Tolnamegyei Ujság, 1926 (8. évfolyam, 1-53. szám)

1926-11-20 / 46. szám

1926 november 20. TOLNAMEGYEI ÚJSÁG 3 Értesítés. ■ őszi és téli angol szöveteim meg* _ érkeztek, melyekből mérsékelt áron készítek ■ öltöny. felSltö stéllkabfttokat i I Kérem t. rendelőim további szi* vés pártfogását Tisztelettel Sápszky Andor férfiszabó. Hozott 'anyagok feldolgozását is vállalom P Halom I mm megjavításában. Bár a politikai ün­nepnapok még messze vannak, a nehezén már tnl vagyunk és most már csak jobb idők következhetnek. Majd igy folytatta: Az eljövendő küzdelem módozatairól meg lehet állapítani, hogy hamis az a tétel, mintha az erőszak jobban biztosítaná a sikert, mint a türelmes megértés. A mögöttünk levő erkölcsi erő tuda­tában menjünk a harcba nyugodtan, fölényesen, senkit sem bántó konok akarással, mert erkölcsi erőnkre ala­pított küzdelmünk csak eredményes lehet. Az izgatás ocsmány fegyvereit, amelyek nem lehetnek úrrá ebben a kerületben : ki kell zárni a küzde­lemből. Ezután elmondotta, hogy volt ke­rület, amely neki könnyen megsze­rezhető, egyhangú mandátumot kí­nált fel, ő azonban azt elutasitotta, mert rut hálátlanságnak tartotta volna, ha gazdátlanul hagyja azt a zászlót, amelyet a forradalmak után elsőnek bontott ki ebben a kerületben, amely­hez a gyermek- és férfikor legszebb emlékei fűződnek. Nem tette ezt, mert a nehéz munkától meghátrálni sohasem szokott. Végül kijelentette, hogy a mellette megnyilatkozott bi­zalomból erőt, biztatást merítve, a felajánlott jelöltséget elfogadja. Szeghy Sándor kerületi pártelnök röviden méltatva őrffy kiváló poli­tikai szereplését, megköszönte a ke­rülethez való ragaszkodást és kitar­tást kívánt a további küzdelmekhez. Zsigmond Ferenc dr. szekszárdi ügy­véd ismertette ezután gróf Bethlen Istvánnak az ország konszolidációját előmozdító hatalmas munkáját és in­dítványozta, hogy a jelölés alkalmából a gyűlés a miniszterelnököt távirat­ban üdvözölje. Az indítványt egy­hangú lelkesedéssel elfogadták, mire a jelölő gyűlés véget ért. Dr. Éri Márton. A házfeloszlatás hírére a dombó­vári választó kerület is megmozdult, hogy megnyilatkozzék a járás szü­lötte dr. Éri Márton alispán mellett, akit már egyébként is hosszabb idő óta képviselőjelöltként tiszteltek. Folyó hó 15-én a választó kerület minden községéből mintegy 200-an jöttek össze Dombóváron jélölő érte­InuiiiliiiiunuESSI&BiE IGETI állító EKSZÁRD Irodas Mozival szemben. JóhirnevQf közismert. Telefoni 36. kezletre. Az értekezletet dr. Guthy János kir. közjegyző nyitotta meg, aki kifejtette, hogy miért kell a dóm bóvári kerületnek is Bethlen István zászlója alá tömörülni. Magyar Béla dombóvári plébános szólalt fel ezütán, kifejtvén, hogy ő bár Pallavicini György őrgrófnak személyileg hive, de politikáját az országra veszedelmes­nek tartja és ez okból lelkesedéssel csatlakozik Bethlen István zászlójá­hoz és emé zászlót nem látja méltóbb kezekben, mint dr. Éri Mártonéban, akinek e vármegyében és e választó kerületben igen jelentős érdemei van­nak. Az értekezlet tomboló lelkesedés­sel fogadta Magyar Béla plébános felszólalását. Léh József hőgyészi plébános, Türkössy Sándor földbir­tokos és Horváth László felszólalása után, akik mindhárman dr. Éri Már tont ajánlották meleg szavakkal, az értekezlet tagjai egyhangú lelkese­déssel dr. Eri Mártont a dombóvári választó kerület egységespárti jelölt­jének kiáltották ki. Elhatározták egy­ben, hogy Klázer Gyula gyógysze­rész vezetésével Szekszárdra küldött­séget menesztenek, hogy dr. Éri Már­tont a jelöltség elfogadására felkérjék. A dombóvári választó kerület igen népes bizottsága folyó hó 16-án ke­reste fel dr. Éri Márton alispánt hiva­talos helyiségében, ahol Klázer Gyula gyógyszerész a küldöttsége szónoka közölte dr. Éri Mártonnal, hogy folyó hó 15-én Dombóváron tartott párt­értekezleten a választókerület egyhan­gúlag egységespárti jelöltjének kiál­totta ki és őt ügyes beszédben kérte fel a jelöltség elfogadására. A meg­jelentek nagy helyeslése mellett ki­jelentette, hogy dr. Éri Márton múltja adja meg a kerületnek a garanciát arra, hogy méltóbb jelölt kezébe Bethlen István zászlaját nem adhat­ják s hogy a legnagyobb tisztelettel és szeretettel várja az egész kerület, i hogy körükben megjelenjen. Dr, Éri Márton mély megindult- sággal fogadta a szeretetteljes felké­rést és kijelentette, hogy kötelessé­gének tartja az ő legszűkebb hazája részéről felajánlott jelöltség elfogadá­sát. Reméli, hogy amint alispáni szé­kében mindenkor a vármegyének és minden egyes lakójának érdekében dolgozott, úgy ad neki az Isten erőt, hogy Bethlen István oldala mellett, — aki hatalmas egyéniségével és ké­pességeivel tán egyedül van hivatva a magyar nemzetet jobb jövendőbe vezetni, — a hazának és kerületé­nek érdekében hasznos munkát tud­jon végezni. A küldöttség tagjai nagy lelkese déssel és örömmel fogadták dr. Éri Márton kijelentését és azután barát­ságosan elbeszélgettek jelöltjükkel, akit régóta ismernek és akit az egész kerület apraja nagyja nemcsak ismer, de nagy rabé csül és szeret is, úgy, hogy Bethlen Istvánnak zászlaját jobb és méltóbb kezekbe nem is ad­hatta volna. , Dr. Erdélyi Aladár. Mintegy 500 választópolgár gyűlt össze f. hó 15-én a paksi Erzsébet- szálló nagytermében, hogy megálla­podjék a kerület képviselőjelöltjének a személyében. A gyűlésen, amelyen az összes községek Keresztény, Föld- mives, Kisgazda és Polgári pártjának kiküldöttei résztvettek, dr. Klein An­tal volt főispán elnökölt és a politikai helyzetet ismertetve, felhívta az egybe­gyűlteket a jelölés megejtésére. A tartalmas elnöki megnyitó után Pogány Miklós nagydorogi kereskedő, Szakách Ernő bölcskei földbirtokos, Joó András nagydorogi ref. lelkész, dr. Grosch József paksi ügyvéd és Molnár János paksi bíró szólaltak fel és valamennyien egy értelmüleg meg­állapították, hogy dr. Erdélyi Aladár eddigi képviselő egyénisége, nagy tudása, eddigi önzetlen munkássága tepiiT! évi karbantartását és szak- ® szerű javítását vállalom ■ Sommer mechanikus | Szeksz&rd. ■ Mindenféle Írógépekhez kellékek I és alkatrészek beszerezhetők. a kerületnek csak dicsőséget Bzerzett és hogy azt a zászlót, amelyet ő négy és fél év múlva tisztán'adott vissza választóinak, ismét az ő kezébe kell adni. A kerület büszke lehet arra, hogy dr. Erdélyi Aladárt küldte a nemzetgyűlésbe és mert e kiváló fér­fiúra az országgyűlésnek szüksége van, ismét egyhangúan őt kell jelölni. Az értekezlet általános lelkesedés­sel tette magáévá a felszólalásokban kifejett óhajt és Erdélyi Aladárt, a paksi kerület Keresztény, Kisgazda, Földmives és Polgári Párt képviselő- jelöltjéül kikiáltotta. A megjelent községek kiküldötteiből alakult bi­zottságot dr. Klein Antal vezette dr. Erdélyi Aladárhoz, meghívta őt az értekezletre. Meleg ünneplésben ré­szesítették a teremben megjelent kép­viselőjelöltet, akinek fáradhatatlan hazafias és eredményekben oly gazdag nemzetgyűlési munkásságát dr. Klein Antal ismertette és felkérte, hogy az imponáló egyértelműséggel felajánlott jelölést fogadja el. Dr. Erdélyi Aladár meghatottan köszönte meg a kerületnek mellette megnyilvánult állásfoglalását és elő­adta, hogy az értekezlet összehívását ő maga is óhajtotta, mert látni kí­vánta. meg van-e a választókerület az ő működésével elégedve. Mert ha kifogások merültek volna fel ellene, ő a kerületben nem lépne fel: bár az egységes párt hivatalos jelöltnek deklarálta. így azonbau hálásan kö­szöni a kerület ragaszkodását és a jelöltséget elfogadja. A mindvégig magas nívójú érte­kezlet, amelynek szónokai szép be­szédekben méltatták dr. Erdélyi Ala­dár érdemeit, azzal a meggyőződés­sel oszlott szét, hogy a jelöléssel egy kiváló közéleti férfiú fáradhatatlan és önzetlen munkássága megérdemel­ten nyerte el a kerület elismerését. A paksi szép ünneplés után dr. Er­délyi Aladár kíséretével együtt dél­után 1 órakor Nagydorogra ment, ahol nagyszámú választója lelkesen és meleg külsőségek közt fogadta. Mi a magunk részéről is csak me­legen gratulálhatnak a paksi kerület impozáns ^állásfoglalásához, amellyel volt képviselőjét ismét jelöli, hiszen Erdélyi Aladár olyan nagytudásu és | értékes egyén, akire csak büszke lehet. ■B !■■■■■■■■■■» is >9 >■"■■■ ■■■■■■■■■■■■■■■■■■ ■■■■■■ ■■■■■■■■■■ iw—■■■■■■■MUM—wsMMMi—■—■■■■■ummmimm—Ili—■■—■■■Mimmn—■■■------ i. ■ ....................... .aa ■aa ■ B ründí 3ános és Szabó 3ános vizműépitkezési vállalata Szekszárd, Vasúti fasor 6. szám A városi vizműszabályrendeletben előirt, s a városi tanács által jóváhagyott minták szerinti kivitelben készit: a leg* jutányosabb áronf egy évi jótállás mellett házi uiznezetéki és csatornázási berendezéseket Terv és költségvetés díjtalan. — Minták megtekinthetők Vasúti fasor 6. szám alatt. Hosszabb lejáratú kedvező fizetési feltételek! 312 5gBagHa8aaagaa8BgaagaasasavaaaaaasasaaaBa8Baaaaaaa«saaHB

Next

/
Thumbnails
Contents