Tolnamegyei Ujság, 1926 (8. évfolyam, 1-53. szám)

1926-10-30 / 43. szám

6 TOLNAMEGYEI ÚJSÁG 1926 október 30. I-TT lékezete iránt, önkéntelen azon közbe­kiáltást váltotta ki: „így szöktek beszélni Tolna vármegye bizottsági ülésén az igazi Percelek“.' Az alis­pán! jelentés tudomásai vétele után a különbőzé bizottsági tag választá­sok kezdődtek meg. Minthogy név­szerinti seavazások is szükségessé váltak, a főispán javaslatára szavazat- szedő küldöttségek alakittatak. A virilisek részére alakított bizottság elnökévé dr. Percei Béla, tagjaivá dr* Leopold Kornél és Ivanich Antal, a választottak részére alakított bizottság elnökévé pedig Kátai Endre, tagjaivá Sipos Ernő és Kiss József választat­tak meg. Lapunk zártakor a köz­gyűlés még folyik, további esemé­nyekről jövő számunkban emléke­zünk meg. i'iYiYii“ •“* HÍREK. Csonka Magyarország nem ország, Egész Magyarország — mennyország. — Virág Ferenc püspökünk Rómá ban. Virág Ferenc püspökünk vezette a Szent Ferenc zarándoklás tagjait, akik múlt hét csütörtökén értek Ró­mába. Szombaton a Szent Péter ba zilikában Virág Ferenc mondotta a szentmisét, délután 1 órakor a 200 tagból álló magyar zarándokokat a Szentatya elé vezette, aki a Sale Dei Beati Ficazionban fogadta a tisztel­gőket. A Szentatyát Virág Ferenc püspök röviden latinul üdvözölte, aki olasz beszédben válaszolt, amit Serédy Jusztinian Vatikán követségi egyházi tanácsos fordított le magyarra. Virág Ferenc püspökünk XI. Pius pápánál a zarándokok fogadása előtt hosszabb külön kihallgatáson volt, amely alka­lommal jelentést tett a zarándokutról. — Kinevezés. A m. kir. belügy­miniszter dr. Ruttkay-Nedeczky Ödön m. kir. belügyminiszteri segédtitkárt, ki vármegyénkben hosszabb ideig fő- ispáni titkár volt, a belügyminisz­tériumhoz titkárrá nevezte ki. — Ünnepély a hősi halottak teme­tőjében. Szekszárd város közönsége november hó 1-én délután 4 órakor az alsóvárosi hősök temetőjében a halottak napját méltó keretek között fogja ez évben is megünnepelni. Az ünnepélyen a Szekszárdi Dalárda több énekszámmal szerepel és a vá­rosi tanács koszorút helyez le a hő­sök sírjára. — Joggyakornoki kinevezés. Dr. Szabó Zoltán ügyvédjelölt, szekszárdi lakost, a pécsi m. kir. ítélőtáblához joggyakornokká nevezték ki. — li. Lajos király emléktáblájá­nak leleplezése Tolnán. A hadtörté­nelmi muzeum által kezdeményezett és felállítandó emléktábla leleplezése november hó 7 én lesz Tolnán. Te kintettel az 1518. évi tolnai ország­gyűlésnek a magyar parlamentáris más történetében való jelentőségére a leleplezési ünnepélyen a nemzetgyűlés Önnek nincs szüksége ■■mái arra, hogy gyomor- és hátbántalmai miatt állan­dóan szenvedjen, amikor köztudomású, hogy a világhírű és mindenki által legelsőnek elismert IGMÁND1 keserűm azonnal megszűnteti a rendszerint fenti bajokból eredő fejfájást, csökkenti a vérnyomást az agyban és meggátolja az érelmeszesedést. Emésztési zavarok­nál éhgyomorra már félpohár langyos IGMÁND1 keserűviz elegendő. — Kapható kis- és nagy üvegekben. — Szétkűldési hely: Igmándi keserüvizforrásvállalat, Komárom. — Árjegyzék ismételadóknak kívánatra bérmentve, 448 elnöksége is képviselteti magát, ott lesznek a tolnai Festetich család tag­jai és a mohácsi vészben résztvett köznemes családok nevében jakusov- czei Spolarich Lajos dr. kir. járás- biró is. — Tanítói közgyűlés. A tolnai r. kath. esperesi kerület tanítói köre f. hó 20 án Tolnán tartotta ősszi köz­gyűlését, melyen a megnyitó beszé­det Gosztonyi Jenő kerületi esperes tartotta. Utána Werner Ádám fono- mimikái gyakorlati tanítást mutatott be, majd az uj tanterv megvitatása került sorra. Kovács György a gya­korlati tanításról értekezett, végül az indítványok kerültek sorra. A köz­gyűlést az elnök zárszava rekesz­tette be. # — Esküvő. Szongott Edvin, a köz­ponti járás főszolgabirája, folyó hó 26 án délután vezette oltárhoz a szek­szárdi belvárosi templomban Kálmán Erzsikét. Erdős Bözsikének és Váli Miklós­nak október hó 24-ón volt egybe- kelési ünnepélyük a szekszárdi izra­elita templomban. — Beírás a szekszárdi téli gazda­sági Í8kolába. A téli gazdasági iskola igazgatósága felhívja a gazdákat, hogy 16—22 éves fiaikat a Szek- szárdon, november hó 8-án megnyíló 2 éves gazdaképzőbe, mely március 5 ig tart, írassák be. A növendékek ezen idő alatt kiképzést nyernek az összes gazdasági tárgyakból (a. m.: növénytermelés, állattenyésztés, ker­tészet, szőlészet, fatenyésztés, méhé­szet, gazdasági számadás, földmérés­tan etb.) a házi ipari munkák közül pedig: famunkák, kosár-, kefe- és seprükötés, gyékényfonás. A tanítás ingyenes. Vidéki gazdaiíjak szekszárdi gazdáknál ellátásra olcsón elhelyez­hetők. A 2 téli félév elvégzése után gazdaifjak levizsgáztatnak és bizo­nyítványt nyernek. Beiratások no­vember 1—7-ig Pigniczky Ferenc gazdasági iskolai igazgatónálBezerédj- utca 1. szám alatt. Az igazgatóság. — A gyönki katolikus kápolna épü­lete a kedvező őszi időjárás mellett rohamosan közeledik a befejezéshez és napról napra jobban kibontakozik gyönyörű formáje, amely a tervező László Aladár műszaki tanácsos mű­vészi ízlését dicséri. A kápolna hal­vány rózsaszínű homokszin ornamen- tumokkal, rozsdaveres Eternit pala a teteje és a mérsékelten magas tor­nyon hatalmas arany kereszt csillog.' Főbb vonalaiban a román stílust kö­veti, de finoman emlékeztet az angol villastilusra, miáltal pompásan bele­illik a környezetbe, mert a vasúti állomás felé húzódó községrésznek ezen oldalán csupa parkban fekvő épület van: dr. Grosch István háza, a kolostorszerü Magyary Kossá kas­tély, a főbírói lak és a háttérben, magasabban a barokstilü Szilassy- kastély, melyben jelenleg Sulkowski Viktor herceg lakik nejével Szilassy Paulával. A katolikus templom e sor élén mögötte a sok öreg fával a vasútról jövő szeme előtt egészen megváltoztatta Gyönk látképét és pe­dig igen előnyösen, mert semmisem teszi egy lakott hely képét oly széppé, mint a torony, Gyünknek eddigi mindkét tornya pedig a másik Völgy­en áll, tehát a vasútról jőve nem | láthatók. Az épitkezés munkái seré nyen folynak és ha kitart az idő, Szent Márton napján meglesz a fel szentelés, amelyre, mint értesülünk, a kalocsai érsek és a pécsi püspök is megígérte megjelenését. — Mansz. alakuló ülés. Tolnané- medin október hó 24 én alakult meg a Mansz. Elnök lett Schlagetter Má tyásné kendergyári igazgató neje, alelnökök Rozsa Józsefné ref. lel - készné és Ács Antalné, pénztáros Gaái Illósné, jegyző Pál Istvánná, gondnok Kósa Zoltánná és titkár Haypál István volt nemzetgyűlési képviselő. A központ részéről az ala­kuló ülésen Renner Béláné volt jelen, a szervezés munkálatait Szilypó a miszlai Manszvezető végezte. — Halálozás. Liszbauer Ferenc László munkásbiztositó pénztári tiszt viselő, életének 34 ik évében, hosszú szenvedés után f. hó 22-én délután 1 órakor elhunyt. Temetése f. hó 24*én d. u. volt Szekszárdon. Az újvárosi Birkertben helyezték örök nyugalomra. — Nagyszabású müvészest váro­sunkban. A Kormányzó ur ő Főméltó­sága és József kir. herceg ö Fensége legmagasabb védnöksége alatt álló Országos Diákiiyomorenyhitő Akció országosan rendezendő hangversenyei­nél városunkat is számításba vette. November 14-én, a Szekszárd Szálló nagytermében gróf Bethlen István miniszterelnök, gróf Csáky Károly honvédelmi miniszter fővednöksége és a helyi vezetők védnöksége mellett — birnéves fővárosi művészek fellép tével — díszhangversenyt rendeznek Részletekről jövő számunkban írunk E magas nívójú estélyen fog bemu tatkozni dr. Járosy Jenő dal- és zene költő, ki szerzeményeit énekli és zon gorán kiséri. Dr. Járosynak fővárosi önálló hangversenyeiről a sajtó a leg­nagyobb elismeréssel nyilatkozott. — Pilinszky Gézát, az Opéraház tagját nem szükséges külön bekonferálnunk. Az estélyt a helybeli dalárda ének­száma nyitja meg. AT műsort válto­zatossá teszi dr. Nyáry Andor írónak konferálása, illetve humoros szabad előadása. Ezen ősmagyar írói tehet­ségnek legújabb darabja a legköze­lebb kerül a Nemzeti Színházban be­mutató előadásra. — Szaffka Lili, a Magyar Színház tagja, bájos dalokat ad elő és a fővárosi ifjúság országos központja, más művészi dolgokkal is kívánja meghálálni a társadalom ál­dozatkészségét. x Hintó, bőrfedeles, sárga, jókar­ban Szekszárdon, Rákóczi ut 22. sz. alatt jutányosán eladó. * — Halálos vasúti szerencsétlenség. Flotz Bálint bátaszéki lakos, törvény- hatósági bizottsági tag szerdán reggel kocsin a bátaszék—bonyhádi törvény­hatósági ut mentén fekvő földjére kocBizott, Az ut áthaladt a pécs— bátaszéki vasútvonalon, amelyen épen akkor haladt Pécs felé a Bátaszékről 8 éra 46 perckor induló személy- vonat. Mivel az útnak és a vasútnak a keresztezése előtt a távolba látást gátló akadályok vannak, Fiotz Bálint nem vette észre a vonatot és azzal egyidőben haladt át az útátjárón. A mozdony széttörte a kocsit és Fiotzot halálra gázolta. A szerencsétlenség után a vonat megállt, de az elgázolt embert már csak holtan tudták a vo­nat kerekei alól kiszedni. Bátaszék község elöljárósága, amely ebben az ügyben a legelső hatósági vizsgálatot tartván, annak a megállapítását kéri tőlünk, hogy a szerencsétlenség nem történik meg, ha a vasút az átjáró­nál, amelynél már 5 elgázolás volt, sorompót építettek volna. — Katonai szállítás. A Tolnán állomásozó huszár- és tüzércsapatok az 1927. évre szükséges élelmiszerek (liszt kivételévéi) szállítására (marha- és sertéshús, zsír, burgonya, száraz főzelék, cukor, só, hagyma stb.) — Ajánlatok november hó 18-án dél­előtt 9 óráig nyújtandók be az uj lovassági laktanyában levő gazdasági hivatalhoz, ahol a részletes feltételek is megtudhatók. — Patkányok és egerek tömeg- irtására vegyen „Agraria“ patkány- irtó húskonzervét. Kapható minden gyógyszertárban és drogériában. 722 — A lefolyt f. hó 24-iki ünnepély­ről Borgula fotóművészünk szép fény- képfelvételeket készített, mely fény­képekből egy csinos albumot dr. Pesthy Pálné kegyelmes asszonynak is küldött. — Leesett a padlásról. Tokornyi Antalné bonyhádi lakos, f. hó 23 án munkaközben a padlásról oly szeren­csétlenül esett le, hogy balkarját el­törte. A szekszárdi közkórházba szállították. — Kulturestély Tolnán. A tolnai r. k. esperesi kerület tanítói köre f. hó 20 án Tolnán, a „Fehárló“ szálló­ban kulturestélyt rendezett. Megnyi­tóul Beethoven: „Isten dicsőítése“ cimü dalát énekelte a vegyeakar, majd Rossini Tancred operájának nyitá­nyát adták elő: Dallmann Babi és Szily Klári. Ezután következett „Jönnek a katonák“ cimü daljáték, amelyben Hettyósy Lajosnó, Wirih J^nki, Schil­ling Mariska, Perler Etus, Jalencsik Bözsike, Pirgi Magdus, Pirgi Boriska, Pusztay Mariska, Scíuffrich Sárika, Szohner Manci, Szohner Rozika, Ul­rich Lili, Wirth Lujzi jeleskedtek. Ezt követte a „Magvető“ cimü szín­mű. Szereplői: Mandács József, Szily Klárika, M&ndacs Józsefné, Szauer József, Kákonyi Gyula, Martinék Jó­zsef, Hága Kati, Hettyósy Magda, Bellmann Lola, Wittinger Hus, Wie­demann Ninczi, Pettrits Rózsi, Virányi Manci, Spondrik Etta, Szendeff Stefi, Csek Laci, Bakody Laci, Buchmüller Mici voltak, akik pompás játékukért sok tapsot kaptak. Az-estélyt a haj­nalig tartó tánc követte, A tiszta jövedelmet a tanító jóléti intézmények javára fordították. — Megverte a cselédje. Özv. Wolf Adolfnét szolgálatában álló Petrócky Józsefné sz. Pap Julianna házicselédje f. hó 10 ón az utcán megtámadta, megverte és a földre rántotta. A to­vábbi botránynak a rendőrség vetett véget s a verekedő háziceelédet előállította. A járásbíróság Petrécky- nét 8 napi elzárásra ítélte. — Gázolt az autó. Ádám Gyula budapesti likőrgyári főtisztvÍBelő au­tója Szekszárdon elgázolta Poller- mann József Perczel Mór-utcai lakos, 10 éves fiút, akinek a bal lábát a szekszárdi kórházban amputálni kellett. — Öngyikos beteg. Kovács István 30 éves sárpilisi lakos, akit tüdő és gégetuberku'ózisá miatt több kór­házban kezeltek, súlyos betegségén kétségbeesve egy őrizetlen pillanat­ban felkelt az ágyból és a kutlja ugrott. Mire a csontig lesoványodott „ L.tUI u:i ____ ,1 . . Kw tollért és Kézen jé és-vaki- II tóan tiszta fehérnemi it E££££’JtfSüSäTäs 0 Kossy-féle mosélotézethez Szekszárdi

Next

/
Thumbnails
Contents