Tolnamegyei Ujság, 1927 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1927-09-17 / 38. szám
IX. évfolyam 38 szám. Egyes szám ára 30 fillér. * Szekszárd, 1927 szeptember 17. TOLNAMEGYEI ÚJSÁG KERESZTÉNY POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. gzerkesztiség és kiadóhivatal: Szekszárdi Népbank épületében. Telelonszám 85 és 102. — Egyes szám ára: 30 fillér. BlOfizetési díj félévre 4 pengő (50.000 korona), egész évre 8 pengő (100.000 K). Szerkesztő: SCHNEIDER JÁNOS. A lap megjelenik minden szombaton. Előfizetési dijak és hirdetések, valamint a lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Hirdetések árai: A legkisebb! hirdetés dija 1 pengő. A hirdetés egy 60 milliméter széles hasábon millimétersoronként 8 fillér. Állást keresőknek 50 százalék engedmény. — A hírrovatban elhelyezett reklám-, eljegyzési, családi hir, valamint a nyilttér soronként 60 fillérbe kerül. A renltenskedö kbontont. Kém akarjuk a teremtés nagy müvét a békeszerződés munkájához hasonlítani, mert a tökéletest a tökéletlennel összehesonlitani képtelenség. A békeszerződés által kreált kis- antantot sem akarjuk valami nsgyra- bivatott tényezőnek, vagy éppen jelen esetben kritikusnak elismerni, de azt a jelenséget még sem tagadhat juk le, hogy a békeszerződés alig hozta létre a kisantantot, a hálátlan újszülött szembefordult teremtőjével, a békeszerződéssel s az azt létrehozó antanthatalmakkal s felöltve a kritikus tógáját megleckéztette teremtőjét. Éppen úgy történt, mint a világ teremtésekor, amikor az Isten elválasztotta a vizet a földtől, végezetül megteremtette az embert s amikor a Teremtő felhatalmazta az embert, hogy szabad akarata birtokában azt tegye, amit akart, ez élt is a felhatalmazással s azonfelül még élethivatását és munkakörét is betöltötte. Egyszer — a monda szerint — a teremtés munkájának befejezése után összegyűltek a teremtés koronái a különböző foglalkozású emberek, hogy seregszemlét tartsanak egymás felett. Amint ott tanakodtak, egyszer a sorból kilépett egy valaki, az életre- hivott foglalkozásúak közül s az ősz- szesség ámulata mellett alaposan megkritizálta az Ur teremtő munkáját. Ez a valaki, ez az imént teremtett ember, az Ur alkotásának első kritikusa, az újságírással foglalkozó ember volt. Ismét hangsúlyozzuk, hogy a világ teremtését sehogysem hasonlítjuk össze a béke munkájával, mint ahogy a világteremtés első kritikusa is más volt, mint a kisantant. Azonban nem titkolhatjuk el abbeli véleményünket, hogy ha már valami hivatása lehet a kisantantnak és kötelessége a nagyantanttal szemben, akkor ez az, hogy alázatos tisztelője és uszály hordozója legyen annak a hatalmi csoportosulásnak, amelynek létét, mindenét köszönheti. A világ csodálkozása és ámulata kiséri azokat a nyílt színen és kulisszák mögött folyó torzsalkodásokat, amelyek a kis- és nagyantant politikusai között lejátszódnak. Valahányszor a nagyantant arra a meggyőződésre jut, hogy nem jól van az Úgy, amint van s a siralmas tényeken változtatni kel), a kisantant, mint valami javíthatatlan falurossza csattan fel b tiltakozását fejezi ki a nagyantant szándékaival szemben. A világgazdaságnak sok-sok olyan problémája van, amely akut veszedelmet hordoz méhében s amelynek orvoslása egyenesen közkötelesség. Kö telessége az orvoslása elsősorban azoknak a nagyhatalmaknak, amelyek a problémák rendezése - nélkül legtöbbet veszíthetnek. Ezzel szemben azt látjuk, hogy a kisantant ttt- | relmetlen és követelőző, egyenesen tiltakozástól hangos akkor, amikor a nagyhatalmak saját érdekükben meg akarják rendszabályozni az elkényeztetett kisantantot. Sem a magángazdaság, sem az állami gazdálkodás nem viselhet sokáig tehertételeket anélkül, hogy a tehertételnek bevételi ellentétele ne lenne. Már pedig a kisantant egyre jobban az a tehertétel, amelynek nincs haBzontétele. Nem lehet állandóan kérésből és követelődzésből ál- lani. A magángazdaság megunja az örök kéregetőt és panaszkodót. Az pedig már egyenesen felháborító, ha a kéregető kritikusa akar lenni jótevőjének. *A nyolc év óta koldulásból és házalásból álló s abból élősködő kisantantot is megunhatták pro- tektorai. A renitenskedő kisantant már nemcsak a bizalmas konferenciák tehertétele, de Európa fórumain is oly annyira terhes kezd lenni, hogy el lehetünk készülve arra, amikor maga a nagyantant adja ki a parancsot: — kivül tágasabb 1... A Tatárjárás Bőtaszéken. Szép és kedves emléke marad Báta- szék közönségének szeptember 8 iká- nak estje, amikor a Bátaszéki Kaszinó műkedvelő csoportja díszelőadás keretében színre hozta Kálmán és Bakonyi Tatárjárását. A Kaszinó nagyterme jóval az I előadás megkezdése előtt már ZBufo- | lásig megtelt, nagy fájdalmára azoknak akik kint rekedtek. Az első sort a figyelmes rendezőség a vidéki meghívott vendégek számára tartotta fenn. Esek közül megjelentek: Szévald Oszkárné, a vármegye alispánjának neje, Judit leányával és Ssily Boriska vendégükkel, Szongott Edvin a járás főszolgabirája a feleségével és Kálmán Lujza vendégükkel, dr. Leopold Kornél vezérigazgató a feleségével és özv. dr. Müller Ferencné vendégükkel, Kleiszner Gyula tolnai polgáriiskolai igazgató a feleségével, báró Mirbach Antal főrendiházi tag, Matzenauer Hugó ny. repttlőszázados, Gévay-Wolf Aladár közalapítványi felügyelő vendégeivel, Kőnek Alfréd budapesti műegyetemi tanársegéddel és dr. Kunczer Jenő ügyvéd. A meghívott vendégeket Pongrács Lajos a Kaszinó lelkes és érdemes elnöke üdvözölte az előadás megkezdése előtt éB üdvözlése végén kérte a megjelenteket, hogy bírálatuknál ne alkalmazzanak ssi- goru mértéket, mivel a műkedvelő társaság alig egy két éve működik. Mi azonban ismertük már a Bátaszéki Kaszinó nívós kulturéletét (mely mintául szolgálhatna a vármegye nagyobb községeiben működő kaszinóknak is) és így bizony nagyobb igényekkel vártuk a kaszinó dédelgetett műkedvelő gárdájának produkcióját, különösen azért, mivel tudtuk, hogy a község agilis, hozzáértő jegyzője, Pevny Ferenc rendezi az előadást. I És még így, felemelt igényeink | mellett is meglepett bennünket az Afrika felé. — üti levél e gy r ő 1-m á s r ó 1.* — A .Tolnamegyei Újság* »rimára irta: Koritiánssky Ottó. S. S. <Prinses Juliana», 1927 aug. 21. Csudálatosán szép vasárnapot élünk a Földközi tengeren. Hajónk a keletindiai holland gyarmatokról, Batáviá- ról indult vagy 2—3 hét előtt. Utasai javarészt Indiából hazatérők; szabadságra jövő állami hivatalnokok, katonák és családjaik. Néhány holland és angol kereskedő s igen kevés „kéj- utazó“. Ez a helyzet Genováig. Ott aztán átformálódik a kép. Innét még 9—10 nap az ut, a hajó végcéljáig, Amsterdamig, amit a hollandok rövidítve csak A’dam-nak imák és neveznek. A hazatérők javarészt vo* Kedves Szerkesztő uram, tisztelt Barátom ! Évek óta, minden esztendei külföldi utamról egy- egy képes kártyán, lejárati határidőnélküli ígéretet teszek Neked arra, hogy tapasztalataimról nb. lapod utján beszámolok kedves olvasótáborodnak, Jói lesz velem, ha egyszer leszámitoltatod a bianco Ígéret- váltókat!? Elibe vágok ennek! Mert igaz bár, hogy múlt évi finnországi utamról terveiett könyvem I. füzetét megírtam és kiadtam, de úgy a Szicília—maltai, mint az azelőtti holland—belga stb- útról irt tárcák még a toliamba, no meg tárgyuk utitarsolyomba vannak. Majd kikerülnek onnét egyszer nb. lapod hasábjaira is. Most nem kívánok az .ígéretben nagy* lenni, hanem — ime — küldök egy tárcára valót, készséggel helyezvén kilátásba a továbbiakat. Mert tarsolyom ugyan telve magyar dolgokkal: históriánk, kulturfej- lődésünk, ügyeink, viszonyaink adataival. Azokat itt hagyom, itt szórom el, itt teregetem ki. S magyar szívvel gyűjtöm össze tapasztalataimból a szépekét, a hasznosakat, az okulásra szolgálókat. Csokorba kötve fogom szerkesztésedben megjelenő kedves lapunk utján is — szükebb tolnai — földijeimnek nyújtani. Fogadd, kérlek, szivesen. Igaz nagyrabecsüléssol készséges hived és barátod Földközi tengeren, 1927. évi augusztus hó 21-én, Koritiánsxkg Ottó. natra szállanak Genovában és közvetlen kocsikban, melyek a francia határról, Ventimigliából jönnek, 30 óra alatt hazaérnek Hollandiába. A hajó mégsem megy üresen tovább, Genovában nagy a tülekedés a helyekért. Ugyanis ez a járat egyike a legkellemesebbeknek Afrikába és a Gibraltáron át fel Southamptonba — Londonba. Afrika gazdagjai, angol kereskedők, előkelőségek és kirándulók, továbbá németek vetekednek a helyekért. A holland hajóstársaság, egy rotterdami testvértársasággal kedvezményes nyári utazásokat tesz ugyanis lehetővé. A visszaút az eredetinek alig 50%-a, pedig az egyszeri ut is potom pénz Genova és A’dam között. Különösen a Rajnavidék s a holland határhoz közeli városok németjei veszik igénybe a kitűnő, testet-lelket pihentető pompás tengeri utazási lehetőséget. A németek, mint afféle reális, takarékos nációbeli, a másod- osztályon utazik. Egy cseppet sincB az alacsonyabb szinten, mint az első osztály, csupán nem kell oly sokszor — öltözködni s így igaz pihenési lehetőséget nyújt. A 40° 25' szélességi és az 5° 11r hosszúsági fokon van hajónk e pillanatban, 1435 méter mélység felett, Sardinia és a Baleári szigetcsoport között. Holnap reggel 7 óra tájt érkezik Algírba, ha továbbra is ilyen tükörsimaságu marad a tenger, amely tegnapelőtt ugyancsak táncoltatta még a többtizezer tonnás oceánjárókat is. Néhány napi pihenőt tartottam a lignriai Riviérán, a nagy ut előtt. Mindenfelé a keskeny, vörös zász lócska hirdette: fürdőkön, kikötőhelyeken, parti barrikádon: „pericoloao e grande mare“, haragvó és veszélyes a tenger ! Fürdeni sem volt szabad. Csak afféle vakmerő kölykek futottak le a sziklás partokat nyaldosó hullámok elé, aztán menekültek előle, amikor 4—5 és még több méteres hullám jött zúgva, bömbölve, tajté- kozva, mintha az egész partvidéket ostromolva, elnyelni akarná. De a sziklaszirteken megtört erejük. Fájdalmas, haragos továbbvonitással csaptak egymásba s a visszahanyatló víztömeg milliónyi, ragyogó fényű csepp- re osztva hömpölygőit és füstölt vissza, mig a szél újra nekikorbácsolta a partnak. S igy megy ez évszázad, évezred óta. Egy kis suhancot elkap a tarajos hullám, de idejébe észbe kap s mielőtt a második hullám is fejbecsapja, kimenekül a „szárazra“ s a fürdő— mesterpofonok tárt karjába. Nem is sajnálta a kupánverést tőle. Szinte indokoltnak láttam, az erre eszembe jutott ős-germán nevelési rendszert. Tudvalévő ugyanis, hogy az ősgermán apa, amikor fiacskája felserdült, maga elé szólította és édesded szavakkal magyarázta neki, miután irgalmatlanul pofonverte: „Látod, édes, kedves, jó fiacskám, ne légy rossz soha, maradj oly jó fiú, amilyen most vagy ; mert ha rossz leszel, ilyen nyaklevest kapsz majd, amilyet most sújtottam rád“. Hogy vájjon helyes nevelési metódus-e az ősgermán elmondott rendszere, azt fejtsék meg a pedagógusok; ellenben ilyen nevelési rendszer mellett, hogy ennek a kis olasz lurkónak eszébe jutott volna az apai példakép bemutatott pofon, mielőtt az életét veszélyeztető hullám elé rohant volna, — azt bizonyosságai merem állítani. Az olaszok kedvessége, előzékenysége s gyakorlati tapasztalaton alapuló, minden bürokratikusságot elmellőző igyekvése lépten-nyomon nyilvánvaló lesz. A budapesti követség messzemenő szívességgel járt kezemre, hogy a két év előtti siciliai utáninál is elnyert, de teljesen igénybe nem vett kedvezményeket a vasúti kormány most is megadja nekem, mint újságírónak. Meg is adta. De jegyemet nem Postumia—Genova, hanem fordított irányba való érvénnyel találta kiállítani. Sebaj. Egy kísérőlevél a határállomáshoz, hogy a kiállított útiránnyal ellenkező irányba kívánok utazni. De más bibi is volt; a jegy Torinoba szólott. Minden hosszabb ide-oda küldözgetés nélkül, a határ- állomáBfőnökség átjavitotta Postumia- Torino-i érvényre. Igen ám, de én Milánóból nem Torinoba, hanem Genovába kívántam utazni, ami vagy 20 km.-rel több. Igaz, hogy ideszóló r
