Tolnamegyei Ujság, 1928 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1928-04-28 / 18. szám

X. évfolyam. ai'a nncn 18. szám. Szekszárdi 1928 április 28. TOLNAMÉGYEI ÚJSÁG KERESZTÉNY POLITIKA! ÉS TÁRSADALMI HETILAP. lywrkBiztisén és kiadóhivatal: Szekszárdi Népbuk épületében. Telefonszám 85 és 102. — Egyes szám ári: 30 fillér. ■löfizetési díj félévre 4 pengő (50.000 korona), egész évre 8 pengő (100.000 K). Szerkesztő: SCHNEIDER JANOS. A lap megjelenik minden szombaton. Előfizetési dijak és hirdetések, valamint a lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Hirdetések árai: A legkisebb hirdetés dija 1 pengő, A hir­detés egy 60 milliméter széles hasábon millimétersoronként 8 fillér. Állást keresőknek 50 százalék engedmény. — A hír­rovatban elhelyezett reklám-, eljegyzési, családi hír, valamint a nyilttér soronként 60 fillérbe kerül. Bulgária megpróbáltatásai. Európa legyőzött nemzetei közül mi magyarok igyekezünk legnagyobb energiával kibontakozni a bukás gyötrelmeiből. Lelkileg megnyugodott nemzetünk nagy lendülettel kezdett bele a gazdasági megerősödés kérdé­sének megoldásába. Bűbájos tavasz ontja ránk áldását és a reményt. Virághullámok inognak előttünk. Az égen ragyog a nap. A föld díszletei: gabonatáblák vetődnek el a rónák színképein. A föld népének műhelyé­ben az Ur áldása ömlik el. Ki mer ma nem hinni ? Ki meri kétségbe­vonni á pirkadó hajnal derűjét ? Ki meri kétségbevonni, hogy a meg­újulás útjára tért magyar nemzet életfeladata megoldásának küszöbére lépett s a mélyen megalázott elé nagy nemzetek tárják ölelő karjaikat ? Nincs nemzet, mely a legyőzés szeren­csétlenségéből oly kedvező remények­kel bontakoznék ki, mint mi. El­mondhatjuk, hogy a boldogulás béke­beli utjai üdén terülnek elénk, csak el kell indulnunk rajtuk. Bethlen hét esztendős politikai müve nemcsak páratlan történelmi fénypont, hanem oly energiagazdag, olyan erődus alkotás, amely a leg- vérmesebb reményeket is felülmúlja. Csúfosan megcsonkított, kicsiny náció, maréknyi terület vagyunk, amelyről remélték ellenségeink, hogy könnyen be tudnak gyűrni akármelyik kör­nyező nemzet térképébe. Hogy ennek az ellenkezője történik, hogy európai súllyá nőttünk, hogy a világ szeme ránk figyel, hogy sok becsületes szív értünk dobog, sorsunkért aggódik, hogy sok nemes lélek imája értünk Bzól, mindez nekünk természetes, magától értetődő. De nem szabad elfelejteni soha, hogy mindezek mö­gött becsületes hazaszeretettel ott áll a létrehozó mester: gróf Bethlen István. Le mernénk írni azt a dátumot, amely aspirációnk teljesülésének nap­ját jelzi. Határkövet mernénk állítani arra a pontra, amelyen belül e mos­tani néhány vármegye társait v'ssza- nyeri. Mert mi nem adunk semmit azokra a megszokott, lármás, cirkuszi trükkökre, amelyekkel lematurált, nimanddá aszott, dögkeselyű államok Útonálló igazságukkal akarják kötél­nek állítani a világ népeit. Előttünk a szentgotthárdi vizsgálat najiidij- üggyé zsugorodik. Az optánspör oláh kukorékolása sem jelent tüzet, vagy hajnalt. Ez és amaz egyaránt elvi és mellékes ügyecske, amelyen felül és túl áll az eggyéforrt, feleszmélt, félelmes magyar nemzet szabály­szerű, jogos, ősi elhelyezkedésének egyetlenegy, minden magyar em bért betöltő kérdése. Ily probléma pedig csak a népvándorlás korában volt. És ezt a nemzet maga oldotta meg az egész világ teljes megelégel désére. így fog ez most is történni 1 Ha valaki, úgy Bethlen tudja és munkálja ezt a legjobban. Mi tehát élünk, erősödünk, fejlő­dünk. Egy céljával tisztában lévő, mun­kás kormány és a mögé fanatikus bizalommal tömörült nemzet okvetle­nül forrása a boldogulásnak, béké­nek, megelégedésnek. Éppen ezért nem szabad elfelejte­nünk, hogy a balkáni világvégen van egy maroknyi nép, amelyre a Gond­viselés keze töviskoszorut helyezett. Ez a nép velünk együtt harcolt, ve­lünk örült, velünk bukott. Hűséges bajtársi kézszoritása akkor jött, ami­kor a legnagyobb szükségünk volt rá. Hősiesen állta a világégés fenye­gető lángolását, kivette részét a seb­ből, a halálból, a veszteségből. A hiéna akkor csapott rá — éppúgy, mint reánk és ugyanaz a hiéna! — amikor a halottasházból kihallatszott a sirás ób a kesergő temetési ének. Nevét odaírta a mi fejfánkra, könnyét odahullatta a mi sirdombunkra. Ez a nép az ő nehéz sebével hallgatagon vonult el a szem elől, keserűségéből, nagy veszteségéből nem csinált zajt. Szerencsés földrajzi fekvése olyan, hogy senkinek sincs útjában. Testé­ből jóllakott ellenei nem fenik rá fogukat, mint ránk. Megelégelték a letört koncot, vagy a mi dús aszta­lunkról kárpótolták magnkat. Ez a nép a bolgár. Bulgária nehéz megpróbáltatások napjait éli. Ami a végső és legfőbb menedéke: a föld lett hozzá mosto­hává, az rendült meg alatta. Bensőnkben megindulva olvassuk a szörnyű hirt, mely a Bulgáriát ért katasztrófális földrengésekről ad szá­mot. Eszünkbe jut Kecskemét, Rágondolunk Martinique szigetére, Nápolyra, Japánra. Rágondolunk arra, hogy ez a vi­lág az Isten akaratának eszköze, mennyit szenved a természet erőitől, mennyi az ellensége 1 Hideg, meleg, tűz, viz, villámcsapás és földindulás, aszály és jégverés, eső és hő egy­aránt felsorakozik ellene. Mégis van egy roppant ellensége, aki haragjá­ban meg nem csendesül, dúlásában meg nem fárad. Ez az ellensége az embernek az ember. Elképzeljük azt a pánikot, azt a roppant félelmet, amely a szerencsét­len lakosságot meglepte. Mikor a föld reng, őrjöngő érzés lesz úrrá az emberen. El lehet futni a hadsorok elől. Árvíz és tűzvész idején felzug a harang b menekülők karavánja indul a biztos helyre és a védekező emberi erő gátat tud vonni a veszély elé. De amikor a föld reng, amikor az élettelennek hitt és tudott rög és kő háborog és kénköves füstöt, pusztu lást dob ki a föld rejtelmes mélysége, akkor a halál elől futó ember előtt egy ut áll: a nyomor útja. Szegény kis Bulgária! Szegény, csendes, elbukott, hős nemzet! Ha soha nem lettünk volna is baj­társak és osztályrészesek, akkor is szánnánk. Megesne a szivünk ezrek és ezrek nyomorúságán. És a népek világában szétnézünk, hogy honnan, kitől indul először se­gítő ? Ki fog sietni Bulgária nyomo­rúságának enyhítésére?* Jánosi György. Termeljünk-e többet? Ezt a kényes kérdést vetette fel a Tolnamegyei Újság legutóbbi szá­mában Boross Zoltán ur s bár a kér­dést nem döntötte el, a sorok közül mégis az volt kiolvasható, hogy a gazdáknak nem érdemes többet ter- melniök, mert terményeiket nem tud­ják értékesiteni, sőt a többtermelés­sel csak rontják az árakat. Nem tu­dom, hogy a gazdák nagy részének ez-e az álláspontja, de tudom azt, hogy a kérdésnek ilyen módon való felvetése a fogyasztókban nagy kon- sternációt keltett. Mert a fogyasztó közönség érzi azt, hogy ha ez a szél­mag elvetésre kerül, ebből vihar­aratás lesz. — És ki kívánja ma a vihart, mikor a legutóbbi vérzivata­ros küzdelemből amúgy is megté­pázva, szegényen és rongyosan ke­rültünk ki? És ki mérne propagandát csinálni annak a gondolatnak, hogy a ma­gyar termőföld, mely Nagymagyar- ország minden természeti kincsei kö­zül egyedül maradt meg, most mind­nyájunk mostoha anyjává váljék és a hét szűk esztendő nyomorúságával táplálja fiait? És meri-e valaki ta­gadni, hogy a magyar földnek nem­csak a földtulajdonosok a fiai, ha­nem mind az a nyolc millió magyar, aki ebbe a csonka hazába szorult? Ezek után bátran vizsgálhatjuk a kérdésnek helytállóságát köz- és ma­gángazdasági szempontból. A közgazdasági szempontjából ana­lizálva a kérdést, csakhamar rá kell jönnünk arra, hogy a többtermelés Csonkamagyarországnak életfeltétele. Mert amióta arany-, ezüst-, vas-, szén- és sóbányáinkat, hatalmas er­dőségeinket és egyéb természeti kin­cseinket elvesztettük, nem exportál­hatunk mást, mint főleg mezőgazda- sági terményeket és félgyártmányo­kat. Igaz, hogy itt is bajok vannak, mert Ausztriával való viszonyunk és közös vámterületünk megszűntével elvesztettük azokat a biztos vevőin­ket is, akik évenkint megjelentek a bortermő vidékeken s kiválogatták az oIcbó és jó magyar borokat, át­vették a jó magyar búzát és hízott ökröket. Ma Ausztria is szegény és nem vásárolhat azért Bem, mert nem tud úgy fizetni, mint azelőtt, de nem is vagyuuk már a legolcsóbbak. * Magyarország a csonka, a szegény már megkezdte I Szerkesztő. Ez azonban nem jelenti azt, hogy exportáljunk mást, mert nincs más. Viszont az sincs sehol sem megírva, hogy mi csupán bort és állatot ex­portáljunk, mint azelőtt, noha azóta teljesen megváltoztak külkereske­delmi lehetőségeink. Búzatermelésünk jelentősége lehanyatlott az önálló vámterület felállításával azért, mert gabonatermelés tekintetében nem tud­juk felvenni a versenyt Amerika szűzi talajának és fejlett mezőgazda- sági technikájának' bőtermőségével. A bortermelés válságának megol­dását sem remélhetjük BZÜk hatá­rainkon belül. De szinte korlátlan mennyiségű lehetne kivitelünk barom­fiból, tojásból, gyümölcsből, főzelék­félékből, frissen és konzerválva, né­mely takarmányfélékből, olajos mag­vakból, amelyek mind mezőgazdasági produktumok s jelentős mértékben meg tudnák javítani a 300 millió pen­gővel passiv külkereskedelmi mér­legünket. Ha tehát a mezőgazdasági termelés speciálizálódnék, — és ennek előbb- utóbb be kell következnie — mező­gazdaságunk ismét rentábilis és vi­rágzó lesz. De akár bekövetkezik ez hamaro­san, akár nem, többtermelés nélkül nemzetgazdaságunk szanálása nem képzelhető el. Azt hiszem, nem mind­egy a magángazdaságban, hogy 8 vagy 12 métermázsát termel-e. Soha­sem az volt a nagyobb baj, hogy sok a termés, hanem mindég az, ha kevés van, vagy egyáltalán nincB. És végül a bőséges termés rendszerint jő ha­tással van az ipari áralakulásra, sőt a mezőgazdasági termelés megolcsób- bodására is. Rá kell mutatnom arra is, hogy az a veszély egyelőre hosszú ideig |nent fenyeget bennünket, hogy nem tudjuk terményeinket értékesiteni. Felesle­geink még a mai kedvezőtlen kiviteli lehetőségek mellett sincsenek számot­tevő mennyiségben. . Hiszen Magyar- ország népessége a trianoni gúzsba­kötés óta úgy megduzzadt, hogy a régi 63-a8 népsűrűség 85 re emelke­dett. Termelésünk fokozódása ezzel nem tudott lépést tartani. De ha be­következik a nagyobbmérvü több­termelés és ennek nyomán némi ol­csóbbodás, azt a belfogyasztás emel­kedése nagyon előnyösen fel fogja szívni a nemzet vérkeringésébe, amire pedig igen nagy szükségünk van, főleg ha tudjuk, hogy népünknek tekintélyes része nagyon silányan táp­lálkozik s ennek következtében éven­kint 25.000 ember hal el tüdővészben s hét éven alul évenkint 28.000 gyermek hal el. Az üres gyomor rossz tanácsadó. Nekünk pedig derültebb világnézetű, jól táplált és erős generációra van szükségünk. S ha más nem is, de ez előírja mindenki számára, hogy tőle telhetőleg többet és jobbat termeljen. Dr. Gauzer Rezsi

Next

/
Thumbnails
Contents