Tolnamegyei Ujság, 1926 (8. évfolyam, 1-53. szám)

1926-09-18 / 37. szám

4 ,0estend - szdllö Budapest, VI., Berlini-tér 3. (Nyugati pályaudvaron). Meleg ée hideg vízvezeték minden szobában. Fürdők, lift, fodrász. Telefon: L. 920—64 Utcai szobák ára 40-60.000 K-ig Pongrácz Sándor 517 igazgató. ast a hatást, azt az érzelemnyilváni- tást, amelyet József kir. herceg ófen­sége beszédje a hallgatóság érzelem* világából kiváltott, méltóan csak az* sal a hatással lehet összehasonlítani; amelyet Kossuth Lajosnak az a köz­ismert beszédje eredményezett, ame­lyet ezen szavakkal vezetett be az 1848-iki országgyűlésen: „Uraim 1 Leborulok a magyar nemzet nagy­sága előtt I . . .“ Azt gondolta az ember, hogy ilyen nagyszerű beszéd után be kell fe­jezni az Ünnepélyt, mert mit lehetne még cselekedni, ami a hallgatóság figyelmét lekösse. Hát bizony az Ünnepély további programmja sem volt felesleges. Ma­gyar Béla rkath. plébános, Kutassy Gyula református és Hoffmann Ernő ág. hit. ev. lelkész és a Budapestről ez Ünnepélyre érkezett izraelita lel­kész beszédei és imái, Vér Vencel gimnáziumi igazgató mély járású be* széde, Mód Mária hadi árva és Söl* lei József áll. iák. tanító szavallatni is Ünnepélyes és lelkes hangulatot keltettek a hallgatóságban. Ezután a Fenséges ur, vitéz Ti­hanyi Szilárd és a különböző egye­sületek, valamint a hősök hozzátar-. tozói helyezték el koszorúikat az emlékszoborra, úgy, hogy mire az Ünnepély a szobornál véget ért, a szobor talpazatát a koszorúk óriási tömege borította. Az emlékszobor melletti Ünnepség aszal végződött, hogy a helybeli fiú és leányleventék, a vitézek, a had­viselt öreg katonák és a különböző férfi és női egyesületek saját zász­lóik alatt, a kaposvári katonai zene­kar hangjai mellett, gyönyörű menet­ben elvonultak József kir. herceg őfensége előtt, aki a felvonulás be­fejezte után a vitézekkel és az öreg harcosokkal barátságosan elbeszélge­tett éB sok közös harctéri emléket felújított. Délután 1 órakor az Iparos Moz­góban Ünnepi ebéd volt, amelyen a Fenséges Uron és kíséretén kivUl, Dombóvár polgárságából több mint 300 an vettek részt. Az Ünnepi ebéd alatt dr. Éri Márton alispán a következő lendü­letes beszéddel köszöntötte a Kor­mányzót : Királyi Fenség! Mélyen tisztelt Uraim I Hogy a végtelennek látszó tenger sokszor vészes hullámain járó hajó, bár erős küzdel­mek árán, a biztos révbe eljuthasson, a leg- főképen attól függ, hogy ki tartja kezében a kormánykereket. Vannak ugyan esetek, amikor az erős akarat, a minden veszede­lemmel bátran szembe néző lélek és a leg­biztosabb kéz dacára az emberi erőt, tudást i meghaladó elemekkel szemben a hajó nem J TOLNAMEGYEI ÚJSÁG 1926 szeptember 18. & $ & « » & $ $ ft Vízvezetéki csatornázási « $ « Sí berendezést a vizműszabályrendelet szerint elsőrendű t anyaggal és munkával, két évi jótállással vállalunk «!• |Titte Testvérek! é Szekszárd. Telefon 91. S&' § Győződjék meg olcsó, díjmentes ajánlatunkról! J|j képes megküzdeni s következménye: a szo­morú végű tragédia, a hajó pusztulása. Igen tisztelt Uraim 1 A szerencsétlenül vég­ződött világháborúban résztvett, a hosszú, véres küzdelmekben kifáradt, ennek követ­keztében bizonyos mérvű fásultságba esett, azonban még az ellenség által is elismerten vitéz és derek katonáink leikébe tolvaj mó­don belopott hazafiatlan és ezer éves állami életünk jól bevált rendje ellen történt meg­gondolatlan állásfoglalása, a királyi hatalom­nak s ezzel a magyar királyság egyedül bol­dogító magasztos eszméjének egy a hiúság által túlfűtött agy és túltengő hatalmi vágy­tól beteges lélek révén történt letörése, en­nek folytán beállott forradalom, majd az ezt hamarosan nyomon követő vörösuralom a magyar állam hajóját olyan vészesen há­borgó vizekre terelték, hogy sokszor attól lehetett tartani, hogy ez a léket kapott sze­rencsétlen hajó a tajtékzó hullámok által ta­nkart sziklába Utődve elpusztul, megsemmi­sül. Uraim csak gondoljunk vissza ezekre a borzalmakkal telt időkre, amikor szinte nap­nap mellett lélekzetet visszafojtva vártuk, hogy mi is fog velünk történni ? S tehetet­lenül, szinte megbénultan néztük, hogy a gyalázatos hazaárulás révén reánk szabadí­tott ellenségek miként hasogatják le gyönyörű országunknak legszebb, legértékesebb da­rabjait f És amikor szinte mindent veszve hittünk, reményeink halványan pislogó lángjai már- már kialudni látszottak, amikor a magyar horizontot sűrű, sötét köd borította el s a kétségbeesés lidérce fojtogatta lelkünket, a magyarok Istene megelégetvén szenvedésün­ket, a magyar ég derengeni kezdett s az él­tető napsugár már át-át villant az áthatolha- tatlannak vélt vastag ködön s miként 2000 év előtt keleten tűnt fel az emberiség meg­váltásának közeledtét jelző fényes csillag, épen úgy támadt nekünk is keleten a mi megváltásunkat, szenvedéseink megszűnésé­nek kezdetét jelző fényes csillag. Kisded, de bátor csapata élén a Dunán átkelve megjelent közöttünk az otrantói hős, az ellenségverő bátor vezér, Horthy Miklós, hogy kiemelvén bennünket kétségbeesésünk­ből és véget vetvén szenvedéseinknek, bá­torságot, reménységet keltsen bennünk. És kezébe véve a már-már sülyedő félben levő hajó kormánykerekét, miként Otrantónál az ellenségre mért kemény csapással fegyvere­inknek dicsőséget szerzett, országunk hajó­ját is a félelmetes tengernek annyi veszedel­met magában rejtő háborgó vizeiről beve­zette egy szebb jövővel kecsegtető biztos révbe. — És a vezér, a diadalmas hős azóta szilárdan, biztosan áll a kormánykerék mel­lett erősen tartván azt kezében, hogy a hajó többé le ne térhessen arról a helyes útról, mely a nemzet boldogulásához, nagyságához vezet. Istennek hála, azóta bár nehéz és erős küzdelmek árán, de ingadozás nélkül halad a hajó s a nemzet leikébe visszatért a szebb jövőbe vetett hit, a reménynek lángja már nem pislog, de erősen lobog. Mindenfelé nyugodtság, megelégedés, rend és fegyelem, szóval még az ellenség által is irigyelt kon­szolidáció kézzel fogható jelei tanúskodnak arról a hatalmas, céltudatos munkáról, me­lyet a hős vezér a. Dunán való átkelés óta az ország érdekében kifejtett. És amikor azt látjuk, hogy O Főméltóságának minden tö­rekvése odairányul, hogy komoly és nem szünetelő termelő munka és a kultúra fej­lesztése révén kívánja nemzeti boldogulásunk és törekvéseink megvalósulását biztosítani, akkor csak mélységes hálával tekinthetünk az emberek sorsát intéző Gondviselés felé, hogy nemzetünket a veszedelmek pillanatá- ! ban ő Főméltóságával megajándékozta. — J Épen azért szivünk egész hevületével s az j emberi lélek emelkedettségével kérjük az egek hatalmas Urát. hogy Horthy Miklós kormányzó ur Ő Főméltóságát a haza javára és boldogitására igen sokáig tartsa meg. A sok százra menő közönség óriási lelkesedéssel ünnepelte a kormányzót. Ezután Kenézy László főszolga­bíró egy jól átgondolt, őszinte szere­tet és rajongástól teli beszéddel meg­köszönte a Fenséges urnák az ünne­pélyen való szives közreműködését. Nem mertük remélni, de sziveink­ben élt a vágy: vajha mégegyszer hallanánk beszélni a Fenséges Urat!... És a jó latén teljesítette a mi tit­kos óhajtásunkat. József kir. herceg őfensége újból szólásra emelkedett. E sorok írója, sok-sok év előtt Kassa városában szerencsés volt hal­lani a Fenséges ur édesapjának, néhai öreg József főhercegnek egy beszéd­jét. Akkor a magyar hazafias beszé­dekre „Becsből“ mindig hangfogót szorítottak, de az öreg József fő­herceg magában azt mondta, amit a régi kuruczok: „eb ura fakó“ és olyan magyar hazafiságtól izzó be­szédet mondott és pedig nem „civi­leknek“, hanem az ő „kedves fiai­nak“, a magyar honvédoknak, aki­ket inspicirozni volt, hogy még az öreg Tisza Kálmán is a füle tövét vakargatta, hogy vájjon mit bzóI ehhez „Ferencz Jóska a Császár“. Hát a jó öreg királyunk — az Isten nyugtassa — nem Bzólt semmit, leg alább nem tudunk róla . . . Hát ez az epizód a múltból jutott eszembe, amikor a Fenséges ur az ünnepi ebéden újból beszélt és a dombóváriakat meleg szeretettel üd­vözölvén, nyilvános tanubizonysá got tett magyarságáról, — mondván — hogy ez ünnepélyre nemcsak az elesett hősök iránti mélységes cso­dálat, hanem „magyar fajom“ iránti végtelen szeretet is hozott.“ Sokan voltunk, akiknek szemébe ezen nyilvános hitvallásra könny szö­kött és az ünnepélyes pillanatokban elábrándoztUDk, hogy vájjon, hogy lett volna, ha a királyi trónt a Habs- j BWWliW CHS 9WII4Mt Mm | BOROS iS TÁRSA I Z 1/llk.iiU i Kühne“ mezőgazdasági gépgyár rt. tolna- és bácsmegyei képviselete raktáron tart: oséplőgaruitu- rákat, szívó-, gáz- és benzinmoto­rokat, szabadalmazott páros és páratlan sora „Vera Drill“ kanalas sorvetőgépeket és minden egyéb mezőgazdasági (U) gépet. Főraktár: Szekszárdon,a Kaszinó- bazár épületében. — Telefon 49. burgok magyar ága foglalta volna el?! .. . Ezzel a fényes ünnepély befejező­dött. A Fenséges ur visszament Ti­hanyba, de mindnyájunknál olyan kedves benyomást hagyott, mely még uookáink emlékében is élni fog. Dr. 6. J. Választási mozgalmak a tolnai kérőiéiben. Megírtuk, hogy a tolnai választó- kerületben f. hó 28-án lesz az idő­közi választás, Minthogy kevés idő áll rendelkezésre, a választási küz­delem már most teljes erővel meg­kezdődött. A hivatalos jelöltön, dr. Klein Antalon kívül egységespárti jelöltek még Mádi Kovács Dénes gerjeni földbirtokos, Komlósi János dörypat- lani földbirtokos és Föglein József, a szekszárdi Kisgazda Egyesület tit­kára. Az ellenzék is mozgolódik és Szilágyi Lajos leutazott a kerületbe és a Kispolgárok Pártja részéről dr. Lipcsei Miklós fővárosi ügyvédet léptette fel, de igen kevés kilátással, mert Lipcseinek, leszámitva a tolnai szociáldemokratákat, talaja a kerü­letben egyáltalán nincsen. Dr. Klein Antallal szemben kü­lönben az egységespárti programmal fellépettek sem számíthatnak nagyobb pártra, mert értesülésünk szerint az egyes községek lakói nagy lelkese­déssel írják alá dr. Klein Antal jelölő iveit, úgy hogy mig az ellenjelöltek­nek legfeljebb 300 aláírásuk van egyenkint, addig dr. Kleint már kö­zel 5000 választó ajánlotta. Nagy többsége van dr. Kleinnak Dunaszentgyörgyön, Faddon, Szed­resen, Simonmajorban, Kakasdon, Belacon, Ladományban, Felsőnánán. Tolna iparostársadalma is mellette foglalt állást és így a tolnai válasz­tók nagy többsége is biztosítva van. A legnagyobb valószinüség szerint dr. Klein Antal ellenjelöltjei e hó 20-ig az ajánláshoz szükséges 1000 aláírást sem kapják meg. Hírek ke­ringenek már is egyes jelöltek vissza­lépéséről. Reméljük, hogy a tolnai kerületben dr. Klein Antalt, akit az egységes­párt vezetősége is a legalkalmasabb­nak és legméltóbbnak talált arra, hogy a párt zászlaját győzelemre vigye, egyhangúlag választják meg a 28 án tartandó választáson. — Mérlegek gyártása és javítása hitelesítve. - Titte Testvérek, Szek­szárd. Telefon 91.----------------------------------;------------------------------------------ 1 ^ »I—■hhhbhhí ■MHHGSHBSIhM MMWaaBj«™» Le gdivatosabb kész női és leánykabátok nagy választékban a legjutányosabb árban kaphatók: Alapítási é» 1832. Kron Salamoni Fiánál Szekszárdon. Alapítási év 1832.

Next

/
Thumbnails
Contents