepély a Him' nusszal fejeződött be. — VÍI8Q8 biztosok a gazdasági nép Iskolákban. A vallás- és közoktatásügyi miniszter a dunaföldvári gazdasági népiskolába Biró Antal kis- kundorozemai gazdasági népiskolai igazgatót s a szekszárdi gazdasági népiskolába Németh Béla székesfehérvári gazdasági népiskolai igazgatót küldötte ki elnökölni. Vármegyénkből Kápolnay József dunaföldvári gazdasági iskolai igazgató Kunszent mártonba és Pigniczky Ferenc szek< szárdi gazdasági iskolai igazgató Kiskunhalasra küldettek ki vizsgabiztosokul. — Uj dalárda Szekszárdon. Folyó hó 25-én a szekszárdi Iparos Szék' házban Tóth Pál városi főszámvevő kezdeményezésére és a vezetése mellett tartott értekezletek eredményéhez képest megalakult a Szekszárdi Iparos Dalkör. Az alapszabályok elfogadása után elnök lett: dr. Dulin Jenő ügyvéd, alelnök : Fekete István malomtulajdonos, az Iparos Otthon elnöke, ügyész: dr. Török Ottó ügyvéd, karmester: Benau Lipót főkántor, titkár: Jilk Gyula pénzügyi tisztviselő. Az alapszabályok értelmében az uj egyesület diszelnöke: Szekszárd város mindenkori polgármestere, tiszteletbeli elnöke: a Szekszárdi Ipartestület mindenkori elnöke. A dalárda működését azonnal megkezdi. Ezen alakulás folytán, mint a hirt vettük, a Szekszárdi Dalkör megszűnik. — Hazafias ünnep a nagymányoki bányatelepen. Folyó hó 25 én délután áldozott kegyelettel a nagymányoki bányatelep lakossága a hősök emlékének, a telepi iskola udvarán tartott szép ünnepélyen. A zenekar nyitánya után Conte József tanuló szavalta el a „Háború árvája“ cimü költeményt, majd Pápay Ágoston tanító mély hatást keltve szépen kidolgozott beszédben áldozott a hősök emlékének. Huszth Elemér Ili. o. t. Pohárnok Jenő „Az elrablott sírok“ hatásos előadásával aratott sok tapsot, majd az iskola felsőbb osztályú tanulói „A rongyos katona“ c. ifjúsági színdarabot adták elő ügyesen. Lőrincz Ella „Az élet meglopottjai“ c. verset szavalta még el, mire a gyermekkar „Nyugodjatok hősök“ c. dalt énekelve, az ünnepély első része I véget ért. — Az ünnepély második j része, a bányatelepi cserkészapród- I csapat avatása volt. Lelkes, ifjú cser- J készsereg jött el Bonyhádról, hogy résztvegyen a bányatelepi kis apró- dók avatásán. A cserkészinduló mellett vonult be a 25 bányatelepi kis apród Denke Antal igazgatótanitó vezetése mellett. Eléneklik a Szóza tot, majd Máthé Jenő kis apród kéri felavatásukat. Barreith István aprót elszavalja a „Cserkészrománc“- o; mire Denke Antal igazgatótanitó lel kés beszédben tárja a felavatandók elé jövő feladataikat s felkéri vitéz Zerinváry János bonyhádi cserkész tiszt, főgimn. tanárt az apródok fel avatására, amelynek megtörténte után imát mondanak, majd egy bonyhád cserkész üdvözli a kis apród testvéreket s erre „Turánok fel“ cimü dalt éneklik el a felavatott apródok Ekkor megjelenik a telep jóságos pátronája: Huszth Aladár bánya tanácsos neje s mint zászlóanya gyö nyörü cserkészzászlóval ajándékozza meg az uj csapatot, lelkes beszéd kíséretében adja át a zászlót Denke Antal vezetőnek, ki meghatott foga dalommal köszöni meg a kegyes adó' mányt. Ekkor dr. Halmos Andor kir. tanfelügyelő, a vármegyei cserkész intéző bizottság nevében mély tisztelettel üdvözli a zászlóanyát és Huszth Aladár bányatanácsos, bánya igazgatót, kik nemcsak zászlóval ajándékozták meg az uj apródcsapa tot, de az apródok mindenikét is teljes cserkészfelszereléssel és ruhával látták el. Isten bő áldását kérte a hazafias, áldozatkész és jólelkü házaspárra s az intézőbizottság el nőkének és tagjainak köszönetét és üdvözlését tolmácsolva, átnyújtotta nekik az elnök nevében a cserkész díszjelvényeket. A cserkészek az uj diszcserkészeket lelkes ünneplésben részesítették, majd diszmenetben elvonultak a zászló előtt. Huszth Aladár bányatanácsosnak és nejének megható ünneplése könnyeket csalt a szempillákra a a bányászszülők s a kis apródok áldása szállt a jóságos emberpárra, kik nemcsak vezetői, de jóságos gondozói a bányatelepen felnőttnek s kicsinynek egyaránt. Az ünnepség a Hiszekegy elóneklésével ért véget, majd a cserkészek tréfás mókákat mutattak be. Ez alatt elkészült a cserkészkonyhán a pompás borjupörkölt, melynek jóizü elfogyasz tása után a bonyhádi vendég-cserkészek vig nótával indultak haza s azután úgy a helyi, mint a vidéki vendégek egy lélekemelő esemény emlékével távoztak el az ünnepély színhelyéről. — Katasztrofális árzuhanás a vaj- piacon. A hozzánk érkezett levelek tömegében állandóan azt panaszol k, hogy a bor és a búza árának nagyarányú csökkenését követi a tejéé a vajárzuhanás is. Úgy a külföldi, mint a belföldi gazdasági lapok már hónapok óta közük a tejtermékek, különösen a vaj, sajt és a tehéntúró árának a rohamos esését. Ez okozza azután azt, hogy napról- napra alacsonyabb lesz a feldolgozásra kerülő tej ára is. Ezen annyira fontos élelmiszerek árának a csökkenésére vonatkozóan több olyan gazdánál érdeklődtünk, akik a gazdasági termékek áralakulását figyelemmel kisérve, az árváltozás okait kutatják. Ezek a következőképen magyarázzák a mostani helyzetet. A takarmánynemüek árának a rohamos csökkenése folytán a gazdák inkább feletetik azt a jószágaikkal, semhogy potom pénzen elkótyavetyéljék. Nemcsak nálunk van ez igy, hanem a külföldön is. Ez a körülmény okozza azután, hogy a világpiacok tejtermelése sokkal nagyobb, mint a kereslet. Úgy a földmivelésügyi minisztériumnak, mint a gazdaegyesületeknek állandó gondját képezi a fölös I leges tejtermékek újabb piacának a I megteremtése, azonban sajnos, ez az I igyekezet eddig még eredményre I nem vezetett. Sőt úgy értesülünk, hogy a kartellben levő budapesti tejvállalatok már a közel jövőben kénytelenek lesznek a Budapesten eladásra kerülő tej árát is leszállítani, mert olyan nagyok a fölöslegeik, hogy azokat eladni képtelenek. Érdekes jelenség különben, hogy egyes, Budapesthez közel fekvő uradalmak a saját teherautóikon maguk szállítják fel a tejüket Budapestre és ott 24—28 filléres áron üzletről-üzletre járva kínálják azt eladásra. Informátorainknak ez a magyarázata a termelő osztály amúgy sem rózsás jövőjét elég sötét színben látja. — Hősök emlékünnepe Bonyhádon. Az eddigi szokástól eltérően ez évben Bonyhád nagyközsége egyetlen egy koszorút tett le a hősök emlékművére. A községi elöljáróság ugyanis felhívást bocsátott ki az összes egyesü letekhez és intézetekhez, hogy a ko szorukra szánt összegeket fizessék be a község pénztárába, hol a kereset- nélküli hadiözvegyek és árvák között szétosztva enyhítenek szegénységükön. Az ünnepély különben 11 órakor a hősök szobra előtt folyt le. Az ünnepi beszédet Lövik Kálmán gimnáziumi tanár mondotta. Az egyesitett tűzoltó- és leventezenekar a Himnusz-szál nyitotta meg és a Hiszekegy gyei fejezte be az ünnepélyt. Utána disz- felvonulás volt a hősök szobra előtt. — A Ferencz József Tudomány- egyetem Földrajzi Intézete tisztelettel tudatja, hogy Kogutowicz Károly: „Dunántúl és Kisalföld írásban és képben“ cimü mü I. kötetére vonatkozó, a Magyar Könyvhét akciójával kapcsolatban adott nagy kedvezményt junius 5-éig fenntartja. Tehát aki addig beküldi rendelését, ugyanolyan kedvezménnyel kaphatja meg a fenti müvet, vagyis készpénzfizetés esetén 28 pengős bolti ár helyett 24 pengőért, részletfizetés esetén pedig 9 havi 3 pengős részletre. Gyönyörű képes prospektust bárkinek ingyen küldünk, forduljon a kiadóhoz: M. Kir. Ferencz József Tudományegyetem Földrajzi Intézete Szeged, Szuko- váthy tér 1. sz. — Hadikölcsön ősjegyzők, akik nostrifikált kötvényeiktől megválni voltak kénytelenek, egyöntetű fellépés céljából adataikat írásban jelentsék be a „Hadikölcsön“ c. lap szerkesztőségének, Budapest, V, Pannónia ucca 10. A bejelentés — természetesen — semmiféle anyagi kötelezettséggel nem jár. — Holtnaknyilvánitások. A szekszárdi kir. járásbíróság Schmidt Jakab várdombi földművest, aki a 8. honvédhuszárezredben az orosz harctéren hősi halált halt és Décsházi György szekszárdi földművest, aki az orosz harctéren a 17. honvédgyalogezredből eltűnt, holtnak nyilvánította. — Miskolc városa építi fel az ősszel Magyarország legnagyobb filmpalotáját. A vidéki városokban a szinház és a mozi rendszerint farkasszemet néz egymással. Áll ez a harc most fokozottabb mértékben a hangos film hihetetlen nagy térfoglalásával. Ezt a nagy mozikonjunkturát most érdekesen oldja meg Miskolc, ahol nemcsak a színház, hanem az egyik mozi is a városé. A mozi azonban már régi építkezés és kis befogadóképességű. Miskolc polgármestere, Hodobay Sándor dr, aki évek óta sok érzékkel ntézi a város ügyeit és felismerte a moziban rejlő értékeket is, most a régi városi mozi helyett hatalmas, teljesen különálló filmpalotát épít, melynek befogadóképessége 1200 személy lesz. A mozi építkezését a napokban kezdik meg és még ez é végén tető alá is kerül, hogy l vidéki film- és mozikulturát most már hangos filmmel is előmozdítsa Örömmel látnánk, ha városunkban is mielőbb bekapcsolódhatnánk most rohamlépésben előretörő vidéki moziélet továbbfejlesztésébe. — Ha olcsón Jót akar, ha a világ eseményeiről a leggyorsabban és leg. megbízhatóbban akar értesülni ha szépirodalmi tájékozottságát akarja növelni, úgy olvassa a Nemzeti Újságot és az Uj Nemzedéket. Mindé, nütt követelje! — Tüzolfókiképzés. A bonyhádi tüzoltóegylet vezetésével jelenleg Kétv Grábóc, Szálka, Kismányok és Mórágy községekben folyik a tűzoltók kikép. zése. Most már az egész völgységi járásban csak két község van még vissza, ahol szakszerűen kiképzett tűzoltók nincsenek. — Tolvaj és orgazda házaspár. A szekszárdi törvényszék egyes bírósága e hó 22-én tartott főtárgyaláson Juhász István 28 éves dunaföldvári lakost lopás miatt 3 napi fogházra feleségét szül. Baglyas Margitot orgazdaság miatt 1 napi fogházra ítélte. Juhász ugyanis a sógorára Baglyas Istvánra bízott lepecsételt ruhakosárról a pecséteket leszakítva a felesége tudtával különböző ingóságokat lopott. Ezek egy részét elhasználta, másik részét pedig eladta. Felesége, aki tudott a lopásról és a lopott áruk eladásáról, az igy befolyt pénzt a háztartására fordította. Ezért a bíróságnak meg kellett az orgazdaságot állapítani. — Játék vége. Szabados József és Gergely István 21 éves pincehelyi legények a levente-gyakorló téren játszottak. Játékközben Gergely úgy meglökte Szabadost, hogy elesett, balválla kificamodott és a felsőkarcsontja eltörött. A községi orvos utasítására a sérültet a budapesti Rókus kórházba szállitották. — Eltörte az állkapcsát. Miklósa József 11 éves alsónyéki fiú 23-án szülei fészerében játszadozott. Játékközben egy szekérre állva felkapaszkodott a padlásra. Ott azonban megcsúszott és olyan szerencsétlenül zuhant egy vetőgépre, hogy jobb állkapcsa eltörött. A szekszárdi Horthy Miklós kórházba szállitották. — CsődönkivQli kényszeregyezségek. Glantz Miksa szekszárdi textiláru kereskedő kérelmére a szekszárdi királyi törvényszék elrendelte a cső- dőnkivűli kényszeregyezségi eljárást és vagyonfelügyelővé dr. Krón Ferenc szekszárdi ügyvédet nevezte ki. A követelések junius hő 14-ig jelen- tendők be. — Ugyancsak kényszer- egyezségi eljárást kért Rizsa Jenő pincehelyi szeszfőző és vegyeskereskedő is. Vagyonfelügyelője vitéz Buttka Ferenc állami elemi iskolai igazgató. A hitelezők követelésének bejelentési határideje junius hó 6. — Anyósa aláírását hamisította. Scheich Bálint, 22 éves cikői lakos 1929 augusztus havában egy 180 pengőről szóló általa aláirt kerékpármegrendelő gyanánt anyósa, özv. Fotyondi Jőzefné nevét hamÍBitotta. A szekszárdi kir. törvényszék Wandl tanácsa Scheich Bálintot magánok- irathamisitás bűncselekménye miatt 2 heti fogházra ítélte. Az Ítélet jogerős. — Betörtek egy malomba. Madocsai tudósítónk jelenti, hogy Szekeres Bálint ottani gőzmalomtulajdonos malmába ismeretlen tettesek betörtek és onnan négy zsák búzát és 4 db „Szekeres Bálint Madocsa* felírása házi szövéBÜ zsákot elloptak. Az ellopott búza és a zsákok értéke 74 pengő. ____________1930 május 28.^