Tolnamegyei Ujság, 1928 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1928-11-03 / 45. szám
8 TOLNAMEGYEI ÚJSÁG 1928 november 3. A W LEVENTE ÉS SPORT TT„ " rovatvezető» DE HORVÁTH ÁRPÁD ■ 'S» Leventék, emlékezzetek! ■ Til esztendeje ilyenkor még füstölögtek a nagy összeomlás üszkös romjai. Könny, vér, fájdalom és gyász volt mindenütt. A világháborút vívók elernyedt kezéből kiütötte a fegyvert a lelkiismeretlen bujtogatők aknamunkája. Pedig ez a fegyver dicsőségesen villogott Oroszország hófödte sikiágain épugy mint Itália virágos me2 őin. De ez még mind nem volt elég. ^ z alattomosan szított tűz lángba- l oritotta az országot, bogy felperzsel- • en mindent, ami még épen megmaradt nekünk. Tíz esztendeje csak, de előttünk úgy tűnik fel mint egy évszázad, és ki tudja nem lesz-e belőle még tényleg annyi. De nem, mert a világháború hatszázezer magyar hősi halottja nem hiába -ontotta vérét, ha nincs is látható eredmény. Ennek a hatszázezer hŐBnek a lelke ott lebeg az utódok felett, hogy hazaszeretetre és hősi- ségre ihlesse őket. Leventék, most az évfordulókor emlékezzetek hős apáitokra, nagyapáitokra és testvéreitekre, akik énekszóval mentek a halálba és nem kérdezték azt, hogy miért. Szenvedtek, fáradtak, nélkülöztek és ha kellett meghaltak, mert becsületes jó magyarok voltak. Leventék, emlékezzetek és tegyétek szivetekre a kezeteket és kérdezzétek meg magatoktól, tudtok-e majd ti is h,őaök lenni; van-e bennetek annyi erő, hogy ha kell | meg is tudjatok halni a szebb jövőért. I LeBztek-e méltó utódai hős apáitok- I nak 1 És ha jó magyar szivetek azt zúgja, hogy igen, akkor mi, akiket • talán méltán okolhattok azért, hogy ki engedtük csavarni kezünkből a fegyvert, amikor arra a legnagyobb szükség lett volna, bűnbánó lélekkel és könnyes szemekkel csak arra ké rünk benneteket, az Isten szerelmére hallgassatok reánk. Mi elestünk, de ludjuk, hogy miben botlottunk meg és azt akarjuk, hogy azt ti is tudjátok és vigyázza tok. Emlékezzetek és hős elődeitek sírjainál tegyetek szent fogadást, hogy visszaszerzitek ezeréves szép hazánkat, hogy annak minden kicsi rögére szabadság fénye hulljon le tovább... mindörökre. Há. — Levente zászlóavatás Szekszár- don. A múlt számunkban már megemlékeztünk róla, hogy a Szekszárdi Levente Egyesület zászlójának felavatása f. évi november hó 4-én lesz. Amint most utólag értesülünk a zászlóavatás közbe jött akadályok miatt november 4-éről, novemben hó 11-ére halasztódott el. A zászlóanyai tisztet vitéz Vendel Istvánné tölti be, valószínűen részt vesz vitéz Pávai Mátyás Sándor, tábornok, az OTT társelnöke is. Az ünnepség sorrendje a következő: 1. November hó 11-én (vasárnap) reggel 7 órakor zenés ébresztő. 2. Reggel fél 9 órakor zászlóavatás a református és az ág. hitv. ev. egyházak részéről a református templomban. 3. Reggel 9 órakor zászlóavatás az izraelita imaházban. . 4. D. e. 10 órakor ünnepi nagymise I a belv. róm. katholikus templomban. | 5. D. e. 11 órakor ünnepélyes zászló- I avatás a városháza előtti téren:, a) j Hiszek egy Istenben . . . Előadja a leventezenekar, b) Ünnepi beszéd. Mondja: Dr. Dulin Jenő, a Levente Egyesület alelnöke. c) A zászlóanya tidvözlőse. Mondja : Ulrich József, a Levente Eegyesület elnöke, d) A zászlóanya a leventezászlót felékesiti. e) Zászlószegek beverése. f) A levente zászló átvétele és fogadalom. Mondja : Dr. Horváth Árpád levente főoktató. 6. Himnusz. Játssza a Levente Egyesület zenekara. 7. Diszmenet a zászlóanya előtt. Este 9 órakor a Szekszárd- Szálló nagytermében levente tánc- mulatság lesz, amelyre a város közönségét ezúttal is meghivja a rendezőség. — Leventeszemle Kajdacson. Berzsenyi tábornok, pécsi kerületi test- nevelési felügyelő, f. hő 28 án, vasárnap délelőtt 10 órakor szállt ki Kaj- dacs községbe, hogy szemléjét megtartsa. A tábornokot, aki vitéz Sze keres felügyelő, Tófal vy járási testnev. vezető és Kaszás György tb. főszolgabíró kíséretében érkezett, Sztankovánszky Pál, Sztankovánszky Tibor, báró Jeszenszky Andor, báró Jeszenszky József, Bernrieder József, Perczel István, Vizsolyi A. földbirtokosok és Kajdacs község elöljárósága fogadták. A tábornok Sztankovánszky Tibor négyes fogatán hajtatott a kastély parkjának festői tisztásán gyakorlatozó leventékhez, hol szakaszróí- szakaszra járva vizsgálta meg a leventék munkáját, páratlan közvetlenséggel' kérdezősködött, oktatott és buzdított. Majd az oktatók, a versenyen kitűnt leventék, s végül az I egész csapathoz intézett nagyhatású í beszédet, köszönetét modva a veze- tőségnek és ennek lelkes elnökének, | Sztankovánszky Tibornak, aki bámu- | latos ügyszeretettel, erkölcsi és anyagi támogatással igyekszik állandóan ennek a kis falusi leventecsapatnak nevelését előmozdítani, színvonalát emelni. A vezetőség nevében Dreher Arnold plébános alelnök mondott köszönetét Berzsenyi tábornoknak látogatásáért. A szemle félegy órakor véget érvén, Sztakovánszky Tibor adott ebédet a tábornok tiszteletére. — Szekszárdi Turul SE—Bácska SC bajnoki mérkőzés lesz vasárnap délután fél 3 órakor a városi sportpályán. A papírforma ugyan a Turul mellett szól, de azért minden tudását össze kell szednie, ha a lelkes Bácskától két pontot akar szerezni. — Bátaszéki Torna Club—Bácska SC 1:0 (0: 0) bajnoki. A báta- székiek saját otthonukban csak erős küzdelem után tadták két vállra fektetni a nívósán védekező bajaiakat. A győztes gól a második félidőben esett. Bajai Posztógyár—Bonyhádi Cipőgyár 1 : 1 bajnoki. A bonyhádiak lelkes játékkal elhódítottak egy pontot a vezető Posztógyártól, melynek bajnoki erélyei ezzel az újabb döntetlennel egy kissé megfogyatkoztak. Nyilttér. B rovat alatt közlöttekért a szerkesztőség nem vállal felelősséget. Nyugdíjaztatásom és elköltözködé- sem következtében összes barátaim és ismerőseimtől ez utón a légszívó- lyeeebben buckuzom. Zeller József _______________m. kir. nyug. postaellenőr. Ki adó a »Tolnamegyei Újság« hírlapkiadó rt Eladó ház. Pincehely főutcáján levő két szó bás, konyha, éléskamara és két téglából épített melléképülettel, 3j00 öl gyümölcsös kerttel, nri családnak, üzletnek, iparosnak való ház eladó. Értekezni lehet: Borsi Ferenc 110B nyug. távírda vonal - felvigyázónál. Bonyhádvarasd község elöljáróságától. 2137—1928. árverési hirdetmény. Bonyhádvarasd község elöljárósága a község képviselőtestületének 26/928. számú határozatában nyert megbízás alapján közhírré teszi, hogy a község egész területén (1880 kát. hold) gya kőről ható vadászati Jogot 1929. február hó 1-től kezdődő 1939 jnlins hó 31 ig terjedő 10 Vs egymásután következő évre 1928. évi november hó 20-án délelőtt 9 órakor a községházánál (biróházánál) megtartandó nyilvános szóbeli árverésen haszonbérbe adja. Kikiáltási ár 30 pengő, az árverési és bérleti feltételek a kisdorogi kör- jegyzői irodában betekinthetők. Bonyhádvarasd, 1928 október 29. i Bea József Neumann Ádám j körjegyző. 1107 bíró. 1928. SVÁBHEGYI VERSENY STEYR túrakocsik, ahol indultak — fölényesen győztek ! Wolfner László 7 CTPYD Type XVI. kocsiján a túrakocsik győztese, rekord- vlEIK idővel, kategória rekorddal, a túrakocsik bajnokságának győztese; ideje: 34721 mp. Almássy László Ede Type XII kocsiján kategóriájának győztese rekord- CSGI If idővel; ideje: 44692 mp. Delmár Walterné úrhölgy CTPYD Type „Klausen“ kocsiján a legjobb női vezető rekord U mé I If idővel, a vándordíj végleges nyertese; ideje 4’1017 mp. STEYR HŰVEK Magyar Keresd. RT. Telefon: Aut. 896-17 Budapest, IV., Ferenciek tere 9« Telefon : Aut. 896-17 Körzetképviselet: Varga Gyula, Pécs. Telefons 4—23. i Eladd tenyészbika. Szőnyi József keselyüsi gátőr tulajdonát képező 1 darab bonyhádi tájfajta vörös- tarka, 18 hónapos, tenyészigazolvánnyal ellátott tenyészbika eladó. A bika a gátőrháznál megtekinthető. 1108 Eladó szőlő özv. Mehrwerth Lajosné bartinai 1400 □-öl szőlejét tanyával együtt eladja Értekezni lehet Béla-tér 2. szám alatt (1079) felhívás. Valamennyiünknek, akik ebben az országban élünk, a magyar ipar ad mannát, a magyarföld kenyeret. Erre gondoljunk és ne vegyünk külföldi árnt, amikor helyette éppen olyan jó, vagy még jobb magyar terméket kaphatunk- A magyar gyártmányú Tungsram báriumcsövek értékét az egész világon elismerik, mert ezek az elektroncsövek a legkényesebb és legfoko- zottabb igényeket is kielégítik: erősítésük bármely külföldi gyártmányét felülmúlja. Ha elektroncsövet vásárol, csakis Tangsram- báriumcsövet vegyen, mert ezzel önmaga érdekét szolgálja. Egyesült Izzólámpa mo és Villamossági Rt. Steiger István hasáb*, dorong- és aprított tűzifa, hazai és porosz szén, mész-, cement- és téglakereskedése Szekszárd, Alkotmány-utca 21. sz. (Alsóiskolai átjárónál) Iroda: Széchenyi-utca 8, a cukrászdával szemben. Kényelmes fizetési feltételek.