Tolnamegyei Ujság, 1928 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1928-11-10 / 46. szám
Egyes axám ára 80 fillér. X. évfolyam. __________Szeltszárd, 1888 november 10 46 szám. Tol namegyei újság KERESZTÉNY POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. larfcesztlség és kiadóhivatal: Szekszárdi Népbank épületében. Telefonnám 85 éa 102. — Egye* szám ára: 30 fillér. flőtizetési dij félévre 4 pengi (50.000 koron.}( egész évre 8 pengő (100.000 K). Szerkeszti: SCHNEIDER JÁNOS. A lap aegjeleaik aladea szoabatoa. Előfizetési dijak és hirdetések, valamint a lap szellemi részét illetO közlemények a szerkesztOséghez küldendők. Hirdetések árai: A legkisebb hirdetés dija 1 pengi. A hirdetés egy 60 milliméter széles hasábon millimétersoronként 8 fillér. Állást keresőknek 50 százalék engedmény. — A hírrovatban elhelyezett reklám«, eljegyzési, családi hír, valamint a nyilttér soronként 60 fillérbe kerfll. A VOföskereszt Egylet tolnamegyei oálasztmányúnak mese. Szerdán reggel hatalmas antótábor lepte el Szekszárd főterét, jelenve, hogy valami rendkívüli dolog történik a megye saékházában, amelynek ormaira nemsokára felrepült a nemzeti és a kék-piros színű megyei lo« bogó is. Ünneplőbe öltözött hölgyek és arak igyekeztek a törvényhatósági bizottság közgyűlési terme felé, ahol mintha az őai vármegye legelőkelőbb emberei adtak volna egymásnak találkozót. A nagyterem hamarosan megtelt érdeklődőkkel, akik az Országos Vöröskereszt Egylet tolnamegyei választmányának , ülésére gyűltek össze. Ott láttuk köztük Jankó Ágostonná főispánná és Szé vald Oszkárné alispánná társaságában : báró Schell Bauschlott József- nét, özv. Bezerédj Pálnét, Simontsits Elemérnét, dr. Csapó Dánielnét, Peresei Bélánét, Perczel Irmát, továbbá Szekszárd értelmiségének hölgyeit igen nagy számban. A főszolgabírói és közigazgatási tiszti orvosi kar tagjai teljes számban megjelentek, a vidéki birtokosok közül pedig Percsel Béla, dr. Csapó Dániel, Sztanko- vánszky Tibor és Sstankovánszky Pál neveit sikerült feljegyeznünk. A szekszárdi hatóságok és intézmények fejei és az értelmiség vezetői majdnem kivétel nélkül ott voltak. Pontban 11 órakor lépett be a terembe Jankó Ágoston főispán Simontsits Elemér vbtt., a Vöröskereszt Egylet ügyvezető elnökével, Lakács Sarolta Bzakosstály alelnökkel, valamint dr. Galgóczyval, a Vöröskereszt Egylet főorvosával és velük együtt helyet foglalt az előadó asztalnál, ahol már előbb együtt voltak: Jankó Ágostonná főispánná, Száváid Oszkár alispán, dr. Kramolin Gyula vm. tiszti főorvos, dr. Szmolenszky József tb. vm. tiszti főügyész, a választmány titkára. Az elhelyezkedés után Jankó Ágoston főispán meleg szavakkal üdvözölte Simontsits Elemér v. b. t. tanácsost, Lakács Sarolta alelnököt, dr. Gal- gócsy főorvost és az egybegyült közönséget, majd megbízta dr. Szmolenszky József egyesületi titkárt a jegyzőkönyv vezetésével, Kovácsné Nagy Lujzát és Schneider Jánost pedig a hitelesítéssel. Röviden vázolva a választmányi ül,és összehivá sának célját, felkérte Simontsits Elemért, a Vöröskereszt újjászervezőjét, aki az egyesület érdekében országszerte agitál és dolgozik, hogy ismertesse a Vöröskereszt Egylet jelentőségét, működését és újjászervezésének szükségességét. Általános figyelem közepette állott fel szólásra a vármegye volt alispánja és főispánja, hogy ismét növelje a | számát azoknak a szónoki s’kerei- I nek, amelyeknek annak idején épen a vármegye közgyűlési terme volt a tanúja. — Helyszűke miatt csak a jövő lapszámunkban közölhetjük a maga egészében azt a páratlan hatású gyönyörű beszédet, amely rámutatott a nemzeti áldozat készség nagyszerű megnyilvánulására: a háború alatt a maximumra fokozott erőkifejtésre. Ez az áldozat- készség fogja ujjáteremteni az összeomlott, kifosztott Magyar Vöröskereszt Egyletet, amelyet ebben vármegyében is erősen ki kell építeni, hogy necsak a háborús időkben, ha nem a békében is meg tudjon felelni emberbaráti hivatásának. Történelmi visszapillantást vetett magának az intézménynek a megalakulására és részletesen ismertette azt a béke programmot, amelyet az egylet maga elé kitűzött. Kérte a vármegye közönségét, hogy az intézményt teljes erejéből támogassa. Jankó főispán mondott hálás köszönetét a nagy Bzónoki művészettel előadott kiváló elnöki expozéért, a mely után dr. Kramolin Gyula vármegyei tiszti főorvos állott szólásra, hogy javaslatait előterjessze. Dr. Kramolin Gyula szintén né hány történelmi momentummal kezdi és hivatkozva Csernoch Jánosra, aki a „Vöröskeresztet“ a kereszténység gél egyforma régi szelleműnek és a keresztény ősidőktől fogva egész a XII. századig fennállott egyházi szerzetek szellemi örökösének mondja, rámutat arra, hogy már régebben is voltak nemzetközi szerződésekés megegyezések a civilizált népek között a sebesültek és hadifoglyokkal való tisztességes bánásmód biztosítására s hogy Gurít német szakíró munkáiban 1581 tői 1864- ig 291 ilyen nemzetközi szerződést ismertet. Csak a XIX. század közepének háborúiban hiányzott ez és épen a krimi háború és a solferinói csatatér embertelen borzalmaiból fakadt a mozgalom, mely végeredményében az 1864 iki genfi konvencióra vezetett. Majd rátér a háboruelőtti Vöröskeresztes működés, a világháború alatti nagy teljesítmények — városunk és megyénk fiókjainak munkája — majd az összeomlás és a Vöröskereszt megsemmisülése, de utóbb a romokból való újjászületése — a fiókok uj megszervezésére s főleg a „Magyar Vöröskereszt“ tervbe vett békemunkássága — és uj célkitűzéseire, melyek' azt és megyei alakulatait dr. Vass József nemes embervédelmiéB szociálpolitikai programmjának nem parádés zászló * hordozójává, hanem fáradhatatlan előmunkásává kívánják tenni. A megbízásból kidolgozott munkaterv beható és részletes ismertetésében kifejti azután, hogy a megyénk- beli Vöröskeresztes munka gyakorlati ezközeinek megteremtése céljából a szervezetek legmesszebbmenő kiépítésére, a fiókegyletek szaporítására, minden községben legalább egy Árgyirus királyfi. — Ma: dabolezi Fekete Lásztósé. — A mese úgy folydogált ajakáról, mint csordultig öntött ezüst korsóból a szinarany méz. Meleg, gömbölyű, halk szavakban bulldogéit a kis fiú lelke elé. Beburkolta, elöntötte édes illatos fénnyel. Nagy kerek szeme csodálkozva meredt az anyáéba. „Aztán Árgyérus királyfi vette biborpalástját, rátakarta a szenvedőkre. Egyszerre csak a palást elkezdett nőni, megnyalt az eleje, háta, válla s mire Árgyérus királyfi magához jött a csodálkozástól, már csak egy kígyózó veres vonalat látott. Szaladt a palást Meseország déli része felé. Kinyúlt keletre, nyugatra, északra. „Hát ennyi szenvedő lélek van Meseországban ?“ Sóhajtott Árgyérus királyfi. Nem mondta est nekem soha senki. Én mindig mo- solygó szemekkel találkoztam s virágot szórtak elém daloló ifjak. Egy könnyet se láttam a mai napig, mig el nem értem a favágó kunyhójához “ Egy boglyas fejű, ráncos arcú boszorka dugta elő fejét egy óriási fa mögül. Hi-hi-hi! vigyorgott fogatlan szájával a királyfira. „Hi-hi-bi, királyfi, örülj te a má nak, mással soha ne törődj, akármit csinálnak. Hi-hi-bi, királyfi, elszállhat a kedved, s halálod napjáig lehet mit keresned.“ „Vén boszorka!“ „Árgyérus királyfi nsgyot kiáltott B a boszorka felé vágott ezüst kard jával. Hanem hiába volt a rettenetes vágás, a boszorka eltűnt s valahonnan, mintha a föld alól beszélne, hallatszott vijjogó kacsgása. Árgyérus királyfi akkor elhagyta Meseországot. Jár-kel az egész világ ban, hátha egyszer megtalálja az ó biborpalástjának végét és azon túl a boldog embereket. Már öreg nagyon, több ezer éveB és még mindig fut előle a kígyózó veres vonal s még mindig rávigyorog a vén boszorka. Üldözi az a rikácsoló hang: „halálod napjáig lehet mit keresned.“ Szép tágas, elegáns dolgozó szobában ül egy fiatal férfi. Az asztalon szétdobált iratok hevernek előtte. Felettük átnyúl, keskeny izmos kézé- „vei oly lágyan emel magához egy fényképet, mintha az eredetijét becézné, dédelgetné. Régi kép. Uszályos, fodros, halcsontos ruha burkolja be a kecses alakot. Szép kerek, fiatal arcából két csodálkozó, nagy Bzem mosolyog a világba. Vagy talán oda a másik pár szembe, ami őt nézi. Az ajtó felcsapódik szélesen. A másik pillanatban egy aranyfÜrtü kisleány perdül be rajta. Tárva, nyitva hagyja maga után az ajtót s egy kéve napsugár suhan be utána. Egy-kettőbe felkövetelődzik a meleg karok közé a apró kezecskéivel utána kap a tőle távolodó fényképnek. Csakhogy hiába, mert az már felkerült a legmagasabb polcra s onnan tekint kedvesen a duzzogó kis angyalkára. „Apu, miért nem adod nekem a nagymamát ?“ A mélyre szegett szőke fejecske szembefordul az apa arcával. „Megállj, ha egyszer nem leszel itthon, bejövön a szobádba, felmászom hozzá és beszélek vele. Na, hogy beárullak én neki téged akkor. Azt is elmondom, hogy irigy vagy, nem adod őt nekem. Meg azt is megkérdezem, merre jár most Árgyérus királyfi $ Mert tőled hiába kérdezem, te csak azt mondod: megy, mende- gél a világba már ezer esztendeje. Én nem hiszem, hogy nem érte volna még el a boldog embereket. Miért nem jön erre mifelénk, Api ? Kicsoda kislányom? A nagymama? Nem. Árgyérus királyfi. Hiszen mi boldogok vagyunk ugye, Api? Azek vagyunk, kicsikém. De mikor ezt mondta, a hangja úgy remegett, hogy magához kellett szorítani a picike leányt és össse- csókolni a kérdező kis cseresznye- száját. Tudod Api, — bontakozott ki öleléséből az apróság, — én megkérem Anyát, jöjjön velem sétálni, aztán én megkeresem az Árgyérus királyfi palástja szélét. Biztosan itt less a kerten túl, mert felettünk nincs semmi, csak a menyország, ahol az Istenke lakik. , , ^ A levelet ird meg addig Árgyérus királyfinak, hogy erre jöjjön, mert itt laknak a boldog emberek. Küldöm Vicát ő elviszi majd a postára. Meglátod holnap már itt less szegény. És a boszorkányt mi fogjuk kinevetni. Bevágódott az ajtó, elment a napsugár. Csend lett. És a csendbe erőset pattantak a bútorok, mintha láthatatlan emberek súlya alatt nyögtek volna. Az erős férfikoponya odaosattant az asztalra. Testén áivonaglott a hangtalan zokogás. És a szive, a gyerekesen meleg mesélő ssive ott vergődött az anya képe előtt. Megérthették egymást, mert mikor felemelte fejét, oly tiszta volt a tekintete s oly nyugodt, hogy mélyén meglehetett látni a békét, ami belé költözött. Mógegyszer kinyújtotta kesét, úgy mint reggel az anyja képe után — talán reszketett is kicsit ismét az a kés. Egy levelet vett elő a papirhal- mazból. Szép halványlila boríték takarta. „ A felesége irta s reggel küldte fel I a szobájába. Olvasni kezdte ismét; „Bocsáson meg György nekem ha I tud. Itt hagyom magát és a kis- I lányomat, mert mást szeretek. Mi
