Tolnamegyei Ujság, 1930 (12. évfolyam, 1-103. szám)
1930-05-24 / 40. szám
1930 május 24 TOLNAMEGYEI ÚJSÁG 7 RÁDIÓ KÉSZÜLÉKEK > kedvezi részletfizetésre V BUDAI FERENCNÉL | Szekszárd, Széchenyt-ntcm 28. ar. alatt _Ha olcsón Jót akar, ha a világ es eményeiről a leggyorsabban és leg- saegbishatóbban akar értesülni, ha ssépirodalmi tájékozottságát akarja növelni, ngy olvassa a Nemzeti Újságot és az Uj Nemzedéket. Mindé* ntitt követelje! — Egy kömfvest agyonütött a saját haza fala. Póth Pál váraljai lakos, kömives a saját háza falát javította. Amig Póth a romlott és kiváltandó főrészeket kivéste, meglátogatta őt Kovács Sándor váraljai borbély mester, aki óvatosságra intette, mert nézete szerint a fal ferdül és le akar dőlni. Póth gnnyosan leszólta Kovácsot azzal, hogy ne avatkozzék a kőmives munkába, amelyhez semmit sem ért. Alig végződött el a párbeszéd, a fal — sajnos — csakugyan ledőlt és maga alá temette az elővigyázatosság nélkül dolgozó kőmivest. A borbély fellármázta a szomszédokat, akiknek a segítségével kihúzták a romok alól a szerencsétlen embert, akinek a bal lába eltörött és olyan súlyos belső sérüléseket szenvedett, hogy másnap meghalt. — Villanyszerelést és Javítást olcsón és szakszerűen végez SOMMER mechanikus, Szekszárd. Telefon 51. — Főbelőtte magát. Schmidt János, a Tevel község határában levő „Puazta- pél“ vendéglő tulajdonosa, 18 án d. u. főbelőtte magát és azonnal meghalt. A szerencsétlen vendéglős öngyilkosságának okát anyagi zavaraiban keresik. Egy barátjának ugyanis panaszkodott, hogy 1000 pengőn felüli összegre volna szüksége, hogy illetékhátralékait kifizethesse. Villanyszerelést és javitást Fábián Sándor elektrotechnikai vállalat szakszerűen és olcsón vállal. — Levetkőztették és kirabolták az országúton. Lember György mözsi lakos folyó hó 17 én kocsival haladt ^öcsényből Mözsre. Útközben két 30—35 év körüli, 170—175 cm magas, szürke sportsapkás, szürke ruhás férfi és egy nő megtámadta. Előbb ennivalót kértek tőle, majd lerángatták a kocsiról és a rajta volt ruházatot: 1 darab szürke szőrmés télikabátot, egy kabátot és nadrágot, egy monogrammos nadrágszíjat, 1 pár papucsot, 1 pár gyapjuharisnyát, egy alsónadrágot és sapkát elvették, megpofozták és azzal a fenyegetéssel hagyták ott, hogy ha segítséget merne kérni, agyonlövik. — Lember szinte meztelenül haza hajtatott Mözsre és ott jelentést tett az útonálló rablásról a csendőrségnek, amely nyomozza a tetteseket. — Accumulátorok szakszerű töltését és javítását eszközli Sommer mechanikus, Szekszárd. Telefon 51. — A Dunából kifogott hulla. Bátán, e hó 21-én kifogták a Dunából Fehérvári József 32 éves volt bajai lakos holttestét. — Fehérvári Baján április 23 án ittas állapotban csónakázott. A csónak felborult és ő el- tűnt a habokban. A szerencsétlenség megtörténte után azonnal keresésére indultak, de akkor nem találták meg. Rádiót Fábián szakcéggel szerel ^esse, akkor csak öröme lehet belőle. Az elíadásofcat 6 tagú zenekar kíséri 1 VILÁG FILHSZ1HBÁZ Igazgató: BARCZÁNY IMRE Előadások kezdete: hétköznap fél 7 és 9 órakor. Vasár- s Ünnepnap 4, fél 7 és 9 órakor Május 24—25 Conrad Veid! izgalmas világfilmje: Az asszonynélküli város. Szombat Vasárnap Est megelőzi : Le vagyunk építve. Amerikai bohózat. Műsort bevezeti: Magyar és Paramount Híradók. LEVENTE £s SPORT Labdarúgás. Mi lesz vasárnap? Most, mikor a szezon végén a bajnoki finist kellene kivágni, gyenge program Ígérkezik a délnyugati fron* ton. Megyebeli csapataink közül is csak kettő, a Szekszárdi Tárni és a Dombóvári VOGE indul harcba. Az előbbi Bajára rándul át a Bácskához, mig az utóbbi Dombóváron a Nagy- kanizsai Torna Egyletet fogadja. A Turulnak a papírforma szerint győznie kell Baján is a Bácska felett, mig Dombóváron csak kemény küzdelem után diadalmaskodhat a hazai csapat, ősszel Szekszárdon a Turul 6: 1 arányban győzedelmeskedett a Bácska felett, mig a Dombóvári VOGE Nagykanizsán 4 : 0 ra kapott ki a NTE- től. Minthogy a vasárnapra kisorsolt Simontárnyai BTC—Bácsalmási SC mérkőzés a simontornyai pályahiány miatt junius 22-ére halasztatott, így a második hely birtoklásának kérdése sem dőlhet el, mig a Baján lejátszódé BMTE—Bajai Turul mérkőzés eredménye már semmiképen sem gátolhatja meg a Bajai Turul bajnokságát. — Vasutas bajnoki mérkőzések. A Dombóvári VOGE vasutas bajnoki mérkőzéseit még a nagy melegek bekövetkezte előtt iparkodik lejátszani, igy május 29-én a Hatvani Vasutas Sport Egylettel, junius 1 én pedig a Rákosi Vasutas Sport Egylettel játssza le bajnoki mérkőzését. KladA a »Toloamegye! Újság« hírlapkiadó rt. Gyönk község elöljáróságától. 1633—1930. Hirdetmény. Gyönk község 4457 katasztrális holdat kitevő határának vadászati jogát 1930. évi augusztus hó 1-től 1940. évi julius hó 31 ig terjedő 10 évre a községházán 1930. évi juniu8 HÓ 21-én délután 3 órakor bérbeadja. Kikiáltási ár, mely az árverés megkezdésekor lefizetendő, 300 pengő. A vármegyei szabályrendeletben megállapított feltételekkel egyező árverési feltételek a jegyzői irodában bete- kinthetők. Gyönk, 1930. évi május hó. Schmidt János Jákob Henrik főjegyző. 533 bíró. 84—1930. vht. Árverési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t-c. 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a budapesti központi kir. járásbíróságnak 1930. évi 201.188. számú végzése következtében dr Faludi Ferenc budapesti ügyvéd által képviselt Kollár Testvérek csepregi cég javára, 169 P 95 f és járulékai erejéig 1930. évi március hó 31-én foganatosított kielégítési végrehajtás utján le- és felülfoglalt és 1724 pengőre becsült következő ingóságok, u. m.: bútorok, üzleti berendezés, nyilvános árverésen eladatnak, Mely árverésnek a szekszárdi kir. járás- bíróság 1930. évi 11.166. számú végzése foly- ■ tán 169 P 95 f tőkekövetelés és járulékai I erejéig Tolnán, Árpád ucca 11. szám alatt 1 leendő megtartására 1930. évi junius hó 11. napjának délelőtti 10 órája határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók ezen- pel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881. évi LX. te. 107. és 108. §-ai értelmében készpénzfizetés mellett, a legtöbbet ígérőnek, szükség esetén becsáron alul is el fognak adatni. Amennyiben az elárverezendő ingóságokat mások is le- és felülfoglaltatták és azokra kielégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. évi LX. te. 102. §-a értelmében ezek javára is elrendeltetik. Szekszárd, 1930. évi május hó 12. Várkonyi István 535 Idr. bir. végrehajtó. Szekszárd megyei város 7329/1930. polgármesterétől. Versenytárgyalási hirdetmény. A képviselőtestület 6530—1930. szám alatt kelt véghatározata alapján az építendő közvágóhíd hűtő- és jéggyár villamos-, vízvezeték- és csatorna berendezésére nyilvános, zárt írásbeli versenytárgyalást hirdetek. A felbélyegzett ajánlatok folyó évi Junius hó 2-án délelőtt 10 óráig nyújtandók be lepecsételt borítékban a városi iktatóba b ugyanaznap délelőtt 11 órakor fognak azok vállalkozók jelenlétében felbontatni. Ajánlati minta, költségvetés és munkafeltételek a városi mérnöki hivatalban, a hivatalos órák alatt 10 pengő lefizetése ellenében kaphatók. — Egyébként a vállalatba adás és a munka elvégzése tekintetében mindenben a közszállitási szabályzat irányadó. Szekszárd, 1930. évi május hó 21. Vitéz Vendel István 534 polgármester. Egy különbejáratu, csinosan bnlorozott szoba kiadó Csonka ucca 7. szám alatt. 206—1930, vht. sz. Árverési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehajtó az 1881, évi LX. t.-c. 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a szekszárdi kir. járásbíróságnak 1930. évi 143/2. számú végzése következtében dr Lithvay Béla bálaszéki ügyvéd által képviselt Bátaszék—Sárközi Takarék és Hitelbank rt. javára 1400 pengő s járulékai erejéig 1930. évi február hó 10-én foganato- sitott kielégítési végrehajtás utján le- és felülfoglalt és 1258 pengőre becsült következő ingóságok, u. m.: zongora, szoba- és konyhabútorok, berendezési és háztartási tárgyak és egyéb ingók nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a szekszárdi kir. járásbíróság 1930. évi Pk. 10.599. számú végzése folytán 1400 P tőkekövetelés és jár. erejéig, Bátaszéken, Kossuth Lajos ucca 377. szám alatt leendő megtartására 1930. évi május hó 28. napjának délelőtti 10 órája határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881. évi LX. t.-c. 107. és 108. §-ai értelmében készpénzfizetés mellett a legtöbbet ígérőnek, szükség esetén becsáron alul is el fognak adatni. Amennyiben az elárverezendő ingóságokat mások is le- és felülfoglaltatták és azokra kielégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. évi LX. t.-c. 102. §-a értelmében ezek javára is elrendeltetik. Szekszárd, 1930. én május hó 6Neusohl, 531 kir. bír. végrehajtó* Hasáb U aprított tűzifát porosz- és hazai kőszenet, ömlesztett és csomagolt faszenet, dtrabos me- szet, Mák cementet és nagyméretű fallfáalát, fehér homokot szigetelő lemezt, stuccaternádat stb. ipá legolcsóbban csak Steiger Istvánnál Szekszárd, Alkotmány-utca 1. sz. a régi kórház mellett szerezze' be. Telefon 46. 96—1930. vht. Árverési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t.-c. 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a budapesti központi kir. járásbíróságnak 1929. évi 340.386. és 325.462. számú végzése következtében dr Morvái Béla ügyvéd által képviselt Hofherr és Schrantz cég javára, zombai lakos ellen 973 P 08 f + 351 P 92 fillér s járul erejéig 1930. évi január hó 14-én foganatosított kielégítési végrehajtás utján le- és felülfoglalt és 3650 pengőre becsült következő ingóságok, u. m.: gépek, gépszij nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a bonyhádi kir. járásbíróság 1930. évi 362. számú végzése folytán 973 P 08 f + 351 P 92 f tőkekövetelés, ennek 1929. évi április hó 1. napjától járó ll°/0 kamatai, V* % váltódij és eddig összesen 244 P 34 fillérben biróilag már megállapított költségek erejéig, Zomba községben leendő megtartására 1930. évi juuius hó 4 ik napjának délutáni 4 órája határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881. évi LX. törvénycikk 107. és 108. §-ai értelmében készpénzfizetés mellett a legtöbbet ígérőnek, szükség esetén becsáron alul is el fognak adatni. Amennyiben az elárverezendő ingóságokat mások is le- és felülfoglaltatták és azokra kielégítési jogot nyertek volna, az árverés az 1881. évi LX. t.-c. 102. §-a értelmében ezek javára is elrendeltetik. Bonyhád, 1930. évi május hó 15. Cirner Ákos 528 kir. bir. végrehajtó. MUtn egyén elsőrangú gyár képviseletére kerestetik. Hatóságoknál összeköttetéssel bírók előnyben. Ajánlatok Dr Hojtás Ödön, Bndapevt, VII., Kertész uoca 35. sz. küldendők. 522 A paksi kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság. 7387/1929. tkv. sz. Árverési hlrdetménv-klvonat. Dunaföldvári Népbank dunaföldvári bej. cég végrehajtatnak, Tanner János végrehajtást szenvedő ellen indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtási árverést 1040 és 150 pengő tőkekövetelés és járulékai behajtása végett, a paksi kir, járásbíróság területén levő, Paks községben fekvő s a paksi 5601. számú tkvi betétben A f 1. sorsz., 1983. hrszám alatt foglalt 9. számú ház és udvar belsőségnek végrehajtást szenvedő nevén álló felerész illetőségre 2200 pengő kikiáltási árban elrendelte. Az árverést 1930. évi junius hó 20. napján délelőtt 9 órakor a telekkönyvi hatóság hivatalos helyiségében. Deák Ferenc ucca 10. szám, 1. ajtó fogják megtartani. Az árverés alá kerülő ingatlanok a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabb áron nem adhatók el. Az árverelni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10°/o-át készpénzben, vagy az 1881: LX. te. 42. §-ában meghatározott árfolyammal számított, óvadékképes értékpapirosban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek elóleges bírói letétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket aláírni. (1881: LX. L-c. 147., 150., 170. § ; 1908: XL. t.-c. 21. §.) Az, aki az ingatlanőrt a kikiáltási árnál magasabb ígéretet tett, ha többet Ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa ígért ár ugyanannyi százalékáig kiqgóI sziteni. (1908 :XLI. 25. §.) Paks, 1930. évi február hó 11. I Scheurer s. k. I 530 kir. járásbirósági elnök.