Tolnamegyei Ujság, 1927 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1927-07-30 / 31. szám
TOLNAMEGYEI ÚJSÁG 5 1927 julius 30. ^^udai Feren^^ SRÁDIÚS is vlllamossfigi vállalata Szekszárdi Széchenyi-utca 12, (Borgula-ház). Rádió és villamos berendezések szerelése és javítása. Rádióalkatrészek a legolcsóbban ! Antenna — Villámhárító szakszerű szerelése. kkumulátor tölté |aj. éj — Viseljük a trianoni jelvényt! E jelvénnyel mutassuk meg külsőleg az Ítélkezőknek, a megalkuvóknak, hogy szüntelen tiltakozunk a trianoni gyalázat ellen. Számláljuk meg a szivek fölé tűzött jelvényeket 1 Sokan vagyunk- ó ? . . . Hányán vágyunk még magyarok ? Magyarok ! E jelvényről ismerjük meg egymást! — Uj igazgató-tanitó. A pécsi me gyés püspök Wirth József diósberé nyi kántortanitót igazgatóvá nevezte ki. Az erről szóló püspöki okiratot vasárnap a mise után egybegyült hívek jelenlétében adták át az iskola udvarán az ünnepeltnek, akit szülőfalujában eltöltött 25 évi tanítói mű ködése után ért ez a kitüntetés. — A dollár erejével Amerika ma gához vonza az európai tehetségeket. Wnlyam Fox volt az első, aki faiismerte, milyen jelentősége van annak, ha az európai talentumot összeháza sitja az amerikai technikával. Amint Európában, vagy a világ bármelyik tájékán feltűnt egy tehetséges rendező, irö, vagy színész, Fox előnyös aján lattal azonnal leszerződtette. A helyzet ma az, hogy a Fox Film Corporation stúdiója valósággal reservoirja a világ legtehetségesebb rendezőinek és szí nészeinek. Csoda e, ha ezek után a szakkörök és a világsajtó az elragadtatás és a legnagyobb lelkesedés hangján beszél az uj Fox filmekről. — DflhÖS disznó. Wiedermann József 38 éves németkéri kanásznak a jobb kezefejét össze-vissza barapdálta Fáber József ugyanottani lakos feldühödt disznaja. Wiedermannt súlyos sebével a szekszárdi kórházba szállították, ahol műtétet kellett rajta végrehajtani. — Villamossági és erőátviteli berendezések szakszerű szerelését vállalják Titte Testvérek, Szekszárd. Telefon: 91. — A filmgyárak világversenye. Óriási érdeklődés mellett folyt le az elmúlt hetekben New-Yorkban az a verseny, amelyet a világ legbireeebb filmgyárai rendeztek jövő évi produktumaik bemutatására. A világ minden részéből tömegesen érkeztek a mozi vállalatok képviselői New- Yorkba, hogy jóelőre megnézhessék azokat a nagyszabású alkotásokat, amelyek a jövő évben a világ moziműsorait uralni fogják. A legkiválóbb szakemberekből álló tíz tagú zsűri figyelte heteken keresztül a nagysi- kerüfrinprodukciókat és óriási izgalom előzte meg a zsűri döntését, amelyet amerikai szokás szerint nagy fogadá sok előztek meg. A zsűri, mint egy new-yorki távirat jelenti tegnap hozta nyilvánosságra döntését és a pálmát ® Fox filmeknek Ítélte oda, mert az összes bemutatott filmek közül a Fox gyár alkotásai voltak a legnagyszerűbbek és legkiválóbbak. — Ha kellemesen akarja eltölteni idejét, menjen lü a strandra! A" , ■ ^ FÁBIÁN MÁTYÁS OKL MÉRNÖK I t A MÉRNÖKI KAMARA TAGJA SZEKSZÁRD, Bezerécjj-utca 4. TELEFON 53 végez: magán, községi, uradalmi földméréseket Vitás községi utak, birtokhatárok, közlegelők rendezése a régi úrbéri, vagy a kataszteri térképek alapján térképkészítés parcellázás — Cigányhangverseny Bonyhádon. Szénási Géza zenekara juliua 24 én a bonyhádi Kaszinó kerthelyiségé- ben hangversenyt rendezett szegény cigánygyerekek felruházására. A jótékony hangversenyt igen nagyszámú intelligens közönség hallgatta végig. Szénási Géza, Farkas József és Radics Lajos adtak elő zeneszámokat. Nagy kár, hogy olyan sok klasszikus darabot játszottak, mert reprodakálásuk meghaladta zenei felkészültségüket. A jótékony célra való tekintettel azon« ban csak dicsérni tudjuk vállalkozásukat. Azonkívül előadták Sebestyén Józsefoé „Cigánylakodalom“ cimü egyfelvonásosát. — A Gyermekvédő Liga gyermek- nyaraltatasa Lengyel fürdőn. Az Országos Gyermekvédő Liga julius elején 45 üdülésre szoruló fővárosi iskolásgyermeket helyezett el a kies Lengyelannafürdőn rendszeresített gyermeknyaraló telepén. A gyerme kék, akiknek játékiskolájuk is van, augusztus végéig maradnak Lengyelen. — Egy kis gyermek balesete. Kútvölgyi Lacika 6 éves vejkei fiú játszani akart egy fedővel, amelyet az alatta lobogó forró viz gőze a katlanon táncoltatott. A kis fiú a játék közben a gőzzel bal kezét leforrázta. Otthon ápolják. -v — Tűz Bonyhádon. F. hó 24-én| délután 4 órakor Majos község segítségül'hívta a bonyhádi tűzoltóságot, hogy a község Bzélén kigy u’adt szalma- kazaltüz terjedését megakadályozza. Néhány perc alatt ott termett motor-1 fecskendőjével a tüzo’tóság és motorral vitt 15 hektoliter viz felhasználásával hatásosan támogatta Majos tűzoltóságát. Alig lokalizálták a tüzet, máris kerékpáros küldönc érkezett, hogy Bonyhádon is kigyuladt Kiesz Ferenc Budai utcai szalmakazla. Néhány perc alatt hazaérkezett autófecskendőjével a tűzoltóság és eloltotta ezt a tüzet is. Egy órán belül a tűzoltóság igy két községben gátolta meg a tűz terjedését, amit kétségtelenül csak motorfecskendőjének köszönhet. Mindkét tűz gyújtogatásból keletkezett. A bonyhádi tüzet valószínűleg egy csendes elmebeteg okozta, kinek elszállítására az intézkedések megtörténtek. — Tűzvész vasalószikrától. Ricker András tolnai kereskedő háza udva rán e hó 22 én ruhát vasaltak. A vasalóból kipattant szikra felröpült a levegőbe és felgyújtotta a nád- fedeles házat, amely teljesen leégett. A tűzjelzésre ott termett tűzoltóság a lángbaborult épületet már nem tudta eloltani és minden erejét csak a lo kalizálásra forditotta. — Elvetemült apa. Goldman Móric bonyhádi lakos felbiztatta 10 éves kisfiát, hogy este Guttman Vilmos hulladékuagykereskedő irodájába bemászva, pénzt lopjon. A gyerekes betörést persze észrevették és Goldman Móric ellen megindították a bírói eljárást. — Nagydorog vörös vasárnapja. A vasárnapi istentiszteletről kijövet harangkongás riasztotta Nagydorog lakosságát, amely rohanvást szaladt a feltörő füst irányába. Mire a tűzoltók is odaértek, már négy ház teteje égett. A p üstahivatal telefonon 8 köz ség tűzoltóságát hívta segítségül és vállvetett munkával sikerült is a pusztító elem tovaterjedásét megaka dályozni. A négy ház azonban melléképületeivel együtt porrá égett. Szerencse, hogy szélcsend volt, mert különben az egész falu elpusztult volna. — Modern képkeretezés, épületüvegezés, legolcsóbban Lencz Károly üvegraktárában, Szekazárd. — Tévedésből elvitték a búzáját. Frei Jakab bonyhádi gazda csodálkozva* látta, hogy valaki elvitte föld - jéről 16 kereszt búzáját. Rögtön jelentést tett a csendőrségnek és az széleskörű nyomozást indított a szó katlan ügyben. Csakhamar kiderült azonban, hogy nem lopásról, hanem egy sajnálatos, véletlen tévedésről van szó. Kiderült ugyanis, hogy Reinwald István bognármester — tévedésből — hozatta el Frei búzáját. Neki is vau a közelben földje, amin épen 16 kepe levágott búza volt. Ennek hazahozatalára inasát és egy napszámosát küldötte ki, akik nem ismerve pontosan Reinwald földjét, jóhiszemű tévedésből vitték el Frei gabonáját. így az ügy kölcsönös ki magyarázkodás után békésen végződött. —■ Baleset Mucsfán. A Kaiser és Társai bércséplőknél alkalmazott Brandt gépésznek bal lábfejét, géphuzatás közben, a gép kereke összeroncsolta. Brandt Henrik gépészt súlyos sérülésével bonyhádi lakására szállították. — Megindult a bicskázás Bár a - szüret és a szüret utáni pincázések még messze vannak, szombaton este 1 mégis olyan eset történt, amelyel j Szekszárdon csak az ujbor, a rnurc: ; ssokott előidézni. Szabó János éf j Bora Ferenc szombat eate 9 drákói bicskával mentek egymásnak és i párbajnak az lett a vége, hogy Bori | Ferenc kése beleszaladt Szabó János koponyájába. A súlyosan sérült le- s gényt a mentők beszállították a kór ( ház sebészeti osztályára. Gyógyulást i előreláthatóan huzamosabb ideig fog | tartani. 1 Uizuezet ÉH [it lei rém Élezések 1 Hl Telefon 91 jótállással, 1 Uiffe Uesíuérek, 1 • &ST Telefon 91 | , Szekszárd. | FLY-TOX felhő megöl legyet, szúnyogot, molyt, hangyát, bolhát, i poloskát, svábbogarat, tetüt stb. Az amerikai Mellon Institute találmánya. Emberre és állatra veszélytelen. De biztos halál férgekre és rovarokraNemhagy foltot. Hatása garantált. Háztartásokban, gazdaságokban, üzemekben nélkülözhetetlen. — Óvakodjunk utánzatoktól. Más szert ne fogadjon eí. ügyeljünk a Fly-Tox (kiejtve: Fláj tox) névre. n , literes üveg száj futtatóval .....P 3*40 2 literes b&dogtartály ...P 24*— 1 darab kézlpermetezó ...............P 5*50 Hl ndenact kapható I Magyarországi vezérképviselet: Révész Ernő es Társa,Budapest, V, Nádor uccu30.Tel.: L. 998-25 Prospektust kívánatra küldünk. fog — Szántás közben megsérült. Oberländer István 18 éves medinai lakos e hó 25 én délután fél 2 órakor eke- vassal súlyosan megsértette a jobb lábát. Azonnal telefonáltak a szekszárdi mentőkért, akik autón beszállították a kórhásba Állapota súlyos, de nem életveszedelmes. — A mezőgazdaságban alkalmazott szegődményes (konvenciós) iparosok tanonctartási joga tekinteteben «z egyes iparhatóságok ellentétes álláspontra helyezkednek, amennyiben több helyen tagadásba veszik nevezett mezőgazdasági iparosok tanonctartási jogát és ezzel veszélyeztetik ezen iparosok utánpótlását is. — Az OMGE közbenjárására a m. kir. kereskedelmi miniszter a következő álláspontját közöite: A mezőgazdaságban foglalkoztatott azon iparosokat, akik az előirt szakképzettséggel, műhely berendezéssel és iparjogosit- vánnyal rendelkeznek, tanonctartási jog megilleti. Szükséges azonban, hogy az illetők ne legyenek eltiltva attól, hogy ipari munkát az uradalmon kívül mások részére is végezhessenek éa ilyen munkát az uradalmon kívül másoknak tényleg végezzenek is. Az olyan tanyákon és pusztákon, ahol az uradalom alkalmazottain kívül mások, a helyi viszonyoknál, neve zetesen nagy távo-ságnál fogva nem igen jöhetnek mint megrendelők figyelembe, az emlitett követelmény szem pontjából elegendő, ha a mezőgazda Ságokban alkalmazott iparosok az uradalom egyéb alkalmazottai résiére végeznek ipari munkát. — A „Nemzeti Újság", „Uj Nemzedék“, „Tolnamegyei Újság“, yala mint az összeB fővárosi napi és hetilapok egész nap kaphatók a Világ-moziban.- Napilapok naponta, a vonat beérkezte után azonnal házhoz szállíttatnak. Sfleghivó. Az Általános Árukereskeflelmi rt. tolnai eég folyó évi augusztus hó 10-én délután 5 órakor Tolnán, Szekszárdi-utca 1. szám alatt rendkivüü közgyűlést tart, melyre a t. részvényesek meghivatnak. Tárgysorozat: 1. Igazgatósági és felügyelőbizottsági javaslat a társaság felszámolása tárgyában és felszámolók választása. 2. Esetleges indítványok. 683 Tolna, 1927 julius 29. 1 Az igazgatóság