Tolnamegyei Ujság, 1927 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1927-09-17 / 38. szám

6 TOLNAMEGYEI ÚJSÁG 1927 szeptember 17. meg íb tudják vilínHoi. IQ* Tani András ifjúsági gazdaköri elnök meg hatottén bucsusott társai nevében a tanári kartól, megköszönve fársdosá sukat és kérte a miniszteri kikül­döttet, hogy ezen iskolát továbbra is tartsák fenn. A kiállitáson a növen­dékek által termelt szebbnél- szebb termények, céltudatos magkiválasz- tások az elméletileg tanultaknak a gyakorlatban való helyes megválóéi fásáról és annak óriási fejlődéséről tanúskodtak. Háziipari tárgyaik pedig bámulatos kézügyesség, Ízlés és szor­galom bizonyságai. A növendékek közötti nemes verseny felébresztésére dijakat adományoztak: Tolnamegyei Gasd. Egyesület 1 arany, 1 ezüst-, 2 bronzérem, 1 szakkönyv; Dunán­túli Mezőgazdasági Kamara 3 darab gazdasági szakmunka ; Téli Iskola 3 zsebóra, 1 cigarettatárca; Kisgazdák Egyesülete 5 és 2 q vetőmag-buza ingyen kiszelektálása; Földmivelők Hitelszövetkezete Szekszárd 20 P; Marxreiter Alajos 10 P; Molnár Sán­dor 10. A bíráló bizoottság Boross Zoltán főintézó és John Sándor g. e. titkár vezetése mellett a legnagyobb precizitással látta el nehéz munkáját. Dijat nyertek a következő növen­dékek : aranyérmet és zsebórát Tam András II. é. n., ezüstárát és gazd. szakmunkát Céh István II. é. n., ezüst- tárcát ifj. Tam András II. é. n., zseb­órát és 20 P-t Fergel Ferenc I. é. n., ezüstérmet és 50 kgr. műtrágyát Föglein Mihály II. é. n., bronzérmet és 10 P-t Bencze István II. é. n., bronzérmet és 5 q vetőmag szelektá­lást Nagy József 1. é. n , szakmunkát és 10 P-t Kun József, szakmunkát Balogh József, 2 q vetőmag szelek­tálást Eszterbauer József II. é. n. — Pesthy Béla miniszteri biztos és Jankó Ágoston főispán a legnagyobb elismerésüket fejezték ki a fárad­hatatlan előadói karnak, Groisz Ottó igazgatónak, Pigniczky Ferenc és Kováts Zoltán tanároknak. — Mi a magunk részéről, mint ezt már több­ször megállapítottuk és hangsúlyoz tűk, ezen iskolatypust tartjuk a jelen körülmények között a legmegfelelőbb­nek a kisgazdaifjak részére. Ennek az igazi értéke a köteleső látogatás elrendelésével nyerne osak teljes be- igazolást. Irodai gyakorlattal bíró Intelligens fiatal embert (nőt) azon­nal belépésre felveszünk. írásbeli ajánlatokat „Szorgalmas“ Jeligére a kiadóhivatalba­— Tanltóválasztás Faddon. A faddi r. k. iskolánál megüresedett IV. r. tanitói állásra Győrffy Nándor buda­pesti lakos választatott meg. A paksi színészek ügyes elő­adásaikkal napról-napra kellemes estéket szereznek a színházat látogató közönségnek, amelynek jórésze a Pak­son gyakorlatozó katonaság tiszti karából kerül ki. Előadásuk minden dicséretet megérdemel és a társulat valóban támogatásra érdemes. Leg­utóbb szinrekerült az „Asszonykám“ operett, „ Trilby“ a világhiiü szinmü és az „Aranyhattyú“ operett is, ezek­ben kitűntek Mátyás Zsóka drámai szinésznő, Szántó János, Pilis Piroska, Csillag János, Hortobágyi, Hercseg Tesza, Vermes Ica, Katona Terus. — Kassza-rekord. „A nagy szü ret“ (What Price Glory) cimü Fox film ezidőszerint a newyorki Roxy színházban pereg. A színház az első héten 145 ezer dollár bevételt ért el, amely napi 20 715 dollár bevételnek felel meg. Ez a Fox-film az eddigi kassza rekordokat leverte. Szenzációs, elsőrangú, úri nagyjővedelmu vállalkozás kapcsolatosan közszükségleti kincstári objektummal, fő- vagy mellék- foglalkozásként, bárki által, bármely városban, vagy községben folytatható Tolnapúrmesoe területére. Szehszdrd udrosdtn átvehető« Ezen bármely társadalmi állású, vagy foglalkozású egyén által foly­tatható url vállalkozás átvételéhez a részesedés aranya szerint 1000—2000 pengő azonnali készpénz szükséges. Kifejezetten csakis kellő vagyoni viszonyokat feltüntető komoly'ajánlatok vehetők figye­lembe. Megkeresések „Rendkívüli alkalom 9876“ jelige alatt sürgősen ezen lap kiadóhivatalaba kéretnek. EzidöSZOCint 2—3 napig Szek- szárdon tartózkodom és a t. reflektánsokat szóbeli tárgyalások végett levétileg fogom meghívni. (Nem alias, nem ügynökség es nem bizományi vállalkozás.) 837 — Megüresedett tanítói állások. Az idén szokatlanul nagy a kereslet a tolnai tanítók iránt. Egyiket Bu­dára, másikat Pécsre viszik, mint azt már megírtuk. A bölcskei ref. iskolá­nál alkalmazva volt Paczolay Gyula elemi isk. tanítót most az ercsi köz­ségi polgári iskolához választották meg rendes tanári állásra. Nagy Béla paksi ág. ev. tanítót Porrogszent- királyra, Fanzler János bátaapáti ág. ev. tanítót Nagyhajmásra (Baranya) választották meg kántortanitónak. A sióagárdi osztálytanítói állásra Gacsályi László szekszárdi lakos nyert meghívást. — Dombóvár adóhhrátalijpalotája. A pénzügyminiszter Dombóváron im­pozáns adóhivatali palotát építtet és az épület tervezésével dr. Rados bu dapesti építészt, a József műegyetem adjunktusát bízta meg. A tervezet alapján kiirt Versenytárgyalásra a pályázat e hó 14 én járt le és az említett időre 8 vállalkozó adta be ajánlatát a szekszárdi pénzügyigaz- gatósághoz. A lepecsételt ajánlatokat Kenésy pénzügyigazgató helyettes és Berényi műszaki tanácsos 14-én déli fél 1 órakor bontották fel a pénz ügy igazgatóság szalonjában össze­gyűlt vállalkozók jelenlétében. Az ajánlatok szerint Reila N. és unoka­öccse (Budapest) 101,687 07 pengő­ért és ez összegből adandó 1 száza­lék engedményért, Frank Emil (Buda­pest) 102,245 80 pengőért, Építő Ipari R. T. (Kaposvár) 92,470 73 pengőért, Baumgart éB Farkas (Dom­bóvár) 104,13188 pengőért, Farkas János és Fia és Papp Ferenc (Sió­fok) 91,434*73 pengőért, Liebermann JánoB és Link Janos (Dombóvár) 93,373 62 peDgőert, Feiih Mihály (Budapest) 107,437 pengőért, Schef­fer, Révész és Fábián (Dombóvár) 97,702*38 pengőért hajlandő az ÖBZ szes épitő munkákat elvégezni. A miniszter az ajánlatok átszámítása után fog a münka <>d***élésére vonat kozóan dönteni. — Izgalmas verekedés az utcán. Szekszárdon a Garay téren szolgála­tot teljesítő rendőrőrszemnek f. hó 8-án a járókelők tudomására hozták, hogy a Gemenczi- utón a m. kir. pénzügyigazgatósági épület sarkánál két földmives összeverekedett és nagyszámú közönség jelenlétében agyba főbe püfölik egymást. A ve­rekedést Balogh József és Gosztonyi Imre szekszárdi lakosok provokál­ták, akik a rendőri megállapítás sze­rint azért verekedtek össze, mert a gabonájukat szállító kocsiról az egyik zökkenőnél két zsák gabona a földre esett és az úttesten elszóródott. Gosz­tonyi azt hitte, hogy a zsákokat Ba­logh dobta a földre s ezért Baloghot felelősségre vonta, amire ez utóbbi durva szavakkal válaszolt. A vere­kedés ritka élvezetében a közönség azonban csak alig tíz percig gyö­nyörködhetett s mielőtt teljesen le­vetkőztették volna egymást, a rendőr szétválasztotta őket. A rendőri bün­tető bíróság Baloghot 16 pengő, Gosz tonyit 8 pengő pénzbüntetésre ítélte, akik az ítéletben természetesen meg­nyugodtak. — A szekszárdi leventék szüreti mulatsága. A szekszárdi leventeveze­tők arról tettek tanúságot, hogy a leventeképzést az ifjúság életének középpontjába kívánják és tudják állítani. Ezt a célt szolgálták azzal is, hogy f. hó 11-én nagyszabású és minden tekintetben jól sikerült levente szüreti mulatságot rendeztek. A mu latság impozáns és egyúttal mulatsá gos felvonújással kezdődött. A levente ifjúságnak nemzeti ruhás jelmezes csoportját a leventezenekar kísérte a helyes birónéért, Baka Rozikáért. A menetet 3 lovas levente vezette, utá nuk a népszerű Zoro- és Huru-pár haladt, majd szamár hátán lovagoló cigányok következtek, utánuk jött a zenekar, végül a bíró és a csőszláDyok a leventenszlopoktól kisérve. Á me­net a polgári fiúiskolából délután 4 órakor indult ki a Széchenyi-utcán a Hármaehidig, azután a Duna utcába a biróné lakásához vonult. Innen a menet a birónéval a Gimnázium felé lekanyarodva, ismét a Széchenyi- utcába fordult és levonult a kórház mellett a vámig. — A menet onnan visszafordult és általános érdeklődés közben tette meg újra az utat a Széchenyi utcán keresztül, majd a Rákóczi-utcán végig fel az újvárosi vámig és onnan vissza a „Polgári Olvasókörig.“ Itt 6 órakor folyt le a szokásos szőlőlopás, mely kedveB mókákkal volt fűszerezve. lit, mint a menetben is, Martin József kisbiró keltett gyakran derültséget és hangoB hahotát kitünően összeállított és nagy­szerűen előadott hirdetéseivel. Este 8 órakor kezdetét vette ugyancsak a Polgári Olvasókörben a táncmulatság 11 órakor kezdődött meg a nagy tombolajáték, melyen 344 tárgy ke­rült kisorsolásra, ezután p?dig ame­rikai árverésen kismalacot nyert a legtöbbet Ígérő. A gazdag tombolát a szekszárdi iparos és kereskedőcégek nagylelkű adományai tették lehetővé A legértékesebb tárgyakat Boross és tÍiT’Jn? xTr birt0k0B * Tóth János órás adták. Kívánatos- Dak h°gy a leventevezetők másutt is az ifjúság életének minden mozzanatába belevigyék a levente- gondolatot oly sikerrel, mint az Edler szkv. főhadnagynak ebben a jól si került levente szüreti mulatságban KfV!8? fáradsággal és lelkes műm kával, teljes mértékben sikerült sít ääSS srä szár Mária mözsi lakos ennek az év­nek az április havában künn dolgo- zott a szőlőben. Munka közben arról kezdett panaszkodni, hogy régi fej- faj isa ismét kínozza, tehát pihennie kell. Alig ért a tanyába, máris ösz- szeesett és elvesztette az eszméletét nSy> “Ogy a saját lábán már nem is tudott hazamenni. Rögtön ápolás alá vették, azonban a betegséggel szem­ben az orvostudomány is tehetetlen volt, mert az asszonyt sorozatos szél­ütések érték és egy agyhtidés e hó 12 ón meg is ölte. A betegség tüne­tei és lefolyása arra engedtek követ­keztetni, hogy a baj tulajdonkénen! oka valamely agyhályog lehet. Ma- kovicsné halála után feljelentés ér­kezett a csendőrséghez, hogy az asz- szony nem természetes halállal múlt ki, hanem agybetegségát, illetve agy­sérülését a férjétől két évvel ezelőtt elszenvedett bántalmazás okozta. A fejére mért botütéaek megsértették a koponyát és az agyat és az igy fej­lődött agytályog azután idővel meg­ölte az asszonyt. A feljelentés alap­ján dr, Gaal Dezső vizsgálóbíró el­rendelte a hulla fel boncolását, ame­lyet dr. Kramolin Gyula törvény­széki orvos, vm. tiszti főorvos és dr. Kováts Károly a vármegyei Ferenc közkórház boncoló főorvosa e hó 14-én végeztek a mözsi hullaházban. Az orvosok a boncolás során a leg- aprólékosabb vizsgálat alá vették a fejbőrt, amelyen azonban semmiféle sérülésnek a nyomát sem találták. Ugyancsak alaposan megvizsgálták a koponyacsont külsejét és belsejét, de külsérelmi nyomokat, hegedt forra­dást azon sem lehetett konstatálni. Magának az agyállománynak a vizs­gálatánál azonban megtalálták a híi- dósek okozóját, egy gyermekököl nagyságú agy daganatot, amelynek a nyomása a Makovicsné életét kioltó szélütést előidézte. Erről a daganat­ról a boncoló orvosok megállapítot­ták, hogy ujképlet (neoplasma), amely­nek eredete és minémüsége csak makroskopiai vizsgálat során állapít­ható meg. A daganatot egyébként dr. Kováts Károly kórházi boncoló főorvos kivágta, borszeszbe tette, hogy laboratóriumában górcsövi és egyéb vizsgálat alá vegye. A boncolás al­kalmával végzett vizsgálatok alapján az orvosoknak az a véleménye, hogy a daganat keletkezése nem hozható okozati összefüggésbe a két évvel ezelőtt állítólag elszenvedett bántal­mazással. A vizsgálat, illetve a nyo­mozás során az is megállapittatott, hogy Makovicsnénak már jóval 1925. év előtt epileptikus rohamai voltak, agybántalmai tehát régibb keletűek. — Megdózsmálták az árvaház gyü­mölcsösét. Aljaslelkü tolvajok f. hó 8-án éjjel a báró Augusz Imre árva­ház gyümölcsöskertjébe hatoltak és 5 szilvafát teljesen lessüreteltek. Furcsa fényt vet, hogy az árvaház áldozatos lelkű apácáit és árváit gyakori lopá­sok fosztják meg munkájuk, fárado­zásuk gyümölcseitől és nélkülözésnek teszik ki őket. I FOGAK fogsorok, aranyfogak, foghúzás, fogtömés, törött _ _ _z,__ _ __ fogtechnikusnál Szekszárdon, fogsorok javítása azonnal — elsőrendű anyagból 1119111116" a „Szekszárd-Szálló“ mellett — TELEFON 107

Next

/
Thumbnails
Contents