Tolnamegyei Ujság, 1927 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1927-12-10 / 50. szám

8 TOLNAMEGYEI ÚJSÁG 1927 december 10. LEVENTE ÉS SPORT Előszó. Itta: Száraid Oszkár alispán, a várnagyai testnevelési bizottság elnöke. A mai nappal útnak indítjuk e lapot, mely hirdetője a magyar erő­nek, as élnia karáénak és összetar­tásnak. A béka és Bseretet karában, a béke és sseretet jegyében engedjük mtjára, mert e nélkül nincs a telkek­nek megnyugvása, nincs alkotóerő és a munkának nincs meg a kiránt eredménye. Ha ilyen gondolatokkal és őrlések- kai kezdünk a munkához, türelemmel és kitartással folytatjuk aat, akkor a jövő meg fogja hozni a múltak nagyságát és dicsőségét. Lapunk a lerenteintésmény célját és fejlesztését ran hivatva szolgálni, moly a nemzeti erő kifejtésére, meg­alapozására és fokozására reset. A lerenteintésmény as a nagyszerű snerreset, mely a szellemi és testi kultúra áldásaiban részesíti ifjúságun­kat és élókésniti as élet nagy küz­delmeire, de egyben biztosítja is részükre a sikert és boldogulást. Xs az intézmény sokkal fontosabb, mint ast a legtöbben gondolják. Mert es jelenti a szebb magyar jövendőt, melyért minden igaz hazafi váll vetett munkássággal dolgozik és fárad. Xs az intézmény minden fárad ságot megér, minden áldozatot meg­érdemel és minden szeretetet céljai­nak szolgálatába kell, hogy állítson. A levente szó rövid élete alatt immár fogalommá vált. Alakját úgy elborítja a legendás dicséret, mintha nem is élőember, hanem a magyar regerilág hőse lenne. A legendákat nem a történetírók gyárjtják, azok a szivekből fakadnak, a szivek pedig arról beszélnek, akit szeretnek. Örök bizonysága ez annak, hogy milyen erőt és dicsőséget lehet fakasz­tani a nemzet számára oly eszmékkel és intézményekkel, melyek a nép leikéig férnek. A népiélek szülöttje, az édes haza dédelgetett kedvence, minden remé­nyének, jövő vágyainak, legszebb álmainak letéteményese ; a magyar levente; — s éppen azért, mikor a vármegye leventéit hazafias szivem melegével és bensóségteljes érzésével .köszöntőm, arra kérem őket, hogy legyenek méltók a múlthoz és legye­nek a magyar jövő megalkotói I A ml prosrammiink. A világháborút követő nagy össze­omlás után Trianonban kivették ke zünkből a nemzetnevelés egyik fő- eszkösét, a katonai nevelést, amely­nek jótékony hatása mindenki előtt ismeretes, úgy, hogy azt még a leg szélsőségesebb pacifisták is kényte­lenek elismerni. Uj erőforrások után kellett tehát kutatnunk ; uj nemzet- nevelő eszközt kellett teremtenünk. A forradalmak után egy hatalmas .Legyen" szó harsogott végig ha sánkon és megindult a nagy újjá­építő munka. Ennek a nagy munká­nak egyik leghasznosabb eszköze: a „Levente*, amely intézmény nem zetnevelés szempontjából értékre ve­tekedik a katonai neveléssel. — A Leventében tehát megtaláltuk az uj, a hathatós eszközt a népnevelésre. I örvendetes, hogy e név öntudatos | hordozóinak a száma egyre növek- 1 szik. Egy mesizeható nemzeti újjá- \ éledés, egy általános valláserkölesi reneszánsz kezdi átjárni ifjúságunk lelkét. A „Levente*, igenis, nagy­szerű vívmánya korunknak, mert a destrukció állandó aknamunkájával szemben bemutatjuk a mi vallási, nemzeti és ethikai világnézetünk felül­múlhatatlan értékét. Ez a mi programmunk: a val- láserkölcsi és nemzeti eszmék mélyítése és ifjúságunk lelkének azokkal való telilése. Bele akarunk szorosan kaposolódni a közös nagy munkába. Örülni akarunk a közös törzs erőteljes fejlődésének, melynek egyik életerős, egészséges, uj hajtása akarunk maradni. — Össze akarjuk gyűjteni mindazokat az energiákat, amelyek a végtagjaitól megfosztott csonka törzset táplálni tudják. É etre akarjuk kelteni a csonka törzsben a szunnyadó rügyeket. — Ébresztő .akarunk lenni a szörnyű triazoni éjszakán, bele akarjuk har­sogni ebbe a nyomasztó éji csendbe, hogy vége már — itt van az uj magyar hajnal. Ha kell tüzelni, — ha kell bátorítani, — a csüggedőkbe nj reményt önteni akarunk; meg­értést, szeretetet, összetartást sugá­rozni mindenfelé, hogy a Levente a szebb és boldogabb jövő záloga le­gyen­Est akarjuk mi — ez a mi pro­gramozunk, amely csak teljeB győze­lemmel végződhet, mert miénk a jövendő. Mi leszámoltunk a félintéskedósek kel és a kényelmes megalkuvás elvé vei és ezért rejlenek egy uj és hol dogabb ezerév legigasibb biztosítékai a mi elveinkben. Nagy a programm és nehéz, de oly történelmi fontosságú időben, mint a jelen — a nagy ébredések jelene — férfias bátorsággal, szívós akarattal végrehajtjuk ast, mert érez­zük, hogy lassan és csendesen, de biztosan jön már — a hosszú der­medés után - — a tavasz. A körülöttünk károgó varjaknak nem tetszik, hogy vége az ő borongós, ködös, homáyos és setét idejüknek, de mi örülünk neki, hogy jön a nap fény, a meleg, a kikelet, amikor majd megindulnak az apró kis levente seregek:.. . „N»gy Magyarországnak jövő katonái*. „Jönnek és a trianoni járom kőddé, párává foszlik, mint egy hosszú, rossz ős nehéz álom!* Dr. Horváth Árpád* — A szekszárdi leventék és tűz­oltók tisztelgése az alispánnál. A szekszárdi leventék és tűzoltók az elmúlt vasárnap este a leventezene­karral szerenádot adtak Száváid Oszkár alispánnak, kit a két egyesület nevében Ulrik József gyógyszerész, leventeegyesületi elnök üdvözölt. Az alispán meleg szavakkal köszönte meg a nem várt üdvözlést és a megjelen­teket további lelkes munkára buzdí­totta. — A Szekszárdi Levente Egyesület Választmánya Uirik József elnöklete alatt f. hó 3 án gyű óst tartott. El­határozták a Kormányzó névnapjának megünneplését, az 1906 évf. leventék buesuünnepségének megtartását. El­határozták a birkózás fejlesztését, amire dr. Duün Jevő vállalkozott. Továbbá azon óhajának adott a vá­lasztmány kifejezést, bogy a levente­zenekar mielőbb oly nívóra emelked hessék, hogy vasárnaponként a Garay téren térzenét adhasson, e célból a zenekar felszerelését igyekeznek sür­gősen kiegészíteni. — A keszőh degkuti leventék ün­nepsége a kormányzó nóvünnepen Keazóhidegkat község németajkú la kossága az elöljárósággal, képviselő testülettel és leventeegyesülettel az éíén, f. hó 6-án d. e. 10 órakor a templomban, a Kormányzó névnap­ját Ünnepélyes 'keretek között ünne­pelte* meg. Az Ünnepély szónoka Perl Janos lelkész, magas szárnya- lásu magyar beszédben méltatta a nap jelentőségét. Az ünnepély a Himnusz eléneklésével végződött. — Levente mű Kedveié előadás Keezőhidegkuton, F hó 18-án az iskolán kívüli népműveléssel kapcso latotban a leventeegyesület műked­velő szinilőadást rendezett. — A leventeoktató — hatósági közeg. A belügyminiszter 1740/1927. száma elvi jelentőségű döntése sze­rint a leventeoktató foglalkozási idő alatt hatósági közegnek tekintendő, ennélfogva azt, aki vele özemben, | leventeoktatói eljárásában sértő ki- I fejezést használ, vagy sértő maga­Meghívó. A Báftaszéki Kerületi Takarékpénztár 1927. évi december hő 18-án délután fél 3 órakor mmmm az intézet saját helyiségében tartja mb melyre a t. részvényesek meghivatnak. Tárgysorozat s 1. A közgyűlési elnök megválasztása. 2. A közgyűlési jegyzőkönyv hitelesítésére két részvényes kijelölése. 3. A Bátaszék-Sárközi Takarék és Hitelbank Részvénytársasággal való fúzióra vonatkozó határozat hozatala. Bátaszák, 1927 december bó 7. I Schwartz József vezérigazgató. Az alapszabályok 17. $-1 értelmében a közgyűlései! akár személyesen, akár meg­hatalmazott által csak oly részvényes gyakorolhatja szavazati jogát, kinek részvénye a közgyűlést megelőzőleg legalább két hóval előbb íratott nevére. 1141 lartást tanúéit, a kihágási büntető­törvény könyv vonatkozó szakasza alapján kell hatÓBágaériéiórt meg­büntetni. * ­— A szekszárdi leventék műsoros előadása, A Szekszárdi Levente Egyesület az 1906. évfólyambeii le­venték búcsúztatása alkalmával f. hé 18 án ünnepélyt rendes, amint azt már egyik múlt számunkban is jelez­tük. A programm szerint délelőtt fél 12 órakor a hősök emlékszobránál vitéz Vendel István polgármester szól a búcsúzó leventékhez, utána Tam József 1906 évfolyambeli levente a hős elődök emlékoszlopánál tesz jo­gadást társai nevében. A Hymnus eléneklése után a leventék diszmenet- ben vonulnak el a bősök emlékzsobra előtt. Dámtán 4 órakor az 1906-os leventék zeneszóval járják be a vá­rost. Este fél 7 órakor pedig a kel városi kath. körben műsoros ünnep ség lesz, melynek programmja a ké vetkező: Hymnus : óneki a közönség „feltámadunk*. Vers. Jrta dr. Her váth Árpád, szavalja Tam József 1906. évf. levente. Ünnepi beszéd, mondja dr. Dalin Jenő, egyesületi alelnök. „Levente vers.* Irta és sza­valja: Föglein Márton, 1906. évf. levente. „Két térkép*, vers, sza­valja: Csuka István, 1912. évf. levente. „A turáni átok*. Egyfeivo- násos színmű. Előadják a leventék. Búcsúszó, mondja: Görbéi Ferenc 1906. évf. levente — Előadás után a búcsúzó leventéket az egyesület vacsorára vendégül látja, ahol Dirik József gyógyszerész, egyesületi elnök huc-uz'afja az 1906-os leventéket. Be'épődj: ülőhely I P, állóhely 50 fillér, levente és diákjegy 3Ó fillér. Tolna vármegye alispánjától, mint a T. T. B, elnökétől. 21.471—1927. sz. Tárgy: A Tolnamegyei Ujság-nak, mint a levente egyesületek hivatalos lapjának megrendelése. Valamennyi járás főszolgabírójá­nak, Szekszárd rend. tan. város és az összes községi testnevelési bizottság elnökének. A leventeintézmény fokozatos előre­haladása érdekében szükségesnek tar­tottam, hogy az egyesületek, de meg az intézmény iránt érdeklődők is a vármegyei leventeéletről időnkint tájé­kozódást szerezhessenek. E célból —> tea intve, hogy külön lap szerkesztése igen sok akadályba ütközött volna — egyelőre a Tolnamegyei Újság kere­tében külön „Levente és sport* rova­tot nyittattam, amely egyben a levente egyesületek számára hivatalos jellegű is lesz. Ebből kifolyólag felhívom az ösz- szes testnevelési bizottságok elnökeit, hogy a levente egyesületek részére a Tolnamegyei Újságra 1927 decem­ber 1-től kezdődően haladektalampl fizessenek elő (az előfizetési ár egy évre mindössze 8 pengő) és hassanak oda, hogy a leventeintézményt érdeklő mindennemű hirt vagy közleményt az egyesületek esetről-esetre a rovat vezetőjének, dr. Horváth Árpád várm. aljegyzőnek és testnevelési előadónak, küldjék be. A lap megrendelésének megtörténtét hozzám legkésőbb folyó évi december bó 20 ig jelentsék Szekszárd, 1927 december fi. Szóvald s. k.,, afizpá*

Next

/
Thumbnails
Contents