Tolnamegyei Ujság, 1927 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1927-12-17 / 51. szám

1927 december 17.

TOLNAMEGYEI ÚJSÁG

3

Kályha Tűzhely Épületvasalás Ólomserét és egyéb vasáru

legolcsóbban beszerezhető

Sind er Viktor

vaskereskedönól

Szekszárdon, a kórház mellett

JR

RÉPZömfinéJzetl Kiállítás

mesngltúm.

Mint lapunk múlt számaiban közöltük, a szekszárdi származású: Aldor J. László, Ferencz Lajos, Miklósi M. Ödön, Szabó Dezső, Wallacher László festőművészeink és Wigand E. szobrászművész kiállítást rendeztek Tolnavármegye székházában a kis és nagy közgyűlési teremben. A gyönyörű kiállítás, amelyről lapunk el nöke Bodnár István ir lapunk más helyén, folyó bó 10-én az esti órákban nyílott meg ünnepélyes keretek között.

Fél 6 órára hatalmas, intelligens közönség gyűlt össze, köztük nemesek városunk szine java, de "többen a vidékről, igy Garay Ákos a magyar típus és a magyar huszár zseniális festőművésze is. A terembe lépő háziasszonyt: szentandrási Szévald Oszkárnét lelkes éljenzéssel fogadták és a kiállítást rendező bizottság nevében Schneider János, lapunk szerkesztője üdvözölte, kiemelvén beszédében, hogy a vármegyeház terme, amely oly sok közjogi csatának volt színhelye, de amely soha sem szűnt meg a kultúrának temploma és az ősi tradiciók hűséges ápolása mellett

KARÁCSONYI ÉS ÚJÉVI

JÁTÉKÁRUK

1127

a legszebb és legnagyobb választékban kaphatók

Fekete Hugónál

Szék szárd, Kaszinóbazár. Telefon 60.

Óvodák és iskolák részére árengedmény

is az igazi demokráciának és jog kiterjesztésnek csarnoka lenni, Szévald Oszkár alispán jóindulatából, fiatal, de már a pesti tárlatokon is kiváló nevet szerzett művészeink, kiállításának színtere lett. A háziasszonynak a rendező bizottság háláját fejezte ki, hogy eme tisztet vállalni kegyes volt, amely különösen azért bírt jelentőséggel, mert abban nemcsak a művészeknek megbecsülését látja, de azt is, bogy a háziasszony teljes szívvel átérzi, hogy a magyar művészet támogatása a kiváló pozícióban lévőknek nemcsak konven- ciónális társadalmi, de hazafias kötelessége is. . *

Az üdvözlő beszéd után Száváid Oszbárné a következő lendületes és kiváló szónoki képességgel előadott beszéddel nyitotta meg a kiállítást:

Köszönöm a megtisztelő bizalmat, mely arra méltatott, hogy én nyithassam meg a művészi képkjállitást.

Üdvözlöm önöket itt ma, midőn Szekszárd város büszkeségeinek műveit őszinte megértéssel gyönyörködve szemléljük; üdvözlöm önöket, mint a műértő társadalom színe-javát!

Egybegyültünk, hogy egy csodás, egy halhatatlan világ küszöbét lépjük át, beleélve magunkat emberi lelkek, művészi lelkek csapongó fantáziájába, melyek a visszafojthatat- lan tehetség teremtő erejével alkottak. Ki értené meg? miért komolyak, miért vidámak e képek, e szobrok? Ki hallaná meg, miről suttognak a vászonra vetett falevelek? miről regélnek az élénk, vagy komor szinek? És mégis! Ezekben a képekben, szobrokban van élet, ezekben lélekparányokat lehet meglelni és meglátni — világokat, geniek világát, isteni tüzeket, melyek mint izzó vas sütik bélyegüket a színekbe 1 És ezeket a világokat magába temeti, elzárja a némaság. Csakugyan nem vezet ehhez a sok kü'őn világhoz ut? Tényleg nem volna erő, mely megszólaltassa őket? Kell lenni és van is — ez a

mi szépet kereső, fenségesre vágyódó lelkünk 1... Állunk és nézünk.... Kétségtelenül mindegyikünk lelke megtalálja a maga visszhangját. Vannak itt képek, melyek egyedül nekünk zsongnak-bongnak ismerős meséket, melyek csak hozzánk szólnak, sírnak vagy kacagnak, mert megértenek minket — és mi is megértjük őket I Mi, akik egy súlyos magyar élet rongyos, de bízó harcosai vagyunk, akik fáradunk, dolgozunk a jövőért való küzdelemben, d£ bátrak leszünk, felfrissülünk, ha csonka hazánk művészrügyeire, virágzó hajtásaira, a magyar tnűvészekre gondolunk, kik tudnak és akarnak alkotni s akik magasabb, eszményibb régiók átható és biztató fényével glorifikálják a mi szomorú jelenünket! Ezek közé tartoznak a mi kis városkánk nagy művészei, akiket szívből jövő örömmel és lelkesedéssel üdvözlünk itt mindnyájan, s akiknek az egész közönség | nevében hálásan köszönöm a nagy műélvezetet, melyben bennünket részesítenek. — ürülünk, hogy ily szép számmal megjelentek Szekszárd és a vidék műértöi, kérem őket, vegyék jóindulatú pártfogásukba a kiállító művészeket!

Amint lelkeinket magukhoz ragadják e képek, a magyar művészek ihletett alkotásai — szinte látjuk, mint dűlnek le a trianoni szűk határok: az isteni szikra utat tör, a művész lelke fáklyát lobogtatva hirdetik a magyar kul'ura, a magyar géniusz dicsőségét! Nyomában ezer és ezer színes remény- virág pattan s a néma vásznakról mosolygós, friss üzenet rajzolódik sziveinkbe:

«Örök az Isten!» — űrök Magyarországi

A nagy tetszéssel fogadott meg* nyitó után a háziasszony megtekintette a kiállítást és úgy ő, mint az összes jelenlévők a legnagyobb elragadtatással nyilatkoztak a kiállítás magas színvonaláról és megkapó szépségéről, amely egy budapesti tárlatnak is becsületére válhatnék.

A megnyitás után a figyelmes házi i asszony a vidéki vendégeket és a ki- | állító művészeket teára verdééül látta.

SING

‘róffép

és varrőremqS

vari

• leghasznosabb

karácsonyi sjéndáfc

Képviselet:

Marton János Szekszárd

Banina utca 57, szám.

Dr. Dencz Ákos

Tamási község díszpolgára.

Tamási község (járási székhely} képviselőtestülete f. évi december hó 10 én délelőtt tartotta ünnepi díszközgyűlését az újonnan épült C8Íno3 községháza tanácstermében, ahol kitörő lelkesedéssel, egyhangú határozattal a község örökös díszpolgárává választotta dr. Dencz Ákos miniszteri tanácsost, a postatakarékpénztár b. vezérigazgatóját, a kerület országgyűlési képviselőjét. A rendkívüli közgyűlésen az elöljáróság és képviselőtestület csaknem teljes számban jelent meg és jelen voltak a hivatalok és testületek, valamint az iskolák képviselói is.

Eálnai Béla főjegyző elmondta a magyar „Hiszekegyet“ és ezután Kurucz István községi biró a közgyűlést megnyitotta. Kálnai Béla főjegyző általános figyelem mellett olvasta fel dr. Mann József ős társai indítványát, amelyet a község lakosságának nevében tettek és indítványozták, hogy a község hálája és ragaszkodása jeléül‘dr. Dénes Ákost

Ferencz Lajos képei töltik meg. A fiatal művész most bontakozik ki mestere, Rudnaynak hatása alól. — Kezdi megtalálni saját egyéniségét, vagy már nem egy csinoB, szép dolgában meg is találta. Vannak gondolatai, ötletei, elhelyező ügyessége. A különféle szinek felrakásában itt- ott talán még tulélénk, azok egymásba olvadása nem tökéletes, igy néhol zavarják az összhatást, a kép művészi harmóniáját s nyugtalanná teszik egyiket másikat. De hát ez fiatalos hiba, mely átpotyog az idő rostáján. Fő, hogy tehetsége — el- vitázhatatlan. Már is vannak olyan képei, amelyek alá legjobb nevű mes terek is bátran oda Írhatnák nevüket. Ilyenek: a „Téli táj“, „Utolsó sugár“, „öreg nyirfa“, „Hazafelé“, „Fasor“, „Sió“, „Női tanulmányfej“, „Vörös tető“ és más sok, finomsággal megfestett dolgok.

A közönség mindenesetre jól teszi, ha ezt a szrpen induló tehetséget fel karolja a teljes bifejlődhetési útjára segíti.

A közigazgatási kisterem — Mik lósi már említett képein kívül — nagy részében Wallacher Lászlóé, aki igazán jól esó meglepetést tartogatott számunkra. Eddig is tudtuk, hogy pingálgat. Láttuk egy-két ak- vareljét a Nemzeti Szalonban („Borús táj“ stb.) Dicsértük színpadra festett díszleteit. Megválthatjuk azonban, hogy az akvarel művészetben való

ekkora kiforrottságáról nem volt tudomásunk. Szebbnél szebb apróságokkal állott most elő Nem tudjuk, mit dicsérjünk, rajzbeli készségét, vagy szinérzékét s a képtárgy megválasz tása körül való ügyességét. E'es, biztos szemmel veszi ő észre a kis dolgokban is a jellemzőt, sokszor alig hisszük el, hogy a vizfestékbe mártott ecsetben is mily nagy lehet a szinha- tás s kifejező erő. Igazán fel lehetne sorolni az összes kiállított darabját. Mindenikben van valami megkapó. A legszebbek mégis ezek : „Kálvária“, „Nádasdi udvar“, „Pincesor“, „Csép- lós“, „Napsütés“, „Siópart“, „Reggeli napsütés“, „Régi téglaégető“, „Kora tavasz“, „Borús táj“, „Szekszárdi részlet“, „Folyosó“, „Rajzterem“, „Házsorok“, „Szurdik“, „Erdő széle“, „Fűzfa“, „Éjszaka*, „őszi rózsa“ stb.

S a derék fiatal művészt, úgy lát szik, a közönség is megérti. Eddig- elé már 20-nál több kis festményt adott el.

Szótanunk kell még Wigand Edith szép gyűjteményes szoborkiállításáról. Ne haragudjanak meg a piktor urak, minden igazi művészet becsületes, de a szobrászatnak kell mégis a legbecsületesebb művészetnek lennie. Itt nem igen lehet dolgozni apró trükkökkel, fogásokkal. (Vagy jaj annak, aki dolgozik 1) A festő egy eiklapoo, már öt—tiz ceruza, vagy ecsetvonás sál ismerősünkké teheti a maga alakját, mert vonalaival, pláne az árnyalás ügyességével egy kicsikét elámit bennünket. A test látszatát kelti ott, ahol a teBt voltaképpen maga nincs. Igaz, hogy mindég csak egy oldalról. Hát ez is művészet, még pedig igen nagy művészet. A szobrásznak azonban még ennél is nagyobb a feladata. Neki az egész testet adnia, formálnia kell. (Feltéve, ha nem reliefről van szó.) S a macska nem járja úgy körül a forró kását, mint a legkényesebb kritikus, a — nagyközönség a szobor- műveket. Jaj, ha a szobrász nem hű, valahol tévedett. Minden kis hibának -mértani haladványszerüen elkövetkezik a — büntetése. Pedig hát hány szobrászt ismerek, éppen úgy, mint nagy festőművészt, aki minden jeles sége mellett sem tud egy élethü portrét m0gformalni.

Wigand Edithnek éppen ez a portré- formáló ereje nagy. Norba vehetjük itt kiállított szobrait. Lehet, sőt talán van is mindenikben némi kis hiba, de ami a hason óságot illeti, az, egyikmásik szobornál igazán bámu'atos.

Ott vannak például szentandrási Szévald Oszkár né, dr. Leopold Kor nélné, Műcsarnoki kiállítást megjárt, gyönyörű márvány mellszobrai. A megszólalásig bű és Bikerült műalkotások. Vagy a „Nagyapa“ szobor, mely maga a megtestesült plaszticitás. Az újabb do'gok közül Hoyos grófné nyugodt, szép arisztokrata vonásaival, Németh Gyula szobormása, markáns jellegzetességével, vagy Kalmár Vilmosáé nőies lágysággal és finomsággal megformált büsztje — egyenesen márványba faragásra kínálkoznak. Dr. Orffy Lajosné s a kis Holub Józsi szobormásai is jól sikerült, élethű alkotások, s mind, de mind beszéde* bizonysága Wigand Edith istenadta nagy művészi tehetségének, amelynek már csak a végső polirozásra van szüksége, hogy szélesebb körbe is elvesse fényét.. . >,

... De esti hét óra. Zárják a tárlatot. Kezdik ohogatni a lámpákat Kifelé jövet megkérdezem a kiállító művészeket, hogy vannak megelégedve ? Arcuk sugárzik. Dicsekedve említik, hogy szép m kelnek a képek... Magam részéről talán egy kis indiszkrécióval még csak azt tehetem ebhez, hogy hallomásom szerint, művészetet s irodalmat szerető alispánunk, szentandrási Szévald Oszkár kezdeményezésére a vármegye is vásárol nehány képet.

így van ez jól és helyesen. Ne csak hirdessük ama bizonyos kultttr- fölÓDyt, de művészet, irodalompártolással tényleg is igyekezzünk azt Trianon leverésére mennél magasabb fokra fejleszteni.

Szerintem Budapest s más városok példájára ilyenkor Szekszárd városának is kellene akadni egynéhány pengőjének, a fiatal, előtörő művészek gyámolitására, mert büszkének illenék tennie, hat ilyen derék helybeli művész nem közönséges sikerére.