Tolnamegyei Ujság, 1925 (7. évfolyam, 1-51. szám)
1925-04-04 / 13. szám
6 TOLNAMEGYEI ÚJSÁG — Halálozás. A kis Gyönk elis mert kultúráiéi ót súlyos veszteság érte. Március 30-án óriási részvét mellett temették el özv. Fehér Dá- nielnét, aki az esztétika, a művészi ízlés minden kérdésiben keresett és elfogadott szaktekintély volt. Gyön kön nem lehetett egy hangversenyt, egy élőképet rendezni, egy festői jelmezt összeállítani Ff hérné megkérdezésé nélkül. Nyelveket ép úgy ta nil ott, mint zenét, éneket és művészi táncokat. Csodálatos sokoldalú és magas kora dacára élénk szellemű nő volt. Tanítványaival szigorúan, majdnem gorombán bánt, mégis imádták mert érezték, tehát elismerték az igazi, a valódi szellemi fölényt, amiben a mester, a feljebbvaló iránti tisztelet, a sokat emlegetett tekinté y titka rejlik. És, ha panaszkodunk a tekintélytisztelet hiánya miatt, erre gondolva ne egyedül a fiatalságban, mindig az alárendeltben keressük a hibát, mert nagyon sokszor manapság f* nt lehet az okot megtalálni. — Egy k lesd! hadifogoly viszontagságai. KoritBflnszky Viktor földink, a drogista akadémia hallgatója, már cius hó 31-én, a budapesti Drogista Szakiskola előadótermében (Vili, Vasutca 9—11, IV. emelet) este 7 órakor előadást tartott e címen : „ Haza Túr kesztanból hét országon keresztül.“ Április hó 17-én, este 7 órakor tartandó előadásának a tárgya: „Pilla natfelv« telek a turkesztáni népéletből.“ — Hitelenfeni keli a mérőeszközüket. A szekszárdi mértékhitelesítő hiveial Csaka-ulca 7. ez. alatti helyiségében az időszaki mértek hitelesítést megkezdette. Ez alkalommal a közforgalomban használt minden mérték és mérőeszköz hitelesítés alá vonandó b igy minden kereskedő, piaci és al kalmi árus, aki a közforgalomban mértékeket basznál, köteles azokat időközi hiielesitésre bemutatni, mert aki e kötelezettségét elmulasztja, su lyos büntetésnek teszi ki magát. — Előadás Rómáról. Az iskolán kívüli népművelés keretében Cikón a tél folyamán 23 előadást tartottak. Ezek közül 11 et ve i'ett képekkel kisértek. KUlÖDÖBen nagy volt az érdeklődés dr. Ákos Ferenc szentszéki jegyző által Rómáról tartott vetitett- képes előadáB iránt, amelyre a szom szédos falvakból i- .sókan megjelentek, — F0RDS0N-FÉLE TRAKTOR BEMUTATÁSA. Hétfőn, vásár napján (a délelőtt folyamán) a Mezőgazdasági—Kereskede'mi rt. fatelepe mögötti területen Fordson traktor próbaszántása fog bemutattatni Az érdeklődök figyelmét felhívjuk ezen érdekes bemutatóra. — Berszove t vállal a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége A M. gyár Asszonyok Nemzeti (Szövetsége szekszárdi szövőtanfolyama a még mindig igen magas nyersanyag árak miatt nem követheti teljesen azt az irányt, mely a több termelés feltételeinek megfelelhetne és a köz- szükségletet jó és olcsó kész áruval elláthatná. Hogy mégis megfelelhes sen feladatának és etethesse kitűzött célját, a viszonyok változásáig bér munkát is vállal olyképen, hogy bárki által a tanfolyamra beadott len , ken derfonalból, pamutból és gyapjúból mindenféle használati kész árut állít elő. Egyesek, vagy gazdaságoktól átadott kenderfonalból készít lepedőket, abroszokat, varrásnélküli egész szélességben 140 cm.-től 200 cm.-ig. Készít továbbá kenyér- és sütőabro- szokat, törülközőket, finomabb zsákokat, egyszerű és mintás szövésben, egyszinben vagy színes csíkozással, pohár- és edény törlőket, portörlőket, használati közönséges házi vásznat, minden színben ceugot és függönyöket. Foglalkozik a tanfolyam gyermek- és munkásruhának való áru előállításával ia, előállítja ezeket keskeny éa dupla szélességben bármely színben. A beadott anyagot súly sze rint veszik át éa az ennek megfelelő kész árut szintén súly szerint adják vissza. Munkadíj 40—80 cm. szeles ségü árun el méterenként 2 klg. búza ára, 100—200 cm. széles árunál 4 klg. búza ára. Nagyobb gazdaságok nál összegyűlemlett durva gyapjúból a legkitűnőbb lópokrócokat állítja elő, ha előbb szövésre alkalmas fonállá dolgoztatják fel. A bérmunkák vállalása csak a folyó év őszéig tart, mert azután már a tanfolyam saját nyers anyagát dolgozza fel. A tanfolyam raktárában állandóan kaphatók törülközők, pohártörlők, konyha ruhák, felsőruhához való vászon sötét színben, bázivászon és munkásoknak, kocsisoknak való erős gyapjúszövet. — Szölöhitel kölcsön felv* hetö a Szekszárdi Népbanknál. Katasztrans holdanként I millió 200 ezer korona folyósittatik. Jelentkezni legkésőbb e hó 10 ig lehet. — Adomány. A Tolnamegyei Takarék és Hitelbank az „Egyesült Szekszárd Tolnamegyei Nőegyletnek“ 300.000 koronát adományozott, mely szives adományért hálás köszönetét mond az Egyesület vezetősége. — Színészet Szekszárdon. Haimy Jenő színtársulatával busvet másod- napján tartja bucsuelőadását Zalaegerszegen s igy folyó hó 16-án, csütörtökön kezdi meg a Szekszárd- Szállónak színházi teremmé átalabi kitott nagytermében előadásait. A társulat 12 tagoól álló zenekarból és 50 sziuésztagból áll, amely elsőrendű színházi felszereléseivel a fővárosi színpadokon nagy sikert aratott színmüveket és operetteket sikeresen tudja bemutatni. A feifi-rők közül kiemelkedik Hidvéghy Ernő jellem- színész, a kolozsvári Nemzeti Színház volt tagja, Erczkövy Káro y baritonista, Gregus Zoltán az Országos Szinészeti Akadémia ösztöndíjas végzett növendéke lyrai színész, Takács Oszkár a Szegedi Színház volt ko mikusa, Hajnal Károly a Kaposvári Színház volt jellemkomikusa, Győző Gyula a Nyíregyházai Színház volt tagja és Harsányi Ferencz táncos komikus a Kecskeméti Színház volt tagja. A szinébznők közül Szalma Terus szubret’primadonna, Lenkei Margit a Győri Színház volt koloratur- primadonnaja, Arányi Manci énekes es táncos szubrett, a Székesfehérvár, újpesti színház volt szubreitprima- donnája, Bogdán Irén drámai szende a Szegedi Színház volt tagja, Aszaiai Böske drámai hősnő, Demény Al- bertné komikáné, Sziklai Valér, Nóg rádi Lonci és Hován Böske táncos- naivák. A zenekarnak Pados Rezső a misko'czi színház volt karmestere a vezetője. Angyal Dezső, a színház, titkára a bérletek felvételét már meg kezdette s mindazokat, akik a színészet iránt érdeklődnek, bérletjegyzés végett felkeresi. A 20 szelvényes bérlet füzet ára az első Ötödik sorig 650.000 korona, a hatodiktól a tizedik sorig 450.000 korona. Miután ezúttal elsőrendű társulat fogja váró sunkban tudását és művészetét bemutatni, ajánljuk a közönség pártfogásába a bérleti jegyzést, amely lényegesen nagyobb kedvezményt nyújt a napi jegyeknél s ezzel lehetővé válik, hogy a társulat is a leg* nagyobb ambícióval kezdje meg nemes kul túr hivatását. — A högyészi vásár. Március hó 25-én volt az országos állatvásár Hö- gyészen, amelyre igen nagy volt a felhajtás, de a forgalom, mint másfelé is, igen gyenge, pedig a jószág ára nagyot esett. — Közgyűlés. Dr. Hagymássy Zol- I tán főszolgabíró diszelnökfeége alatt I álló „Bonyhádi Keresztény Ifjúsági j önképző es Testgyakorló Egylet“ múlt hó 29-én tartotta évi rendes közgyü lését a S'uder vendéglőben levő kör helyiségében. A gyűlést Lövik Kál mán tanár, egyleti elnök nyitotta meg, megköszönve a működőknek azt, hogy az egylet ügyeit szeretettel karolták fel. Boross György és Molnár Lajos tanár szakosztályi elnökök tettek jelentést a szakosztá'yok egy évi működéséről, végül pedig Streicher Zo tán egyleti pénztár- ok mutatta be az egylet mérlegét. Az elnök kérte a felmentvény megadását a tisztikar részére, melynek megadása után a közgyűlési tagok Fischer János vezetése melleti megköszönve a tisztikar eddigi jóindulatát, a tisztikart 1925. évre a következőleg választották meg: Elnök : Lövik Kálmán fő gimn. tanár. Alelnökök : Wajdits György gyógyszerész és Märcz Kon- rád főgimn. tanár. Szakosziá'yi elnökök : Boross György és Molnár Lajos főgimn. tanár. — Ifjúsági elnökök: Urbán János „Hangya“ üzletvezető es Streicher Zoltán nagykereskedő. Háznagy: Keller Jenő textilgyáros. Egyleti intéző és csapatkapitány: Krug Marcell jogász, textilgyáros. Jegyzők: Fischer Janos és Beszédes Pista. Pénztárnok : Polgárdy István könyvelő. Karnagy : Schnell József tanító. Választmány: Koszy Kálmán kereskedő, Pirkner Miklós és E eher Pista joghallgató, Herger József kalapgyáros, H rger Sándor technológus, Feik József zománcozó, Schmidt József mechanikus; póttagok : Fritscher Béla lakatos, Pfriffer Ádám kereskedő, Feik Jakab sz»bó. — FORDSON FÉLE TRAKTOR BEMUTATÁSA. Hétfőn, vásár napján (a délelőtt folyamán) a Mezőgazdasági—Kereskedelmi rt fatelepe mögötti területen Fordson-traktor probaszantása fog bemutattatni. Az érdeklődők figyelmét felhívjuk ezen érdekes bemutatóra. — Választás. A Tamási Takarék- pénztár folyó hó 8-án megtartott évi közgyűlése dr. Frühwirth Jenő és dr. Gottiieb Salamon ügyvédeket, to vábhá Mauthner Ignác kereskedőt igazgalósagi tagokká választotta — Vesebajban, köszvényben, kóros kövérségben szenvedők a legjobb kezelést nyerik a dr. Jakab féle Liget- szanatóriumban (Budapest, VI., Nagy János u. 47.), amely a leg'ökéleieseb- ben berendezett diétás és diagnos- tikus intézet. A legújabb fogyókul ák pontos anyagcsere vizsgálatok alap ján. (Krogh) Szabad orvosválasztás, mérsékelt árak. Napidij a magán klinikai osztályon 150.000 korona. — Mórágy vásárjogot kapott. A kereskedelemügyi miniszter Mórágy nagyközség részére évente 2 orszá gos állat- éa kirakodóvásárt engedélyezett. Az első országos állat- és kirakodóvásár 1925. évi április hó 14-én tartaiik meg, amelyre vészmentes helyről mindenféle állat felhajtható. Á vásártér a mórágyi vasút állomás közvetlen köze ében és a bonybád-bátaszéki törvényhatósági ut mellett fekszik. — Gyilkosság és öngyilkosság. Ha az ember ma az újságok rendőri krónikáit olvassa, ei kell képednie a gyilkosságok, ÖDgyilkosságok ijesz tőén nagy száma miatt. Vagy talán ott tartunk már, hogy föl Be tűnik nekünk ez a gyászos rovat? Az újságolvasó fásultan lapoz tovább a színházi élet, a közgazdaság, a tőzsdei hírek rovatai a zab ... a részvények árfolyamai felé 1 Sajnos, ez a valóság, hisz annyi van ma ezekből, minden napra jut nem is egy; csak a legborzalmasabbak érdeklik a közönséget, csak a legtragikusabbak ragadják meg az olvasók figyelmét. Ez I a tény tán még szomorúbb, mint e j szerencsétlenek rémes tettei, trugikus j sorsa, mert azt mutatják, hogy b-e teg a mai ember, a mai társadalom íb a maga egészében. A gyilkossá* gok és öDgyilkosságok krónikása eddig csak a nagyobb városokból nyert anyagot szomorú munkájához, ma azonban már a falu is kiveszi a részét az adatszolgáltatásból. Egy uj esetről kell szamot adnunk. Berték János madocsai lakost március 31 én reggel lakásában halva találták. Kezében borotva volt, nyaka át volt vágva, arccal a földre borulva feküdt a m*ga vére tócsájában. Ugyanezen szobában az ágyban hányát- fekve szintén átvágott nyakkal holtan feküdt felesége H»jdók Lídia is. Az asszony ruhái, az ágynemüek vért rel voltak borítva. Ä házaspárról köztudomású volt, hogy állandóan viszály kodtsk. A borzalmas helyen minden tárgy, bútor helyén rendben volt, dulakodásnak semmi nyoma sem volt, amiből nyilvánvaló, hogy a férj először alvó feleségével végzett, aztán a saját életének vetett végett, öregségére — 62 éves vo't Berték — kellett a szegény szerencsétlennek ilyen borzalmas tettre vetemednie. A családi viszály borzalmas vége súlyos vád a korszellem ellen, amely megfeledkezik a házasság szentségéről, komolyságáról. — A Magyar Köztisztviselők Fogyasztási Szövetkezeténél 400 darab használt jókarban levő különböző nagyságú üres ládák olcsón eladók. — Az összes Mauthner féle kerti és vetőmagvak olcsón beszerezhetők. — Lakást a színészeknek- A Szekszárdi érkező szintarsuiat tagjai a szimidény tartamára lakásokat keresnek. Akik bútorozott szobákat (esetleg konyhihasználattal) óhajtanak kiadni, jelentsék be a Molnár-nyomda rt. irodájában. — Mulatság. A „Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetségének“ gyönki csoportja Gyönkön, április 13 án a kaszinó termeibeoműsoros táncestélyt rendez. A műsor keretében Ritter Olga okleveles hangverseDyénekesnő vezetésével Roncz Sándorné, Kulun- csics Simonná, Szíkora Lajosnó, Pap Lajosné, Hesz Eodrénó, Rozgonyi Etelka és Klára, Mühl Ilonka, Hegedűs Erzsébet, Binder Pálne, Mühl Hedvig, Baldauf Anna, Malachovszky Margit, Kriug Margit tagokból énekkar szerepel. Tárczy Árpád gimn. tanár „A magyar nő hatasa a nemzeti életre“ cím alatt felolvasást tart. Visolyi Judit hegedül, zongorán kiséri Ritter Olga. A Mansz. központi kiküldöttje előadást tart, azután szinre kerül Szöllősy Zngmond vigjátéka : „Az orr“ Boncz Sándorné, Mühl Ilonka, Hegedűs Erzsébet, Gyimóthy László és Ikusz Henrjk szereplésével. Végül a Mansz. énekkara elő adja Magyar Hiszekegyet. Az estély kezdete fél nyolc, belépődíj 25 000 korona. Jegymegváltásokat postán herceg Sulkowski Viktorné elnöknő címére kér a rendezőség. — Fogorvos. Kovács J. specialista fog- és szájbetegségben, lakása Szekszárd, Arany János-utca 3, gimnáziummal szemben, az emeleten. — Tolnanémedi fejlődik. Tolna- némedi község képviselőtestülete elhatározta a községi terek és utak díszfákkal való befásitását; több száz darab fának kiültetése máris megtörtént. A község dr. Pestby Pál, & kerület nemzetgyűlési képviselője támogatása révén vásártartási jogot kap, e célból a képviselőtestület egy uagy hídmérleg beszerzését is elhatározta. 1925 április 4.