Tolnamegyei Ujság, 1926 (8. évfolyam, 1-53. szám)
1926-07-03 / 26. szám
VIII. évfolyam. 26. szám. Egyes szám ára 2500 korona. ^ Szekszárdi 1926 Julius 3. TOLNAMEGYEI ÚJSÁG KERESZTÉNY POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. •arkesztöség és kiadóhivatal: Szekszárdi Népbank épületében. felefonszám 85 és 102. — Egyes szám ára: 2500 korona. FlAfizetési dii félévre 50.000 korona (4 pengő), egész évre C 100.000 K (8 pengő). Szerkesztő: SCHNEIDER JANOS. A lap megjelenik minden szombaton. Előfizetési dijak és hirdetések, valamint a lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Hirdetések árai: A legHiebb klrdelée dl|s 10000 korona, á hirdetés egy <0 milliméter szélet hasábon allllmélersoronként 1000 korona. KüzgyBIést részvénytársasági stb. blrdstések llOOkor. — Állást keresdkneh 50 száza. Iák engedmény. A hírrovatban elhelyezett reklámhír, allegyzásl hír, cseléd! hír, valamint a ayllttár soronként 8000 koronába kerül. Dos kalűszok blnntalmfibfln. Úgy véljük, hogy a többtermelés elvének kitartó hangoztatása meghozta a maga eredményét. Széles e hazában mindenütt aj alapokra fektették le a gazdálkodást. A magyar gazda többé nem az a konzervatív maradi ólomszörny, akinek rongyos gnnyája mögött érzéketlen szív, zsirós kalapja alatt nehezen mozduló elme íznnByadozik, hanem a modern életviszonyokba ügyesen beleilleszkedő, gondolkodó, mindent meglátó, hasznos, nemzetfentartó egyed. Ha akad is egy-két struc-elvü, pökhendi bugris, aki leszamaraz minden könyvet s nri fnrfangot Bejt a bölcs tapasztalat szülte jétanácsokban és mert az apja, nagyapja se csinálta másként, kőkori módon szánt, vet és arat, ha akad ilyen, annak hamarosan körmére koppint az élet és keserű leckével szolgál a szegénység, a nyomor. Ellenben a nagy többség hevesen lendül neki az uj kivánalmaknak, traktorról, nemesitett vetőmagról beszél s nem egynek, ba ősei feltámadnának, telne gyönyörűsége a motor mellett, azok tátva maradó szájában. Ahogy végig nézünk most, aratás előtt a kalászok birodalmán és az igézetesen szép táblák előtt, Isten iránti bálával megállunk, büszkék vagyunk a magyar föld és a magyar gazda remekére. Olyan ma róna és domb, mint az ígéret földe. Olyan, mint egy tündérországi kép, mindég látni szeretnénk. Szivünk feldobban, s szeretnénk megszorítani s megrázni a magyar gazda kérges tenyerét — elismerésül. Mert jól munkálkodott. Az időjárás mostobasága dacára is a barázdára hullott veríték és mag meghozta gyümölcsét. Áldás és gazdagság hullámzik végig messze tájakon a halkan elsikló szélre. * Jól dolgoztál magyar gazda, magyar testvérem! Megértetted, hogy egy vergődő ország legnagyobb ereje a haladás megértésében és céltudatos munkálkodásban van. Beláttad, bogy a népek nagy érvényesülési tusájába neked is bele kell vetned legjobb erőidet, legérdekesebb erényeidet. — Megtanultad azt, hogy azok a szellemi munkások, akiket te közönséges nyelven a „mi uraink“ nak nevezel, nem szipolyozóid és ellenségeid, akik téged nyúznak, hanem magyar testvéreid, s mint ilyenek mestereid és tanítóid és veled együtt fáradoznak a nagy célért: mindnyájunk boldogulásáért. Agrár állam meggazdagodása igen nehéz. A földmunkával vele jár a helybezkötöttség, mondhatnánk a szűk látkör. A föld népének egész világa & határ, a pacsirta szó és a kék ég. Nem ismeri, mert nincs ideje és alkalma megismerni azokat az éles észjárást kívánó törvényeket és módosatokat, amelyeken a dolgok értékesítése megnyugszik. Világosan szólva, nincs érzéke a kereskedelem iránt, mert az egész ólet berendezése, gondolat és lelkivilága más. Magának a kereskedelemnek kell tehát alkalmazkodnia, bázist éB Tartalmat találnia az agrárius érdekekben. Ha minden a földön és a föld által történik, akkor történjék minden a földért is. Hiába való a szakszerű és okos munka, hiába a tiszta búzának suttogó tengere, hiába a megsokszorozott termés, ha az annak értékesítésével foglalkozó kereskedelem hazár- dán fecséreli el, s a gazdatömeg va- gyonosodása helyett érthetetlen spekulációkat, vagy éppen önérdekeket szolgál. Most, amikor még lábon áll ez a felértékelhetetlen vagyontömeg, de csak napok kérdése, hogy elfoglalja helyét a nemzet- és világpiacon, most, tehát idejében felemeljük komoly szavunkat a mi kereskedő testvéreinkhez. Kérjük őket, hogy ne felejtsék el, mivel tartoznak egy gazdaságilag túlságosan ostrom alatt álló, töredék nemzetnek. Mi, akik vetünk és aratunk, úgy érezzük, hogy terményünk olyan Isten adta ajándék, amely nem a mienk, csak ideig óráig van kezünk között, azután eszközévé lesz a gazdasági ostrom alól való nemzetszabadulásnak. Erezze ezt a kereskedővilág is. Úgy sáfárkodjék a kezére bízott drága kinccsel, hogy jólét áradjon általa az egész országra, hogy amint közös a haza földje, ha érette vérezni kell, legyen közös a gyümölcsben jutott áldás is. Ne legyen annyi anyagi gond, sok-sok életet elvető, hanem amint meghozza a föld dús kalászait, mert »meg nem szűnnek a vetés és az aratás“, úgy e kalászok értékesítői hazaszeretetükkel, bölcsességükkel juttassanak minden asztalra betevő falatot és minden szívbe meg elégedést. Gondoljuk meg, hogy mily szánalmas, hogy egy országban szegénység van, melynek terménye hatszor annyi lakost képes volna eltartani. Nem történhetik ez, ha van közbecsület. Jánosi György. A magyar tanító. — Megnyitó beszéd a »Tolnai Ref. Egyházmegye Tanítóegyesületének« Decsen tar Jött kultur estjén. — Irta: Bodnár István. Kultur-est ? Miről szólhatnék tehát, mint a — kultúráról f Ha azonban a — kultúráról szólok, úgy érzem, legelső sorban magáról a tanítóról kell szótanom. Kell pedig azért, mert a — tanító és a — kultúra ikertestvérek. Sőt ama csodálotos, egykori sziámi ikrek. Széjjel se lehet őket egymástól választani. Vagyis a — kultúra és a — tanító egy. Mondhatnám azonban úgy is, hogy voltaképpen tanító nélkül nincsen is igazi— kultúra. Persze a tanító olyan, mint a növénynek, a fának a — gyökere, amelynek láthatatlan munkáját nem akarja senkisem észrevenni. Mi csak a gyönyörű színekben pompázó virágot, a rózsabokrok kábítón illatos, virágos fejét, a babér, a tölgy erdők messze kéklő, vagy a napsugártól távolból felénk aranyló főnyeB kontúrját nézzük, csodáljuk. Pedig az elrejtett, észrevétlenül működő gyökér nélkül nincsen — virág pompa, nincsen maga Be, a fejével eget verdeső fa óriás s a misztikus homályával felénk integető hatalmas erdő Bem. A gyökér adja az — életet. S a tanítóról is elmondhatjuk, hogy ő kultúra — életgyökere. Lelkünk általa Bzívja fel a tudás első szellemi táplálékát. Tanító nélkül ma is csak állat lenne az ember. Talán a természet titkos ereje által ösztönnel beoltott, de nem az az öntudatos földi lény, akiben az Isten lelkének kell fénylenie. Gondolkoztam rajta, mi lenne például az olyan kis gyerekből, akit kitesznek az élet sivatagjába ? Ha csak megadják neki a fizikai lét első feltételét, a mindennapi tejet, a mindennapi tápfálékot. De ha nem szólna le hozzá egy gügyögő szó, egy ártikulált emberi hang ? Ha nem venné más körül, csak az ab • » szolut — némaság? Vagy ha csak állatok hangját hallaná? Úgy járna, mint az erdei fészekből, csacska társai mellől elkerült szajkó és a — papagály, amely elfelejti a madárhang dallamát s uj környezetében megtanul egy pár emberi szót gagyogni, rikácsolni. A sivatagban felejtett gyermek is talán sziszegne, mint a kígyó, ordítani próbálna, mint az oroszlán s üvöltene, mint a sakál? Az élet — a legnagyobb tanítómester ugyan ekkor is megtanítaná, akárcsak az ősembereket a tapasztalat, talán az önkárán tanuláB utján bizonyos ismeretekre. Hiszen a tudás, a tudomány voltaképpen az élettapasztalat leszűrt eredménye. De mily rettenetesen hosszú idő lehetett az, amíg a vadonban élő ember megkonstruálta primitív szerszámát, a — kőbaltát. Mig rájött a villámgyujtástól független tűzélesztés legegyszerűbb módjára, beállítva ezzel a tűz őserejét az emberiség szolgálatába, megalkotva annak segítségével az életfenntartás primitiv eszközét, vadállatok s emberi vadak ellen az első bronz lándzsáját s amíg a föld hantjának felturásáboz kieszelte a fa-, majd a — vasekét. Ha ezeket az egyszerűnek látszó, de óriási kitalálásokat az emberi tanulni és tanítani vágyó igyekezet nem teszi közkinccsé, ma nincsenek gőzekék, traktorok, nincs egyetlen egy gép, ami pedig az emberek — jobb keze. így repülők nem szántják a lég eddigi ugarát, nem hallgatjuk a rádiót, nem lessük szivszorongva Berlin legújabb csodáját, ahol most szerelik fel a gépeket rajzok, emberi portrék továbbadására, megtéve ezzel az első hatalmas, biztos lépést a — távolbalátásra .. . Ezek az odavetett példák is igazolják tehát, hogy mily fontos az ismeretterjesztés módjának kiszélesítése, a tanítói szerep, ó benne, a tanítóban kezdődik tudásunk alfája. Nélküle még a zseni sem juthat el képessége emberi-ómegájáig. Mert a zsenit is köti a természeti törvény: Levegőbe nem építhet. Neki is szilárd alapra kell építenie. A méh ngyan maga késziti el az apró lép- sejteket, amelyekbe aztán elraktározza a jövőnek szánt mézet. De könnyebb a munkája s két, három annyi az eredmény, ha kész lépet rakunk elébe. S legyen valaki bármilyen óriási zseni, az előkészületnek, hogy úgy mondjam, mülépe nélkül nem igen boldogul. Én saerintem a világhódító, hatalmas Napoleon katonai karrierje már ott kezdődik, amikor az egyszerű oktató káplár „abrichtoló“ keze alá kerül. Shakespeare, a nagy angol óriás zsenije, az iskolai tudás, önképzés s lánglelkének hatalmas kincs-garmadája mellett, még azt is megengedettnek tartja, hogy mások szellemi javaiból merítsen. Egész meséket, történeteket veBz át idegen szerzők műveiből, amik magukban ugyan semmik, de az ő zsenije aranyporral hinti be valamennyit, sőt láng- lelke csodás alkémista műhelyében ez egyszer — igazi arannyá változtatja át. Ezért mondom az ő kicsinyes gáncsolóinak egyik versemben : Nem baj, ha a zseni — lopott: Több, mit lelke — hozzá adott t Mindezekből látszik tehát, hogy a kultúrában, a tudományban minden szilárdabb, biztosabb alspra épül. Ezt az alapot pedig az iskola, vagyis a — tanító adja meg, aki e szerint az „emberiség nevelője“, akárcsak Pestalozzi, aki szerint a nevelés vég célja „összes természeti erőinknek összhangzó, céltudatos kifejtése.“ Igaz, hogy oktatásügyünk messze még a halhatatlan Rousseau tanításától s talán sohasem ér el addig az ideális magaslatig, ő ugyanis az — .egyénenkénti, tehát, a mindenki szellemi képességéhez mért nevelést tartja az oktatási módok ideáljának. De tanítóink mai, általánosan elfogadott tömeges, együttes oktatási rendszerükkel is a világ legnagyobb — jótevői. Mert lehet-e nagyobb jőcselekedet, mint vakot vezetni, sántának mankót nyújtani ? Az emberiséget megfogni az óriási szakadék s elnyeléssel fenyegető örvény szélén. Megállítani a föld, a világ embergyűlölettől fütött, szándékosan a hibás sinekre terelt halálvonatát. Visz- szaforditani a háború sötétjében eltévedt kultúra szekerének rudját az előbbi helyes irányba ? I Ez a tanító hivatása általános emberi szempontból. De igy még nem több, mint ama sokat emlegetett tölcsér, amely ismeretet, tudást, tán egy kis kötelességérzetet csepegtet az emberiség koponyájába. De nekem nem az ilyen tanító az ideálom. Én más, egészen más tanítót akartam s akarok ma itt bemutatni: az igazi — magyar tanítót l
