Tolnamegyei Ujság, 1929 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1929-10-26 / 43. szám
XI. évfolyam 43. szám. Egyes széna éra 40 fillér. ■ . ■ ; .. _________ Szekszárdi 1929 október 26. TO LNAMEGYEI ÚJSÁG KERESZTÉNY POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szekszárdi Népbank épületében. Telefonszám 85 és 102. — Egyes szám ára: 30 fillér. Előfizetési dij félévre 4 pengő (50.000 korona), egész évre 8 pengő (100.000 K). Szerkesztő: SCHNEIDER JÁNOS. A lap megjelenik minden szombaton. Előfizetési dijak és hirdetések, valamint a lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Hirdetések árai: A legkisebb hirdetés dija 1 pengő. A hirdetés egy 60 milliméter széles hasábon millimétersoronként 8 fillér. Állást keresőknek 50 százalék engedmény. — A hírrovatban elhelyezett reklám-, eljegyzési, családi hir, valamint a nyilttér soronként 60 fillérbe kerül. kai inkább egyéni rátermettségében rejlett. Mikor a forradalmak után újból a napipolitika kombattánsai közé került, kétségtelen, hogy eleinte igen tartózkodóan fogadta a politikai köz vélemény, mely az ortodox liberális rezsim rektivált emberét látta benne. De kissé érthetetlennek tűnt fel napipolitikai szerepvállalása benső barátai és egyéniségét jólismerők előtt, akik Klebelsbergben az európai horizontú, a szó valódi értelmében vett kultur- ember összeroppanását féltették, amire gyakori példa található a napipolitika sokszor meddő, egészséget romboló és idegzuzó küzdelmeiben. Kultusz- miniszterré való kinevezése váratlanul történt s a közvélemény előtt kellően meg nem okoltnak látszott, de az őt jól ismerő régiveretü politikai veteránok a parlament békebeli benfentes sajtórókáival együtt rögtön megállapították: Klebelsberg a neki legjobban megfelelő terrénumra jutott. Azóta már jó néhány év telt el. Az ország is csakhamar látta, hogy nem típusa a „rövid tartózkodásra- berendezkedő miniszternek, hanem erős invencióval rendelkező, tervekben bő, azok realizálásában gyors, valódi nyugati értelemben vett kul- turember. Parlamentben és egyebütt elmondott beszédeiből, kötetekbe- gyüjtött tanulmányaiból, hírlapi cikkeiből, főként pedig tetteiből világosan áll az ország előtt, hogy a magyar kultúra ügye jó kezekben fekszik. Természetes, mint a Bethlen- kormány emberének politikai ellenI felei részéről egyéb napipolitikai kérdésekben elfoglalt álláspontja miatt ■ állnia kell a sokszor alapos kritikát, I de a magyar politikai életben ritka kivételként: kuUurmunkáját majdnem egyhangú helyeslés kíséri. Mi az oka ennek ? A nemzet zöme előtt tisztán áll: Klebelsberg kultur- programmja százszázalékos irredenta programm. Mély történelmi és állampolitikai képzettséggel rendelkező tudós, abszolút tudományos alapról kiinduló, elgondolásában történelmi ivelésü, céljában nemzeti szempontból ideális és égetően aktuális, rendszerében a legapróbb részletekig kidolgozott a programmja, melynek megvalósítása a legbiztosabb ut az integritás visszaszerzése felé, legcélja- látóbb revíziós mozgalom. III. Terve megalkotásakor — miként tudományos fejtegetéseiből megállapítható — a tudós a következő tételből indul ki s logikája^ az empírián felépülő általános történeti és politikatudományi törvény, hogy magasabb értelmiségü közösségek az alacsonyabb kulturnivóju közösségeket szükségképen vezérlő akaratuk alá kényszerítik, Ha az alacsonyabb kultúrájú közösségek e stabilitást erőszakkal megdöntik, csak abban az esetben állandósíthatják az ideiglenes helyzetet, ha értelmi nívójukban elérik a legyűrt magasabb kultúrájú közösségeket, mig, ha ez nem sikerül és a leigázott közösség kulturális pluszát megtartja, tőrvóny- | szerűen és szükségkép a régi stabilitásba változik vissza önmagától az ideiglenes állapot, minthogy az történelmi törvényellenesség és képtelenség. A visszaváltozás menete gyorsulhat, ha a magasabb kultúrájú közösség értelmi színvonalát fokozni tudja és pedig a gyorsulás a javára növekvő kulturnivódifferencia növekedésének arányában erősbödik. A tudós magyar előtt rögtön tisztán állott: Magyarországot (nagyrészében), tehát a nagyobb kultúrájú nemzeti közösséget a nála alacsonyabb kultúrájú kisantant nemzeti közösségek erőszakkal országló akaratuk alá kény szeritették. E történelmi törvényellenességet csak úgy tudnák stabilizálni, ha a magyar kultúra nívóját elérnék. Ha ez nem sikerül nekik és ha a magyarság kulturális többletét megtartja, törvényszerűen, történelmi szükségszerűségként erőszakos beavatkozás nélkül is vissza kell állnia az előbbeni állapotnak, vagyis az integer Magyarországnak. Ha a magyarság kulturális színvonalát fokozza, a kisantant-államokéhoz viszonyított s Magyarország javára fennálló kulturdififerencia növekedésének arányában gyorsul az integer Magyarország elérésének menete. Ezzel a tudós magyar kultusz- miniszternek programmja is adva volt: a magyar nép általános műveltségét folyton fokozni kell, a magasabb kultúrát pedig amennyire csak lehetséges általánossá tenni. Békeidők célja a mai időkben eszközzé változott, mert a cél Nagymagyar- ország visszaszerzése lett. Kultúra és integritás. Irta: dr. Bíró Károly. I. Dombóvár e hó 30 án adja át fényes ünnepség keretében gróf Klebelsberg Kuoó kultuszminiszternek díszpolgári oklevelét. Nem kétséges, hogy e választáshoz a közvetlen impulzust a miniszternek azon ténye adta, hogy Dombóvár nehezen kiharcolt és többször megszüntetéssel fenyegetett reálgimnáziumát impozáns középülethez juttatta, melynek létesítése által egy8zersmindenkorra megszűnt a veszély, ami az egyébként erősen életképes iskola létezését és működését „leépítéssel- fenyegette. Minden mástól függetlenül szép gesztus volt e stabilizálás a minisztertől Tolna vármegyével és Dombóvárrál szemben, mely egymagában is involválhat diszpolgárságot. Megtiszteltetésének igazi jelentőségét azonban egy sokkal nagyobb érdem adja, amivel Klebelsberg nemcsak Tolna vármegye és a magyar kultúra, hanem minden magyar álma, az integritás visszaszerzése iránti küzdelem történetébe aranybetükkel irta be nevét. II. Ismert dolog, hogy gróf Klebelsberg Kunó Tisza István belső emberei közé tartozott, akire Tisza sokszor szivesen hallgatott. Közigazgatási ranglétrán gyorsan emelkedett, de kevésbé ismert volt, hogy ennek oka nem származásában, hanem sokőszi strófák. Pereg a falevél,... őszi harmatokkal, Tele van az erdő sirató dalokkal. Van-e, aki érti, van-e, aki hallja, Ha szüreti daltól hangos a Hegyalja ? Pereg a falevél... Pereg a falevél... Hideg őszi éjjel, Csaba vezér pillant, Hadak útján széjjel; Hűvös hajnalokon, kardja villanása: Sok ezer levélnek csöndes elmúlása. .. Pereg a falevél... Pereg a falevél... Ilyenkor a nyárnak, Bánatos emlékek a nyomába járnak; S kik az Őszi erdőn bújva táboroznak: Szegény székelyeknek, vérző magyaroknak I .„ Pereg a falevél. .. • ' • • Az őszi dalt még senki meg nem irta, Ahogy a szívben él; Az őszi dal a névnélküli bánat, A hervadás, a szél I Az őszi dal: búcsú a kedvesünktől S az eltitkolt magány; Az őszi dal: a síró magyar erdő, Hol hull a lomb a fán... Miklós Vitéz. Halottak napláa. A lombok megsárgultak. Bágyadtan keringve — mint a szárnyasze- gett madár — hull a fákról a sok rozsdaszinüvé vált levél. Ezüstfonalak ringatóznak a kopár mezőkön s a megbarnult tarlókról apró selyem- pelyhek kelnek vándorló útra. Lassúvá lettek a gyors futásu patakok, csobogó nótájuk halkan, duruzsolva olvad el a korán leszálló alkonyban. Bejtelmes árnyékok kisérgetik az estét, fázón, borzongással jön az éjjel s homályba takartan, szinte vona- kodóan ébredez a reggel. — ősz van, fáradt, halódó csöndbe húzódott szürke ősz. Elnémult a nyár ezerféle vigsága, nem zümmög a bogár, nem zsong a tücsök ciripelése a déli verőfényes oldalon. Elnémult a madárdal, hallgat a madárszó. A levegőben bolygó fellegek tolakodnak egymás tetejébe, sürü sóhaj tozás között lélegzik az erdő, vékony ködalakok lebegnek előre a dombok öléből, hosBzu, nyirkos fátyolruhát kap a dérütött vidék, dús harmat reszket a kopaszodó ágakon s csurgó könnyeitől átnedvesedik az öreg föld képe. Búval, bánattal gyászol a természet. A tavasz őrömét, a nyár boldogságát siratja áz ősz. Kesereg a ragyogó naptól való váláson, fájlalja a zöld, virágos rét, az örömteli nyár elmúlását s felajzott lantja — az őszi szél — panaszos dalokat zokog. Vele sir a mi lelkünk is, megfogja ez a mélységes bánat, ez a keserű búcsúztató. Siráma lelkűnkbe markol. Halottak napjához vezet ez a ködös, hús ősz; a kegyelet, a megemlékezés napjához s a természetnek nagyszerű gyászában az emberiség nagy gyászát vetíti lelkűnkbe az őszi kép. A kegyelet napjához vezet, mintha láthatatlan vezető irányítaná lépéseinket, összebeszélés nélkül egy célhoz tartunk mindnyájan. Látogatóba megyünk, meglátogatjuk azt a kertet, amelybe sokunknak életkedve, reménysége, boldogsága van elásva; azt a kertet, ahol virágos, repkényes, pázsitos dombok alatt kialudt életek, kihűlt testek pihennek; a nyugalomnak kertjét, ahol derű és vihar, gazdagság és nyomorúság, gyötrelem és öröm, gyűlölködés és szeretet többé nem tényezők. Az egyenlőség hazáját, ahol minden röghözkötöttség befejeződik, hol mindenki por és hamu, márványosz lopról, obeliszkről, vagy korhadó fakeresztről mossa le nevének betűit, az írást az eső, mert az örök álmot álmodónak az már mindegy. Könnyel megszentelt ünnep, halottok napja, bánattal teljes megemlékezések, hivő megnyugvások idejéül ajánlotta fel halottjának az élő az elmélyedésnek e csöndes óráit, melyekben, ha percekre, pillanatokra is a múlandóságban keres az ember gondolata állandóságot. Fölséges, felemelő percek azok, amikor lélekben azokkal találkozunk, kiknek lelke tőlünk messze szállott. Magasztos találkozás, mely lágy simogatásával elveszi a szenvedések élét, eltompitja a fájdalmakat. Ez a találkozás az, melytől megerősödve támad föl lelkűnkben az a hit: hogy ők nem haltak mzg, csak előre mentek ... Viszontlátásról, újjászületésről, a halálon való győzelemről beszél szivünknek e találkozás. Nagy ez az érzés, mely megmondja, hogy a halál nem tépheti szét a szeretet kötelékét. £s amig szeretteink lelki üdvéért, boldog nyugalmáért imádkozunk, megnyugvást viszünk magunkkal sírjuk mellől s a kipergett könnycseppek lelki megnyugvást, megújhodást adnak. Peregjenek a könnyek, mert a könnyek perdülésével lelkűnkbe idézzük az elvesztettet, úgy érezzük, mintha élne, mintha beszélne hozzánk, mintha a szürke ködpárákon át jól ismert hangját hallanák. És ez az a vigasztalás, mely azt mondja, hogy ők nem haltak meg, mert sziveinkben élnek drága emléknek, szép reménységnek, szép találkozásra . . . Lesz föltámadásuk! S amiért a könnyek peregnek, amiért mindnyájan szenvedünk, az a természet múlandósága csak. Hullnak a levelek, ... hullnak a hópelyhek,... de a fagyos takaró alatt uj tavaszra vár uj élet. Dr. H. A.
