Tolnamegyei Ujság, 1929 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1929-12-24 / 52. szám
12 TOLNAMEGYEI ÚJSÁG TISZA SZÁLLÓ Budapest» VII., Barosa-tér 19. Egy pír lépés a Keleti pályaudvartól. Kedves vidéki vendégeinket a karácsonyi ünnepek ólaiméból ez utón köszöotjük s boldog Újévet kivinunk. Kiváló tiszteletiéi ^os az IGAZGATÓSÁG Feetiekre hivatkozó látogatóinkat árainkból 20% engedményben részesítjük. sem felejti el, de kívánatos is, hogy az ő személye olyan ideálként lebegjen a feltörekvő magyar falusi rétegek előtt, aki az ország jövője és a szántóvető nép jobb sorsa szempont* jából előnyös hatást tud gyakorolni nemcsak a jelen kuszáit pártpolitikai életében, de a jövő remélhető nagy nemzeti alkotásai során is. A könyv tartalma az alábbi fejezetekre oszlik: 1. A jobbágyság helyzete a felszabadítás éveiben s közvetlenül a felszabadítás után. 2. Agrárszocializmus. Ebben a fejezetben feltálja az iró, hogy a felszabadított jobbágyság egyik része miként vált örökösévé a köznemességnek, amelyből kialakult a kisgazdaréteg s a másik része a mostoha viszonyok következtében hogyan süllyedt le a mezőgazdasági munkásréteg színvonalára. Ezt a panaszos osztályt használta fel a nemzetközi szocializmus arra, hogy eszméit közötte széthintse. Ennek az agitációnak három főiránya volt: a szociáldemokraták egyik szakszervezeteként szereplő Földmunkások Országos Szövetsége, élén Csizmadia Sándorral, a másik a Mezőfi Vilmos féle újjászervezett szociáldemokrata párt, amely később hajlott a nemzeti gondolkozás felé s az Achim L. András féle szocialista parasztszervezkedés, különösen Békés vármegyében. 3. Az agrárszocialista eszmék terjeszkedése ellen több üdvös intézkedést tett és óhajtott megvalósítani Darányi Ignác, de a harc oroszlánrészét a szövetkezeti szervezkedés vette át, amely gróf Károlyi Sándor eszméit megvalósítva, nagy mértékben hozzájárult a falu békéjének és vagydhi erősödésének biztosításához. 4. A kisgazdaréteg politikai emelkedése szempontjából határkő az 1908. évi nagyatádi időszaki választás is, amikor egy ottani kisgazda, Szabó István megválasztásával elérték azt, hogy a modern Tiborcként fellépő férfiú nem a sebek ütése, hanem a sebek gyógyítása érdekében előállt a törvény- hozásban a nemzet legszélesebb rétegét jelentő gazdatársadalom gazdasági és szociális panaszanyagával. Fellépésével megindult a politikai előrehaladás utján a magyar népies demokrácia. 5. Búza Barna földbirtokrendezési tervezete és nagyatádi Szabó István forradalom alatti szerepe. 6. A földszocializálás és a bolsevizmus ideje. 7. Az ellenforradalmi idők. A pártok kialakulása; a kisgazdapárt vezető szerepe. A földreform, kis házhelyek és vitézi telkek. 8. Az alkotmányos élet megindulása. Az intelligencia és a kisgazdaréteg nemzetmentő munkájának megpecsételése, gróf Bethlen István és nagyatádi Szabó István őszinte kézfogása. A könyv világos, eleven s az érdeklődést állandóan ébrentartó stílusban van megírva, különös figyelemmel arra a szempontra, hogy a nép legegyszerűbb fiai is megérthessék. Dr. Bodrogközy munkájára azzal hívjuk fel mélyen tisztelt olvasóink figyelmét, hogy a könyvet előjegyzés utján lapunk kiadóhivatala által is megrendelhetik, mely esetben a 20 pengő bolti ár helyett a portóköltségen felül 16 pengőért kapják meg. Ez a nélkülözhetetlen s széles körökben feltűnést keltő munka nem hiányozhat egyetlen jómódú gazda asztaláról sem, viszont a szegényebb nép számára olvasó és gazdakörök rendeljék meg a könyvet, hogy így minél szélesebb rétegek olvashassák. — Szefeffl Gyula: Magyar Történet V. XVII. század. (Budapest, Kir. Magyar Egyetemi Nyomda, IV., Kossuth Lajos-utca 18. 1929) A Hóman—Szekfü : Magyar Történetnek, melyet az Egyetemi Nyomda ad ki, most jelent meg az V ik kötete. Szerzője, Szekfü Gyula itt a 17. század történetét irta meg, egészen az országnak a töröktől való visszafoglalásáig, illetőleg az azt befejező 1609-iki békéig. Ezzel a történettel a Hóman—Szekfü-féle uj nagy feldolgozás keretében elkészült a török korszaknak, vele a független erdélyi fejedelemségnek, a reformációnak és az ellenreformációnak összefüggő története Az uj feldolgozásra különösen jellemzők e kötetben azon fejezetek, amelyekben Szekfü Gyula a két századot átfogó török korszaknak gazdasági, társadalmi és nemzetiségi történetét egybefogva tárgyalja. Teljesen újnak mondhatók azon részek, hol a magyarság kipusztulása és az alacsonyabb kultúrájú idegen népek (oláhok, rácok, vlachok) bevándorlása kapcsán a 16. és 17. század nemzetiségi történetét kapjuk, az akkori speciális kisebbségi kérdés rajzát. Hasonlóképen töretlen utakon jár a szerző az alsóbb társadalmi osztályok anyagi és szellemi kultúrájának rajzában, — itt minden modern olvasó figyelmét le fogja bilincselni a 16. és 17. századi mezőgazdasági és kereskedelmi viszonyok, a jobbágyság helyzete, a kisnemesség és városi polgárság életmódjának átalakulása, a hullámzó néposztályok rajza. Nem kevesebb érdeklődésre tarthat számot a királyságbeli magyar és az erdélyi fejlődés egymással szembeállítása, aminek segélyé-* vei Szekfü kimutatja, hogy mig Magyarországon Bocskay István óta egy uj rendiség fejlődik ki, mely a királyi hatalmat I. Lipót koráig háttérbe szorítja, addig Erdély nagy fejedelmei alatt a fejedelmi hatalomnak akkor divatos megerősödése túlsúlya felé haladt. A vallási fejezetben szintén egészen uj a vallásos érzés formáinak, intenzitásának vizsgálata és a tolerancia gondolatának a 17. század folyamán végig kutatása. I. Lipót történetét három hatalmas fejezet tárgyalja a század végéig: az elégedetlenség növekedését a Wesselényi összeesküvésig, azután a nyílt abszolutizmus kísérletét, ennek bukását és a török visszafoglalás hatása alatt a Habsburg-ház örökösödésének elfogadását, ezzel kapcsolatban újra tényleges katonai uralom bevezetését, végül a harmadik fejezetben a török kiűzését. A kötetet, mint előzőit is válogatott, eddig ismeretlen műmellékletek és egészen uj tárgyú (pl. nemzetiségi viszonyok) térképek díszítik. A hétkötetes monumentális mű ára maroquin-félbőrkötésben kötetenként 20 pengő s kedvező részletfizetésre is kapható. Eddig az I., IV. és V. kötet jelent meg. A kiállítás a kiadóvállalat áldozat- készségét dicséri Komoly karácsonyi és alkalmi ajándéktárgy. — „Köztelek Zsebnaptára 1930.“ Harminchatodik évfolyam. SzerkeBS- tik: Szilassy Zoltán, ai ÖMGE ny. igazgatója és Buday Barna az OMGE igazgatója. Megrendelhető a „Köztelek", kiadóhivatalánál (Budapest, IX., Üllői- ut 25. szám), ára bérmen- tes küldéssel 4 50 P. A Zsebnaptár a szak- és szövegrészében az eddigi | gyakorlatnak és beosztásnak meg- ( felelően, közli a jól bevált anyagát, amelyen változtatni alig kellett valamit, hiszen a legutóbbi évek folyamán csaknem az összes fejezeteket újból írták meg a legjelesebb szerzők a Zsebnaptár részére. így dr. Weltmann Oszkár állatorvosi főiskolai tanár az állattenyésztési és a takarmányozási fejezetet (amely most már az összes takarmányok keményítő- érték-, fehérje- és mésssótartalmát is közli); dr. Grátz Ottó a magyaróvári tejkisérleti állomás igazgatója a tejgazdasági fejezetet; dr. Köves János állatorvosi főiskolai magántanár a védő- és gyógyitóojtásokról szóló részt ; Reichenbach Béla köz- gazdasági egyetemi tanár az üzem- tani fejezetet; dr. Kotsis Endre köz- gazdasági egyetemi előadó a gazdasági épületek becsléséről szóló anyagot ; Ferenczfi József nyug. kir. fő- erdőtanácsos a fabecslési és fakitermelési adatokat stb. Túri Zoltán m. kir. közigazgatási biró a folyó évben életbeléptetett adóleengedésekről és egyéb legújabb adóügyi intézkedésekről közöl tájékoztatást; Surányi János a magyaróvári m. kir. növény- termelési kísérleti állomás adjunktusa a mezőgazdasági kamarák által múlt évben szervezett mütrágyázási kísérletek tanulságairól számol be sok érdekes számszerű adat ismertetése kapcsán ; dr. Rege Károly OMGE titkár pedig a gabonamintavételre vonatkozó legújabb tőzsdei szabályokat ismerteti. Az uj szabályozásnak meg felelően közli"^a Zsebnaptár a vadászati és halászati tilalmat, az állatforgalmi szavatosság uj törvényes rendezését, valamint az állatorvosi ojtási díjszabást. Az általános kívánságnak megfelelően, a Zsebnaptár ismét közli az országos állatvásárok jegyzékét. A „Köztelek Zsebnaptárának így átdolgozott harminchatodik évfolyama bizonyára meg fogja nyerni a gazdák tetszését és az előző 35 évfolyamhoz hasonlóan hasznos szolgálatokat fog teljesíteni. LEVENTE ES SPORT Tolnameggei (sápotok szereplése a Dalnoki ttUMzat tükrében. Akármilyen hosszúra nyúlt, akármilyen soká tartott, végérvényesen befejeződött az őszi szezon, hogy csapataink a jól megérdemelt pihenőre térhessenek. Az a két és fél hónap, mely a csapatoknak pihenés céljából rendelkezésre áll, nem múlhat el tétlenül. Az egyesületeknek újból való megszervezése, a belső élet rendezése s az ezzel járó előkészületek kevés időt hagynak a pihenésre s ha a bőrlabda sarokba is kerül pár hétre, a fotballcsapatok boszorkánykonyhájá- ban bizony ezalatt sem alszik ki a tűz s ezalatt az idő alatt is sok mindent fognak ott összefőzni... ♦ Az őszi szezonban vármegyénk csapatai közül négynek sikerült az őt megillető tisztes helyezést a baj noki küzdelmek során biztosítani, kettőtől azonban elpártolt a fotball- szerencse s ezeknél csak erős kézzel, becsületes munkával, a pihenés nem ismerésének, a teljes erővel való újjászervezésnek és a felhasználható játékosanyag teljes kiaknázásával kell és lehet megteremteni a tavaszi szezon szerencsésebb megvívását és a tisztes helyezés elérését. * A csapatok szereplésével és helyezésével itt abban a sorrendben foglalkozunk, ahogy azt a bajnoki ta1929 december 24. m A legkellemesebb meglepetést szerzi hozzátartozóinak karácsonyra ha készíttet fényképet, fém képnagyi, tást, (régi képek után is) Ízléses szines fotogravnrát, foto-skicet, olaj nyomatot, pasztell-képet. Hordozható villanylámpa segítségével svermehfelwételt háznál is készítek. (3) A műtermi felvételt (ünnep- és vasárnap is) reggel 8-tól este 7-ig eszközlöm. Bonts Időben és esti órákban villanyfény mellett. 0 Meghívásra bárhová vidékre is kiutazom. @ Sürgönyeim: Borgula, Szék szárd Telefon: 17. bellán maguknak kivívták s hisszük, hogy tavasszal minden egyes csapatunk megjavítja eddig elért eredményeit. Simontornyai BTC. Teljes nevén Simontornyai Bőr- gyári Torna Club ez a derék egyesület, mely a keleti alosztály második helyét biztosította magának őszi szereplésével. Vármegyénk csapatat közül ez volt az egyedüli, melynek eredményei — egy döccenőtől eltekintve — reálisnak mondhatók és- a papírformának megfelelőek. Győzelmes meccseit egytől-egyig nagy gólaránnyal — legalább négy gól- különbséggel — nyerte meg s hái- rom eldöntetlenje mellett csak két ízben — mindkét esetben Baján — szenvedett vereséget A csapat csatársora jól lövő, eleven mozgású játékosokból áll, kik közül a Csepregi—Róth—Csapó balszárny nagyon veszélyes. Jobbról Molnár IL mellett leginkább Petres játszott jobbszélsőt, ez az egyedüli poszt a csapatban, mely legtöbbet változik, mert ide még nem találták meg a simon- tornyaiak standard emberüket. Strausz: centerben szerepeltetése is ritkább már, pedig a kis Róth mellett még mindig ő az egyik legveszélyesebben lövő simontornyai csatár. A Gereny— Jobbágy—Molnár I. fedezetsorban Jobbágy kiváló s a fedezetsor mögött Vízi és Hopp a két hátvéd állja az ostrojnot, mig a kapuban a jóképes- ségü és biztoskezü Bugyela kapus áll A csapat fejlődésképes s bár ketten is erősen szorítják második helyét, eddigi szereplése biztató a jövőre nézve, mert a csapattal Máté Albert személyében olyan ember foglalkozik, kinek sportszeretete és agilitása már sok sikert hozott a csapatnak. Őszi eredményeik: Bácska ellen győz 4:9* Bájai SE ellen győz 5:9 Szekszárdi Turullal döntetlen 2:2 Bátaszéki TC ellen győz 6:2 Bácsalmási SC al döntetlen 2:2 Bajai Turul ellen veszt 0:5 Bajai MTE ellen győz 5:1 Mohácsi TE ellen győz 6:2 Szekszárdi Törekvéssel döntetlen 1:1 Bajai Posztógyár ellen veszt 1:2‘ Bonyhádi Cipőgyár ellen győz 6:1 Szekszárdi Turul. A Szekszárdi Turul Sport Egylet, kedvezőtlen körülmények között kezdte az őszi szezont. Első meccsén Baján a Bajai Turultól katasztrófádnak látszó súlyos, 7 :0-ás vereséget szenvedett, ettől kezdve azonban mindig szebb és szebb eredményeket ért el s bár még két ízben érte a csapatot vidéki mérkőzésein € baleset», a saját pályán elért imponáló eredményekkel