Tolnamegyei Ujság, 1929 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1929-11-09 / 45. szám
1929 november 9. TOLNAMEGYEI ÚJSÁG 5 c Minden reumatikus fájdalmat 3 megszüntetnek az Jlsmrin tabletták: v fokozza a hatást, ha fájó tajja# SpifOSCÜr oldattag dörzsöli Jjg bgeu, ■Csak gyógyszertárakban |ü kaphatók. I | | I i — Képkiállitás. A szekszárdi festő* művészek december közepén városunkban kiállítást rendeznek. A kiállításon részt vesznek Hollósné Mattioni Eszter, Ferencz Lajos, Miklós Ödön, Szabó Dezső, id. Wagner Andor és Wallacher László festőművészek. A kiállításra, amelyről legközelebbi szá mánkban bővebben fogunk írni, már ■előre is felhívjuk a műértő közönség ■szives figyelmét. Tolnamegyei író sikere. A székesfehérvári Vörösmarty Színház az elmúlt napokban előadta a megyénkben élő fiatal iró, Pálffy István: A rácson belül cimtt dramolettjét. A fiarabról, amelynek szerzője lapunkban is szerepelt többször költemé- ményeivel, a székesfehérvári hírlapok elismeréssel nyilatkoztak, többek közt az egyik székesfehérvári laptársunk -a következőket írja: „Kabaré-est keretében több egyfelvonásos darabot mutatott be a színtársulat, köztük Pálffy Istvánnak Rácson belül egyfelvonásos darabját. A lapunk hasábjairól is jól ismert tehetséges fiatal író a legnehezebb témát választotta. A gyilkosság miatt ártatlanul elitéit, feleségét viszontlátó, faluja után vágyódó, börtönbe zárt földmives lelki yajudását sűrítette és fokozta egy jeleneten át a börtönőr megöléséig. Kendőzetlen nyersességgel reális témát kitűnő dialógusokkal építette fel és hatásosan fejezte be.“ — Örömmel adunk mi is bírt Pálffy István sikeréről és őszintén kívánjuk fiatal munkatársunknak, hogy minél több eredményt érjen el írói pályáján. — Kinevezés. A vallás- és közoktatás ügyi m. kir. miniszter Habján István kisszékelyi rk. tanítót a decsi alföldi szállási községi iskolába rendes tanítóvá nevezte ki. — A szekszárdi iparostanonclskola llj Igazgatójává a felügyelő bizottság folyó hó 5 én Wallacher László áll. reálfőgimnáziumi rajztanárt választotta meg egyhangúlag. — Előadás nők részére. A Szekszárdi Missziós-szervezet ezidén is belekapcsolódik az iskolánkivüli népművelési munkákba és a fogházban, továbbá sz elemi iskolázottságu nők részére ismeretterjesztő előadássorozatot rendez. A minden hétfőn és pénteken d. u. 6 órakor, a polgára leányiskolában tartandó előadásokra ®*uton is szeretettel meghívja asszonyén leány testvéreit az egyesület. Az ^adások ingyenesek. Első előadás november 11-én, hétfőn d. u. 6 órakor lesz. — Iparművészeti kiállítás* A Berzsenyi Társaság Kaposváron karár csony előtt, az urinßk bevonásával iparművészeti és háziipari kiállítást éz vásárt rendez, amelyre már nagyban folynak az előkészületek. — Ipartestületi hírek. Az iparos székház építésével kapcsolatban fel merült költségek fedezésére a szekszárdi általános ipartestület vezetősége tervbe vette egy hosszúlejáratú amortizációs kölcsön felvételét. A vezetőség már meg is kezdte ez ügyben a tárgyalásokat dr. őrffy Imrével, kerületünk képviselőjével és vitéz Vendel István polgármesterrel, akik a legmesszebbmenő támogatásukról biztositották a hozzáfordulókat. — Az ipartestület vezetősége ezúton is kéri a helybeli munkaadókat, hogy segédeiket a munkaviszony kezdetén, vagy a végén az ipártörvény által megállapított kétheti határidőn belül jelentsék be, hogy ezáltal a segédek károsodást ne szenvedjenek. — Hazánk ipari kivitelét és a külföldi — talán gyengébb értékű — árucikkek hazai ipari termékekkel való helyettesítésének fokozására a kereskedelemügyi miniszter felügyelete alatt rövid időn belül egy „Kiviteli címtár“ jelenik meg. A szekszárdi ipartestület már foglalkozik iparosaink által előállítható forgalomképes és kivitelre alkalmas ipari cikkek összeírásával. — A villanyerőre berendezett ipari üzemek tulajdonosai panaszkodnak, hogy az ipari áram dija a mostani nehéz megélhetési viszonyokhoz ará- nyitva tulmagas. Már többizben gyű léseztek ez ügyben, fordultak fűhöz- fához, de eredménytelenül. Iparosaink remélik, hogy vitéz Vendel István polgármester módot fog találni, hogy a még országos viszonylatban is tulmagas ipari áramdij mérsékeltessék. — Halottak ünnepe Dombévárott* A halottak emlékére kegyeletes ünnepség folyt le Dombóvárott. Mindenszentek ünnepén délután a kir. kath. reálgimnázium ifjúsága a tanári testület vezetése mellett először a hősök szobra elé vonult, amelyre koszorút helyezett el. Innen a temetőbe indult a menet. A Hiszekegy eléneklése után vitéz Rajnai Károly VIII. oszt. tanuló emlékezett meg azokról, akik a reálgimnázium létesítése és fennmaradása érdekében fáradhatatlanul dolgoztak : lovag Paál József hercegi felügyelő, Varga Ferenc reálgimn. igazgató és Illés Gyula főjegyző érdemeiről, akik a dombóvári temető csendjében alusszák örök álmukat. Erre Schnelka Lajos VIII. o. tanuló elszavalta Végvári: „És ha kell“ cimü költeményét, az énekkar pedig Spohn gyászdalát „E néma sír bús ölében“-t énekelte el. Czavar Emil VIII- oszt. tanuló ezek után az elesett hősök érdemeit méltatta és miután az ifjúság jótevőinek sírjára koszorút helyezett el, végül az énekkar elénekelte a Himnuszt. Este a hősök emlékszobra villanyárban úszott. — Lemondás. Krémer János nagy- vejkei rk. tanító ez állásáról lemondott s a tabódi rk. iskola tanítójául választatott meg. Rozonits Sándor dunaföldvári rk. tanító állásáról lemondott s a kőszegi rk. iskolához választatott meg. — Beosztás. A vallás- és közokt. m. kir. miniszter Osztermayer Károly gyulaji r. k. tanítót a győri állami népiskolához osztotta be helyettes állami tanítóul. — Állás betöltése. A belügyminiszter a Günther László nyugdíj bavonu- lása folytán megüresedett magyar- keszi községi vezető jegyzői állásnak betöltését engedélyezte. — Az Aspirin-tabletták jóságát már körülbelül 33 év óta számtalan orvosi szakvélemény és a közönség dicsérete elismeri. Éppen ezért ezen általánosan kedvelt gyártmány utánzását gyakran megkísérlik. Esek az utánzatok („pótszerek“) azonban teljesen hatástalanok, sőt károsak. — Tanító választás. Weil Hugó oki. tanítót a gyönki ág. ev. iskola tanítójául választották meg. — Műkedvelői előadás. November 10-én, vasárnap délután fél 4 órai kéz* dettel, félhelyárakkal, újra elő fogják adni a Szekszárd-szálló nagytermében „Noszty fiú esetét Tóth Marival“. Műkedvelőink nagyban tanulják és hamarosan elő is fogják adni az „Ábris rózsája“ cimü, Budapesten sok előadást elért kedves darabot. — Áthelyezés hatálytalanítás. A vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszter Farkas Margit Veszprémből Gyulajba áthelyezett áll. óvónőnek áthelyezését hatályon kívül helyezte s nevezettet veszprémi állomásán továbbra meghagyta. — Választások. Bedeg és Magyarkér községek képviselőtestületei a megüresedett körjegyzőségi Begéd- jegyzői állásra S a á r y Pál eddigi helyettes segédjegyzőt választották meg. — A cikói körjegyzőségben körirnokká Koch Ádám volt jegyzőgyakornokot választották meg. — Állás átszervezése. A belügyminiszter a vármegye alispánjának előterjesztésére a Madocsán megürült községi pénztári ellenőri állást megszüntette és az állásnak segédjegyzői állásra való átszervezését rendelte el. — Szabadoktatás Bonyhádon. Több száz főre menő hallgatóság előtt nov. 3 án Knábel Vilmos igazgató-tanitó tartotta az első előadást Bonyhád őstörténete címmel a Prot. Kör-ben. Változatossá és érdekessé tette az előadást azzal, hogy minden kornak jellegzetes eszközeit és edényeit a saját ásatásainál talált leleteiből bemutatta. Végig jelen volt az előadáson Dr Helmut Klocke leipzigi tanár, a szegedi egyetem német lectora is. A közönség nagy érdeklődéssel várja a további előadásokat. — Gazdasági oselédjutalmazások. A földmivelésügyi miniszter abból a célból, hogy a gazdasági cselédeknek, gazdasági munkásoknak és földmunkásoknak serkentő példát nyújtson és hogy a becsületes munka és hűséges szolgálat a gazdasági munkavállalók körében erkölcsi elismerést is nyerjen, az olyan gazdasági cselédek és munkások, illetőleg földmunkások részére, akik az egy helyben töltött hosszú szolgálat, illetve munkásságuk, magatartásuk és jóravaló- ságuk által kartársaik közül kitűntek, hűséges szolgálatuk elismerése- képen, az elmúlt évekhez hasonlóan, az 1930. évben is, pénzbeli jutalmat és elismerő oklevelet kíván adományozni. E célból a jutalmazásra javaslatba hozandó egyének nevét, lakhelyét, személyi adatait szolgálati viszonyuk körülírása mellett a-főispán úrral, vagy a gazdasági egyesület elnökével kell az érdekelteknek legkésőbb 1930 február hó 1 ig közölni. Javaslatba csak olyan egyének hozhatók; akik ilyen cselédjutalmazásban eddig még nem részesültek. — Motorszerencsétlenség. Halálos szerencsétlenség történt e hó 6-án este Pakson. Wildner István, a Gazdák Országos Biztosító Intézete szekszárdi fiókjának ügynöke kedden este 8 óra körül motor biciklijén haladt Pakson keresztül Szekszárd felé. Az oldalkocsiban foglalt helyet Langhammer Antal, a fenti intézet főnöke. Alig hagyták el Paksot, Wildner, a motor vezetője ~nem vette észre, hogy az országúton keresztben állott Kohn József paksi autófuvaros és tojáskereskedő teherautója, amelyről vásáros Bátorrudak állottak ki, mintegy másfél méternyire. Mire Wildner észrevette a veszélyt, már késő volt és nem volt ideje, hogy a gépet B EB SÍ 19 03 H B B 09 B H B ® Bl H B 81 ül Hifii "TÓTH JÁNOS § ■ __ fa órás és ékszerész B Szekszárd, Kaszinó - Bazár. 0 a _____ a a a a a B a ■a ,9 a nagy választékban, olcson a H beszerezhetők. BaaaaaaaaaaaaaaaaaaB 1 Alkalmi ajándékok a . ... ' megállíthassa. A motorkerékpár oly erővel vágta a szerencsétlen Lang- hammer fejét a kiálló rudak egyikéhez, hogy őt halálosan megsebezte. Szekszárdra akarták szállítani, de még útközben meghalt. Bevitték a szekszárdi Ferenc-közkórház halottasházába, ahol a hatóság intézkedése folytán felbonoolták. Wildnert, aki különben jó motorvezető, kétségbe- ejtette, hogy ő ezen szerencsétlenség okozója és amikor megtudta, hogy főnöke meghalt, fájdalmában hangos zokogásban tört ki. A szerencsétlenségért a felelősség Ambach Mihályt, Kohn soffőrjét terheli, aki ellen már autóelgázolás miatt is eljárás van folyamatban. A szerencsétlenül járt biztosítási fiók főnök családja iránt általános nagy a részvét, felesége és három kiB gyermeke siratja. — Törvényhatósági bizottsági tag- választás Szekszárdon. Szekszárd megyei város e hó 3 án hat rendes és három póttagot választott a vármegyei törvényhatósági bizottságba. Kora reggeltől késő éjszakáig igen élénk volt a városháza, ahol a szavazás folyt. Dr. őrffy Imre 1778, Horváth Karoly 1430, Főglein József Steiner 1379, Vesztergombi József Bóvári 1209, Preimeyer József Pollermann 1133 és Tóth Lajos 1126 szóval rendes, Majsai István 1106, Török Pál 1098 és Baka István 1067 szóval póttagjai lettek a vármegyei törvény- hatósági bizottságnak. — Megnyílt a szekszárdi csatári Iskola- Szekszárd megyei város által Csatáron épített községi elemi iskola múlt hó 28 án megnyílt. — Az uj iskolában beiratkozott tankötelesek száma ezidöszerint 30. A városi hatóság felhívja a Csatáron lakó szülőket, hogy tanköteles, de iskolába nem járó gyermekeiket most már haladéktalanul küldjék az iskolába, mert a mulasztók ellen az eljárás megindul. — Eltűnés. Tóth József Nándor, budapesti építészeti vállalkozó azzal távozott el a múlt héten Budapestről, hogy Szekszárdra utazik. Egyik Budapesten megjelenő lap azt írja, hogy Tóth József nem jött Szekszárdra és eltűnt. Utána jártnak a dolognak és az államrendőrségtől azon felvilágosítást kaptuk, hogy Tóthnak Szekszárdon való tartózkodásáról yagy eltűnéséről hozzájuk semmiféle érdeklődés nem érkezett. — Irodalmi pályázat novellára A A Kaposváron szőkelő Berzsenyi-Társaság pályázatot hirdet egy magyar- tárgyú, hazafias és erkölcsös irányú novellára. Pályázati határidő 1930 január 1 én jár le. Csak felnőttek pályázhatnak. Pályadij egy 20X25 cm méretű dombormükép (relief), melyet a társaság elnöke ajánlott fel. A beérkezett pályamunkák a társaság tulajdonában maradnak, úgyszintén azok közlési vagy kiadási joga a társaságé marad. A géppel vagy idegen kézzel olvashatóan írott, jeligével és leragasztott jeligés név- jeggyel ellátott pályaművek a fenti batáridőig Hortobágyi Ágost elnök címére, Kaposváré küldendők.