Tolnamegyei Ujság, 1930 (12. évfolyam, 1-103. szám)

1930-04-26 / 32. szám

XII. évfolyam.

szám ára 30 fiilép.

Szekszárdi 1930 április 26.

32. szám.

TOLNAMEGYEI ÚJSÁG

KERESZTÉNY POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP.

Szerkesztfeég és kiadóhivatal: Szekszárdi Népbank épületében. Telefonszám 85 és 102.

Előfizetési di{:

Félévre-----------6 pengő. | Egész évre______12 pengő.

Sz

erkesztő; SCHNEIDER JÁNOS.

, A Jap megjelenik minden eserdin ée ezombaton. Előfizetési dijak és hirdetések, valamint a lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők.

Hirdetések árai: A legkisebb hirdetés dija 1 pengő. A hirdetés egy 60 milliméter széles hasábon millimétersoronként 8 fillér. Állást keresőknek 50 százalék engedmény. — A hírrovatban elhelyezett reklám-, eljegyzési, családi hir, valamint a nyilttér soronként 60 fillérbe kerül.

Egyensúly.

Sok szó esett már arról, hogy mi módon lehetne a megbillent gazdasági mérleget egyensúlyba hozni, de eddig a mérleg egyensúly helyett inkább jobban lefelé 'billent. Többféle felfogás uralkodik, anlely mind mást és mást tart e vigasztalan helyzet igazi okának. Vannak, kik a kormány pénzügyi politikáját hibáztatják; némelyek szomszédainkat, mások önmagunkat okolják. Annyi bizonyos, hogy senki sincs, aki teljes bizonyossággal meg tudná mondani ennek a nagy, országos betegségnek a valódi okát. Csak általánosan lehet kifejezni az okot, — amit mindnyájan gondolunk — és ez az ok a „minden“. Nem lehet eredményes a belső termelő munka addig, mig az emberek lelkében diszharmónia él. A mindent éltető hitel eltűnése, a pénznek a termelő munka köréből való kivonása és improduktív irányban való felhasználása, a javak kicserélődésének különféle akadályai mind okai ennek az áldatlan pénzügyi helyzetnek. — Sokan a fennálló bajokkal szembeállítják a különböző adók, vasút, posta, rádió címén befolyt jövedelmeket, mint a melyek a bajokat ellensúlyozhatnák és mégsem.

Hol a hiba, mi az oka, hogy ez a nyolcmilliÓB nép, — mely az összes országok ezidőszerint fennálló adózási rendszerei közül a legterhesebbet vállalta magára csak azért, hogy roncsaiból feltámadhasson, hogy magát a végleges gazdasági összeomlástól megmenthesse — oda jutott, hogy újabb hitelre szorul, hogy a gazdasági berendezettségének egész létalapja inog. A hibát elsősorban és főként magunkban kell keresnünk. Javaslatok és tanácsok, — ha azok csak javaslatok és tanácsok maradnak — nem érnek ma semmit. Nemcsak az adópolitikától kell várni a pénzügyi helyzet szanálását. — Az államháztartás megbillent egyensúlya nem állhat helyre addig, mig nincs jó belső és külső politikánk, mig szomszédainkkal a kereskedelmi kapcsolatok megteremtve nincsenek, mig a termelő munka tökéletes megindulását a termelés szellemének megfelelő intézkedésekkel elő nem mozdítjuk és amíg az emberiség egyik legértékesebb kiveszett erkölcsi tőkéje — a takarékosság — vissza nem tér. Amíg ebben az országban a leg- nagyobb nyomor és a tobzódó jólét állanak egymással szemben, amig egyik részen a mindent éltető munkát s az egész vonalon megtartandó takarékosságot hangoztatják és a másik részen munka nélkül is a legvadabb pazarlást látjuk, addig mérlegünk nem jöhet egyensúlyba.

Ma már ott állunk, hogy nincs az életben egy biztos alap sem, amire építeni tudnánk, mivel a gazdasági romlás általánossá lett. Ne akarjuk a roskadozó házzal végkép alátemet- tetni magunkat. Nbm szabad hinnünk,

hogy amire a mostani jelekből kö- j vetkeztetni lehet, valóban be is következik. De el kell tökélni magunkat, hogy az egész életet, annak minden vonatkozásában tökéletes revízió alá vesszük. Kezdjük el önmagunkon és hajtsuk azt végre az állami élet egész berendezettségén. Ha él bennünk az erős akarat, nem igaz, hogy ne tudnánk ebből a katasztrófába helyzetből kimenekülni. Legyünk végre már őszinték. Ismerjük be rettenetes szegénységünket és elhagya- tottságunkat. Eszméljünk fel a rideg igazságra, hogyha fel akarunk támadói halottainkból, senkire másra nem számíthatunk, mint önmagunkra. Ha ezzel számoltunk, két dolgot tartsunk megszakítás nélkül szem előtt: országunk megbillent egyensúlyát semmi más nem állíthatja helyre, mint az őszintén megbecsült munka és takarékosság.

Kozáry Jenő.

Tavaszi közmunkák.

Irta dr. Tcveli János.

Azt a homéroszi dicséretet, hogy | Odysseus sok embernek látta városát és ismerte meg eBzejárását, manapság, a vasútnak és gőzhajónak, az autónak és röpülőgépnek századában, bármelyikünk tán sokkal nagyobb joggal alkalmazhatja magára a görög naiv éposz hányatott életű hőseinél, hiszen akármelyikünk sokkal nagyobb világot látott és több emberrel érintkezett, mint ők.

Jómagam is a szerénység rovása nélkül elmondhatom, hogy bejártam Tolnát-Baranyát s hogy alkalmam is, de kedvem is volt megfigyelni az engeni környező életet.

E megfigyeléseimnek egyikét szeretném most papírra vetni. Hol tettem, nem árulom el; nem is fontos azt tudni. Vegyük úgy, mintha mindenüvé szólna . . .

A tavaszi közmunkákat értem, nevezetesen a községi utaknak közmunka által való javítását.

Hogy ez mikép szokott történni, arról érdemes egy kissé elmélkednünk.

A községi közmunka, mi tűréstagadás, egyik itt maradt emléke a régi jobbágy világnak, egy nem is igen átmodernizált formája a robotnak.

Már mint ilyen sem kedves a mi népünk előtt. Senki sem él ugyanis olyan magának való, olyan egocentrikus, olyan magának elegendő életet, mint a falusi ember, akár gazda, akár zsellér. A gazda még exkluzívabb, az még kevesebbet törődik a más bajával. Épen azért a közmunkából csak a terhet érzi ki, a hasznot nem: dolgoznia kell, de nem közvetlenül a saját hasznára. Hogy a közös haszon egyúttal az egyeseké is, ezt nem akarja sem megérteni, sem bevallani. A zsellér viszont csak azt nézi, hogy ingyen kell dolgoznia, nem kap napszámot a munkájáért.

Az utak jósága iránt meg, sajnos, különösen nincsen megfelelő érzéke a mi népünknek. Régen sem volt, ma még úgy sincsen, hiszen ma az utak karbantartását nem is ok nélkül a fejlődő autóközlekedéssel hozza Összefüggésbe, az pedig nincs és soká nem is lesz ínyére népünknek.

De ne menjünk ki a falura, ha , rossz utakat keresünk. Hány sok- 1 ezer holdas uradalmat ismerünk, ahol 1 így tavasszal meg novemberben szinte

járhatatlanok az utak, ahol maga a major belterülete feneketlen sárten- ger, ahol kész állatkínzás a magtártól, vagy pajtától az istállóig vezető ut, ahol az asszonyok csizma nélkül nem tudnak a kútra menni, ahol az iskolásgyerekek hónapokon keresztül hordják a sarat az iskolába.

Ismerek vidékeket a Dunántúlon, ahol az útviszonyok semmivel sem különbek a Karsztnál vagy a Balkánnál. Nincs egy fa az ut mentén, mely kivált télen, hófúvásban, az irányt mutatná. Nincs nivellált úttest ; az egyik csapás bakháton megy, a másik bevágásban; a szembejövő szekér nem tud kerülni, az ismeretlen, vidéki kocsis nem tudja melyik csapást válassza és néha alig tud kikecmeregni a veszedelemből. Csak a minap is fölborult egy fásszekér és maga alá temette nyolc árvának az atyját azon a vidéken, hol e sorokat irom. Jaj a legelőnek, melyen ilyen ut vezet keresztül 1 Minden kocsis uj csapást próbál s úgy följárják a füvet, hogy igazán egy szál sem nő a nyomukban.

Most aztán jön a tavasz, jön a parancs, jön a kisbiró, jön a közmunka, mely se nem munka, se nem válik a köznek javára. A robotköteles házak kiállítják a „munkaerőit: legtöbbnyire egy ismétlőiskolás fiút vagy leányt, néha mindennapi iskolásat is. Az aztán kezébe vcbz egy kapát vagy lapátot, félnapig han- curoz, félnapig elteregeti azt a földet, melyet viszont az igás-napszámra kötelezett közmunka szállít oda, óránként egy evőkanállal j egy-egy szekér rakománya, a „tere“, bátran elférne egy Frank-kávés skatulyában. A kirendelt elöljáró jelenti a bírónak, a bíró a jegyzőnek, a jegyző a főszolgabirónak, hogy a közmunkának eleget tettek .. .

Ezért aztán nincsenek és nem is lesznek nekünk falusiaknak jó közlekedő utaink. amig magunk rá nem eszmélünk arra, hogy a jó ut manapság a gazdasági élet vérkeringésének ütőere s hogy a jó ut karbantartása nem íb olyan nagy és lehetetlen dolog, csak mindenki lelki- ismeretesen végezné el a maga kötelességét, csak az elöljáróság is komolyabban venné az ellenőrzést, csak egyszer büntetnék meg két napi munkával azt, aki egy nap nem végzi el a dolgát rendesen, CBak egyszer bírságolnák meg az elöljáróságot, ha a végzett munka kifogáB alá esik: majd lenne látszatja mingyárt ennek az egészséges szigorúságnak.

Úgyis nyílt kérdés, nem volna-e egyáltalán helyesebb, ha a közmunkának mai alakját megváltoztatnák és annak pénzértékét kivetve, napszámosokkal végeztetnék el rendesen azt munkát, mely a mai rendszerben sokszor és sokhelyütt csak időpazarlás. Példa és precedens volna máris elegendő; hiszen például a patakok, erek és határárkok vizBzabályozási munkáit most is napszámosokkal, mondhatnám szakmunkásokkal végeztetik, mert rájöttek arra, hogy a robot csak rontana.

Ha épen foglalkoztatni akarják a kiskorú „erő“-t, volna egy ajánlatom: küldjék ki a gyerekhadat, a mindennaposok íb kaphatnának erre egy napot, a legelőre, állítsák föl őket hosszú rajsorokba, adjanak irtókapát a kezükbe és vágassanak ki velük minden gazt, szamártövist, ebtejet, maszlagot, belendeket és mácsonyát, mert hovahamar nem lesz legelőnk, ha gondját nőm viseljük.

A Szociális Missziótársulat Mtla.

Ma, amikor a megélhetés és elhelyezkedni tudás nehézségei miatt a nyomor óriási méreteket öltött, amikor még dolgozni akaró, de munka- alkalmat nem találó emberek százai kérnek és könyörögnek bármily csekély adományért, a társadalomra nehéz feladat hárul. S megtalálni, megkeresni az utat és módot, ahogyan s amellyel segítségére lehet a nélkülözőknek, a betegeknek, öregeknek, szenvedőknek, ehhez Istentől elhivatottság, Istenadta érzék kell.

Ezzel az érzékkel bir a Missziótársulat elnöke, Szévald Oszkárné, aki lelkes gárdájával mindig ott van, ahol legnagyobb a baj, legjobban kell a segítő kéz.

Nagy csütörtökön 110 szegénynek küldött meghívót, hogy a húsvéti szentáldozásuk elvégzése után, a belvárosi róm. kath. iskolában szeretet- reggelivel vendégelje meg őket. — Lelkiekben az isteni kegyelemmel meggazdagodva jött a sok szegény, már kora reggel népes volt tőlük az iskola környéke. 9 óra után Szévald Oszkárné és a szegényügyosztály lelkes és fáradhatatlan vezetője, özv. Haidekker Béláné a gyönyörűen megtérített, virággal dúsan díszített asztalhoz — amelyen a feltámadás szimbóluma, a zászlós bárányka is ott volt — vezették a szegényeket és feltálalták nekik az illatos, forró kávét, foszlós és töltött kalácsot s a szépen kifestett húsvéti tojást. Könny szökött a szemekbe, amikor ezek a szegény, elhagyatott öregek élvezték a bőséges reggelit s hálálkodva mond-