Tolnamegyei Ujság, 1927 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1927-09-24 / 39. szám
4 TOLNAMEGYEI ÚJSÁG 1927 szeptember 24. felügyeld mutatott rá arra, hogy a kultuszminisztert gyakran alaptalanul vádolják a négy egyetem miatt. Pedig azok nem fölöslegesek, ha kellően kihasználjuk őket. Vármegyénk a pécsi egyetem tőszomszédságában fekszik, meg kell ragadni tehát az alkalmat, hogy a vármegye közönségének is legyen része néha napján egyetemi előadásokban. Ezért kérte a bizottságot, keresse meg a pécsi egyetem tanári karát, hogy a vármegye nagyobb községeiben, elsősorban Szekszárdon tartsanak előadásokat a tudomány és a közélet fontosabb problémáiról. A bizottság mindkét indítványt lelkesedéssel tette magáévá s ezután az ülés Szévald Oszkár alispán zárószavai vál véget ért. MíiíMitt—KemketfelDl r.-L közgyűlése. Folyó hó 18-án tartotta a Mező- gazdasági—Kereskedelmi r. t. rendes évi közgyűlését, amelyen az igazgatóság a 10 ik évi működésről számolt be. A közgyűlést dr. Leopold Kornél kormányfőtanácsos, alelnök vezette, a jegyzőkönyv hitelesítésére Bajó Pál és Horváth Ignác részvényesek választattak meg, a jegyzőkönyvet Schneider Elemér titkár jegyezte. Az igazgatósági jelentést Schneider János vezérigazgató olvasta fel. A jelentés a lefolyt űzletévet ismertette és bizonyos önérzettel hivatkozott arra, hogy a legnehezebb első tiz évet az intézet úgy tudta átélni, hogy vagyonának tekintélyes részét az általános elértéktelenedésből átmentette, mig az intézettel egy időben megyénkben alakult társaságok nagy- része kényszerfelszámolásba volt kénytelen menni. A részvénytársaságnak, amely borral, épűletfával, gabonával és bizományi cikkekkel (rézgálic, műtrágya, cukor stb.) foglalkozik, tiszta nyeresége, a belső tartalékolásokra for ditott 4380 pengőn felül, 15.91912 pengő volt, amelyből 25 pengős n. é. részvényekre 2 pengő osztalék kifizetése határoztatott el, azonkivűl tartalékalap gyarapítására 1.997 12 pengőt fordítottak, jövőre pedig 2.096*79 pengőt vittek át. A közgyűlés Bodnár István fel ügyelőbizottsági elnök által felolvasott felügyelőbizottsági jelentés után az igazgatóság jelentését és a nyeremény felosztására vonatkozó javaslatát helyesléssel elfogadta, egyben határozatilag kimondotta, hogy Szek- szárdról való távozásuk miatt az igazgatóság sorából kiváló dr. Éri Márton országgyűlési képviselőnek és Fischhof Jakab malomtulajdonosRádióban eit» Dunántúl a FÁBIÁN SÁNDOR cég vezet SZEKSZÁRD, KORZÓ, A NAGYTRAFIK MELLETT Több száz elismerőlevél egész Tolnamegyéből. Egész nap bemutatás. Szerelés grancia mellett Eladás 4 havi hitelre. Kérjen árajánlatot. nak az intézet alapítása és felvirágoztatása körűi kifejtett érdemei elismeréséül jegyzőkönyvi köszönetét mond. Ugyancsak köszönetét szavazott a közgyűlés dr. Leopold Kornél elnök indítványára Schneider János vezér- igazgatónak is, aki a gazdaságilag nehéz tiz esztendőn eredménnyel vezette át a társaságot, úgy, hogy az nyugodt fejlődés elé tekinthet. A közgyűlés ezután az igazgató ságot Pongrácz Lajossal a Bátaszák— Sárközi Takarék és Hitelbank vezér- igazgatójával egészítette ki és a felügyelőbizottság tagjaiul 3 évre újból Bodnár Istvánt, Dicenty Lászlót, Hock Istvánt, dr. Kramolin Gyulát és Reichl Sándort választotta még. Csonka Magyarország nem ország, Egész Magyarország — menyország. — A miniszterelnök Tüskén. Gróf Bethlen István miniszterelnök e Ló 11-én meglátogatta Döry Hugó m. kir. gazdasági főtanácsos, felsőházi tagot Tüskepusztán. A miniszterelnök Inkepusztáról automobilon érkezett Tüskére, ahonnan délután 5 órakor utazott tovább a bograi vadászatokra. Dr. Éri Márton beszámolója Gyű lajon és a dombóvári vadászvacsora. E hó 11-én tartotta beszámolóját dr. Éri Márton Gyulajon, ahol mintegy 1500 ember, a község egész lakossága megjelent. A gyűlést Fejes József községi bíró nyitotta meg. Dr. Éri Márton rövid bevezetés után rátért azokra az eredményekre, amelyeket fel tud mutatni. Gyulaj község részére a — Szőlőhegyi iskola — céljaira 20.000 pengő államsegélyt eszközölt ki, az ő közbenjárására jutott a megvalósulás stádiumába a Gyulaj- Kurd közti törvényhatósági ut kikövezése és végül örömmel jelentette Gyulaj község lakóinak, hogy a kereskedelemügyi miniszter a község régi óbaját teljesítette és két országos vásárt engedélyezett. (Itt a hallgatóság szűnni nem akaró éljenzésben tört ki s a képviselőt percekig ünnepelte.) Beszélt dr. Éri Márton a politikai, külpolitikai eseményekről, amelyek ékesen bizonyítják, hogy gróf Bethlen István kormánya biztosítéka a haladásnak és kétségtelen harcosa és munkása Magyarország szebb jövendőjének. Szólott a képviselő a gyulaji asszonyokhoz az egyke ellen, amely nemzetrontó hatásával a sir szélére viheti az országot. A gyermekek hazafias nevelése biztosítéka szebb jövendőnknek. Felhívta a választók figyelmét az itt ott felbukkanó kommunizmusra, amely • sejtrendazerével akarja az ország haladását megakasztani. A nagyhatása beszámoló beszéd ntán hatalmas ellenzéssel ünnepelte a lakosság kiváló képviselőjét. A beszámoló után dr. Éri Márton látogatást tett a község vezető egyéniségeinél, majd délután fél 4 órakor visszatért Dombóvárra, ahonnan másnap utazott Budapestre. A gyulaji beszámolót megelőzőleg dr. Eri Márton Dombóváron keresztül utazván, résztvett a Dombóvári Nemzeti Kör által rendezett vadászvacsorán. A szép számban megjelentek kedves ünneplésben részesítették a képviselőt és a vacsora alkalmával Magyar Béla mondta az első felköszöntőt dr. Éri Mártonra, mint Dombóvár község fejlődésének harcosára. A kedvesen szőtt beszédre dr. Éri Márton gróf Széchenyi István mindörökké aktuális gondolatait idézve a megértés és az összetartás magasztos eszméjét fejtegette. A tömörülésre s ennek keretében a lelkek mielőbbi egybeforradására, a megértés, az egyetakarás magasztos és hazafias gondolatára ürítette poharát. Beszédet mondtak még dr. Guthy János, dr. Bárány Lipót, Austerlitz Viktor és ismételten dr. Éri Márton képviselő. — Előkelő vendég a selyemgyárban. A magyar selyemtenyósztés tanulmányozása céljából Szekszárdon volt a mnlt héten a vrürttembergi kormány megbízásiból a berlini „Reichsverband für Deutschen Seidenbau“ elnökségi tagja Molitor R., aki megszemlélte a szekszárdi telepet, a tolnai selyemgubóraktárt és az ottani selyemfonodát. — A bonyhádi leventék az országos levente-zászlószentelésen. Vasárnap, f. hó 25-én országos ünnepség kereté ben a Kormányzó részvételével történik az ország lévén téi és cserké szei zászlóinak felszentelése Gödöllőn. Ezen a nagyszabású és fényes ünnepségen vármegyénk első leventecsapatának 16 leventéje fogja képviselni a vármegye leventéit. A leventeküldöttséget I^argittay Károly főjegyző, vitéz Zerinváry János és Lövik gimnáziumi tanárok és Blmn János dr. járásorvos vezetik. A kis csapat pénteken este indul Bonyhádról, szombaton Budapesten fürdőbe mennek, majd a nap folyamán megtekintik a főváros főbb nevezetességeit: a királyi várat, országházat, nemzeti múzeumot stb., másnap reggel pedig továbbutaznak Gödöllőre. A16 levente közt 4 földműves, 4 iparos, 4 kereskedő és 4 napszámos lesz, ezzel is kifejezésre jut az a szép összhang, amely lehetővé tette a bonyhádi leventék impozáns győzelmét. Örömmel említjük meg azt is, hogy az utazás költségeit: 600 pengőt Bonyhád köSzemélyautóíuvarozást vállal a Dohánynagyáruda, Szekszárd. Telefon 119 Telefon 119 zöusége közadakozásból 24 óra alatt előteremtette. Bonyhád közönsége nagyrabecsüli leventéit, Bzereti őket, Bonyhád leventéi viszont méltóknak mutatták magukat e szeretetre. — Házasság. Dr. Keck László gyönki ügyvéd, kormányfőtanácsos és neje szül. Grosch Karola leányát, Keck Babyt feleségül vette Kopa Károly Pestvármegye monori járásának főszolgabirája. Násznagyok voltak Madarász Adorján ny. főispán, országgyűlési képviselő és dr. Grosch József paksi ügyvéd. — Tanítói megbízás. A vallás- és közoktatásügyi miniszter Kurucz József kisszéketyi róm. kath. kántor- tanítót állami helyettes tanítói megbízással Pécsre osztotta be. — A bonyhádi református pap meghalt a szószéken. Biczó Zsigmond bonyhádi református lelkész vasárnap délelőtt a templomban hivőinek prédikált és a hitszónoklat közben egyszerre kiejtette kezéből a Bibliát és összeesett. A hirtelen elősiető orvos már csak a halált állapíthatta meg, a közszeretetben álló református lelkészt sziyszélhüdés ölte meg. IJarminc efc'étötűiő ‘Uftá* ÉiíŰkÖdŐ't'f Bonyhädon mint lelkész és valláskülönbség nélkül szerette, tisztelte mindenki. Évtizedekkel ezelőtt Nagyszékelyben mint segédlelkész működött és sokan még most is emlékeznek arra a hőstettre, amelyet Biczó Zsigmond egy tüzeset alkalmával cselekedett. Saját életének kockáztatásával behatolt egy égő házba, ahonnan először egy csecsemőt, majd ennek gyerekágyban fekvő anyját kimentette. Amiftor az anyát hozta ki az égő házból, a ház összeomlott, bedőlt és a fiatal segédlelkész a kezén és az arcán súlyos égési sebeket szenvedett, de a csecsemőt és az anyát kimentette. A hirtelen elhunyt lelkészt kedden délután temették, általános részvét mellett. — Major Lajos balesete. Súlyos baleset erie Major Lajos nyug. min. tanácsos, volt szekszárdi pénzügyigazgatót. A múlt hét szombatján a Széchenyi-utcában egy kocsi elütötte, mineft következtében az öreg ur fején súlyos sérüléseket szenvedett. Azonnal beszállították a szekszárdi kórházba, ahol állapotában azóta örvendetes javulás állott be. — Bonyhád villanyvilágításának kibővítése. Bonyhád község képviselőtestülete a Szekszárd felé vezető országúinak — mint a községben igen forgalmas útrésznek villanyvilágítással való ellátását határozta el. — Egyesületi hírek. A belügyminiszter a Pincehelyi Kaszinó alapszabályait láttamozta és további működését engedélyezte. SCHH1DTIIAIIER j m p» erű |||a reggeli előtt fél 1117 pohárral — lanti lAf gyosan használva— megtisztítja a szervezetet a belekben képződő egészségtelen anyagoktól, élénkít! a mirigyek működését, felfrissíti a vérkeringést, — megelőzi az érelmeszesedés és az öregségi elváltozások kifejlődését. Kapható kis és nagy üvegbon. Szétküldés! hely: Igmándi keserűviz forrásvállalat Komárom. Árjegyzék viszonteladóknak kívánatra bérmentve. i