Tolnamegyei Ujság, 1929 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1929-06-08 / 23. szám
4 TOLNAMEGYEI ÚJSÁG 1929 junius 8. BBBBBIDBBIBBBBP’BBBBBBB I g Varrógép, kerékpár, - I ' -*■- — am — w----- p RÁ DIÓ 44 a b B KI " “ “ “ ---- ~ --■ és villany-felszerelési ® ■ vállalat. g B Nagy zlkatréax-ratár éa javítóműhely. B I M 0% ■■ MUp |- » mehanikut § B 9 UIVI MM tn Szélű zárd, 0 g Oaray-tér. Telefon Sl. B B B “ llutó-javitó műhely. “ 2 Akkumulátor töltés éa javítás. § BaUBBBSaBBBBBBBBBBBBB alkotmányos tényezők akaratából születik meg a kormány. Ellenben, ha külföldről van szó, külföldi fórnmról, ahol úgy is kicsinyeinek, félreismer nek s rágalmaznak bennünket eléggé, ott a kormány és a nemzet nem választható egymástól szét s ha igaz magyar ember vagyok, amint nem engedem külföldön jelenlétemben tüntetés, tiltakozás nélkül becsmérelni nemzetem, épen ngy nem engedem becsmérelni nemzetem kormányát sem. Nekünk tehát nemcsak hogy nem közömbös, hanem fontos a nemzet Bzivének dobbanása és én nem is foglalom le a magam részére ezt a szerény nevemre kiállított oklevelet, illetve a mögötte rejtőző megtisztelő közjogi aktnst. Én ezt lefoglalom, ha szabad, az egész kormány iránya részére, mert hiszen egymagámban, minisztertársaim támogatásától megfosztva, nem tadnám előmozdítani sem a szociálpolitikát, sem az egészségügyi politikát, sem más száz és száz ágazatát annak a tárcának, amelynek élére állított engem a Gondviselés. Az egész kormány akarata nyilvánult meg tehát Szekszárdon, amikor itt bástya épült nemcsak a kormány akaratából, de a helyi tényezők akaratából is, a kormány segítségével, a helyi tényezők segítségével és áldozatkészségével. Nekem tnlajdonképen most elogiu- mot kellene mondanom a polgárságról, amint megtettem máskor is, amikor közgyűlési teremben polgártársaimnak beszéltem. Megállapítottam, hogy ha nem is egyenlő egymással a három, de lényegében mégis csak közös vonást találunk a templom, a községháza és az iskola között. A templomba elvisszük lelkünket Istent imádni, megkönnyíteni lelkünket, megfürdetni a napi gondok mindenféle szennyétől s felemelkedni a lelkiség legmagasabb színvonalára. Isteni gondolatot cselekszik tehát itt az ember. Az iskolában a nemzet fájáról fakadó bimbókkal a lelkekkel foglalkoznak avatottkezü tanárok, tanítók, tanítónők, tehát a legnehezebb és a leggyönyörűbb, a legtisztább papi kezet követelő munkát j végzik. A lelkek temploma tehát az iskola is. És a közgyűlési teremben kibomlik a polgárok lelkében a polgári öntudat. Itt intézik községük dolgait, nem a magukét, mert saját dolgát senki se merje itt intézni. A községházából, az országgyűlés terméből lángból font ostorral ki kell korbácsolni azt, aki ott a maga dolgát próbálná intézni. Eljön tehát a polgár ide polgártársai bizalmából, abból a célból, hogy a község közjavát támogassa tudásával, eszével, akaratával, áldozatkészségével. Istenes munkát végez tehát, mert mindenki, aki önmagán felül tud emelkedni, saját érdekén felül tud helyezkedni lelke akaratával, az már valahogyan rokon Isten gondviselésével, mert hiszen egyedül Isten az, akinek gondviselése önmagától el nem szakadva mindenkire kiterjed. Szent tehát ez a hely is s ebbe a gondolatba kívánok belekapcsolódni. Megnyílt Megnyílt a „Kispipa“ vendéglő modern berendezésű NYÁRI KERTHELYISÉGE Kitűnő fagylalt és jegeskávé, frissen csapolt barna- és világos-sör állandó kimérése. Esténként elsőrendű zene. Szolid árak. A n. é. közönség szives támogatását kéri: ifj. Strényer Ferenc vendéglős Ha a polgárság fel tud emelkedni a polgári öntudat magaslatára, akkor bomlik ki igazán a magyar nemzet élete a maga tökéletességében, dús és szinpompás gazdagságában. Majd ha nem lesz az, ami most is stílusa az életnek, amikor még sokszor az, aki az élen jár, okvetlen gyanúban is él. Ma, aki az élen /jár, legyen elkészülve arra, hogy a rágalmak ösvényét kell járnia, hogy az irigység nyilai is Szent Sebestyén testének módjára szakadatlanul marcangolják, hogy folyton nyújtják feléje a kaszát, hogy egy fejjel kisebbé tegyék, hogy csak ugyanakkora legyen, mint a többi. Mondom, minderre el kell készülve lenni most a közéletben működőknek. Még min dig bizalmatlan a közönség azokkal szemben, akik meghozzák az áldozatot s elmennek kálváriát járni a nemzet érdekében. Mert nem a kegyelmes titulus a koeficiense a miniszterségnek, nem az, hogy autóban járhat a miniszter, azaz hogy kell járnia, mert nem ér rá urnák lenni, hogy gyalog járjon; nem az, hogy az elBŐ vagy második fizetési osztályba sorozzák, hanem, hogy vállára rakják a keresztet, a nemzet keresztjét és azt hurcolnia kell éjjel és nappal szakadatlan. Te polgártársam, ha tagja vagy ennek a közgyűlésnek és elvégezted a munkát, elmégy és elvetetted gondját, ha pedig nem vagy tagja, nem is árnyékolja be lelked a gond, hogy mi lesz községeddel, városoddal. De a miniszter, a miniszterelnök, aki a miniszterek felett és között az egész ország keresztjét hordozza, nem tud megszabadulni a gondoktól, mert hiába zárja be Íróasztalába az aktákat, azok szelleme kiszáll onnan. Hiába rejti el őket, a kérvények miserere, de profundi a kiáltása, segítség-kérése szakadatlanul ömlik a minisztériumok felé és megterheli azoknak lelkét, akik azzal kénytelenek lelkiismeretesen foglalkozni. Nem az tehát a jellegzetes vonás, hogy kegyet, kitüntetést akasztanak arra, aki miniszterré lett, hanem, hogy kereszthordozó férfiúvá avatják a nemzet élére, akinek keresztjét nagyon sokan még megnehezíteni is iparkodnak avval, hogy erejét, gondolatát, leikéből a bizalmat vitriol módjára próbálják kirágni, hogy ne tudja elhordozni keresztjét. Ilyen a miniszteri élet és az államférfiak élete, különösen Magyarorszá gon. De most már virágzik a polgárság léikében az öntudat ősfája és én arra várok, hogy ez a fa kinyil jón, meghozza virágait, hogy ne mondhassa nekünk még az igazság látszatával sem senki, hogy félünk a polgártárstól. Mert azt vágták szemünkbe a parlament nyilvánossága előtt, bogy a kormány fái a polgárságtól. Hát én szétnyitom lelkem előttetek, nézzetek bele, van e benne más, mint bizakodás a ti jövőtök, szeretet a ti dolgaitok, bizalom a ti I bizalmatok iránt. Van-e bennem féle- | lem, vagy gyanakvás. Nincs bennem és bennünk semmi más, mint az or szág dolgának átölelő nagy és szent egységes akarása és ehhez kérjük, hogy erősítsétek ti a mi gyenge karjainkat. íme, elröppent már telkemből az a kicsi szégyenérzet, amelyről előbb említést tettem és teljesen elfoglalta helyét a megnyugvás, amikor belenézhettem polgártársaim szemein keresztül lelkűkbe s láttam azt, hogy tulajdonképen azok a szemek az én szemeim, azokon a szemeken keresztül szoktam én nézni. Úgy nézek én is, ahogy ti néztek. Úgy nézem én is ezt a keserves magyar sorsot, ahogy ti nézitek, mert szemem történelmi szem, mint ahogy történelmi szem a ti szemetek, a nemzet ezeréves történelmi szeme. S szemeteken keresztül belelátok telketekbe és megnyugszom, mert azt látom, hogy a ti telketek az én lelkem, ahogy ti éreztek, úgy érzek én, ahogy néktek fáj, úgy fáj nékem is, ahogy ti sirtok, úgy sírok én is — csakhogy ezt nem látjátok, mert néktek szabad sírni és nékem nem szabad. Mert annak, aki az élen áll, erőt kell mutatnia, bizakodást, hogy a gyengék el ne gyengüljenek mégjobban, hogy a sirók ne sírjanak mégjobban, hogy a kétségbeesés szélén állók egészen két ségbe ne essenek. Lelkűnknek harmatos virágnak kell lennie s tölgyként kell állnunk a nemzet elé, a bizakodás élő fájaként, hogy a nemzet meg ne inogjon a maga gyengeségének érzésében. Mondom, megnyugvás fogja el lelkem, mert látom, hogy tökéletesen egyetértünk. Ebben igen és én ezért hálás vagyok. Köszönöm a közgytt lésnek és a város 14.000 polgárának, kicsinynek és nagynak, a főispántól, alispántól, polgármestertől, tisztikartól lefelé, szanaszét ennek az ősi városnak kicsiny és nagy házában kicsiny és nagy embernek. Mit vártok tőlem szekszárdiak ? így kiáltok néha harang módjára bele a nagy magyar pusztaságba, a nemzet lelkébei Mit vártok tőlem és tőlünk ? Talán rózsaszínű reményeket fessek nektek lelkűtek egére ? Ezt nem teszem, mert tartozom az én ezerézes magyar nemzetemnek én, az ezeréves magyar katolikus pap is azzal, hogy őszintén és nyíltan beszéljek. Kálváriát jártok és fogtok még járni. S mi előttetek megyünk és ha térdreesve, inaszakadtan is kell hurcolni keresztünk, veletek együtt el fogjuk vinni a kálvária tetejére a feltámadáshoz, mert meglesz az a feltámadás. Higyjétek el nekem szekszárdiak, nem a siránkozás — amiről szólottám, amikor a város határán átléptem — hatja meg a világ közvéleményét. Nem a mi - belső berendezkedésünk determinálja a világnak velünk szemben való jó, vagy rossz akaratát. Tagadom, hogy junktim volna az úgynevezett demokratikus előrehaladás és a revízió fogalma I ! ITÓTH JÁNOSI { ® órás és ékszerész 1 B B Szekszárd, Kaszinó - Bazár, a B ------i Alkalmi és bérma 1 b a 0 ajándékok nagy választék- 9 0 a 0 ban olcsón beszerezhetők. S 0 a 000B0BBSBB0B0BBB SIEimlä között. Én ezt határozottan tagadom nem azért, mintha magam és kormányom nem volna határozottan a demokratikus haladás gondolatának hive, hanem azért, mert nem igaz az, hogy a nyugatnak bármelyik nemzete cserébe azért, hogy ez a nemzet saját demokratikus berendezkedésének tempóját bármilyen őrüle- tes gyorsasággal meggyorsítja, rokon szenvét adná csak egy talpalattnyi föld visszaszerzéséért is. Nem a siránkozás és a politikai kéregetés az ami aggodalomra kelti, vagy bizalomra gyújtja a velünk szemben álló nemzeteket, hanem a mi munkánk, a földnek mélyében, a föld színén, a levegőben, a lelkekben és a kezekben dübörgő munkánk. Mert ravatalt azt ácsoltak nekünk Trianonban, Párisban, Versaillesban, ehhez értettek. Valami szörnyű dolgot gondoltak, olyant, amilyenre elkeseredett pillanatában Vörösmarty gondolt, amikor azt irta, hogy: „A sirt, ahol nemzet süllyed ei, népek veszik körül 8 az embermilliók szemében gyászkönny ül.“ Ravatalt, sirt, azt ácsoltak nékünk és ezt a kacagók veszik körül. Az embermilliók szemében a vágyakozás ült, hogy a Duna—Tisza közén megnyomorítsanak, eltapossanak egy nemzetet, amely szálka, sőt gerenda, gát volt szemükben észak felől a szláv áradatnak és dél felől a szláv áradatnak. De bástya is volt saját vére hullatása révén temérdek oly gondolatnak, amely most nagy kincs a nagy nyugati nemzeteknek, mert megvédtük őket. Amikor a mi magyarjaink már a XIII. században ontották vérüket Olaszországban, a firenzei írók nyugodtan írhatták kódexeiket; amikor a törökökkel verekedtünk s ontottuk folyamok számára a magyar vért, Németországban faraghatták a gyönyörű kőcsipkés dómokat és folytathatták a maguk művészetét. Nekünk pedig kard volt a kezünkben, mi voltunk a történelem gyalogos katonája, amiről szintén beszéltem már nem tudom melyik szélén ennek az országnak. Minket küldött a törté nelem keze, a gondolatok országúján a mi ezredünk masírozott s elhullott. Csontjai ott porladnak és megtermékenyítették a földet, idegen földeket gondolatok és intézmények számára. S a magyar anyák szültek újabb ezredeket, elestek azok is s ez így ment szakadatlan. Ez volt a mi történelmünk, ezért fizettek, ezért ástak sirt és csináltak ravatalt. Ezért ült a népek milliói szemében káröröm. Ne higyjétek, hogy a káröröm részvétté változik, vagy félelemmé, ha mi nyavalygunk és panaszkodunk. Van nemzet, amelynek ez az életstilusa. Azt mondom én, amit az Úr mondott Jairui leányának ravatalánál, ez a leány nem halt meg, ez a leány él.. Ha mi bástyát építünk, mint ti építettetek kórházat, amelyben az emberek tízezrei lesznek egészségesek, ha templomot építünk, menházat, gyárakat, szántunk* vetünk, csinálunk hordót, dolgozunk
