Tolnamegyei Ujság, 1928 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1928-06-30 / 27. szám

4 TOLNAMEGYEI ÚJSÁG 1928. Junius, 30. — Főúri MfcMVŐ. Lichtenstein Alfréd herceg, hőgyésai nagybirtokos • közelmúlt napokban tartotta esküvő­jét Morvaországban Col lél té herceg Mnyával, Polysénával. Ai esketést #• bécsi hercegérsek végezte. A római pápa áldását küldte áz ifjú párnak. A fiatat herceg, akinek anyja néhai Ápponyi Gésa gróf leánya, rövid Hőgy észen való tartózkodása alatt is már tanujelét adta a szociális meg­értésnek és nagy szorgalommal igya kezett a magyar nyelvet teljesen el­sajátítani, mert felfogása az, hogy annak, aki magyar birtokos, köteles­sége ennek a sokat szenvedett nem­zetnek nyelvét is teljesen megtanulni. — Papi korona Tengődön. Az ér­tényi esperesi kerület papsága junius hó 20-án Tengődön tartotta tavaszi koronáját. A szentmisét Hortobágyi József esperes celebrálta és ugyan - csak ő mondotta az ülést megnyitó beszédet. A kerület papsága meg hatottén búcsúztatta Vörös Kristóf nyugalomba vonult kányái plébánost, akit az esperesi kerület tiszteletbeli tagjává választottak meg és erről őt táviratban értesítették. Több egyházi ügy elintézése után Hegedűs László nagykónyii káplán olvasta fel a tavaszi koronára kitűzött tételt. A gyűlés befejezése után Hortobágyi esperes látta vendégül paptársait. — Jubileum. Tolnavármegye simon tornyai járásának Községi és Kör-1 jegyzők Egyesülete 50 éves fennállása alkalmából Gyönkön, f. évi julius hó 7-én jubileumi ünnepélyt tart. Dél­előtt 10 órakor ünnepi istentisztelet lesz a református templomban, 11 órakor díszközgyűlés a kaszinó helyi ségében, fél 1 órakor közebéd a nagy vendéglő nagytermében. A közebéden való részvétel szándékát julius 1-ig Makó András gyönki jegysővel kéri közölni az elnökség. — A Tolnai Mária Kongregáció junius 16—17-én a tolnai templom javára műsoros estélyt rendezett, melyen elég nagyszámú hallgatóság vett részt. A „Magyar Miatyánk“ cimü melodrámát Martinék Józsefné adta elő Szendeff Miklós zongora- kiséretével, igen nagy hatáBt érve el művészi előadásukkal. Az „Élő S«o bor“ c. 2 felvonásos vígjáték követ kezett ezután. A közönség sokszor megújuló óa szűnni nem akaró tetszés- nyilvánítása az előadás kitűnőségét igazolja. A darab főszereplői: Czeg- lédy Anna, Mandács Józsefné, Molnár Emma, Pantz Ica, Perler Eta, Schvébl Mariska, Schvébl Róza, Sz&linai Teri, Uhercsik Ilona voltak, akik mindnyá­jan kiválót nyújtottak. A rendezés körül sokat fáradoztak Balogh Ilonka és Léhner József, akik szintén|méltán kiérdemelték a dicséretet. — Turul Stranfflrdö a város lát­ványossága! — Névváltoztatás. A m. kir. bel­ügyminiszter Habedli Mihály keres­kedő, dombóvári lakos valamint Já­nos és Gyula nevű gyermekei csa­ládi nevének „Bacsó“ névre való átváltoztatását engedélyezte. Ugyan­csak engedélyezte Freining József mőcsényi lakos valamint Mihály és Amália nevű kiskorú gyermekei.csa- Jádi nevének »,M ó c s é n y i“ névre való átváltoztatását. — Uj állások szervezése. Sárszent, lőrinc község képviselőtestülete a köz- igazgatás menetének biztosítása cél­jából kimondotta, hogy a nemrég megszüntetett adóügyi jegyzői állás helyett segédjegyzői állást szervez. — Bonyhád község képviselőtestülete az erősen megszaporodott irodai mun­kák ellátására uj irnoki állás szerve­dét határozta el. Mindkét határozat iffeg felsőbb hatósági jóváhagyásra tifbritl. | — Megbízatás. A vallás- és köz- ! oktatásügyi miniszter Pigniczky Fe- I rcüc szekszárdi gazdasági iskolai | igazgatót a Knnszentmártonban taní­tók részére rendezendő egy hónapos gazdasági és kertészeti tanfolyam előadói tisztével bízta meg. — Beszámoló. Pálfa község fényes bizonyságát adta országgyűlési kép­viselője iránti ragaszkodásának, sze retetének és bálájának. — Zlinszky István, a paksi választókerület kép­viselője beszámoló kőrútján lévén, Pálfára is ellátogatott, ahol fényes fogadtatásban részesült. Junius 24 ón délelőtt 11 órakor érkezett a község határába, hol a községi elöljáróság fogadta, Bordács Sándor főjegyzővel az élén. A községháza előtt virág- csokros leányok, Bézy Sándor tanitó vezetésével a ref. dalárda, a Levente Egyesület nevében pedig Szamosy Ferenc rém. katb. tauitó, levente- főoktató fogadták és üdvözölték. A beszámolót Diósy Endre, a pálfai uradalom jószágigazgatója nyitotta meg ; utána Zlinszky István képviselő emelkedett szólásra s beszámolójában a népet leginkább érdeklő aktuális dolgokkal foglalkozott, melyet a nagy­számú hallgatóság nagy helyesléssel fogadott. — A tartalmas beszámolót Horváth Lajos helybeli plébános zárta be s megköszönve a képviselőnek a község érdekében ezideig is tett fá radozásait, kérte továbbra is jóindu­latát. A beszámoló után társasebéd volt a Németh fele vendéglőben, me lyen a község polgárai közül sokan jelentek meg. A febér asztalnál több pohárköszöntő hangzott el. Beszélt Kurucz Gyula ref. lelkész, Diósy Endre jószágigazgató, Szamosy Fe renc róm. kath. tanitó, leventefőok- tató és Csajági József kisgazda. A kedélyes társaságból délután fél 3 órakor távozott a képviselő a szom­szédos Bikács községbe. — Esküvő. F. hó 25-én tartotta esküvőjét Budapesten, a belvárosi plébánia-templomban dr. B a d i c a József, a közgazdasági egyetem tanár segédje Leopold Évával, ifj. Leopold Lajos leányával. Sachsenheimi Soterius Marcell m. kir. utász százados, oki. mérnök — Sachsenheimi Soterius Edgár» a szek­szárdi selyemgyár főfelügyelőjének fia — julius hó 7-én este 7 órakor vezeti oltárkőn Mina Alajos m. kir. altábornagy leányát, Erzsébetet, a krisztinavárosi plébániatemplomban, Budapesten. — Zarándoklat óa társasutazás Béosen át Máriázell és Sommeringre augusztus 24 tői 29 lg bezárólag. A Nemzeti Újság ismét megrendezi a múlt évben kiválóan jól sikerült zarándoklatát ős társasutazását Mária- zellbe. A máriazelli útnak ezúttal annyiban van különösebb fontossága, hogy ez nemcsak Üdülést hozó ki­rándulás, hanem az áj tatosságot is szolgálja* Soha sem volt nagyobb szükség arra, hogy a hivők tömege elzarándokoljon e csodatevő szent helyre, mint a jelenben, mert az or ezág a trianoni szerződés követkéz- . tóben nehéz viszonyuk közé került. ! J 857-ben, amikor hazánkban abszo- I lutizmus volt, akkor Seitavssky her- [ cegprimás 20.000 magyarral Mürzu schlagból gyalogszerrel indult Mária- zellbe, hogy ott kikönyörögjók val­lásos áhítattal a hasa sorsának jobbra- fordulását. Most ezt az utat nem gyalog, hanem a modern közlekedési eszközök felhasználásával teszik meg előfizetőink és olvasóink kedvezmé­nyes áron, amely 3 részletben is fizethető. — A résztvevők elsőrendű szállodákban, kitűnő ellátásban ré szesülnek és a szép kirándulásokat autóbuszon és fogatokon teszik meg Máriázell gyönyörű környékére. — A társasutazást kétféleképen kombi­náljuk. Egyik módon jelentkezhetnek azok, akik a budapest—máriazelli utat oda és vissza ugyanezen utvo nalon kívánják megtenni. A másik terv szerint a jelentkezők Budapest— Máriazellből Mürsuscblag—Semme- ringen át térhetnek vissza. Az utat együtt teszik meg mind a két ut résztvevői Máriazellbe és visszajövet Bécsben találkozik a két csoport, hogy Budapestre együttesen vissza térjenek. A budapest—máriazelli ut és vissza 110 pengő. Vasúti igazol­vánnyal rendelkező köztisztviselők Hegyeshalomtól és vissza 85 pengő. Vasutasok, kik jegyeikről maguk gondoskodnak 62 pengő. — Buda­pest—máriázell—mttrzuschlag—Sem- meringi ut és vissza 125 pengő. Vas­úti igazolvánnyal rendelkező köztiszt­viselők Hegyeshalomtól és viesza 98 pengő. Vasutasok, kik jegyeikről ma­guk gondoskodnak 72 pengő. Esen összegekben útlevél, vizűm (melyhez csak a személyi adatok megadása szükséges), utazás, lakás, ellátás első rendű szállodákban és a kirándulá­sok költsége bennfoglaltatnak. Jelent­kezéskor fizetendő 30°/o, augusztus 1-ig 40s/o és a hátralékos 3°/o augusz­tus 15-ig. — Helyettesítés. A dunafóldvári járás főszolgabirája Duoaföldvár köz­ségben megürült irnoki állásra he­lyettesítéssel Sebe Andor dunaföld- vári lakost bízta meg. — Nyugdíjazás, A vallás- és köz­oktatásügyi miniszter Walter Ádám cikói róm. kath kántor és igazgató- tanítót, akit nemrég az Akadémia Wodianer-jutalomdijaval tüntetett ki, 40 évet meghaladó szolgálat után f. éyi szeptember hó l ével nyugalomba helyezte. — Ugyancsak nyugdíjazta Sánta Mária pálfai községi menház- vezetőnőt 1928. övi szeptember hó elsejével. — Felépül az ozorai Sióhid. Mint értesülünk a m. kir. földmivelésügyi minisztérium elhatározásából kifolyó­lag az özora községnél levő Sió­szakaszon még ez évben felépül az uj, hatalmas vasbeton hid, mely a legnagyobb terhelésű jármüvek köz­lekedésére is alkalmas lesz. — Mérlegek gyártása és Javítása | hitelesítve. - Titte Testvérek, Szék- I szárd. Telefon 91. Telefon: 107 MAUTNER GYULA dl. vizsgázott fogtechnikus Jogosítva foghúzásra, fogtömésre. Készít: leszállított árakon, részletre is, mfifogakat, fogsorokat, arany-fogakat. Szekazár d, Széchényi - utca I. szám. — A gyönki óvoda ünnepe. Ssás esstendős alapításuk ünnepét ülik a magyar óvodák. Sokszorosan jelen­tőségteljes volt en as ünnepély Gyön- kön, ahol egész Gyönk, vallásra éa társadalmi állásra való tekintet nélkül állapította meg az ünnepségen, hogy a százesztendős gyönyörű gondolat csírázó mag volt, amelyből a magyar világ terebélyes, gyümölcsöt hozó fája serkent ki és nőtt naggyá. Az óvo­dával tulajddonképpen nagyon keve­sen törődnek. Tudjuk róla, hogy van ős ez reánk nézve elégséges ahhoz hogy napirendre térjünk felette. Nem is sejtjük azt a mérhetetlenül fontos csodás, hangyaszorgalmú, példátlan türelmet igénylő munkát, amelynek eredményét csodáltuk e hó 24-én a gyönki óvodaüanepélyen. Azt sem tudtuk, hogy a gyönki óvodának 120- nál több kicsinyke látogatója van, akik egytől-egyig oly sokat tanul­nak, hogy ismereteik bőségével egy­szerűen bámulatra ragadtak bennün­ket. L a n d t E'vira óvónő, ez a székelyország bércei alól hozzánk menekült csodás szivü, a gyermekét szivvel-lélekkel szerető bölcs nevelő olyan eredményt ért el, amelyre előtte senki még gondolni sem mert. Az­előtt kényszeríteni kellett a kisdede­ket az óvodába, ma nincs a község­nek olyan távoli pontja, amelyről boldog örömmel ne sietnének a csepp, ségek az óvodába. Nincs itt vallás- különbség, nines itt faji vagy Dyelvi különbség. Csak látni kellett a néniét szülőket, ahogy ragyogó arccal, — könyezve hallgatták a német anya­nyelvű apróságok gyönyörű magyar szavallatat, énekét. Meg kell jegyez­nünk, hogy az óvónő róm. kath. hit­vallású, de leglelkesebb hívei a ref. vallásu szülők közül kerülnek ki. így van ez helyesen: a gyermek, a magyar jövendő határtalan szeretető- ben felolvad minden szív, amely ezen a földön él, eltűnik minden különb­ség, ami közöttünk van. A lelkes szivü óvónő csodás eredményű mun­kásságáért a község képviselőtestü­lete külön is kifejezi elismerését. — Mulasztást követ el, ha nem Jár ki a strandra! — Omke ülés a Kereskedelmi Ka­szinóban. Az Omke szekszárdi kerü­lete folyó hó 24-én értekezletre hívta meg tagjait, mely alkalommal az Omke egyik központi titkára, Nádor Jenő hosszabb előadást tartott a ke­reskedelmi élet Bulyos terbeiről. — Schneider János kerületi elnök távol- létében Müller Albert társelnök a megjelentek és elsősorban dr. Hagy* mássy Zoltán vm. főjegyző és Nádor Jenő titkár üdvözlésével nyitotta meg az ülést, majd nagy vonások­ban vázolta az Omke gazdasági hi­vatását és. felhívta a kereskedőket annak tagjai sorába való belépésre. Utána Nádor titkár közel 2 éra- hoszat tartó rendkívül élvezetes elő­adása következett. Felsorakoztatta a válságos életet élő gazdasági hely­zet minden baját, rámutatott az Omke központi vezetőségének állandó nagy harcaira, melyek mindezen bajok enyhitése és megszűnése érdekében folynak. Hosszabban foglalkozott az adózások terén mutatkozó anomáli­ákkal az Omke központ e téren elért eddigi eredményekkel és ezzel kap­csolatos további munkásságával, mely különösen abban domborodik ki, hogy az egyfázisú forgalmi adó min* den cikkre vonatkozólag mielőbb életbe lépjen. Beszélt a szövetkezeti kérdésről, a szövetkezetek hivatalos támogatásairól és rámutatott azokra az igazságtalanságokra, melyék ebből kifolyólag a kereskedelmi életre ne­hezednek. Majd az országos vásárók­kal foglalkozott, rámutatva, hogy

Next

/
Thumbnails
Contents