Tolnamegyei Ujság, 1927 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1927-01-22 / 4. szám
1927 január 22. TOLNAMEGYEI ÚJSÁG Értesítés. Őszi és téli angol szöveteim meg B érkeztek, melyekből mérsékelt áron készítek I SItBnv. falBHS s léliknblHoHOt Kérem t. rendelőim további szives pártfogását. Sápszky Andor férfiszabó. anyagok feldolgozását is vállalom I Szekszárdon élő feleségét táviratilag értesítették a tragikus esetről és az özvegy pénteken délben utazott Nagytéténybe az ura temetésére. Qömbös után, aki két árvát hagyott hátra, búcsúlevél vagy egyéb magyarázó irat. nem maradt és csak gyanítják, hogy anyagi gondjai miatt vált meg &z élettől. Harangjáték. Amint már jeleztük, ez lesz a címe SZAMOLÁNYI GYULA sajtó alatt levő, pompás kis kötetének. Szamolányi Gyulát nem kell külön beajánlani a mi olvasó közönségünknek. Gyakran találkozhat itt a nevével egy-egy hangulatos szép vers alatt. S aki innen még nem ismerné, kisérje egy kissé figyelemmel a fővárosi legelőkelőbb lapokat, ott is reá akad majdnem minden héten a nevére. Nem falhasogató pátosz, eget ostromló hang ő a magyar Helikonon. Csendes busongás, szelíd, családias érzések költője, elmé lyedő lélek. Versei halkan szállnak, suhannak, mint mikor az ősz mélabús csendjében élőnkbe hullnak, peregnek a fák levelei. Melődiás harangjáték az ö holté szete. Megvan annak férfias, mély hangja is, de bármily vékony csengő hanggal csillingeljen is bele a szivünkbe, kellemes, édes hangulatot vált ki s bennünk bizonyos ünnepi áhítatot ébreszt. Szamo- lár yinak még h legkisebb versecs- kéjében is van mondanivalója, mert csak akkor szól, amikor arra belső hang, ihlet készteti. Bravúros verselése kedves zene, mint mikor megszólal az öreg muzsikáló óra lelke, a lágy, tiszta, az idő, enyészet által megkímélt örökifjú hang ... A díszes kiállításúnak tervezett kötet már sajtó alatt van. Figyelmeztetjük olvasóközönségünket s egyúttal kérjük azokat, akiknél még gyűjtőinek vannak, hogy sies seriek megbecsülni ezt az Ízig vérig való derék poétát s mielőbb fizessenek elő erre a nemsokára megjelenő uj kötetre, vagy legalább IGETI ÁLLÍTÓ EKSZÁRD mmm Iroda: Rozival szemben. Jóhirneviig közismert. Telefon: 36. imnmininiiimnmiiiniiHiitiiiiiiiiiiiiiiiiiiniiiniiiiHiimiiiiiininimniminniiiimiiiiiiniinimHiBHiiuimiiii jelezzék előfizetési szándékukat, hogy a nyomatandó példányok száma felől tájékozódva lehessen. A csak 2 pengő 40 fillér ár majd a kötet kézbesítésekor is lefizet helő. Előjegyzéseket és előfizetéseket lapunk kiadóhivatala is elfogad. HÍREK. Csonka Magyarország nem ország, Egész Magyarország — mennyország. Újévkor. Újév kitárta a kaput. Visz kétfelé előttem út. Megy jobbra is, meg balra fut. Melyik, mely szebb jövőbe jut? Szeretném tudni az irányt, mely meddőségemből kiránt. Induljak-e jobbkéz iránt ? Majd olt találok szép virányi ? Vagy balra térni kellene ? Ez útnak jobb a jelleme ? Jobb is talán a kelleme? S a sors se lenne ellene ? Latolgatom ezerszer ezt, keresztuton én bús kereszt, időm perg, mint aszú gerezd, de a kétség csak nem ereszt. A tétovázás, mint haraszt, átfonja lelkem s itt maraszt, vagyok tavaszt váró paraszt — tán akkor lépek egy araszt. Szamolányi Gyula. — A megyei közkórház kibővítése és a sérbogard—bataszéki vasútvonal eUörangusitása ügyében folyó hó 19 én Jankó Ágoston főispán vezetésével a megyebeli országgyűlési képviselők, Szévald Oszkár alispán ülliiiwiiuiuiilüuiiliilMiüiuliinlüliuiliiimlüuiiuiiuuniuuuaBmiiiHimiiiuimiiiiinmmimuimntiniumu^ helyettes, Vendl István polgármester» dt*. Treer István kórházi igazgató főorvos és dr. Keck László kormányfőtanácsos részvételével küldöttségi- leg tisztelegtek a népjóléti, illetve a kereskedelmi miniszternél. A kórház kibővítését illetőleg a népjóléti miniszter kijelentette, hogy amennyiben a szükséges fedezet rer.de'kezésére fog állani, a tervbe vett építkezése, két a Iegmes8zebbmenőleg fogja támogatni. — A kereskedelmi miniszter kilátásba helyezte, hogy ha a pénzügyi viszonyok az ő tárcája keretén belül kedvezően alakulnak, akkor az elsőrangnsitás még ez évben befejezést nyer és ezáltal még a jövő tél folyamán valóra válik a szekszárdiak álma, mert a jövő téli menetrendbe már gyorBVonati járatok is lesznek beállítva. — A decsi papválasztás. A decsi egyházközség foiyó hó 16-án istentisztelet után tartotta meg Szilágyi Béla egyházi és Takács Gyula világi elnök vezetésével papválasztó ülését, ame!y alkalommal a hívek zsúfolásig megtöltötték a templomot. A feltett kérdésre a hívek egyhangúlag Arany Dénest hívták meg a gyülekezet pap jául, aki évek éta mint adminisz trátor működött és a hivek osztatlan szere tétét és nagyrabecsülését érdeme te ki. Arany Dénes igen érdemes tagja a ref. lelkészt karnak, akit a szerbek törhetetlen magyarságáért már évekkel ezelőtt kiüldöztek pa- rochiájából. Az egyhangú választással a decsiek nemcsak uj lelkészük iránti szeretetüket mutatták ki, de azt is bebizonyították, hogy választójogukkal mel óao tudnak élni is. — Hg Esterházy Pál adománya a leventéknek. Hg. Esterházy Pál szép kivitelű serleget adományozott vándordíjként a megyei levente egyesületek részére, mely az idei megyei levente-versenyeknek egyik értékes dija lesz. fÜSilPEK) évi karbantartását és szakszerű javítását vállalom H ■ Sommer mechanikus ■ Szekszárd. ■ Mindenféle írógépekhez kellékek ^R sR^ és alkatrészek beszerezhetők. %MSR—IRF — Mátrai Rudolf főigazgató ünneplése. A szekszárdi Garay Jánoe reálgimnázium tanári testületé meleghangú üdvözlő táviratot küldött Mátrai Rudolf főigazgató, székesfehérvári ciszterci rendi főginmáziumi igazgatónak abból az alkalomból, hogy Székesfehérvár törvényhatósága főrendiházi tággá választotta meg. A kiváló tanügyi férfiú az egyetlen az országban, aki középiskolai katedra mellől került a törvényhozás felsőházábá. Éppen ezen oknál fogva a székesfehérvári tanári testületek meleg ünneplésben részesítették az uj főrendet, akinek kitüntetése az egész ország tanári társadalmában osztatlan örömet keltett. — Hegedűs Gyula-ünnep Gyünkön. Az igazságügyminiszter által a budapesti Metropole szállóban január 17-én a gyönki Cimber-asztal ársa- ságnak adott vacsorán a társaság uj disztagja dr. Pesthy- Pál azt az esz mét vette fei, hogy meg kellene ünnepelni annak évfordulóját, amikor a magyar színművészet büszkesége, Hegedűs Gyula kormányfőtanácsos Gyönkön először lépett a világot jelentő deszkákra. Mivel a gyönki - ekre semmiképen sem lehet azt mondani, hogy irtóznak az ünnep- rendezéstől, az elvetett mag termékeny talajra talált és máris megindultak az előkészületek, hogy az évforduló a miniszter óhajához képest országos keretek közt méltóan megünnepeltessék. — Befejezik a választók össze' jrását. A választásra jogosultak házról-házra való összeírása e hó 25 én befejezést nyer. Mint értesüüak, Szekszárd város területén működő ösazeirók az említett időre az összeírással elkészülnek. — Kísérlet Takács Ferenc villany- szerelő megmentése érdekében Lapunkban részletesen beszámoltunk arról a szerencsétlenségről, amelynek Takács villanyszerelő esett áldozatul a villanyhálózat átszerelési munkálatainál. Lapzártakor értesültünk, hogy Szabó és M-itéffy cég részéről Szabó Miklós igazgató mihelyt & szerencsétlenségről értesült, azonnal I a helyszínre sietett s futás közben I adta ki a parancsot az egész háló ■■■»■■■a ■■■■■■ Hifii ■■■■'» ■■•■■■■■■« ■■■■■■SS SS995SSSS SSSSSSSSSSSSRSSSnSS SS SS SSSS SS SS SSSSS5SS SSSS SS SS 85 SS SS SS ■■ ■■ ■■ ■■ ■■ ■■ ■■ aa aa aa aa aa aa ■■ an ■■ aa aa qqqq aq an an ssaMS mb m» i.ü üJB w ■■—w M SE ■■ an na hsa aa m ma a: a■■ aa aa aa Bründí 3dnos és Szabó Sános vizműépifkésési vállalata Szekszárdi Vasúti fasor 6a saram A városi vizműszabályrendeletben előirt, s a városi tanács által jóváhagyott minták szerinti kivitelben készit: a leg|B jutányosabb áron, egy évi jótállás mellett házi vízvezetéki & csatornázási berendezéseket S3 BB aa ■■ «a Terv és költségvetés díjtalan. — Minták megtekinthetők Vasúti fasor 6. szám alatt Hosszabb lejáratú kedvező fizetési feltételeke 312 ■■ ■■ MM tiU HM aa mmmr 88agggga«ggsaassssasaa:aaaa.i8aaaasaB8S8sss88gsssa8i8á