Tolnamegyei Ujság, 1926 (8. évfolyam, 1-53. szám)

1926-06-19 / 24. szám

1926 junius 19. TOLNAMEGYEI ÚJSÁG 7 — Elfogtak egy körözött tolvajt j A szekszárdi rendőrség a napokban iá fogást csinált. Komor János esek- I siárdi lakos még 1923. évben Her- | cjegfalván több lopást követett el, amiért is ismeretlen helyre szökött. jfcég annak idején körösé levelet ad­tak ki ellene s most a rendőrségnek sikerült elfognia. — Száz feljelentés szabálytalan hajtásért. A szekszárdi államrendőr- Bég kapitányságához az Ugye etes rendőrök több, mint száz feljelentést tettek fogat tartó tulajdonosok ellen, mert az utcán az előirt hajtási sza­bályokat nem tartották be. A rendőr­ség ellenük a kihágási eljárást meg­indította. — Tehén- és üszővásár Bonyhádon. A Tolnamegyei Gazdasági Egyesület a m. kir. vm. gazdasági felügyelő­séggel karöltve f. hó 27 én (vasár­nap) Bonyhádon díjazással egybe­kötött bonyhádi tájfajta ÜSZŐ- és te hénvásárt rendez. A bírálat reggel 9 órakor veszi kezdetét. A díjazási versenyben Tolnavármegye bármelyik kistenyésztője részt vehet. Nagy te­nyésztők is birálat alá bocsáthatják teheneiket és üszőiket és a vásáron való részvételük felette kívánatos. Díjazásra bonyhádi tájfajta tehenek és 1 Vg—3 éves üszők kerülnek, a 3 éves üszőknek azonban vemhesek­nek kell lenniök. A vásárra bikák is felhajthatók. A díjazott állatok számozva lesznek. Kitűzött dijak: arany, ezüst, bronzérmek és okleve­lek. Az állatok járlatait célszerű, ha minden tulajdonos magával hozza. Akik állataikkal előtte való nap akar­nak érkezni, lépjenek Bonyhád köz­ség elöljáróságával idejében érintke­zésbe, hogy istái óról gondoskodhas­sál Mintegy 40—50 darab állat lesz ilyenformán elhelyezhető. Szállás és ellátás Ügyében forduljanak szin­tén Bonyhád község elöljáróságához. Ajánlatos, hogy a dijazásra kerülő állomány legkésőbb fél 9 órakor Bonyhádon a vásártéren legyen, ne­hogy a bírálatra kiszemelt csoportból dijazásra érdemes állatok kimarad­janak. Úgy értesülünk, hogy több vármegye gazdasági felügyelősége érdeklődött tehén- és üszővásárunk iránt, hol 40—50 darab tehenet és üszőt óhajtanak beszerezni. — Verekedés a cigánysoron. A tolnai cigány soron nagy a sir ás, rivás. Boros József tolnai cigány Kolompár János udvaráról nehány szál lécet vitt el. Ezt a károsult megtudta és Boros Józsefet megleste. Rövid szó­váltás után Kolompár János zseb­késével társát összeszurkálta. Súlyos sérülésével a szekszárdi közkórházba szállították. A késelő cigány ellen az eljárást megindították. —- A gyümölcs- és zöldségfélék idei vasúti export-kedvezménye. A Vasúti és Közlekedési Közlöny folyó évi május hó 23 án kelt 21. számá­ban tétettek közzé azok az export­kedvezmények, amelyeket a MÁV. igazgatósága a folyó évre egyes gyü­mölcs- és zöldségfélékre engedélye- zett. Az export-kedvezmény az alma, körte, szőlő, barack, szilva, ringló, me£gy> cseresznye és dinnyére cca 30 százalék, szabályszerű ládacsoma­golás esetén ez utóbbi fuvardíjból még további 10 százalék. Ezenkívül a paradicsomnál és ugorkámál 25 százalék, a salátánál, ha szabálysze­rűen van csomagolva 10 százalék. A gyümölcsfélékre nyújtott fenti export­kedvezmény csak egyes meghatáro­zott állomásokról való feladás esetén érvényes. Indokolt esetben ezen ked­vezmények más állomásokra való ki- terjesztése is a MÁV. igazgatóságá­tól kérhető. Ily kérvények mielőbb benyújtandók. — Elütött vasutas. Kakler János bátaszéki vasúti raktárnokot a bajai { személyvonat mozdonya a bátaszéki I vasútállomáson elütte és a sínektől | 3 méter távolságnyira eldobta. Kakiért, aki BzerdDcsére csak könnyebb sérti léseket szenvedett, a lakásán ápolják. — Megrugta a ló. Még alig ültél Témer József szerencsétlenségének izgalma a tolnai kaszárnyában, máris újabb szerencsétlenség történt. Cső- tönyi György huszárt 13*án délelőtt 10 órakor a lova hasbarugta. Súlyos és életveszélyes Bérülésével a szek­szárdi kórházba szállították, ahol sze­rencsés műtéttel sikerült az életnek megmenteni. Állapota javul. — Vasúti Útmutató, a Magyar és Közös Közlekedési Vállalatok hivata­los menetrendkönyve. Egy évtized óta nem jelent meg magyar nyelven ilyen praktikus menetreodkönyv, mint a Vasúti Útmutató mostani nyári nagy kiadása. Könnyen áttekinthe­tők az összes külföldi viszonylatok. Valamennyi hazai és külföldi vonal menetrendje Budapestről kiindulólag van megszerkesztve, ami fölötte meg- könnyit bármely husszu nemzetközi utazás tervének és költségeinek ősz- szeállitását, mert több országon át­menő vonalak menetrendjei ugyan­azon oldalon vannak. Budapestről nagyobb külföldi városokba éa für- dőnelyekre a gyorsvonat! összekötte­téseket betűrendben csoportosítja; ezek mellett a vonatkozó menetdija­kat, a közvetlen hálókocsik közleke­désével tünteti fel. Ez az egyedüli menetrendkönyv, mely a megszállott területek teljes-, továbbá egész Kö- zépeurópa minden országának rész­letes menetrendjeit, csatlakozásokat Európa egyéb országainak fővárosai­val és fontosabb helyeivel, valamint a külföldi személy- és podgyászdij- szabásokat hoza. Ára, remek kidől*, gozásu, egész Európát felölelő szin- nyomatu térképpel, a 16 oldalra ter­jedő Balaton-ismertetővel és az uj magyar pengődijszabással együtt 407000, a magyarországi rész csupán 20 000 K. Kapható minden árusítónál. — Tavasztól Őszig legszebb szó­rakozás a fényképezés. Tudvalevő, hogy a legnemesebb és legolcsóbb sport a fotografálás és legalkalma­sabb alkalmi ajándék egy jó fény­képezőgép. Garantált precíziós kivi­telben részletfizetésre is kéBzpánzáron szállít "ilyen gépeket a Fried és Ná­dor budapesti cég. (Hirdetését lásd lapunk más helyén.) —Megverte az édesapját Az őcsényí csendőr őr s feljelentette a szekszárdi kir. ügyészségnél Széki János 23 éves őcsényí lakost, mert édesatyján 14 napig gyógyuló testi sértést okozott. — Fogorvos- Kovács J. spe­cialista fog-’és szájbetegségben, la­kása Szekszárd, Arany János utca 3. gimnáziummal szemben, az emeleten. SPORT. — A Szekszárdi Turul Sport Egylet — amennyiben a tárgyalások ered­ményre vezetnek —- az Amatőr-liga győztesével, a Postás Sport Egyesü­lettel és a „33 as“ FC bal fog propa­ganda mérkőzéseket játszani. — Kerékpáros szakosztályt állit fel a Törekvés. A Szekszárdi Törekvés Sport Egylet felhívja azon tagjait és azokat, akik az egyesület kerékpáros szakosztályába belépni óhajtanak, hogy ezen szándékukat vasárnap, e hó 20 án délelőtt 10 órakor az egye­sület szertárhelyiségében Sztaszinó László szakosztályvezetőnél jelentsék be. — Ugyancsak ott jelentkezzenek azok is, akik az egyesület athletikai és úszó szakosztályának óhajtanak aktív tagjai lenni. — A Duna-délkerületl uszóverseny Szekszárdon — amint értesülünk — a Szekszárdi Turul Sport Egylet ren­dezésében lesz megtartva julius hó folyamán, ami uszósportunk fejlődé­sére nagy kihatással lesz. Szerkesztői Szenetek. Beküldött cikkeket és híradásokat tér- szüke miatt nem közölhetünk egész terjede­lemben, különösen egyes beszédet leközöl­nünk lehetetlenség. H. K. A. Szép hangulatosak a beküldött dolgok, -a verselés technikája azonban nem üti meg a mértéket, jó lenne tán a most divatos verselési formát elhagyni és vissza­térni a régi formákhoz. Ha a szép gondo­latok megfelelő formákban jönnek hozzánk, köszönettel és szívesen fogadjuk. — Rovat­vezetőnk nagy elfoglaltsága az oka, hogy csak késve üzenhettünk. Dr. B. J. Dunafóldvár. Jövő szamunkban hozzuk, köszönjük. Kiadd a »Tolnamegyei Ujsigc hírlapkiadó rt. annBHBBHnBwn Köszönetnyilvánítás. Szeretett jó édesapánk, illetve após, testvér és rokon — Mérlegek gyártása és javítása hitelesítve. - Title Testvérek, Szek­szárd. Telefon 91. — Súlyos sérülések. Fux Mihály 62 éves bel&ci lakost egy feldühösö- dött üsző fellökte. A kórházba tör­tént beszállítása után meghalt. — Birkenstock Henrik felsőnánai lakosra favágás közben egy élőfa ráesett és lábát eltörte. Sérülése életveszélyes. — Szőke Józsefné őcsényí lakost a mennydörgéstől megijedt lova a földre rántotta és a fejére lépett. Állapota súlyos. — Fülep István bátaszéki lakos megbokrosodott lovai a kocsi alá rántották, amely keresztül ment rajta. Sérülése súlyos. — Jung Jó zsef 40 éves zombai lakos egy domb ról lefelé haladva szekeréről leugrott, Az ugrás következtében lábát el törte. — Kuklicz Kálmán 15 éves gimnáziumi tanulót footballozás köz­ben egyik társa bokáján megrugta. Lába eltörött. Állapota súlyos. — A „Nemzeti Újság“, „Uj {Nem­zedék“, „Tolnamegyei Újság“, vala­mint az összes fővárosi napi- és hetilapok egész nap kaphatók a Világ- mqziban. Napilapok naponta, a vonat beérkezése után azonnal házhoz szál­líttatnak. MEHRWERTS SÁNDOR ny. jegyző elhunyta alkalmából, akik temetésén való jelenlétükkel, avagy részvétnyilvá­ltásukkal fájdalmunkat enyhítették, fo­gadják hálás köszönetünket. , Szekszárd, 1926 junius 18. 459 A gyászoló család. S3 Köszönetnyilvánítás. Mindazok, akik szeretett jó férjem,gil­letve édesapám VARGHA LAJOS elhunyta alkalmából bánatunkat részvé­tükkel enyhítették és utolsó útjára el­kísérték, a leghálásabb köszönetünket fejezzük ki. Kánya, 1926 junius hó 17. 461 özv. Vargha Lajossé és fia. Nád és um agostom AU0h6HU Gazdaságban SpjpCSSävUjf (Szekszárdon.) I. rendű nád 5.500 K, II. rendű 4.000 K. Scfaathnl Sándor ás Tárai vízvezeték és csatornázási vállalata Szekszárd, Bezerédj István-utca 14 Tervezés, költségvetés díjtalan! 458 , Világ'- F ilmszinház 1926 junius 19-én, szombaton: Az élet tékozlói. wt lélek ván­■ i i . dorlása a föl­dön és túl a földi életen. Három rész, 10 felvonásban. I. rész: Plllangótáno. II. rész: TUzvlrágok, III. rész: Az égi ösvény — Fő­szereplők : Várkonyi Mihály, Vera Reynolds, Rod la Roque, Ricardo Cartez. És a kisérő műsor. 1926 junius 20-án, vasárnap Fox-film; A villám fia. Kaliforniai történet 5 ___________________felvonásban. — Fő­szereplő : Tom Mix. Ti sztítótűz. Történet szerelemről, ii erényről és bűnről o felvonásban. Előadások kezdete: ünnep- és vasárnapon Vs5, Vä7 és l/a9 órakor, hétköznap Va7 és Vs9 órakor. — Pénztár délelőtt 10—12-jg, Rézgálic junius 2-átÓI beszerezhető a Mezőgnzdasüst-Kereskedelmi r.-t.­nál, Szekszárdon. MEGHÍVÓ. A Simontornyai Artézi Kristályvíz R.-T. t. c. részvényesei a f. évi julius hó 4-én délután 2 órakor — a simontornyai községházánál tartandó XV. évi rendes hözgyfliésre tisztelettel meghivatnak. A közgyűlés tárgyai: 1. A jegyzőkönyv hitelesítésére 2 részvényes kijelölése. 2. A 7000—1925. P. M. számú rendelet alap­ján szerkesztett megnyitómérleg bemuta­tása és a részvények névértékének pen­gőben való megállapítása. 3. Az igazgatóság jelentése az 1925—26. évi üzletmenetről. 4. A felügyelőbizottság jelentése és fölmentés megadása. 5. A nyereség felosztására javaslat előter­jesztése. 6. Alaptőkeemelés, 7. Alapszabálymódositás. 8. Elnök, ügyvezető igazgató, 8 választmányi rendes és 2 póttag, felügyelőbizottsági elnök, 4 rendes és 2 póttag választása. 9. Az alapszabályok szerinti időben beérke­zett beadványok tárgyalása. Határozatképtelenség esetén az ujabbi köz­gyűlés 1926 julius 18-án délután 2 órakor tartatik meg. Simontornya, 1926 junius 14. I 445 Az igazgatóság­9xi2-e& EényKépezö - gép | (kihuzatos I) fémalapon; kazettával, áll­vánnyal, tálakkal, vöröslámpával, másoló­kerettel stb. komplett felszerelve, kilencszázezer koronáért és egyéb első­rendű gép is 155.000 koronás havi részletfizetésre kapható 451 Fried és Gádornál Budapest, IV., Petőfi Sándor-utca 3. szám. (Első főudvar.) —• Telefon: T. 115—50. Kérje ingyen 15, sz. képes árjegyzékünket.

Next

/
Thumbnails
Contents