Tolnamegyei Ujság, 1926 (8. évfolyam, 1-53. szám)
1926-07-24 / 29. szám
192<5 julius 24. TOLNAMEGYEI ÚJSÁG 5 Értesítem a nagyságos főtisztelendő és plébános arákat, hogy szabómöhelyemben léseitek papi ruhdKnt olcsó és jó anyagból. Papi ruhákhoz való anyag nálam is megrendelhető. — Úri Oltónyóket 1 millió koronától kezdve készítek finom anyagból. KARÁSZI FERENC úri és papj szabó Szeksrárd, Széchenyi-utca 44. szám alatt, a Molnár-nyomda mellett. 385 — StlIyOS baleset. Nagy részvéttel értesültünk, hogy Benedek Sándort, a közigazgatási bíróság másodelnökét, a tolnai ref. egyházmegye főgondnokát f. hó 19-én este súlyos baleset érte. Ugyanis a Csermely-utca kereszteződésénél egy vadul száguldó ihasgyerek kerékpárjával oly szerencsétlenül lökte fel, hogy a megyénkben is igen jól ismert és közbecsülés- ben álló öreg ur ballába térden felül eltörött, súlyos belső sérüléseket is szenvedett és eszméletlenül roskadt össze. Az életveszélyes sérülést szenvedett Benedek Sándort a mentők az uj Szent János kórházba szállították. — Közgyűlés. A Szekszárdi Törekvés Sport Egylet negyedévi közgyűlését vasárnap, julius hó 25-én dél előtt 10 órakor tartja meg a Világ mozi emeleti kéktermében. — Eljegyzés. Horváth Ilona állami tanítónő és Kőszegi János selyemtenyésztési felügyelő jegyesek. (Min -den külön értesítés helyett,) — Cserkészeinkről. Sok üdvözletét küldenek cserkészeink lapuok utján mindazoknak, akik érdeklődnek irántuk. Erősen meleg idejük van, de azért jól érezik magukat és sajnálattal gondolnak a sátorbontásra. A csinos kiállítású fokosokkal nagy népszerűségé tettek Bzert. Múlt csütörtökön Acdrássy Géza gróf látó gáttá meg cserkészeinket és négy fokost is vásárolt. Pénteken, 16-án, szintén magas vendég kereste fel fiainkat: dr. Pesthy Pál igazságügy- miniszter. De a szülők és a szekszárdi ismerősök is gyakran keresik fel a •cserkésztábort. Vasárnap: Bus Lajos polgármesterhelyettes, Kenézy Endre h. pénzügyigazgató és neje, hétfőn dr. Éri Márton és családja, Tarnóy István nyug. ezredes és családja. — Cserkészeink kosztja kitűnő, de nem nyílik alkalmuk az otthon válogatósoknak a válogatásra, jó kedvvel és étvággyal fogyasztják el saját főztü- ket. A nagy munka, a versenyek és hőség dacára cserkészeink egészsége kitűnő és kedélyük is. — Felvétel a pécsi egyetemi col légiumokba és menzára. A pécsi m. kir. Erzsébet tudományegyetemmel kapcsolatban két állami collégium működik, A Nagy Lajos Collégium férfihallgatók számára, 180 ággyal. Az Erzsébet Collégium 80 ággyal, nőhallgatók számára. A col légi uniókban intenziv tanulásra tágas kert és tanulószobák állanak a bennlakók rendelkezésére. Matracot és ágytakarót a collégium ad, ágyneműt a bennlakók hoznak magukkal. Az Erzsébet Collégiumban lakás, fűtés és világítás, rezsó- és fürdőhasználatért havonta 150.000 korona fizetendő, a Nagy Lajos Collégiumban 100.000 korona. Az internátusokkal kapcso M mm ÉRTESÍTÉS. * Igen tisztelt vevőimet értesítem, hogy ÁDIÓ-ÜZLETEMET#---------------------- ’ 5® W g azdagon felszerelve, a Hitelbank palotába — Nagytrafik mellett — ^ helyeztem át. — További szives pártfogást kér: ^ Fábián Sándor rádiótechnikai vállalata, Szekszárd ® Telefon 53. n latos egyetemi menzán ebéd és vacsora 12 500 korona, reggelivel együtt 15.000 korona. A felvételi kérvények a Collégiumok és Menzjk Igazgató Tanácsához Pécs, Rákóczi üt 80. sz. címezve augusztus hó 15 ig küldendők be. — Tehén- és üsződ íjazás Gyünkön. A tolnamegyei bónyhád siementhali szarvasmarha tájfajta tenyésztő egyesület folyó hó 25-én Gyönkön a gazda, sági felügyelőség és az Alsódunántuli Mezőgazdasági Kamara támagatásával tehén- és üsződijazást rendez A díjazás kezdete délelőtt 9 óra. — Egy kisgyermek marólugmérgezése. Farkas Pálné paksi lakos marólúggal telt poharat «hagyott a konyhája ablakpárkányán és amig kiment a kútra vízért, a nevelésre hozzá kihelyezett Horváth Anna 4 éves men- helybeli leányka leszedte a párkányról a poharat és nagyot húzott belőle. Farkasné a súlyos belső sérüléseket szenvedett gyermeket azonnal orvoshoz vitte és az orvosi vizsgálat után a legközelebbi vonattal a saját költségén Budapostre utazott vele, ott a klinikán helyezte el, ahol a szerencsétlen gyermeket 6 hónapig ápolták. Farkasnét gondatlanságból okozott súlyos testi sértésért a múlt héten vonta felelősségre a szekszárdi törvényszék, amely emiatt 14 napi fogházra és 100 000 korona pénzbüntetésre Ítélte, az ítélet végrehajtását azonban felfüggesztette. — Felhívás a keresztény műkedvelőkhöz I Több előkelő helyről nyert megkeresés alapján rövidesen szóvá teszem azt a hatalmas s nagy tervet, ami egyelőre még zárt ajtók mögött tárgyaltaik. Megdöbbenve látják hazánk keresztény vezetőegyéniségei, hogy úgy a város, mint a falu műkedvelőinek színpadjain mily rettenetes keresztény és nemzetellenes romboló munka folyik. A deszkákról különben jóhiszemű fiatalok magyartalan és a keresztény világ- felfogásssl ellenkező agitációt visznek véghez. Ennek meg kell szűnni. Az ország keresztény és magyar műkedvelőinek táborát meg kell szervezni, helyes útra terelni őket s kellő helyes anyaggal ellátni, hogy hazánkat s hitünket szolgálják. Tervbe van véve egy önálló műkedvelő lap, melybe keresztény írók adnak anya got, egy központi anyagtárral pedig segíteni kívánjuk a magyar küzködő fiatalságot. Kérem mindazokat, akik e kérdés fontosságát átérzik, valamint azokat a csoportokat, akik műkedvelők, hogy csatlakozásukat e terv megvalósításához jelentsék be. Hazafias és keresztény üdvözlettel: Tobler János v. prágai magyar képviselő, Budapest, IV., Veres Pálné- utea 9. — A kartelek visszaélései hosszabb idő óta állandóan napirenden vannak a sajtóban. Mint egyik lap szellőzteti, tóditgatja egyes kartelek viselt dolgait és a végén kialakul egy rossz közérzés a kartelek ellen, ami külön ben egy cseppet se árt, se a hírlap olvasóaközönBégnek, se a — kartelek nek. A kartelek különben tűrt, meg szokott, sőt szükséges dolgok. Bizo nyitja az, hogy igen sok kartól léte sült és dolgozik a magyar közgazda sági élet területén és még inkább és meggyőzően bizonyitla az, hogy a főváros kereskedelmi és iparkamra zsűrije a napokban behatóan foglalkozott a kartelek működésével, még pedig ugyancsak keztyüs kézzel, megállapítván, hogy a kereseti alkalmak jobb kiaknázása céljából létesült kartel és az eladási áraknak kartelszerü megállapodással történő fixirozásacsak az esetben vonható kifogás alá, ha az ily kartelek fenyegető magatartásukkal, az egyenlő feltételek mellett folytatott verseny lehetetlenné tételével igyekeznek versenytársaik ipari, vagy kereskedelmi tevékenységét megsemmisíteni. Az előadottakból kétségtelen, hogy kartelek létesítése jogos, és hogy a karteíek hasznos munkásságot is fejthetnek ki; bizonyos azonban, hogy a kartelek sok rosszat is tehetnek. Hasznos a kartel, ha azért létesül, hogy a termelést vagy az értékesítést könnyebbé, olcsóbbá tegye, az ily irányú működés tehát nem korlátozandó. Mihelyt azonban a kartel arra dolgozik, hogy az eladási árakat emelje, (a külföldi versenyt kizárja, a belföldi versenyt lehetetlenné tegye) a kartel működése megakadályozandó, mert ilyen célra az egyesülési joggal visszaélni nem szabad. fm. — A bonyhádi cserkészek. A bony, hádi ág. h. ev. reálgimn. 179. számú Rákóczi cserkészcsapata 32 taggal vesz részt a megyeri táborozásban. A csapat vitéz Zerinváry János reálgimn. tanár, cserkésztÍBZt parancsnoksága alatt indult a táborba s iparkodik mindenből kivenni a maga részét. A csapatot a nagytáborban dr. Pesthy Pál igazságügyminiszter, az iskola felügyelője is meglátogatta. — A kisipari hitel ellátási cé jura a kormány eddig 28 milliárdot, természetesen papirkoronában, folyósi tott, melynek túlnyomó nagy része fővárosi kisiparosoknál helyeztett ki. „28 milliárd“ nagy szám, de tekintve, hogy egy milliárd csak 72 000 korona, ez a nagy szám tulajdonképen csak 2 millió es 16.000 békebeli korona, amiből egy-egy kisiparosra alig esik néhány korona. A 28 milliárd- nak legalább 20 szorosát kellene kihelyezni a kisiparosok közé, de ily aránylag nagy összegről ezidőszerint A-LECJODD - HATATfU STIMULÁLÓ-VÉTÓM ACC JAVA ZÓ - SZER* 1 kg. elegendő 10—15 métermázsa búza, rozs, árpa nedves utón v&lá páootásához. MEZÖ-KERT, Budapest, X., Hölgy-utca 14 szó se lehet. Az is lehetetlen, hogy éppen a legszegényebb kisiparosok kapjanak kölcsönt, mert ezeknek semmi fedezetük és biztosítékuk sines, legfeljebb a munkától kérges két markuk, meg a becsületes szivük. Bizonyos pedig, hogy legközelebb a kormány újabb kisipari hitelt folyósít. Erre vonatkozólag szükségesnek tartjuk, hogy azok, akik már eddig kaptak a kisipari hitelből, az újabban engedélyezendő hitelből ne részesülhessenek. — Az idei eelyemgubótermés. A selyemtenyésztési idény befej észtével immár megállapítható, hogy dacára a folytonos esős időjárásnak, a selyem- gubótermésünk kiválóan jól sikerült« Az eddig ismert adatok szerint ngyaniá a mnlt évi 372 ezer kilogrammal szem-» ben az idén 478 ezer kilogramm se- lyemgubót termeltek az országban« Jelentékeny emelkedés ez, különösen ha figyelembe vesszük, bogy mai csonka országnak területén még a háború előtti utolsó békeévben csak 364 ezer kilogramm volt a gubóter- més. Az idei szép eredmény az igyekvő és szorgalmas solyemtenyésztőkön kívül természstesen azon hazafias támogatásnak is köszönhető, mellyel a hatóságok az eperfa- és selyemte- nyésztés ügyét mindenkor előrébb vinni törekedtek. — Körözés. IQ. Hegedűs János 13 éves gyermek, Gerjen községhez tartozó Györgymajorban lakó szülei-) nek lakásáról e hó 2-án eltávozott, s a mai napig sem tért vissza. Ruházata zöld kabát, sárga bársonyprémmel, fekete bársonynadrág, szürke sportsapka. A paksi járás főszolga- bírája a gyermek felkutatása érdeké ben körözőlevelet adott ki. — A Pesti Tőzsde uj száma közli a Hitelbank nagy vármegyei kölcsön- tranzakcióját és az Angol Bank fuzió- Ugyét. Rendkívül érdekes tőzsdei információk, külföldi tárcák, uj tranz-, akciók teszik élénké a lapot, amely 24 oldal terjedelemben jelent meg éa közli az árutőzsdei, ékezertőzsdei, fixkamatozásu piac árjegyzéseket s.b. Érdekes a textil, autó és biztosítási rovat is. Ava 5000 korona. — Kisgazdák távhajtása. Tolnatamási és vidéke félvertájfajta ló- tenyésztési szövetkezet elhatározta, hogy szeptember havában egy táv* haj lóversenyt rendez. A félvértájfajta tenyésztők által hajtott kettesfogatok Tamásiban gyülekeznek. A távhajtást megfelelő beosztással a következő Útvonalon és városok érintésével rendezik : Kaposvár—Pécs—Bátaszék— Szekszárd—D anaföld vár—Budapest (ott egynapi pihenő, a fogatok elő- hajtása a Tattersall hajtópályáján), azután vissza : Székesfehérvár—Siófok —Tamási. A távhajtás befejezése után lódijazás, kocsi- és sikverseny lesz Rjgölyben: Szakály, Pincshíly, Gyű1 Rendkívül leszállított árban ílff! 1 Óriási választál m f k világhírű j 1 divat szerint készült kész férfi, fiú és gyermekruhák, esőkőpenyek és felöltők. magyar, német és olasz BUMJI LITUI 11J U 111 1 1 ü 1 0 gyártmányú kalapok- nyúlszőr-kalapok egyedárubín — Szukák naffv SZEKSZÁRD sitása, úgyszintén a tarts wn öapsaK nagy - Pichler-kalapok dús válaszraktára. GARAT* TÉR iákban. j Raktáron tartok elsőrangú gyapjúszöveteket, melyeket { I mérték mién jutányos érben késeitek*