Tolnamegyei Ujság, 1927 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1927-08-06 / 32. szám

r

IX. évfolyam.

Egyes szám ára 30 fillér.

Szekszárdi 1927 augusztus 6

32. szám

Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szekszárdi Népbank épületében.

Szerkeszt«: SCHNEIDER JÁNOS.

Telefonszám 85 és 102. — Egyes szám ára: 30 fillér.

Befizetési dij félévre 4 peng« (50.000 korona)f egész évre 8 peng« (100.000 K).

A lap megjelenik minden szombaton.

Előfizetési dijak és hirdetések, valamint a lap szellemi részét illet« közlemények a szerkesztőséghez küldendők.

Hirdetések árai: A legkisebb hirdetés dija 1 peng«. A hír* detés egy 60 milliméter széles hasábon millimétersoronként 8 fillér. Állást keresfiknek 50 százalék engedmény. — A hírrovatban elhelyezett reklám-, eljegyzési, családi hir, valamint a nyilttér soronként 60 fillérbe kérdi.

Trianon revíziója.

Irta: Kreschka Frigyes.

1927 Julius 27.

„A dolgok meglevő rendje, még ha ezeréves is, nem jogosult a jövőre nézve, ha igazságtalannak találtatott."

„Magyarország a sző szoros értelmében vett földrajzi egység; a magyar királyság geográfiai szempontból Európa legösszeíUggőbb területe. Bármint alakuljon is a középeurópai államok sorsa, a magyarság mindig a legjelentékenyebb szerepet fogja játszani a Kárpátok által körülvett óriási arénában."

Ez a két idézet kergeti egymást gondolataimban, mikor Trianon jóvátételéről elmélkedem. Az első A. Mil- lerand hírhedt kísérőlevelének alapvonalát képező mondata. A második tudományos vizsgálatok megái lapi- tása, a nagy francia földrajztudós, Reclus mondása. — Es lehetne ez a két idézet két egymásraépitett tétele egy olyan következtetésnek, melynek világos konklúziójaként hét évvel ezelőtti nagy igazságtalanságok orvoslásának jogossága bontakozik ki. Mért míg á tudós objektiv véleménye csak a természet ezer esztendő által igazolt axiómáját kristályosítja minden idők megtámadhatatlan politikai tételévé, mely erős, mint maga a Tudomány, — addig a politikus teóriája visszafordítható szülője ellen, ha összefüggésbe hozzuk a trianoni békediktátummal és megvilágítjuk RecluB mondásával.

Igaz ugyan, hogy ezzel a magyar békedelegáció elnökéhez intézett mondattal a trianoni béke helyességét akarta megokolni A. Millerand, jelezvén, hogy az ezeréves történelmi rendet felrúgni valónak találták a békedelegátusok, de most, — nem honfibánaton kesergő álmok álmodói, nem mi, esetleg elfogult, rajongó magyarok, hanem, — hidegen, de az igazság törvényei szerint Bzámitó poltiku- sok, reális, rideg üzletemberek, a nehezen lelkesedő, igazságszerető angol közvélemény bélyegezte igazságtalannak az ő munkájukat a trianoni békébe már nagy általánosságban való betekintésnél is. Hogy a részletes felülbirálat milyen eredménnyel fog járni, arra, ha beszélni tudna, az a tenger könny és fájdalom felelne, amelyre, nehogy a világ tudomására jusson, hét éven át olyan nagyon vigyáztak elszakított véreink rabtartói. És, ha vélt igazságtalanságok orvoslásaként, darabokra tépték egy ország ezeresztendős testét, mennyivel inkább jogosulatlanabb a jövőre nézve és szemétdombra való az a békeparancs, amely hét éves csak, a hazugság koturnusain sántít és igazságtalannak találtatott I

Mióta ez év nyarának első napján a világ egyik leghatalmasabb lapkiadóvállalata tulajdonosának tollából Magyarországról szóló cikk jelent i meg a Daily Mail hasábjain, az ob- J ektiv európai sajtó mindinkább ma- I

gáévá teszi annak tartalmát, melyben lord Rothermere hatalmas okfejtéssel követeli a trianoni békeszerződés sürgős revízióját. Ebben a tényben megizmosodik a magyar irredenta, mert lord Rothermere cikkének legelső hatása az a pszichológiai tudatra- ébredés, hogy újból aktuálissá lett Trianon, hogy újból áldozati tüzet gyújthatunk a „Nem, nem, soha!" oltárán, amelyről eddig csak meg- rablóink vigyorgó ábrázatára szállt hiába letiport igazságunk tömjén- füstje.

A másik hatást, amely Európa közvéleményének felénkfordulásában mutatkozik, nem reméltük olyan közelállónak, mint ahogyan az különösen a cseh külügyminiszter durva támadásának visszautasítása nyomán kezd kibontakozni a maga teljességében. Mert tény, hogy az a szokatlan éleshangu, ultimátumszerűén hangzó, tárgyilagos válasz, melyet lord Rothermere Középeurópa egyik legaktívabb politikusának adott, továbbá az a nyilatkozatsor, mellyel megerősítette eddig kimondott szavait és megpecsételte a magyar igazság mellett tett hitvallását, középeurópai politikai hullámainak legtetejére vetette fel Trianon revíziójának kérdését és ennek ránk, magyarokra kedvező megoldása lehetőségével immáron az utódállamok mindegyikének számolnia kell. És amikor a lordok házának ez a tekintélyes tagja, kinek hatalmát és súlyát csak hatásában fogjuk kellőképen méltányolni tudni, száll sikra Európa térképét elcsúfító, ötletszerűen vont határok ellen, mikor újságjainak — mondhatni — közvéleményt formáló erejével jelenti ki, hogy a trianoni jogtiprás csak a nagyhatalmak kiküldötteinek az elszakított területek komplikált nemzetiségi és politikai viszonyai felőli tájékozatlansága és a koncra Jesők vak kapzsisága folytán jöhetett létre, amikor mi, koldusmagyarok a lelkünk mélyéből kitörő örömmel és a győzni- akarás erős elhatározásával kell, hogy köszöntsük ezt a magyar éjtszaka vigaztalanságában biborzó uj hajnalhasadást 1

Hiszen Trianon rablópolitikája nem hozta meg a várt gyümölcsöt. Nemcsak politikailag, hanem gazdaságilag is épugy érzik az újonnan alakult államok a trianoni határok kedvezőtlen voltát, mint ahogyan mi is oly sok gazdasági energia sorvadásában tapasztaljuk, hogy a természetes és gazdasági adottságok törvényét menynyire megc8ufolták. Mert ha végignézünk az uj térképen, világosan látjuk, hogy gazdaságilag, kereskedelmileg legvirujóbb országrészeket tettek egy tollvonással életképtelenné a trianoni határok közbeékelésével. Tudjuk, hogy erőszakkal tartott politikai határvonalak mentén nem fejlődhet egészséges gazdasági élet. Hogy csak egy példát emlitsünk, hol marad a kettétépett Bácska, Bánát jelentősége a történelmi Magyarország éléskamrájának gazdaságpolitikai nagy súlyától ? Hét esztendő elmúltával már a statisztika számadatai beszélnek és jelzik egy nemrég virágzó élet betegségét, pusztulását.

A tőlünk elszakított területekkel való növekedés különben is nagyrészt terhet jelent a kulturfejlettség- ben klasszisokkal mögöttünk kullogó uj államalakulatokra. Elég, ha végigtekintünk az elmúlt esztendők történetén. A kisántánt államai a kormány- válságok meg-megujuló sorával, állandó belpolitikai zavarokkal már bizonyságot tettek arról, hogy nem képesek elég erős kézzel fogni megnagyobbodott államgépezetük kormánykerekét.

Ezzel szemben a forradalmak és a kommunizmus erkölcsi fertőjétől érintett, politikailag és gazdaságilag ronggyá tépett, csonka magyar nemzetet úgyszólván állandóan ugyanabban az erős kézben egyesülő központi hatalom vezette az anyagi és erkölcsi konszolidáció utján. Már ennek alapján is erős a jogunk, hogy hivatkozhassunk sérelmeinkre I Mert amennyit előrehaladtunk a teljes konszolidáció felé: munkával, dolgos kitartással értük el azt. A magyar politika mindig a józan ész, bizony nagyon sok keserűségtől és megalázástól tüskés ösvényén járt. A békeparancs minden egyes pontját a legpontosabban betartottuk, minden megalázó kötelezettségünknek rendben eleget tettünk összeharapott ajakkal és csak azért nem emelődött ütésre csonkaságunkban is összeszoritott Öklünk, mert nem akartuk elveszíteni azt is, amink még megmaradt. Teljesen lefegyverézve nem is tehettünk volna semmit, hiszen statisztikusok nemrég állapították meg, hogy a kis ántánt háború esetén 24 óra alatt egész Budapestet elbombázhatja a föld színéről. Mit tehettünk volna ?

Gyönyörű NagymagyarorBzágunk politikai', földrajzi egységét teljesen elveszítve, legalább az életetadó gazdasági egység Trianon okozta hiányainak pótlásáért dolgozott a nemzet megrokkant testének véres verejtékével és állta a gazdasági nagy megpróbáltatásokat. A valuta összeomlását, a konjunktúra lázát és a dekonjunktúra hideglelését. Kereskedő-, tisztviselő-, iparos- és földmivesből majd a lelkét szoritotta ki az adóprés, magángazdaságok sorozatos bukása, csődök következtek és keserűn kellett látnunk, hogy amelyet oly fenségesen szabályos gazdasági egységgé alkotott a természet: ezeréves hazánk milyen erőtlen, mennyire gyenge koldussá tépettségében. És most, amikor annyi kedvezőtlen elő feltétel mellett, annyi áldozat árán oly hatalmas eredményeket értünk el gazdasági és kulturális fejlődés terén, most, amikor államháztartásunk már a legszilárdabb alapokon állóknak egyike Európában, kölcsönein- ket a nagy angol ób amerikai pénzpiacokon sokszorosan túljegyezték, mikor a jó pengőnk csengése már az Újvilág nagy bankárjai előtt is kedves, mikor minden vonatkozásban élvezzük már a komoly külföld visszatért bizalmát, — elég erőt kell, hogy érezzünk magunkban arra, hogy oda- álljunk az egész müveit világ színe elé és egy idegen sajtónagyhatalom reflektorainak világítása mellett mutassunk rá a huszadik század és a „művelt Nyugat" legsötétebb szégyenfoltjára, Trianonra! És fellapozzuk magát a trianoni gyalázatszerződést, melynek I. részében a

»Magas Szerződő Felek avég- ből állapították meg a Nemzetek Szövetségének Egyességokmánuát, hogy a nemzetközi békét és biztonságot megvalósítsák, hogy a népeknek egymásközti érintkezésében az igazság uralmát biztosítsák !«

Vájjon megfelel-e a Népszövetség alapokményszerü feladatának, mikor égbekiáltó igazságtalanságot túr meg Európa közepén és ezzel tűzfészkét táplálja az állandó békétlenségnek és egy jövendő háborúnak??? De attól a Népszövetségtől, amely már a megalakulásánál úgy katonailag, mint gazdaságilag olyan hatalmas szakadékot ásott a „győző" és legyőzött államok között, nem is várhatjuk, hogy saját jószántából felülvizsgálja a trianoni szerződést.

Tizenkétmillió magyar szivének eggyédobbanása köszönti tehát Rothermere lordot, mikor a trianoni béke revízióját sürgeti!

Mert tizenkétmillió magyar nem akarja, hogy valóra váljanak Foch tábornagy minapi szörnyűséges jóslatai, tizenkétmillió magyar békét akar, élni akar, tizenkétmillió magyar dolgozni akar Nagymagyarország- érti. . .

Trianon revíziójának gondolata különben is kedvező szelek szárnyán indul hóditó útjára, bár a megvalósulás közelségét és mértékét illetőleg nem táplálhatunk túlságosan vérmes reményeket.

Hiszen, ha egy esetleges népszavazás várható eredményére gondolunk, épen a lord Rothermere által említett komplikált nemzetiségi viszonyok folytál), — melyek főleg .véreink túlnyomó idegen nemzetiségekkel való kevertségében nyilvánulnak, — csak kivételes körülmények között remélhetünk olyan sikert, amely mind a három és félmillió magyart visszahozná. Az idegen nemzetiségek valószínűleg felülmúlnák szavazatuk arányával a területileg közöttük elszórt magyarokat. — Ennek a kérdésnek az elbírálásánál azonban meg kell jegyeznünk, hogy Nagymagyarország nemzetiségi kisebbségeinek visszacsatolása nem egészen utópisztikus gondolat. Tekintetbe kell vennünk ugyanis azt, hogy a régi nemzetiségi kisebbségeink uj államukban is legnagyobbrészt kisebbséget alkotnak, még pedig békétlen, elnyomott, állan-