Tolnamegyei Ujság, 1927 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1927-06-18 / 25. szám

10 vözletét tolmácsolta és rámutatott a mezőgazdasági bizottságok munkájá nak fontosságára és arra, bogy az értékesítést a jó és egészséges ala­pokon való szerződéskötések segit hetik elő. Rámutatott a magas vas­úti tarifákra, amelyek a gazdák ér­dekeit nagy mértékben sújtják, ame­lyek a háború előtti díjtételekkel szemben lényegesen nagyobbak. Báró Fiátb Tibor, a Tolnavár- megyei Gazdasági Egyesület elnöke, Dőry Frigyes, báró Jeszenszky Andor és Peresei Dezső felszólalásaikban a vármegye közép- és nagybirtokosai részéről panaszt emeltek a pénzügy- igazgatóságnak az egyes birtokosok adókivetésénél követett eljárása ellen. Panaszaikat konkrét és tárgyilagos adatokkal támogatták és határozati javaslatot nyújtottak be arra nézve, hogy a kamara az egyeB vármegyei gazdasági egyesületekhez átiratot in tézzen, amelyben hívja fel figyelmü­ket arra, hogy az adófelszólam- lási bizottságok tagjainak a meg­választására különös nagy figyelmet fordítsanak, mert ha azoknak legalább háromnegyed része gazdaemberekből áll, akkor a gazdák részéről való érdekvédelem is megfelelő biztosítékot nyerhet. Főglein József szekszárdi kisgazda a kisgazdák adósérelmeit tette szóvá. Hoyos gróf a kamara részéről a legteljesebb támogatást ígérte meg a részükre és a benyújtott indítványt a gyűlés közönsége egyhangúlag el­fogadta. Dr. Barabás Imre törvényhatósági állatorvos vetített képekkel kisért népies előadásában a májmételykór veszedelmét, nagymérvű pusztításait és az ellene való eredményes véde­kezés módozatait ismertette. Mind­ezek utón Bayer János igazgatóta- nitó vezetésével a németajkú főld- mives dalárda magyar nyelven el énekelte a Himnuszt, utána pedig a gyűlés közönsége diszebédre gyűlt össze, amelyen több lelkes felszóla­lás mellett Peresei Béla gyönyörű szavakkal emlékezett meg a mező- gazdasági kamarák feladatairól, ame­lyekkel kapcsolatban gróf Hoyost és az Alsódunántuli Mezőgazdasági Ka­marát lelkesen üdvözölte. Az ebéd befejezte után a társaság egy része Dőry Frigyes paradicsoma pusztai mintagazdaságát tekintette meg, amelynek úgy növénytermelési, mint az állattenyésztési része a meg­jelent gazdáknak legnagyobb mérvű csodálatát váltotta ki. Az érkezőket a házigazda magyaros vendégszere­tettel látta vendégül. — A Mezőgazdasági Kereskedelmi rt. közgyűlése. A Mezőgazdasági- Kereskedelmi rt. Szék szárd folyó hó 16 án féltizenkettőkor dr. Leopold Kornél kormányfőtanácsos elnöklete alatt rendkívüli közgyűlést tartott. Az igazgatóság javaslatát Schneider János vezérigazgató, a felügyelő bizottságét Bodnár István felügyelő- bizottsági elnök ismertette. A köz­gyűlés az igazgatóság javaslatát, hogy az alaptőke felemelése vétessék le a napirendről, egyhangúlag elfogadta, mert a nagy részvényeseknek azon indítványát, hogy a közgyűlés na gyobb tőkeemeléssel támassza alá a társaság működését, bár helyesli, de az idő rövidsége miatt kellőleg elő­készíteni nem tudta. Utasította a közgyűlés az igazgatóságot, hogy a tőkeemelés kérdését, mivel azt he lyesnek és jónak találja, mielőbb készítse e'ő és azt újból összehivandó közgyűlés elé terjessze be. Örömmel látjuk, hogy* Szekszárd ezen úgy­szólván egyedüli nagyobb keresko delmi vállalatától a részvényesek oly TOLNAMEGYEI ÚJSÁG megértéssel fogadják a tőkeemelés gondolatát. A társaság megerősítése, működésének kiterjesztése nemcsak a részvényesek osztalékára, de váro­sunk és környéke gazdasági életére is mindenesetre kedvező hatású lesz. Nyilttér. E rovat alatt közlőitekért a szerkesztőség nem vállal teieiősséget, Dr. Akantisz Jusztin városi főorvos, Eger, „T Mohai Ágnes forrás kutkezalőségci Moha. írja: Midőn az Ágnes-forrás vizéről, mint kitűnő gyégy- és asztali víznek különösen hurutos bántalmak, székrekedés, vérszegénység és étvágy­talanságnál észlelt nagymérvű gyógy- hitása s kellemesen élvezhető ize miatt teljes megelégedésemnek ki fejezést adnék, egyúttal nyilvánítom, hogy ezen üdítő s egészséges gyógy­hatású hazai ásványvizet fogyasztásra mindenütt, hol tehetségemben áll, melegen ajánlom.“ A Mohai Ágner forrásvíz mindenütt kap­ható! Nyilatkozat. A „Tolnamegyei Újság“ 1927. évi junius hó 11-iki számának nyiltéri közleményére rövid válaszom az, hogy Bercsényi József ellen a bűnvádi feljelentést, — melynek megtételében eddig kizárólag egyetlen fiam súlyos betegsége okából történt 9 napos távollétem volt az akadály, — meg­teszem s a közlendő jogerős ítélettel fogom eljárásom helyességét a nagy- közönség előtt igazolni Végül megjegyzem, hogy lovagias támadásokkal szemben mindenkor Iovagiasan álltam helyt, amit 2 pisztoly és 2 kardpárbajom igazol. Paks 1927 junius hó 16 án. Dr. Gro8Ch József ügyvéd. Kiadó a »Tolnamegyei Újság« hírlapkiadó rt. Műhely áthelyezés. Tisztelettel értesítem a n. é. közönsé­get, hogy uriszabó műhelyemet saját házamba: Szekszárd, Alkotmány-utca 21/b (alsó iskola közbe) áthelyeztem. — Továbbra is kérem a t. közönség szives pártfogását. Schultheisz Henrik uriszabó. 127—1926. vht. Árverési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t.-c. 102. §-a értelmében ezennel köz­hírré teszi, hogy a szekszárdi kir. járásbíró­ságnak 1925. évi 54/4. és P. 1586 12 —924. számú végzése következtében dr. Szily Géza tolnai ügyvéd javára özv. Farkas Györgyné és társai tolnaszigeti lakosok ellen 1|000.000 korona ereiéig, kielégítési végrehajtás utján le- és felülfoglalt |és 880 pengőre becsült következő ingóságok, u. m.: lábasjószág és egyéb ingóságok nyilvános árverésen el­adatnak. Mely árverésnék a szekszárdi kir. járásbíró­ság 1925. évi Pk. 2980. számú végzése foly­tán 80 pengő hátralékos tőkekövetelés és jár. erejéig Tolnaszigeten, — végrehajtást szenvedettek lakásán — leendő meg­tartására 1927. évi junius hó 30. napjának délelőtti 10 órája határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly meg­jegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881. évi LX. törvénycikk 107. és 108. §-ai értelmében készpénzfizetés mellett a legtöbbet ígérőnek, szükség esetén becsáron alul is el fognak adatni. Amennyiben az elárverezendő ingóságokat mások is le- és felüifoglaltatták és azokra ki­elégítési jogot nyertek volna, az árverés az 1881. évi LX. t.-c. 102. §-a értelmében ezek javára is elrendeltetik. Szekszárd, 1927 junius 7. Neuschl Károly 549 kir. bír. végrehajtó. I A gyönki kir. járásbíróságtól. Pk. 476/5-1927. Vht. 54—1927, Árverési hirdetmény­Alulírott bírósági végrehajtó az 1881 :LX. t.-c. 102. §-a élteimében ezennel közhírré teszem, hogy a gyönki kir. járásbíróság P. 469 — 1927. számú elrendelő végzése és a gyönki kir. járásbíróság Pk. 476/2—1927 sz. kiküldő végzése folytán dr. Rothauser Illés gyönki ügyvéd által képviselt Gyönki ön­segélyző Egylet végrehajtató javára, végre­hajtást szenvedettek ellen 240 pengő tőke­követelés és jár. erejéig 1927 február 26 án fdganatositott kielégítési végrehajtás alkal­mával a Pk. 429—1927. számú jegyzőkönyv 1—25. tételek alatt lelülfoglalt és 1454 pengő becsértékü bútor, függöny stb. s egyéb ingó­ságokra a végrehajtató ügyvéd szóbeli jelent­kezése folytán 240 pengő tőke, ennek 1926. évi december hó 9-töl járó 18 #|o kamat, 15 P 30 f költségekből álló követelések beh.j­Minthogy ugyanezen ingóságok dr. Keck Lásziü ügyvéd által képviselt Gyönki Taka­rékpénztár végrehajtató javára a gyönki kir. járásbíróság Pk. 329/2—1927. számú kiküldő végzése folytán 1178 pengő tőke és jár- ere­jéig le vannak foglalva, az árverést ezen alapfoglaltatók javára is elrendeltem. Végül elrendeltem a bírói árverést dr. Gyöngyei Jenő budapesti ügyvéd által kép­viselt (Csáky-utca 23) Lukács Nándor buda­pesti cég végrehajtató 144 pengő tőke s jár. erejéig mint felülfoglaitató javára is. Ezen árverésre határnapul 1927 julius hó 7. napjának délelőtt 10 óráját kitűzöm, amikor is a lefoglalt ingók Cyönk községben, végre­hajtást szenvedett lakásán nyilvános árveré­sen a legtöbbet Ígérőnek készpénzfizetés ellenéden el fogom adni. Gyönk, 1927 junius 9. Muth János 557 kir. bir. végrehajtó Mellékfoglalkozásból 200-2000 P-t kereshetnek havonta Tolna vár­megye területén főiskolai hallgatók, iparosok, kereskedők és agilis fiatal­emberek. Érdeklődőknek készség­gel ad felvilágosítást levélben is. „Pátria“ biztosító rt főügynök- aége Szekszárdon, Széchenyi-utca 14. szám. 175—176—1927. vht. szám. Árvjerjési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t.-c. 102. §-a értelmében ezennel köz­hírré teszi, hogy a budapesti központi kir. járásbíróságnak 1925 évi 89891/3. és a szek­szárdi kir. járásbíróságnak 4713—1927 számú végzése következtében dr. Szily Géza tolnai ügyvéd által képviselt Fox-film rt. és Oswald Ferenc és neje javára 697 P 92 fillér s jár. erejéig 1927 április 6-án foganatosított ki­elégítési végrehajtás utján le- és felülfoglalt és 2444 pengőre becsült következő ingósá­gok, u. m.: zongora, szobabútor, mozibéren- dezés és egyéb ingóságok nyilvános árveré­sen eladatnak. Mely árverésnek a szekszárdi kir. járás­bíróság 1927. évi Pk. 4741, számú végzése folytán 697 pengő 92 fillér tőkekövetelés és járulékai erejéig Tolna, Bezerédj Pál-utca 2. szám alatt leendő megtartására 1927. évi junius hó 30. napjának a. u. 3 érája határ­időül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881. évi LX. t.-c. 107. és 108. §-ai értelmében készpénzfizetés mellett a legtöbbet ígérőnek, szükség esetén becsáron alul (s el fognak adatni. Amennyiben az elárverezendő ingóságokat mások is le- és felülfoglalták és azokra ki­elégítési jogot nyertek volna, ezén árverés az 1881. évi LX. t.-c. 20. §-a értelmében ezek javára is elrendeltetik. Szekszárd, 1927 junius 7. Neuschl Károly, 556 kir. bir, végrehajtó. „Ultreform“ befőtfes üvegek eredeti gyári áron Lencz Károly üvegraktárában, Szekszárd. Épületüvegezés Képkeretezés 1927 junius 13. M. kir. államépitészeti hivatal Szekszárd. 903/1927. A. uersenytűrgyaUlsl hirdetés. Alulirt államépitészeti hivatal, a Szekezárdon emelendő államépitészeti hivatali székház összes építési mun­káinak biztosítása céljából, verseny- tárgyalást hirdet. Ajánlatok tehetők az ajánlati költ­ségvetés I—XV. tételei alatt foglalt összes munkákra együttesén, vagy az I—-‘XIII. tétel alatt foglalt munkákra együttesen s a XIII, alatti vízveze­ték és csatornázási és a XIV. alatti villanyvilágitási és villanyjelző be rendezési munkákra külön külön is. A versenyezni óhajtók felhivatnak, hogy „Ajánlat a Szekszárdon eme­lendő államépitészeti hivatal székház- építési munkáira“ felírással ellátott, pecséttel lezárt borítékba helyezett ajánlataikat 1927 Julius hó 14. nap­jának délelőtti 10 órájáig alulirt m. kir. államépitészeti hivatalhoz köz­vetlenül, vagy posta utján nyújtsák be. Az ajánlat az előirt ajánlati minta és ajánlati költségvetés felhasználá­sával teendő; az ajánlati költség­vetésben az egységárakat és ajánlati végösszegeket nemcsak számokkal, hanem hetükkel is keli *irüi. Az ajánlathoz az ajánlati összeg 20Jo át kitevő bánatpénznek valamely m. kir. adóhivatalnál vagy állampénz tárnál történt letételéről szóló nyugta, vagy annak közjegyzőileg hitelesített másolata, Vagy ár bána<pénz elküldé­sét igazoló postai feladóvevény csa to’andó A munkát blnybrő vállal­kozó tartozik a 2°/o bánatpénzt a szerződéskötéskor 5°/o biztosítékra kiegészíteni. Azok az ajánlattevők, kik a mun­kálat teljesítésére törvényes képesi léssel, illetőleg jogosítvánnyal nem bírnak, kötelesek ajánlatukban ké­pesítéssel bíró meghízottat megne vezni. Azok az ajánlattevők, akik az alul­irt államépitészeti hivatal felügyelete alatt munkát nem végeztek, illetőleg előtte ismeretlenek, tartoznak meg­bízhatóságukat az illetékes kereske­delmi és iparkamara bizonylatával igazolni. Az ajánlatok 1927. évi julius hó 14 én délelőtt % 11 órakor fognak alnlirt hivatalnál felbontatni. A ver­senytárgyaláson az ajánlattevők, vagy képviselőik jelen lehetnek. Az építési munkák 140 munkanapi < alatt teljesen hefejezendők. A művelet és feltételek a hivatalos órák alatt a szekszárdi m. kir. állam- ■ építészeti hivatalban megtekinthetők és ott az azokra vonatkozólag netán | i szükséges felvilágosítások is meg-;' adatnak. Ugyanott az ajánlati mints díjtalanul az ajánlattevő által ártéte lekkel kitöltendő ajánlati költségvett I d ivenként 1 pengő 50 fillérért me[ I szerezhetők. Az ajánlattevők ajánlataikkal a versenytárgyalás napjától számítva, felsőbb jóváhagyásig maradnak kö­telezettségben. A kereskedelemügyi no, kir. un- niszter ur fentartja magának a jogot, hogy az ajánlatok közül az ajánlott árakra való tekintet nélkül választ- hat, vagy egyiket sem fogadja el. Szekszárd, 1927 juniuä 15. A hivatal főnöke : László Aladár s. k. 555 kir. műszaki tanácsos.

Next

/
Thumbnails
Contents