Tolnamegyei Ujság, 1928 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1928-05-26 / 22. szám

6 TOLNAMEGYEI ÚJSÁG 1928 május 26. — A kányái plébános nyugdíjba VOnult Virág Verenc pécsi megyés- püspök, Vörös Kristófot, megrongált egészségi állapotára való tekintettel, 1928. évi május hó 17 tői kezdve felmentette a kányái plóbáni veze­tésétől s felvette az egyházmegyei nyugdíjas papok közé. Vörös Kristóf 1913 óta volt a kányái hívek buzgó lelkipásztora, akitől múlt vasárnap vettek érzékeny búcsút a kányaiak. A község ragaszkodó, hálás szerete- tét Gróf József kányái községi bíró tolmácsolta a községi elöljáróság és iskolaszék jelenlétében. Vörös Kristóf nyugdíjas éveit szülőfalujában, a Pécs mellett levő Rácvároson fogja tölteni, ahova elkíséri volt híveinek hálája és szeretető. — A kányái plébánia ideiglenes adminisztrátorává a me­gy éspüspök Cserta János felsőiregi káplánt nevezte ki, akinek helyére, Felsőiregre, Pitesser Antal letenyei káplán kerül, akit a megyéspüspök most vett át a szombathelyi egyház­megyéből. — A Képzőművészeti Főiskola ki­állítása. Május hó 20 án nyílt meg a Műcsarnok összes termeiben az Országos Képzőművészeti Főiskola egész tananyagát felölelő kiállítás. Különös örömünkre szolgál (ób ennek ezúttal is, mint mindannyiszor, ha megyénkbeli emelkedik ki valahol a sorból, kifejezést is adunk), hogy a magyar kultúrát hirdető nagyszerű kiállításból is, a nők csoportjánál, kivált Szekszárdról a főiskolára fel­került Mattioni Eszter művészi fest­ményeivel. Ezen első jelentősebb siker garancia arra, hogy a fiatal festő- művésznőről még sokszor fogunk hallani olyat, amelyből Szekszárdra öröm és dicsőség származik. — A Dunaföldvárl Leányklub ki­rándulását A Dunaföidvári Leány­klub egy vidám, kedves csoportja április hó 26-án ifj. Rátkay László és Salamon Erzsiké vezetésével Buda pestre rándult, ott megtekintették az Országházat, a királyi palotát, az Arumintavásárt, este végignézték a Városi Színházban a Tosca cimü operát, majd pedig Esztergomba rán- dultak ki és ott megtekintették a történelmi emlékű Bakács-kápolnát és a Bazilika nagyertékü évszázados ereklyéit, elsarándokoltak Csernoch János hercegprímás sírjához és 30 án a délutáni hajóval, sok kellemes em lékkel, hazautaztak Dunaföldvárra. A kirándu'áBról Salamon Erzsiké elnöknő egy igen hangulatos útleírást küldött be lapunkhoz, amelyet — sajnos — térszüke miatt nem közöl­hetünk, pedig szerettük volna meg­ismertetni azon benyomásokat, ame­lyet Nagymagyarországnak épült gyönyörű országháza, az esztergomi bazilika csődé s kincsei és Esztergom mai szemben fekvő, cseh rabságban szenvedő Párkány szemlélete az üde és tiszta leányszivekből kiváltott. Gyönyörűen csendült ki ezen út­leírásból a boldogabb jövőben való áhitatos hit. Adja isten, hogy azok mielőbb teljesedjenek és a párkányi oldalról íb felhangzó magyar dalt vigye magával a szőke Duna hőm pölygő habja, hirdetve az egész vi­lágnak, hogy újra magyar lett az, ami 1000 év óta mindig a magyaré volt. — Madarak és fák napja. A duna­földvári rk. elemi népiskolák „A ma­darak és fák napját“ folyó hó 23-án tartották meg a Felsőtó melletti aká­cos erdőben, amelyen Huber Ferenc ! főjegyzőn kívül jelen volt Buzsáky I Imre prépost-plébános is. I — Erdőőri és vadőri szakvizsgák augusztus hó 6 tói kezdve a Dunán­túl Kaposváron és Győrben fognak megtartatni. Akik a szakvizsgákat letenni óhajtják, kellően felszerelt kérvényüket junius 20 áig a lakó­helyükre illetékes m. kir. erdőigaz­gatóságnál nyújtsák be. A szakvizsga letételének megkönnyítésére az erdő­igazgatóságok székhelyein 4 hetes előkészítő tanfolyamok rendeztetnek. A tanfolyamra való felvételt az erdő igazgatóságtól junius hó 15 ig kell kérni. A tanfolyamra és vizsgára vo natkozó minden felvilágosítást a m. kir. erdőigazgatóságok adnak. — Államsegély. A vallás- és köz oktatásügyi miniszter a Gindlicsalád- kistengelici állami elemi iskola eme­letre építése céljából újabb 6000 P-t, az ujdombóvári állami elemi nép­iskola 6 tantermének és 2 tanítói lakásának felépítésére 10.000 pengő állami segélyt engedélyezett az Orsz. népiskolai építési alapból, kikötve az iskolának f. évi szeptember hó 1-éig leendő felépítését. — Anya- és gyermeknap Őcsény- ben. Az „Öcsényi Községi Iskolán- kívüli Népművelési Bizottság“ f. hó 17 én, a ref. olvasókör nagy termében, Héti József rektor, ügyvezető rende zésével anya- és gyermeknapot tartott. A műsort Héti József anyákról meg emlékező megnyitó beszedő vezette be, mely után dr. Fábián Armin orvos tartott nagyon tartalmas éB értékes előadást, vetített képekkel, a csecsemő gondozásról és ápolásról. Szünet után a ref. iskola nagyobb növendékei kis színi előadásokat mutattak be. — A váraljai iskolánkivQli népmű­velés műkedvelő gardája Bonyhádon. F. hó 17-én, áldozócsütörtökön, este 8 órai kezdettel játszotta el a neve­zett műkedvelő csoport Bonyhád igen elit és nagyszámú közönsége előtt, a Zucker-szálló nagytermében Jánosi György : Egy kopár sirhalom cimü hazafias népszínművét. A megértő és nemesen gondolkodó közönség sokat és jóízűen mulatott a kedves játékon, tüntetve tapsolt és éljenzett nyílt Bzinen a színmű sokszor súlyos meg­állapításainak. Nem egyhamar gyűl össze Bonyhádon oly fényes és Bzép Bzámu közönség, mint erre az estére; az ekként kitüntetett váraljaiak fe­lejthetetlen szép emléket vihettek magukkal. A szép leányok és daliás fiuk valamennyien jól Játszottak. A legszebb leány Kovács Éva volt. Leg- | jobban játszottak és a legtöbb tapsot kapták: Szép Erzsi, Duzai Éva, Ko­vács Judit, Dózsa János, Smitula Ferenc, Ferencz József, Pali János. Igen jók voltak még: Horvát Judit, Vastag Sári, Dékány Erzsi, Vastag Éva, továbbá Kaszás Sándor, Rémes János, Szűcs József, Ferencz Pál, Csizmadia Ferenc, Szép István, Török Éva és Vastag Erzsi. — Tanitógylilés Dombóváron. A pécsi egyházmegyei tanítóegyesület választmánya f. hó 22 én tartotta gyűlését Pécsett, amelyen Komócsy István prépost-kanonok, egyházme­gyei főianfeiügyelő is meg jelent. A választmány elhatározta, hogy ezidei egyházmegyei tanitógyülését junius hó 20 án tartja meg Dombóváron. Majd határozott a pályadijak ügyében s ez alkalommal Treer Ilona szekszárdi róm. kath. tanítónőt is két pályadijjal tüntette ki. — A csörgetói fürdőtelep fásítása. Megemlékeztünk lapunkban arról az akcióról, mefyet a Szekszárdi Turul Sport Egylet elnöksége a strandfürdő kertesitese érdekében indított. A kö­zönséghez intézett felhívás nem ma­radt eredmény nélkül, sőt a fásítás tekintetében szép sikerrel járt. A Turul egylet vezetősége ezúton mond hálás köszönetét a megértő támoga­tásért. Külön elismerés és köszönet illeti Illés Imre földbirtokost, ki 80 darab amerikai diófát, gróf Apponyi Rezsőt, ki 15 darab kanadai nyárfát és darab juharfát, Gőzsy Tibor föld- birtokost. ki több facsemetét, továbbá özv. Beöthy Károlyné és Kelemen I'ona urhölgyeket, kik számos bokrot és virágot bocsájtottak a fürdő ren­delkezésére. Sajnos, a felhívás csak félsikerrel járt, mert virág csak kevés érkezett be, holott éppen virágos nö vényekre volna legfőbb szükség, hogy a Csörgető szegényes növényzetű partszegélye vonzóbb külsőt nyerjen. Reméljük, hogy a közcélokat meg­értők, sorából akadnak még, akik e tekintetben is segítségére lesznek a fürdő igazgatóságának. — Uj ártézi kutak furrása. A Ma­gyar Állam Vasutak igazgatósága el határozta, hogy a simontornyai vasúti állomáson a vízszükséglet biztosítása céljából mélyfuratu kutat létesít. Itt említjük meg, hogy Dunakömlőd köz ség képviselőtestületének egy régebbi határozatához képset Dunakömlőd községben az 1929. év folyamán szín | tén létesítenek egy ártézi kutat, hogy t ez által a község lakosait egészséges j Egyik legrégibb és leg. nagyobb biztosító intézet Bonyhádon helyi képviselőt keres írásbeli ajánlatok «Meg­élhetés» jeligére a lap Q. adóhivatalába küldendők jó ivóvízhez juttassák. A pár évvel ezzel ezelőtt előfordult több hagy- . mázas megbetegedés után ugyan íb a község kutainak a vizét hatóságilag megvizsgáltatták a székesfehérvári vegykisérleti állomással s annak ész­leleté szerint a megvizsgált kutak fúrása elől kitérni nem lehet, mert azt fontos közegészségügyi érdek követeli. — Az orvoskórdós Majsamiklós- váron. Az orvosi körzetek legutóbbi rendezése alkalmával 1925. év végén a vármegye törvényhatósági bízott* sága a Majsamiklósvár községhez tar­tozó pusztákat kilenc különböző kör­zethez osztotta szét. Majsamiklósvár község közönsége e beosztást magára nézve sérelmesnek találta, mert a jelenlegi állapot mellett a községnek kilenc orvosi körzet fenntartási költ­ségeihez kellett hozzájárulnia és ille­tékes helyen az orvosi körbeosztás felülvizsgálatát és Majsamiklósvár községnek a tamási orvosi körzethez való csatolását kérelmezte. Nemrégi­ben érkezett meg ez ügyben a m. kir. népjóléti és munkaügyi minisz­térium leirata, mely a községnek fő­leg anyagi okokon nyugvó kérelmét indokolnak nem látván az eddigi be­osztás fenntartása mellett foglalt állást. — UJ állások szervezése. Ozora község képviselőtestülete kimondotta, bogy a megszüntetendő egyik jegyzői állás helyett III. irnoki állást szer­vez. — Pincehely község közönsége a közigazgatás ügymenetének bizto­sítása végett elhatározta, hogy a köz­ségben dijnoki állást szervez. — Ugyancsak elhatározta Mözs községe is egy irnoki állás létesítését. A ho­zott képviselőtestületi határozatok csak a törvényhatósági bizottság jó­váhagyásával válnak végrehajthatóvá. — Gépkocsi-fuvarozási engedély. A m. kir. kereskedelemügyi minisz­térium Greiner Arminné és Strasser László tolnai lakosoknak Tolna szék­hellyel engedélyt adott arra, hogy gépkocsival árufuvarozást űzzenek. — Vásáráthelyezés. Fadd község közönsége kérelmezte a kereskedelmi minisztériumtól a községben junius 30-án tartani szokott országos vásár napjának junius hó 23 ára való át­helyezését, mert az ugyanazon idő pontban tartott nagydorogi országos vásár a faddi vásárok forgalmát igen hátrányosan érintette. Nemrég jöt- meg kereskedelemügyi miniszter dönt tése, mely a kérelemnek helyt adott és a vásáráthelyezést engedélyezte. kkkkkkk kkkkkkkkkkk kkkkkkk Felveszünk biztosítási szakmába alkalmi üzletszerzőket kiknek gazdakörökben ismeretségük van, vasárnapokra, napi 15 pengő díjazással. Cim a kiadóhivatalban. Jelentkezők lehetnek vidékről is, főleg járási székhelyekről. TTTTTTT TTTYTT TVTTT TTTTTTT nek megfelelő kész férfi, sport-, fin- és sgermekruhfit vásárolhat Tóth István szobinál Szekszárdon, a Garay - téren

Next

/
Thumbnails
Contents