Tolnamegyei Ujság, 1926 (8. évfolyam, 1-53. szám)
1926-07-31 / 30. szám
1926 julius 31. TOLNAMEGYEÍ ÚJSÁG 7 övét meg is hallgassák. Es idő szerint, ha megkérdezik is időnként a szakköröket, a véleményüket nem igen veszik figyelembe. Addigra majd megváltozik a helyset. Szerkesztői üzenetek. Végtelenül sajnáljuk, hogy a kajdacsi 'jiösi szobor leleplezéséről hirt nem adtunk, de a szobor leleplezésre meghívót nem kaptunk és az ünnepély lefolyásáról semmiféle értesítés sem érkezett. A hirlapirás csakis akkor teljesítheti kifogástalanul kötelességeit, ha a vidék vezetői részéről megfelelő erkölcsi támogatásban is részesül. Nyilttér. E lovat alatt közlőttekért a szerkesztőség nem vállal felelősséget, Nyilatkozat. A „Tolnamegyei Újság“ folyó évi július hó 24 iki számában Mészáros Mihály volt pörbölyi állomáselőljáró, bajai lakos, „egyes volt alantasait* azzal vádolja, hogy az ő tulajdonát képező ingó dolgokat náluk találták házkutatás alkalmával. Ezen valótlan állítással szemben a tény az, hogy Mészáros Mihály a vasút tulajdonát képező egy vagon szenet és fát eladta, azért jelenleg fegyelmi eljárás alatt áll; a pörbölyi állomás vezetésétől pedig szolgálati hanyagsága és az állomáson szolgálatot teljesítő alantasai nevének hivatalos iratokra való hamisításáért lett elvonva. Pörböly, 1926 julius 27. Tisztelettel 540 Kozma József. Köszönetnyilvánítás. Mindazok, kik felejthetetlen gyermekünk, illetve testvérünk elhunyta alkalmából a temetésen való részvétükkel, virág- és koszoruküldéssel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek, fogadják ezúton hálás köszönetünket. Szekszárd, 1926 julius 28. 545 Kapitány család. Kiadó a »Tolnamegyei Újság« hírlapkiadó rt. Tearajra keresek aromás, príma árut állandóan szállítani tudó céget, mert egyik szállítómat változtatom. Többet fizetek bárkinél! Előre is adok pénzt! Rosenberg K. Budapest, VII., Király-utca 1. szám 50 éves vajas cég .Elismert, legkulánsabb vevő a szak- maban. 548 Világ'- Filmszínház 1926 julius 31-én, szombaton: A 13-as bérkocsi. Filmregény 8 fejezetben. Filmre irta: Alfréd Schirokauer. — Rendezte: Kertész Mihály. Főszereplő: Lily Damita. Magyar Híradó 1926 augusztus 1-én, vasárnap: A KÉKVÉRŰÉ K. (Az ifjúság diadala) Cosmos-Universal attrakció 7 felvonásban. Főszereplők: Virginia Valii, Mary Alden, Eugen O’Brien. És a kiegészítő műsor. Előadások kezdete: ünnep- és vasárnapon VaS, Va7 és 1/a 9 órakor, hétköznap 1/a7 és ■ l/a 9 órakor. — Pénztár délelőtt 10—12-ig. Építkezők figyelmébe! Ajánlok valódi rozsdavörös Eternitet, MÁK- és Rohn-cementet, I. rendű darabos fehérmeszet, Újlaki hornyolt cserepet, saját készítményt! hornyolt cementcserepet, legjobb minőségű Bieber-szigetelöt, I. oszt. faragott fát, deszkát. — Kollarit-féle körlemez egyedárnsitása Tolnamegyében. Elfogadok előjegyzéseket, bármely időben leendő házhoz szállításra budapesti gázgyári diókokszra, I. osztályú porosz kockaszénre és száraz bukkhasáb tűzifára. — Megvett árukat önköltségi áron házhoz szállítom. — Szives megrendelést kér: Reich Ármin Telefon: 40. 510 Szekszárd. MÜLLER TESTVÉREK GÉPRAKTARA ÉS GÉPMOHELVE :: SZEKSZÁRDON Alapítva 1901-ben Telefon 24. szám A Hofherr—Sehrantz—Clayton—Shuttleworth részvénytársaságok tolnamegyei kizárólagos képviselete és lerakata. Eredeti Singer - vorrútépek és Stvr la - Kerékpárok kedvező részletfizetésre, kezesség mellett. Állandó nagy raktár az összes mezőgazdasági gépekből. Cséplőkészletek. Traktorok. Gépalkatrészek. Műszaki cikkek, tömítések, olajok. — Gépműhelyünkben vállalunk gép- és kazánjavitásokat, uj tüzszekrényeket, hengerfurásokat, hengerrovátkolást. Traktor javítások Traktoralkatrészek Csak 5000 koronás válaszbélyegre válaszolok! Birtoké Az őcsényi határban 2 hold föld, 1 hold szőlő lakható 2 szobás tanyával. Nyaralásra rendkívül alkalmas. Ára 100 millió. 723 Szolnok megyében, közvetlen vasútállomás mellett 170 kát. holdas birtok, épületekkel eladó. Elsőrendű fekete búzatermő föld. Ára kát. holdanként 5 millió — 250 millió 8 % 35 éves törlesztéses kölcsön átvehető. 713 Ebesen 2400 öl kitűnő fekete, búzatermő föld, ára 21 millió. 721 62 kishold bútok Fehér megyében a Duna mellett, 8 szobás úri lakás, 2 szobás gazda lakás, présház, 6 hold szőlő, nagy gyümölcsös, ára kisholdanként 9 millió. Azonnal átvehető. " 732a 45 hold épületekkel ugyanott, azonnal átvehető. 732b A város közvetlen közelében 1200 öl szőlő, 2000 öl föld, lakható tanyával, istállóval, termésestől ára 80 millió. 742 68 holdas birtok Pest megyében, a Duna mellett. Épületekkel ára 650 millió. 745 Soványtelekben 2300 öles föld eladó. Ára 25 millió. 755 Eladó 336 m. holdas, elsőrendű prima fekete talajú pestmegyei dunamelléki birtok fele (168 magyar hold) ára magyar holdanként 7 millió. (Ezidei őszi árpatermés magyar holdanként 15 métermázsa vol). A másik fele a vevő által hosszabb időre bérelhető. Bér szántó utáa 1 métermázsa búza, kaszáló után 60 klgr. holdanként. 757 Pestmegyében, a Duna mellett, 68 magyar holdas (58 szántó, 10 kaszáló) I-a fekete és barna homok. Magyar holdanként 10 millió, gazdasági épületekkel együtt. 757/2 91 hold ugyanott, gazdasági épületekkel, ára magyar holdanként 10 millió. 757/3 Birtokok Baranyában: 180 kát. hold prima föld, vasút és országút mellett, lakás 6 családnak, kis erdő, ára kát. holdanként 12,500.000 korona. 761 120 kát. hold prima föld, vasút és országút mellett, Ó-ölenként 2Vs kg. búza, terméssel együtt. , 762 56 kát. hold szép épületekkel, terméssel j együtt 2 kg. és 6 deka búza ölenként. 763 i 135 kát, hold, ára egyezség szerint. 764 21 kát. hold, épülettel, IV* kg, búza. A köz- | ségben ház, külön alku tárgya. 766 i 62 kát. hold, tanyával, ölenként 1 kg.búza 767 42 kát. hold, 2 hold szőlő, nagy gyümöl- | esős, a községben ház, öle 4 kg. búza. de lehet alkudni. 768 50 kát. hold, város határában, ölenként 3 kg. | búza. 769 | 21 hold községben, házzal, 160 millió. 770 I 9000 öl községben, házzal, 100 millió. 771 I 35 hold községben, épülettel, ölenként 3 kg. . búza. 772 1 Bérletek Baranyában: 420 hold úri lakkal, 6 évre. Évi bér 51/* vagon búza. 774 Baranyában 710 katasztrális hold 1926. évi október 1-től. 330 katasztrális hold 1927 január 1 tői. 228 » » 1927 » 1-től. 777 Ház. Az újvárosban kis nádfedeles ház —1 szoba, konyhával, azonnal elfoglalható, ára 12 millióA város középpontján 2 szobás, 1 konyhás palatetős ház, kuttal, pincével, kis udvarral, ára 50 millió. 778 Az újvárosban nádfedeles, 2 szoba, 1 konyhás ház, ára 22 millió. 789 Az újváros elején 2 szobás ház minden mellékhelyiséggel, ára 44 millió, 787 Az újvárosban nádfedeles, 3 szobás, 2 konyhás ház, könnyen 2 részre osztható, ára 50 millió. 743 A felsőutcán cseréptetős, 2 szobás ház, ára 25 millió. 684'a Ház vidéken. Deesen 1 szobás konyhás cseréptetős ház, ára 55 millió. 751 Ocsényben cseréptetős, 2 szobás ház minden mellékhelyiséggel, valamint 4 hold prima föld, ára 75 millió. Külön is eladók. 788 Gép. Kétéves Hofherr és Schrantz-féle 4-es páros gőzgarnitura, komplett felszereléssel, ára 100 millió korona. — 50 millióval átvehető. 722 700 m/tn, cséplő ára 15 mm, búza. 746 4 HP amerikai Fairbank álló motor, ára 9 millió. 786 Inaósáa. 11 HP> 4 személyes Fiat- — autó eladó, ára 28 millió, vagy elcseréli tulajdonosa 6 személyesre, ráfizetéssel 779 1 rövid zongora, ára 15 millió. 1 politúrozott ebédlő garnitúra, valamint komplett konyhafelszerelés (konyhaszekrény, konyha- asztal, cselédágy, vizespad, teknők stb.) jutányos áron 749 2 szobás, konyhás, kamrás, cseréptetős ház anyaga eladó. 756 Keresek Tolna megyében, faluban ■——— lehetőleg konyhakerttel vendéglőt, vagy korcsmát bérbe. 747 Keresek feles társat egy jól menő négyjáratu malomhoz 100 millióval, 780 Keresek 3 vagon buzahitelt 1927 szeptember 30-ig, évi 14% kamatra. 781 ■■ Üzlet. Tolna megye egy nagyobb köz- ségében 120 darab disznóra berendezett hizlalda, négyszobás lakóházzal, eladó. Ára 270 millió. 750 Tolnamegye nagy és élénk falujában kitűnő korcsma nagy telken, mozival, eladó. Ára 240 millió, kedvező fizetési feltételek. 754 Biztosítások felvétele (tűz, élet, jég, betörés, szavatossági stb.) a Triesti Általános Biztosító Társaság (Generali) részére. Porosz szén, brikett, koksz, tűzifa, faszén, műtrágya, szénkóneg — csak waggontótelekben. Fischhof Sándor ingatlan- és áruforg. irodája l Szekszárdi Br. Augusz Imre-utca 22. • Telefon i IOI. He adja el? eabonanemOIt, mielőtt a Mezőgazdasági—Kereskedelmi részvénytársasággal nem tárgyalt, amely társaságnak módjában áll összeköttetései révén a legjobb árakat és legsimább átvételeket biztositani. Decs község elöljáróságától- 2422/1926. szám. Bérbeodűsl hirdetmény. Decs község elöljárósága közhírré teszi, hogy a község tulajdonát képező b a decsi határ csengőháti dűlőjében levő 62.065 négyszögöl szántóföld a rajta épült lakással és gazdasági épületekkel együtt, folyó évi aUQUSZtU8 hó 15 én délelőtt 9 órakor Decs községházánál nyilvános árverésen 10 egymásután következő évre haszonbérbe fog adatni. Az árverési feltételek Decs községházánál megtekinthetők. Kikiáltási ár 62 métermázsa búza. Decs, 1926 julius 28. Balogh János Pücsök János főjegyző. 546 biró. Elköltözés miatt — Váralja községben a Schultheisz Gáspár-féle vendéglő italmérési joggal, teljes felszereléssel, szabad kézből azonnal eladó. A vendéglő áll: nagy táncterem, ivóterem, söntés, 2 szoba, konyha, jó pincéből és melléképületekből Biztos megélhetést nyújt. — Értekezni lehet: özv. Schultheisz Gáspárné vendéglősnél Váralja (Tolna m.) 547 A jövő iskolai tanévre magányos urinő: leány-, vagy fiútanulókat teljes ellátásra elvállal. Cim: özv. Fránek ianosné Szekszárd, Széchenyi-utca 12, Eladó ház. Tolnán, Kossuth Lajos utca 18. szám alatti emeletes lakóház, nagy kerttel, szép udvarral, azonnal, Bzabad kézből eladó. — Érdeklődni lehet: Pirgi vaskereskedönél, Tolnán. Pályázati hirdetmény. Az 1926/27. tanév kezdetével a szekszárdi községi iparostanonciskola fiúosztályainál heti hat közismereti, a leánytanonciskolánál az igazgatói állás és heti nyolc rajz és közismereti óraadói tanítói állás betöltésre kerül. Felhívjuk a pályázni óhajtó tanárokat, tanárnőket, tanítókat és tanítónőket, hogy a fent megnevezett igazgatói, illetve óraadó tanítói állások elnyerése iránti folyamodványaikat és a jogosntságot igazoló okirataikat, a szekszárdi községi iparostanonciskolák felűgyelőbizottságához címezve, legkésőbb folyó évi augusztus bő 15-ig a szekszárdi községi iparostanonc- iskola Igazgatóságához (polgári fin- iskola) nyújtsák be. Az igazgatói állás díjazását a felűgyelőbizottság később állapítja meg; az óraadó tanítók díjazása: minden megtartott óra utáa l1/s aranykorona. Szekszárd, 1926 jnlins 21. Az igazgatóság. 532