Tolnamegyei Ujság, 1928 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1928-04-28 / 18. szám
X. évfolyam. ai'a nncn 18. szám. Szekszárdi 1928 április 28. TOLNAMÉGYEI ÚJSÁG KERESZTÉNY POLITIKA! ÉS TÁRSADALMI HETILAP. lywrkBiztisén és kiadóhivatal: Szekszárdi Népbuk épületében. Telefonszám 85 és 102. — Egyes szám ári: 30 fillér. ■löfizetési díj félévre 4 pengő (50.000 korona), egész évre 8 pengő (100.000 K). Szerkesztő: SCHNEIDER JANOS. A lap megjelenik minden szombaton. Előfizetési dijak és hirdetések, valamint a lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Hirdetések árai: A legkisebb hirdetés dija 1 pengő, A hirdetés egy 60 milliméter széles hasábon millimétersoronként 8 fillér. Állást keresőknek 50 százalék engedmény. — A hírrovatban elhelyezett reklám-, eljegyzési, családi hír, valamint a nyilttér soronként 60 fillérbe kerül. Bulgária megpróbáltatásai. Európa legyőzött nemzetei közül mi magyarok igyekezünk legnagyobb energiával kibontakozni a bukás gyötrelmeiből. Lelkileg megnyugodott nemzetünk nagy lendülettel kezdett bele a gazdasági megerősödés kérdésének megoldásába. Bűbájos tavasz ontja ránk áldását és a reményt. Virághullámok inognak előttünk. Az égen ragyog a nap. A föld díszletei: gabonatáblák vetődnek el a rónák színképein. A föld népének műhelyében az Ur áldása ömlik el. Ki mer ma nem hinni ? Ki meri kétségbevonni á pirkadó hajnal derűjét ? Ki meri kétségbevonni, hogy a megújulás útjára tért magyar nemzet életfeladata megoldásának küszöbére lépett s a mélyen megalázott elé nagy nemzetek tárják ölelő karjaikat ? Nincs nemzet, mely a legyőzés szerencsétlenségéből oly kedvező reményekkel bontakoznék ki, mint mi. Elmondhatjuk, hogy a boldogulás békebeli utjai üdén terülnek elénk, csak el kell indulnunk rajtuk. Bethlen hét esztendős politikai müve nemcsak páratlan történelmi fénypont, hanem oly energiagazdag, olyan erődus alkotás, amely a leg- vérmesebb reményeket is felülmúlja. Csúfosan megcsonkított, kicsiny náció, maréknyi terület vagyunk, amelyről remélték ellenségeink, hogy könnyen be tudnak gyűrni akármelyik környező nemzet térképébe. Hogy ennek az ellenkezője történik, hogy európai súllyá nőttünk, hogy a világ szeme ránk figyel, hogy sok becsületes szív értünk dobog, sorsunkért aggódik, hogy sok nemes lélek imája értünk Bzól, mindez nekünk természetes, magától értetődő. De nem szabad elfelejteni soha, hogy mindezek mögött becsületes hazaszeretettel ott áll a létrehozó mester: gróf Bethlen István. Le mernénk írni azt a dátumot, amely aspirációnk teljesülésének napját jelzi. Határkövet mernénk állítani arra a pontra, amelyen belül e mostani néhány vármegye társait v'ssza- nyeri. Mert mi nem adunk semmit azokra a megszokott, lármás, cirkuszi trükkökre, amelyekkel lematurált, nimanddá aszott, dögkeselyű államok Útonálló igazságukkal akarják kötélnek állítani a világ népeit. Előttünk a szentgotthárdi vizsgálat najiidij- üggyé zsugorodik. Az optánspör oláh kukorékolása sem jelent tüzet, vagy hajnalt. Ez és amaz egyaránt elvi és mellékes ügyecske, amelyen felül és túl áll az eggyéforrt, feleszmélt, félelmes magyar nemzet szabályszerű, jogos, ősi elhelyezkedésének egyetlenegy, minden magyar em bért betöltő kérdése. Ily probléma pedig csak a népvándorlás korában volt. És ezt a nemzet maga oldotta meg az egész világ teljes megelégel désére. így fog ez most is történni 1 Ha valaki, úgy Bethlen tudja és munkálja ezt a legjobban. Mi tehát élünk, erősödünk, fejlődünk. Egy céljával tisztában lévő, munkás kormány és a mögé fanatikus bizalommal tömörült nemzet okvetlenül forrása a boldogulásnak, békének, megelégedésnek. Éppen ezért nem szabad elfelejtenünk, hogy a balkáni világvégen van egy maroknyi nép, amelyre a Gondviselés keze töviskoszorut helyezett. Ez a nép velünk együtt harcolt, velünk örült, velünk bukott. Hűséges bajtársi kézszoritása akkor jött, amikor a legnagyobb szükségünk volt rá. Hősiesen állta a világégés fenyegető lángolását, kivette részét a sebből, a halálból, a veszteségből. A hiéna akkor csapott rá — éppúgy, mint reánk és ugyanaz a hiéna! — amikor a halottasházból kihallatszott a sirás ób a kesergő temetési ének. Nevét odaírta a mi fejfánkra, könnyét odahullatta a mi sirdombunkra. Ez a nép az ő nehéz sebével hallgatagon vonult el a szem elől, keserűségéből, nagy veszteségéből nem csinált zajt. Szerencsés földrajzi fekvése olyan, hogy senkinek sincs útjában. Testéből jóllakott ellenei nem fenik rá fogukat, mint ránk. Megelégelték a letört koncot, vagy a mi dús asztalunkról kárpótolták magnkat. Ez a nép a bolgár. Bulgária nehéz megpróbáltatások napjait éli. Ami a végső és legfőbb menedéke: a föld lett hozzá mostohává, az rendült meg alatta. Bensőnkben megindulva olvassuk a szörnyű hirt, mely a Bulgáriát ért katasztrófális földrengésekről ad számot. Eszünkbe jut Kecskemét, Rágondolunk Martinique szigetére, Nápolyra, Japánra. Rágondolunk arra, hogy ez a világ az Isten akaratának eszköze, mennyit szenved a természet erőitől, mennyi az ellensége 1 Hideg, meleg, tűz, viz, villámcsapás és földindulás, aszály és jégverés, eső és hő egyaránt felsorakozik ellene. Mégis van egy roppant ellensége, aki haragjában meg nem csendesül, dúlásában meg nem fárad. Ez az ellensége az embernek az ember. Elképzeljük azt a pánikot, azt a roppant félelmet, amely a szerencsétlen lakosságot meglepte. Mikor a föld reng, őrjöngő érzés lesz úrrá az emberen. El lehet futni a hadsorok elől. Árvíz és tűzvész idején felzug a harang b menekülők karavánja indul a biztos helyre és a védekező emberi erő gátat tud vonni a veszély elé. De amikor a föld reng, amikor az élettelennek hitt és tudott rög és kő háborog és kénköves füstöt, pusztu lást dob ki a föld rejtelmes mélysége, akkor a halál elől futó ember előtt egy ut áll: a nyomor útja. Szegény kis Bulgária! Szegény, csendes, elbukott, hős nemzet! Ha soha nem lettünk volna is bajtársak és osztályrészesek, akkor is szánnánk. Megesne a szivünk ezrek és ezrek nyomorúságán. És a népek világában szétnézünk, hogy honnan, kitől indul először segítő ? Ki fog sietni Bulgária nyomorúságának enyhítésére?* Jánosi György. Termeljünk-e többet? Ezt a kényes kérdést vetette fel a Tolnamegyei Újság legutóbbi számában Boross Zoltán ur s bár a kérdést nem döntötte el, a sorok közül mégis az volt kiolvasható, hogy a gazdáknak nem érdemes többet ter- melniök, mert terményeiket nem tudják értékesiteni, sőt a többtermeléssel csak rontják az árakat. Nem tudom, hogy a gazdák nagy részének ez-e az álláspontja, de tudom azt, hogy a kérdésnek ilyen módon való felvetése a fogyasztókban nagy kon- sternációt keltett. Mert a fogyasztó közönség érzi azt, hogy ha ez a szélmag elvetésre kerül, ebből vihararatás lesz. — És ki kívánja ma a vihart, mikor a legutóbbi vérzivataros küzdelemből amúgy is megtépázva, szegényen és rongyosan kerültünk ki? És ki mérne propagandát csinálni annak a gondolatnak, hogy a magyar termőföld, mely Nagymagyar- ország minden természeti kincsei közül egyedül maradt meg, most mindnyájunk mostoha anyjává váljék és a hét szűk esztendő nyomorúságával táplálja fiait? És meri-e valaki tagadni, hogy a magyar földnek nemcsak a földtulajdonosok a fiai, hanem mind az a nyolc millió magyar, aki ebbe a csonka hazába szorult? Ezek után bátran vizsgálhatjuk a kérdésnek helytállóságát köz- és magángazdasági szempontból. A közgazdasági szempontjából analizálva a kérdést, csakhamar rá kell jönnünk arra, hogy a többtermelés Csonkamagyarországnak életfeltétele. Mert amióta arany-, ezüst-, vas-, szén- és sóbányáinkat, hatalmas erdőségeinket és egyéb természeti kincseinket elvesztettük, nem exportálhatunk mást, mint főleg mezőgazda- sági terményeket és félgyártmányokat. Igaz, hogy itt is bajok vannak, mert Ausztriával való viszonyunk és közös vámterületünk megszűntével elvesztettük azokat a biztos vevőinket is, akik évenkint megjelentek a bortermő vidékeken s kiválogatták az oIcbó és jó magyar borokat, átvették a jó magyar búzát és hízott ökröket. Ma Ausztria is szegény és nem vásárolhat azért Bem, mert nem tud úgy fizetni, mint azelőtt, de nem is vagyuuk már a legolcsóbbak. * Magyarország a csonka, a szegény már megkezdte I Szerkesztő. Ez azonban nem jelenti azt, hogy exportáljunk mást, mert nincs más. Viszont az sincs sehol sem megírva, hogy mi csupán bort és állatot exportáljunk, mint azelőtt, noha azóta teljesen megváltoztak külkereskedelmi lehetőségeink. Búzatermelésünk jelentősége lehanyatlott az önálló vámterület felállításával azért, mert gabonatermelés tekintetében nem tudjuk felvenni a versenyt Amerika szűzi talajának és fejlett mezőgazda- sági technikájának' bőtermőségével. A bortermelés válságának megoldását sem remélhetjük BZÜk határainkon belül. De szinte korlátlan mennyiségű lehetne kivitelünk baromfiból, tojásból, gyümölcsből, főzelékfélékből, frissen és konzerválva, némely takarmányfélékből, olajos magvakból, amelyek mind mezőgazdasági produktumok s jelentős mértékben meg tudnák javítani a 300 millió pengővel passiv külkereskedelmi mérlegünket. Ha tehát a mezőgazdasági termelés speciálizálódnék, — és ennek előbb- utóbb be kell következnie — mezőgazdaságunk ismét rentábilis és virágzó lesz. De akár bekövetkezik ez hamarosan, akár nem, többtermelés nélkül nemzetgazdaságunk szanálása nem képzelhető el. Azt hiszem, nem mindegy a magángazdaságban, hogy 8 vagy 12 métermázsát termel-e. Sohasem az volt a nagyobb baj, hogy sok a termés, hanem mindég az, ha kevés van, vagy egyáltalán nincB. És végül a bőséges termés rendszerint jő hatással van az ipari áralakulásra, sőt a mezőgazdasági termelés megolcsób- bodására is. Rá kell mutatnom arra is, hogy az a veszély egyelőre hosszú ideig |nent fenyeget bennünket, hogy nem tudjuk terményeinket értékesiteni. Feleslegeink még a mai kedvezőtlen kiviteli lehetőségek mellett sincsenek számottevő mennyiségben. . Hiszen Magyar- ország népessége a trianoni gúzsbakötés óta úgy megduzzadt, hogy a régi 63-a8 népsűrűség 85 re emelkedett. Termelésünk fokozódása ezzel nem tudott lépést tartani. De ha bekövetkezik a nagyobbmérvü többtermelés és ennek nyomán némi olcsóbbodás, azt a belfogyasztás emelkedése nagyon előnyösen fel fogja szívni a nemzet vérkeringésébe, amire pedig igen nagy szükségünk van, főleg ha tudjuk, hogy népünknek tekintélyes része nagyon silányan táplálkozik s ennek következtében évenkint 25.000 ember hal el tüdővészben s hét éven alul évenkint 28.000 gyermek hal el. Az üres gyomor rossz tanácsadó. Nekünk pedig derültebb világnézetű, jól táplált és erős generációra van szükségünk. S ha más nem is, de ez előírja mindenki számára, hogy tőle telhetőleg többet és jobbat termeljen. Dr. Gauzer Rezsi