Tolnamegyei Ujság, 1927 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1927-03-12 / 11. szám
Egyes szám ára 30 fillér. IX. évfolyam. Szekszárd, 1927 március 12 11. szám. Surfeevtláég és kiadóhivatal: Szekszárdi Népbank épületében. Telefonsz ám 85 és 102. — Egyes szám ára: 20 fillér. E160zetési díj félévre 4 pengő (50.000 korona), egész évre 8 pengő (100.000 K). Szerkesztő: SCHNEIDER JÁNOS. A lap megjelenik minden szombaton. Előfizetési dijak és hirdetések, valamint a lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Hirdetések árai: A legkisebb hirdetés dija 1 pengő. A hirdetés egy, 60 milliméter széles hasábon millimétersoroaként 8 fillér. Állást keresőknek 50 százalék engedmény. — A hírrovatban elhelyezett reklám-, eljegyzési, családi hír, valamint a nyilttér soronként 60 fillérbe kerül. Mélíóságos Főispán ur! Tek. Törvényhatósági Bizottsági Méitóztass&nak nekem megengedni, bogy abból a nevezetes alkalomból, hogy vármegyénk az imént uj alispánt választott magának, a bizottsági tügtársaim köréből megnyilvánult kivánalomnak engedve szót emelhessek avégből, hogy az újonnan megválasztott alispán urat a vármegye közönsége nevében üdvözöljem. Mielőtt ezt tenném, helyénvalónak látom, hogy az alispán választás köz jogi vonatkozásait egy kissé közelebbről szemügyre vegyük, mert csak a kérdés helyes beállítása adhatja meg azt a megfelelő távlatot, amely szükséges ahhoz, hogy szemeink előtt az alispánválasztás jelentősége, as ő történelmi és alkotmányjogi hátterével együtt a maga teljességében ki* bontakozhassék. Igyekezni fogok mondandóimat lehetőleg tömören összefogva, röviden előadni, nehogy szives engedelmük- kel élve, visszaéljek türelmükkel. Az alispánválasztás gyakorlati jelentősége, — amint az köztudomású, — nem kevesebb, mint hogy a vármegye közönsége bizalmának meg- nyiivánitása utján a közigazgatás területére kiterjedő közhatalmat a vármegye területén a saját kiválasztottjára ruházza. Más szóval a Törvényhatósági Bizottságnak a törvényben megszabott előfeltételek betartásával létrejött közakarata, a törvények és szabályrendeletek által megszabott alispáni hatáskörnek egész széles területén mindenkit, aki a vármegye határai kö zött van, annak a fizikai személynek a fenhatósága alá rendel, akit a végrehajtó hatalom felsőbb fokon való gyakorlására kiszemelt. Az alispánválasztás hordereje tehát igen nagy. Mert az alispán jogköre a köznek érdekéből nemcsak az egyéni szabadságot ellenőrzi, védi és korlátozza, kezdve a születéstől az élet ezer vonatkozásán keresztül egészen a halálig, de magukat a szabadságjogokat, a közszabadságokat is igen közelről érinti, mert azok gyakorolhatására és a vármegye terű létén való érvényesülésére közvetlen befolyással bir. Úgy gondolom, hogy ha a vármegyék azon joga, melynél fogva tisztviselőiket maguk választják, az ön- kormányzat fogalmi körének egész tartalmát nem meríti is ki, az alispánválasztásnak ez a messze kiható jelentősége mégis szemmel láthatólag mutatja, mily nagy jogosítványokkal felruházott, fontos ténye* Elmondotta Simontsits Elemér vbt. tanácsos, felsőházi tag, Tolna vármegye törvényhatósági bizottságának 1927 márcies 3-áa tartott alispánválasztó közgyűlésé«. zői a magyar alkotmánynak a vármegyék s hogy az állami főhatalom attribútumaiból mily gazdag tartalommal bir a vármegyék önkormányzata. Évezredes fejlődés eredménye ez tek. Törvényhatósági Bizottság! Állami életünk kezdetén, Sst. István korában minden állami hatalmat a királyi hatalom foglalt magában. Az ország közügyéi királyi hatalom alapján intéztettek s az egész állami hatalom a királyi hatalomban olvadt fel. Történeti alkotmányunk fokozatos fejlődése azután körülbelül a XIII-ik századtól kezdve kitermelte, létrehozta a királyt és nemzetet együtt megillető közhatalom fogalmát s ezt a nálunk minden európai népnél ko rábban megszületett közjogi fogalmat a szent koronában személyesítette meg. A szent korona onnantól kezdve mindinkább, mint a királyt és nemzetet együttesen megillető közhatalom tuiajdonképeni birtokosa s egyszersmint kifelé, mint az állam sonverainitásának jelképe jelentkezik. Jogfejlődésünk további folyamán kialakult azután a mi ősi alkotmányunknak ma is sarkalatos tétele : a szent korona elmélete, a szent korona tana, mely a királyt és nemzetet a szent koronában, mint fölöttük álló, magasabb eszmei egységben foglalja össze. Nagy misztérium rejlik ebben tek. Törvényhatósági Bizottság! Mert van egy időktől és viszonyoktól, sőt generációk sorsától is független örök magyar politika, amely a honfoglalás tényéból következik és amelynek naprendszerében, mint annak soha el nem homályosuió középponti napja a magyar nemzet történelmi hivatása ál). A magyar nemzet történelmi hivatása, hogy itt a Dunának a Kárpátok által övezett völgyében önálló államot alkotva, saját nemzeti egyéniségét kifejlessze és a nyugati kultúra jegyében felfejlődő emberi civilizációnak védőbástyája és terjesztője legyeD. Ennek az ősi magyar politikának összetartó abroncsa, reánk trianoni magyarokra nézve pedig a vigasznak és bitnek kiapadhatatlan forrása a szent korona tana, mert ez azt tanítja, hogy a szent koronában királyával a nemzet minden tagja egyesül s hogy ez az egyesült erő, tehát végeredményben maga a szent korona, minden jognak és hatalomnak forrása s hogy ebben az országban minden hatalom megosztott ha talom a király és nemzet között. Ilyen megosztott hatalom a nemzettől a koronázás ténye által a ki rályra átruházott végrehajtó hatalom is, melynok Isi alkotmánynak szórint részbirtokosai, birtokostársai a törvényhatóságok, a vármegyék. Részbirtokosa ennek a hatalomnak a vármegye, mint a szent korona testének része, a vármegye közönsége, mint az univerzitás nobilium jogutóda, tehát a szent korona tagja, részben önkormányzati joga révén, melynek keretében átruházott állami hatáskörben a királyi végrehajtó ha talmit saját területén saját közegei által gyakorolja; részben autonómiája révén, melynél fogva saját belügyeit önalkotta szabályok szerint látja el. Mint a szent korona tagja is szerves része ezt a hatalmat gyakorolja tehát a vármegye, mikor tisztviselőt választ s annak a törvényes közhatalom gyakorlására jogérvényes megbízást ad. Ezt tettük most, ennek a jogunknak legszélesebb kiterjedésében, amikor ssentandrási Szévald Oszkárt ennek a nemes vármegyének alispán jává választottuk. Nem véletlen, hogy az Alispán urnák nemesi előnevét i is említettem ; de nem is azért történt, mintha a demokratikus elvnek a közélet vagy a kormányzat terén való érvényesülése ellen akarnék állást foglalni. Éa a demokráciát abban a tiszta fogalmazásban, amint azt gróf Tisza István egy képviselőházi beszédében a nemzetnek okulásul visszahagyta, bogy t. i. a demokrácia nem egyéb, mint mindenkire nézve egyenlővé tenni az érvényesülés feltételeit — nagyra tartom. Sőt nemzeti boldogulásunkat, vagy ami ezzel egyértelmű, nemzeti erő kifejtéseink maximumát egyenesen attól várom, hogy ennek az elvnek értelmében a közélet egész területén a megfelelő ember a megfelelő helyre állittasék. S én a demokráciának csak azt a helytelen értelmezését és alkalmazását perhorreskálom, melyet nem is magyar elme talált ki, hanem az összeomlás után a mi volt ellenségeink, a nagy- és kisantant írtak elő számunkra biztosan ölő méreg gyanánt és amely a varjú és róka meséjét lenne hivatva a mi állami életünkben az ő javakra meg valósítani. De idéztem az alispán ur nemesi előnevét is azért, mert én ebben a komoly éB Ünnepélyes pillanatban, amikor ő törvényes hatáskörébe lép, az egész embert akarom idézni, az ő egész lelkivilágával együtt, még az ő tudat alatti emlékeivel és lelki indítékaival is, hogy híven annak a nemzeifentartó magyar középosztály nak megszentelt tradícióihoz, amelynek nemzeti kalóriája ebben az országban az önzetlen és önfeláldozó hazaszeretetnek leggazdagabb forrása, alispáni hatáskörében ne ismerjen soha különbséget ember és ember közt — amint arra imént elhangzott székfoglaló beszédében ígéretet is tett — se vallásfelekeaet, se anyanyelv, se társadalmi osztály, se politikai I pártállás, se gazdag vagy szegény | sors, se születés vcgy foglalkozás szerint, csak egyet ismerjen, nagy elődeink nyomdokain haladva : a mindenek fölött álló egyetemes közérdek szentségét! Ez volna az nagyjából, amit tőle a mi bizalmunk fejében, mellyel közéletünk élére emeltük, kérünk és remélünk. S én abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy öt abban a szilárd meggyőződésben üdvözölhetem, hegy ő ezt a mi reménységünket teljes mértékben meg is fogja valósítani. Kezeskedik nekünk e felől az i Loss/.u előzetes közéleti pályafutása, melynek során mindig akiváló elődök példája után igazodott, aminek következményeként most a maga eredeti tisztaságában hozza ide azt a közéleti palástot, amelyet harminc évvei ezelőtt a vármegye közönsége neki, mint fiatal aljegyzőnek, a rögös pályával velejáró csüggedés és kisértések ellenében vállára borított. De ezen a biztosítékon kívül éa s azt hiszem, velem együtt a vármegye közönsége is, különösen annak az a része, mely velem együtt már régebb ideje részt vesz a közéletbe«, látunk a múltban még egy — hogy ngy mondjam — szinte praedesztináló momentumot is. Nekünk kettőnknek az alispán úrral, mikor a vármegye szolgálatában legelőször a közélet terére lép tünk b ezen a téren járni tanulni kezdtünk, egy közös, kemónykezü mesterünk volt! Neki mostani állásában immár ötödik elődje, ne ke hí megboldogult édesatvám, a vármegyének akkori alispánja. Én nem hiszem, bogy azok az irányelvek, amelyeket akkor ez a mi tanítómesterünk a telkünkbe csepegtetett, valaha is elkallódhassanak ; én nem hibetem, hogy azok a tüzek, melyeket bennünk a vármegye hűséges szeretető, önzetlen és odaadó szolgálata irányában lángra lobban- tott, ebben az életben kialudhassanak. Azért mikor én az alispán urat hazafias tisztelettel, teljes bizalommal, őszinte örömmel és sok reménységgel üdvözlöm s neki nehéz, de gyönyörű hivatásához erőt, egészséget és férfias kitartást kívánok, a közéletnek mától kezdve az ő gondjaira bizott nagy és szent érdekeire való tekintettel csak arra kérem : legyen a vármegye tisztikarának olyan keménykezü édesapja, szülővármegyéjének olyan gondviselő fia, mint ez a mi tanitómesterünk volt. Mint a közélet vezére pedig, lelki- ismeretesen szem előtt tartva a vármegye lakosságának érdekeit, vezessen bennünket eszményi célok felé, a közigazgatásnak a szociális kötelességek átérzésétől terhes korszellem által megvilágított magaslataira a mi nem hagyjuk cserben soha ; a nemzet boldogulására irányuló esetleges küz delmeibea pedig, így ahogyan vagyunk, mindannyian — mint egy ember — állunk a zászlaja alá. ■OH Be iktató beszéd.*
