Tolnamegyei Ujság, 1928 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1928-03-03 / 10. szám
TOLNAMEGYEI ÚJSÁG 1928 március §. — Kártortanitói állás kerül bétől tŐ8re SzekszárdOK. A szekszárdi rk. iskolaszék legmóbbi Illésén elhatározta, hogy az Egri Bála igazgató* taniió elhalálozásával megüresedett tanítói állásra kiirja a pályázatot. Minthogy azonban időközben Raffu Sándor újvárosi tanító az njvárosi kántori áfásról lemondott s az Egri Béla állásának javadalmába lépett elő, az nj ta n it óvá! tisztással tnlajdonkápen az njvárosi bántort&nitói állás kerül be töltésre. A választás április’ hó elején fog megtartatni. — Meghalt a Csenkénáni. Mindenki ismerte a felvidékről 25 évvel ide* szakadt Csenkónénit Szekszórdon. Lapunkat különösebb kapcsolat filzte e nénikéhez, mert Bnlyos termetét megcáfoló fürgeséggel árulta lapunkat a megindu'ábtól kezdve mindaddig, míg régi betegsége végleg ágynak nem döntötte. Február hó 28 an hunyt el 70 eves korában a Ferenc kórház ban, ahonnan szegény embernek kijutó csekélyke részvéttel temették el a Ferenc kórház ravatalozójából. Lapunk kiadóhivatala koszorút tett ko porsójára és a Tisztviselőtelep néháoy háztulajdonosával együtt, amely te lepnek két évtizeden keresztül U'jait gondozta, rÓBztvettek végtisztosségén. — Az Országos Munkásbizto itó Intézet kezelőorvosi körzetbeosztasa. Bon>hád községben az A—J betűvel kezdődő nevű munkaadók, továbbá a Pétermann és Gláser cég alkalmazottai, végül a Bel*c, Kakssd, Ladumány és Majos községekben lakó tagok dr. Berde Mózes pénztári kezelőorvoshoz tartoznak, míg Bonybád községben aK—Z betűvel kezdődő nevű munkaadók alkalmazottai, továbbá Cikó, Mőcsény és Palatinca községbe lakó tagok dr. Lehman István pénztári kezelőorvos hoz tartoznak. A megosztás 1928. évi március 1 én lép életbe. Hovatartozás kérdésében a munkaadó (és nem az alkalmazott) neve irányadó. Rendelési órák: délelőtt 8—9 ig, dél után 2—3 ig. Vasár- és ünnepnapokon csak sürgős ellátásra Fzoruló betegek részére délelőtt 8—9 óráig. — Modern képkeretezés, épOlet- Ovegezes, legolcsóbban Lencz Károly Ovegrafctárában, Szekszard. — Megjelent dr. Knsztlcs Sándor: „A bókeszerzüdeeek revízió^4, című könyve. A nemrég Szekszaidon járt dr. Krisztics Sándor pécsi egyetemi tanárnak most jelent meg nogysza básu munkája: „A békeszerződések revíziója“ címmel. A tudós tanárnak e tárgyban tartott propaganda előadásai mindenfelé az otszsgbaD rendkívül nagy hatást értek el és igen alkalmasaknak bizonyultak arra, hogy a magyarságot ért rettenetes csapások súlya alatt elcsüggedt hazaliui szivek ismét fellelkes-djeneh és kimeneküljenek fásult közömbösségük bői. A most napvilágot látott 530 oldalas könyv is a magyar közvélemény felvilágosításának és irányításának célját szolgálja. A könyvben a szerző nemcsak a békeszerződések revíziójának jogi vonatkozásait tárgyalja, hanem Enrópa legujabbkori történetének ismertetésével megvilágítja a világbáborn kitörése iránti felelősség kérdését s megjelöli az igazságtalan békeszerződések megváltoztatásának kü önböző útjait és lehetőségeit. Mindezt a rendelkezésre álló történeti anyag feldolgozásával Oly módon adja elő a jeles tudós, hogy müve elejétŐI-végig, mint valamely érdekfeszitő regeuy, teljesen leköti az olvas^ ügyeimét. Tekintettel arra, hogy a könyv a magyar fel támadás jnüvét a leghivatottabban a so gátja, kívánatos, hogy az minden müveit magyar ember hálában megi legyen. Éppen azért a könyv meg- | szerzését mi is a legmelegebben ajánl- I juk olvasóink figyelmébe. A könyv ( ára fűzve 24 pengő,1 egész vásson- kötésben 30 pengő. Megrendelhető a sserzőnél (Budapest, IV., Mária Valéria-utca 1. sz ). — A grábóci patak szabályozása. A vármegye alispánjának egyik pro- grammponiját képezi a megye területén levő folyóvizeknek és rakoncátlan hegyi patakoknak és vadvizeknek szabályozása. E tekintetben a közel múltban már is igen áldásos tevékenységet fejtett ki és e tevékenységet minél erősebben kívánja folytatni, hogy a háború és az azt követő válságos idők pénzügyi leromlása következtében elhanyagolt vízügyeket a hozzájuk fűződő gazdasági érdekek fontosságának teljes figyelembevételével kezejék. A völgy sági járásban a múlt évben a sok b-jt és kárt okozó Völgy ségi árok és Rik- patak került szabályozás alá, az idén pedig az alispán legutóbb kiadott rendelete folytán a Grábóci patak lesz megrendszabilyozva. — Megnagyobbított akkumulátor* töltőberendezésemmel módomban van a lego csóbb áron, a legtökeletesebb töltéssel szolgálni az i. t. rádió- és autótulajdonosoknak. Az akkucnulá torokért elkü dök és töltve visszaszállítom. Fábián Sándor rádió- és villamossági szakvállalata Szekszár- don, a negytrafik mellett. Telei. 139. — IskolánkivQli Népművelés során I Tolnanemtdioen november és decent bér hóban hetenként kétszer vallásos előadások voltak, amelyeket Eösze Z ágmond ev. lelkész, Bauer János és Kiss Kálmán ev. tanitók, Rúzsa József ref. lelkész és KÓBa Zoltán ref. tanító tartottak az ev., illetve ref. iskolában. — Januárban kezdődtek az általános ismeretterjesztő előadások. Eösze Z-igmond a trianoni békeszerződésről, Roihermere akciójáról, a munkáról és annak okszerű kihasználásáról értekezett. Bauer János az állatbetegségekről, a métely kórt ól és az ellene való védekezésről, a testi takarékosságról tanított. Kósa Zoltán a műtrágyáról, az időjárásról moodott éid^kes dolgokat. Török József főjegyző a községek életéről, az illetőségi ügyebről, a községi és országgyűlési képviselők választásáról, a választási névjegyzékek kiigazításáról, a gyümölcsfák védelméről és a kukoricamolyról beszélt. Dr. Sás József orvos a babonáról, kuruzslásról, a népies orvos Ságokról és átok szerepéről, a tetanus betegségekről világosította fel a hallgatókat. Kiss Kálmán a nemzet gazdaság elemeit és a gazdaságok okszerű kezelését ismertette. Németh István jegyzői gyakornok a magan- jog gyakorlati szabályairól, Pál István róm. kát.'tanító az ország megcsonkításáról és az elrabolt iskolákról tartott előadást. — Irnokvalasztás Gerjenben. A ger jeni községi írnoki allasra Bittermann Albert szekszáidi m. kir. államrend -őrségi dijookot választották meg. — Na a piacon vásároljunk gyümölcsfát, mert drága lehet a meglepetés, ha a piaci fa termőre fordul. Üaghváry József faiskolája Cegléd. Budapesten Kizárólag Audrássy ut 54. Árjegyzék ingyen. — Megrendszabályozták a szekszárdi cig nyokat. tízskszárdon a vágóhíd közeidben lakó cigányok az utóbbi időben nap-nap után házról, házra járva bönyöradományokat gyüj töttek s igy nem egyszer fordalt elő- hogy a lakásokban kisebb tárgyaknak nyomuk veszett. Az államreod- őrség a vagyonbiztonság védelme érdesében legu'óbb összefogdo3ta a városban ko daló cigányokat. Az elfogott cigáoyok közül Kolompár Aranka 8 napi, Kolompár Maria 3 n«pit Kolompár Mihály és felesége, Kolompár Ignác és Kolompár Éva 15—15 napi elzárás büntetést kapott. Reméljük, hogy o szigora Ítélet után elmegy a kedvük a cigányoknak a közönséget állandóan molesztáló koldulástól. — Megindult a hajóforgalom a Dunád. A Dunagőzhajózasi Társaság az idén szokatlanul borán, március elsejével megindította a duoai h*jóforgalmat. Az első személyszállító bajó márc. 1-én indn't Budapestről Mohácsra, ahonnan 2 án d. u. 1 órakor indult visszafelé Bad^pestre. — Van-e már rádíoia? Ha nincs, kérjen árajánlatot Fábián Sándortól Szekssárdon. Hitelbank palota. — A Dunaföldvári Leányklub teaestélye. A Duoafoldvari Leánykmb az idei téli estéken meghitt barátságos keretek közepette faradságot nem kímélő agilis elnöknője dr. Ritkay Lászlóné rendezésével és vezetésével ismételten is műsoros s mindenkép pen kimagasló teaestélyekkel kedveskedett. Nem mehetünk el szót lanul megemlékező sorúinkban a tea- estélyek felett egyrészt azért, mivel a kiváló műsoros estélyek megérdemlik a megemlékezést, másrészt azért sem, mivel a nagy anyagi haszon mellett Danaföldvar egész intelhgen ciájáuak kultúrál vezetéket szt restek. Legutóbbi teaestélyük keretében a Szobor cimü két felvonásos vigjité- kot adták elő igen nagy sikerrel szűnni nem akaró tapsviharok bö zött. S ezen nem is lehet csodálkozni, hiszen a legjobb erők produ hálták magukat a já ékművésze^ben. Szerepeltek: Salamon Erzsébet leány- elnöknő, Freu Pau'a, N<eferg«ll Hi da, Székely Sofie, Székely Lola, Mis kolczy I us, Homoky Irma, Németh Ágnes. Mindegyiküket meleg dicséret illeti meg. — Elrontott gyomor, bélzavarok, émelygés, kellemetlen szájíz, homlok fej faj sb, lás, 8zek8sorulás, hányás vagy hasmenés eseteinél, már egy pobar természetes „Ferenc József“ keserű via gyorsan, biztosan^és kellemesen hat. A gyakorlati orvostudomány igazolja, hogy a Ferenc Józsefe viz hass nalaa a sok evés és ivaa káros következményeinél igazi jótéteménynek bizony u*. Kapható gyógyszertárakban, f drogériákban és füszcrüzletskben. , | — A Szekszárdi Izr Nőegylat múlt hó 25 én tartotta meg ezidei táncmulatságát, me!y alkalommal Színre hozta Zágon István „Darázsfészek“ cimü 4 felvonáeoa vigjátékát. Ami) yen merész vállalkozásnak látszott egy ki nem forrott műkedvelői gárdát egy több felvonásból álló darabban szerepeltetni, épolyan megnyugvást keltett, hogy a szerep’ők tökéletes alakítása, mely az üggyel szemben megnyilvánult nagy lelkesedésükkel párosult, a közönség tejes megelégedését és elismerését vonta maga után. A főszerepben Gulyás Margit minden ambíciót messze tu haladva játszotta meg a darabot vezető hősnő szerepét és azt bár kellemesen egyszerű természetességétől eltérő temperamentumot igénylő scénák tarkították, feladatát kitünően, osztatlan megelégedésre oldotta meg. — Kron Rózsi hálás epizód szerepében önmagát felülmúlva viharos tetszést aratott; ami kedélyt Bzerepe kihozni hivatva volt, az abszolút mértékben sikerült neki; minden jelenését a jelenlévők jóízű nevetése kísérte, amit a hilás közönség zugé tapsokkal honorált. Müller Annas egy tanárnő szerepében tökéletes alakítást nyújtott és nagyban hozzájárult a darab sikeréhez, épigy Spatz Klári is kiválóan oldotta meg feladatát. Köny- nyed mozgásnak voltak és a sikerben osztoztak Weisz E za és Boudy Lilli egy-egy fin szerepében és kisebb szerepekben B medek Erzsi, Lakos Zsnzsi, Landauer Teri és Siklós Marta játszottak nagyon kedvesen. — A férfi főszerepet Kaszás Endre nagyszerűen alakította, míg a többi férfiszerep ők között Schönstem József vált ki egy idősebb ember kitűnő alakításával. M re Sándor dérüt keltő szerepében ugyancsak jó volt és nem kisebb buzgalommal szerepelt Smger Miklós is* A színdarabot egy „sellő“ tánc követte, melynek kitűnő szerep ői Bénán Teri, Deutsch Irén, Klein Bözsi és Steiner Manci voltak. Táncukat viharos tapssal fogad a a közönség. Az estely és a színdarab megrendezése az egylet kiváló elnöknöjének dr. Rubinstein Mátyásáénak az érdeme, akinek Teikes Zakarná, dr. Kron Fe- rencné, dr. Gulyás Józsefné és a Nőegyíet egész választmánya buzgó segítői voltuk. —Jelmezes bál Dunaszentgyörgyön. A dnnaGzent'g|örgyi ifjúság mait hó 18-án fényesen sikerült jelmezes bált rendezett a Büki-féle vendéglőben.^ ; A községben először rendezett ilynemű bál eseménye volt az egész farsangi időszaknak. A vendéglőnek összes termeit megtöltötte a közönség. Este 9 órakor Molnár Pál és Hajpál Sándor rendezők intézkedésére megkezdődött a jelmezesek felvonulása, akiket a közönség hatalmas ovációval fogadott. A páratlan hangalatban lefolyt mulatság a reggeli órákig tartott. — Az autóbuszközlekedó8 kibővítése. Báró Jeszenszky A j dór, a^i alig pár évvel ezelőtt indította meg autóbusz járatait Kötesd—Gyöak— Simoatornya—Cece—Paks községek köpött, elhatározta, hogy a járatokat a Gyönk—Hőgyész közti útszakaszra is kiterjeszti. Örömmel üdvözöljük ez újabb vállalkozását, mert az a szó banforgó községek lakosságára nézve n»gy jelentőséggel bir s igen alkalmas mód arra, hogy e vidék gazdasági vérkeringésébe nj életet vigyen. — Elszabadult csónak. Bátán folyó hó 17 en hajnalban Tóth Mózes hátai lakos a nagy Danán egy kb. 6 méter hossza, 2 üléses csónakot talált. A csónak száma: 2106. A hatóság keresi a, tulajdonost, aki Bitán átveheti csónakját Tóth Mózesnál./ FIGYELEM! MÉRLEGEK, VAS-SULYOK szakszerű, pontos kijavítását hitelesítve, jótállással a legolcsóbban vállalják Title Testvérek Szekszárd Telefon: 91 Telefon: 91 Kérjen árajánlatot! 274