Tolnamegyei Ujság, 1925 (7. évfolyam, 1-51. szám)
1925-03-07 / 9. szám
Ara 2000 korona. TOLNAMEGYEI ÚJSÁG KERESZTÉNY POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. VII. évfolyam. Szekszárdi 1925 március 7. 9. szám. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szekszárdi Népbank épületében. Telefon szám 85 és 102. — Egyes szám áfa: 2000 korona. Előfizetési dij egy évnegyedre 20000 korona. — Postaköltség 2000 korona. Szerkesztő: SCHNEIDER JÁNOS. A lap megjelenik minden szombaton. Előfizetési dijak és hirdetések, valamint a lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Hirdetések árai: A legkisebb hirdetés dija 10000 korona. A hirdetés egy M milliméter széles hasábon milliméter soronként 1010 korona. Közgyűlési részvénytársasági stb- hirdetések IZOOkor. — állést keresőknek 50 százalék engedmény. A hírrovatban elhelyezett reklémhlr, eljegyzési hír, családi hír, valamint a nyíl ttér soronként 8000 koronába kerül. JÓKAI. Dr. Kramolín Gyulának a szekszárdi „Kereskedelmi Kaszinó" folyó évi február 28-iki emlékünnepén tartoft előadása. A kritika nem szokott kímélni sem* ! mit, hozzányúl mindenhez. Hiszen még legnagyobb jótevőnkön, — a ragyogó, melegitő napon is — talál sötét, fénytelen foltokat!? Hozzányalt az tehát (többek közt Gyulay Pál elég kemény kezével) Jókaihoz is. És mégis, midőn 1894-ben Jókai 50 éves írói jubileumát ünnepelte az ország, azt irta valaki róla (ha jól emlékszem, a „Magyar Hirlap“-ban): „Mit kritizáljuk mi Jókai regényéit ? Olyan volna ez, mintha a csecsszopó anali zálgatná az anyatejet!“ S ez valóban igaz 1 Hiszen a magyar elbeszélőirodalom az ő emlőin nevelődött s évévtizedeken át nem csinált egyebet, mint Jókai leikéből táplálkozott. S ha az utána „beérkezett“ írók legtöbbjén már nem, vagy csak alig látszik is meg, hogy belőle merítettek, ez csak azért van, mert az onnét szívott tápanyagokat szerencsésen a saját kis egyéniségükhöz hasonítot- ták ! Irodalomtörténeti tény ngyanis, hogy midőn Jókai feltűnt — néhány szórványos regénytermelőn és jelentéktelenebb, azóta többnyire régen feledésbe is ment novellistán kívül —r csak bárom tulajdonképeni regényírónk volt, a nagy bárói triaB: báró Jósika Miklós, báró Eötvös József és báró Kemény Zsigmond. Anélkül azonban, bogy ezek kiváló érdemeit hálátlanul kicsinyiteni akarnám, azt kell mégis mondanom, hogy Jósika értékes, korszakalkotó munkásságának, Eötvös mélységes, lélekbúvár filozófiájának — és a Kemény sötét alaptónusu tragikumaiból fakadó komor tanulságoknak mohos Bziklatala- ján úgy tör a magasba Jókai szin- gazdag, merész fantáziájú költészete, mint egy hatalmas méretű, fényes, tornyos, kupolás induspagoda, mely messzire ragyogva kapja meg és gyönyörködteti még azokat is, akik az előbb említettek mély földbe ásott kincseinek a kibányászására gyengék és képtelenek. E pagoda sokszínű tornyait meglátja mindenki, tág csarnokába belefér s megpihenhet az egész világ! — E könnyű hozzáférhetőség teszi őt naggyá, universalis értékűvé ! Ha lelki testvérének — Petőfinek — a költészetéről azt mondottam két év előtt, hogy „az egy biblia, amelyben minden ember, minden hangulat, — minden öröm, minden bánat — megtalálja a maga aznapi evangéliumát“, úgy Jókairól azt mondhatnám, hogy az ő költészete viszont — bűvös mesekönyv, melyben a nagy, gondterhes anyának — az életnek — minden gyermeke meglelheti a mesét, mely. feledteti vele a rideg valóságot és édes, üdítő álmadozásba ringatja! ! Hazafiság és emberszeretettől fűtött, a költészet és humor legsikerültebb falfestményeivel ékesitett, nagy ka raván-szeráj az, hol minden fáradt vándor, ifjú és agg egyaránt megtalálja a pihenést, az üdítő italt, melyre lelke szomjazik. Jókai tolla — valóságos kincsesbánya: abból nemcsak friss forrásvíz csörgedezik, nemcsak magas kalóriája fűtőanyag és világitó kőolaj kerül elő, szivünk és értelmünk számára, hanem van abban gránit és sokszínű márvány is, amelyből kevesebb eredetiséggel bíró toliforgatók irói existentiájok egész cbíoos palotáit épitették fel maguknak ; van abban arany, ezüst és sokféle drágakő, melyet — ba tüzetes vizsgálatot tartunk — nem ritkán a hivalkodó epi- gonok homlokán látunk ragyogni 1 Heinéről mondja egy pártatlan kritika, bogy a „befolyása az irodalom további fejlődésére felbecsülhetetlen és még teljesen eltérő irányzatú szellemek is elárulják a tőle való függőséget.“ — Es csakugyan, aki Heine prózájában is otthonos, alig hallhat még „uj viccet“ is elmesélni, amelynek az ember Heine valamely szellemes beszédfordulatában nyomára nem akadna! Valahogyan ilyenformán vagyunk Jókaival is: sok irodalmi kukac élősködik az ő terebélyes fáján s müvei egy-egy részletéből, egyes ötleteinek életerős petéiből uj könyvecskék és novellák sűrűén nyüzsgő bogárraja mászott elő, igazolva a régi mondást, hogy „ba királyok építenek, a kubikosok is keresethez jutnak!“ Igaza van tehát Bródy Sándornak, midőn Jókairól beszélve azt mondja, hogy „egymaga megcsinálta a magyar elbeszélő irodalmat“ . . . nem említve, hogy „mellesleg: erősen segítette megcsinálni a szabadságharcot, azután meg egyik fő-főorvosa volt a nemzetnek tetszhalottsága idején.“ S nem hiába humorista is — „megtette azt a tréfát, hogy személyében a kis Magyar- ország adta a világnak kora legnagyobb és legproduktivabb regényíró ját.“ S hogy mit jelent nekünk nemzetközi értékelésünk szempontjából, erre rávilágít ugyancsak Bródy Sándornak egyik 1894 ben irt másik szellemes megjegyzése, mely szerint: „egész politikai tekintélyünk, összes diplomatáink kedvéért még csak egy követségi szolga se tabuit meg soha, sehol magyarul; ellenben egyedül ő miatta külföldi tudósok, írók egész tömege tanult meg, hogy idegen nyelvre fordíthassák!“ De nem akaróid rendszertelenül elaprózni igénytelen mondandóimat! ! Akit annyit ünnepeltek és ünnepelnek: azt nem kell „felfedezni“, arról újat mondani úgyis lehetetlenség! Legyen szabad azonban azt a keveset, amivel én járnlhatok az ünnepléséhez, egy gyűjtőlencsévé köszörülni s ennek segélyével egy parányi kis képecskét vetíteni az ő nagyságáról! A nagyobb nyilvánosságra pályázó s közismertté vált iró nagyságának és jelentőségének legreálisabb mértéke, legjobb mérőeszköze a hatás, melyet tollával kifejt, mely müveit kiséri. Hatása pedig kiterjedés és mélység szempontjából vizsgálható. Ha Jókaira ezt a mérőeszközt alkal mázzuk, rögtön szembeszökővé válnak óriási dimenziói. — Hatásának eksztenzitása területi, életkor- és időbeli. Elterjedésének sem geográfiái, sem nyelvi határai nincsenek. Egyetlen egy magyar iró sem lett (Petőfit sem véve ki) annyiféle nyelvre átültetve. Angol, arab, cseh, dán, finn, francia, uj-görög, holland, horvát, japáD, lengyel, német, olasz, orosz, román, spanyol, Bvéd, szerb, tót — s azóta talán még más nyelveken is — a magyaron kívül tehát busz nyelven olvashatók leghíresebb regényei, de lefordítottak <— (sőt lopták tőle — más név alatt) apróbb novellákat is. Németül több, mint 80 kötete jelent meg s vannak müvei, melyek idegen nyelven 5—6 kiadást értek! Minden életkort meghódító ekszten- zitását csak futólag említem: irt bájos meséket gyermekeknek s lelkes hangú hazai történelmet az ifjúságnak ; csillapíthatatlan mohósággal faltuk serdülő korunkban a könyveit s nem tagadható le hálátlanul a nemes élvezet, melyet érettebb éveknek is szerez, sőt amellyel az öregség sivár napjait is bearanyozza. A munkában elfáradt férfit is felüditi s vájjon hány elaggott beteggel feledteti szenvedéseit! ? És — bár már 81 éve, hogy legelső regénye megjelent — eddig semmi nyoma, hogy hatásának időbeli eksztenzitása a végét járná 1 ? A kaszinók kölcsönkönyvtárai a legjobb megmondhatói, hogy még mindig nem ment ki a divatból, hogy más irodalmi irányzatok előtérbe nyomulása dacára sincs félredobva, elfelejtve és nem öregedett el, legfeljebb maguk a könyvek, melyeket az olvasni vágyók versengése valósággal széjjel tép. Ám, hatásának intenzitása sem áll hátrább. Szinte felesleges rámutatni a mélyreható nyomokra, melyeket olvasóinak lelkében maradandólag, nem ritkán átalakitólag visszahagy! Még ma is rezegni érzem lelkemben a fájdalmat, midőn kiskoromban „A koldusgyermek“ cimü elbeszélését először olvastam. És ha később, cinikusabb években, fölényes guny- nyal vágtuk is oda (alkalmilag) az elbeszélés humoros szállóigévé vált első mordatát, hogy „apját leütötte a hajókötél“: akkor is fogva tartott az „ Arany ember“, „A lőcsei fehér asszony“, a „Fekete gyémántok“, „Tengerszemü hölgy* romanticiz- musa; még érett korunkra is izzó magyarsággal forrt lelkünk a „Ba- radlay fiuk“ sorsához; komoly férfiéveinkre is nemes gondolkodás mód ihlete áradt az öreg „Nábob“ végrendeletéből ; és nem egy búvárkodó tudós dédelgette és dédelgeti csendes laboratóriumában Tatranghy Dávid nagyratörő álmait!? Magával ragadva mindenkit, nagy és mély volt a hatása az egész nemzetre, nemzeti öntudatunkra, ősi erényeink megbecsülése és ősi bűneink felismeréséből fakadó összes kultur- törekvéseinkra. De nem csekély, nem kicsinylendő a külföldre gyakorolt hatása sem, hihetetlen sikerrel ébresztvén fel annak érdeklődését müvei iránt. Regényei — a világot bejáré, nagy vándorpanoráma gyanánt — idegeneknek is betekintést nyújtottak a sokat gúnyolt „Magyar Globus“ torzképekből ismert világába és helyesebb fogalmakat teremtett odakünn felőlünk, megérteni tanítva nemzeti sajátosságainkat. Rendkívüli hatása tehát minden irányban kétségtelen és irodalmunkban egyedülálló . ., Ezt hálásan elismerve, felmerülhet a kérdés: micsoda tényezőknek köszöni csodás eredményeit ? Mi okozza hatását ? Minő eszközökkel érte el azt ? Először is—bámulatos termékenységével, mely az egész világirodalomban páratlanul áll; legfeljebb talán az idősb Dumas múlja felül, de erről köztudomású, hogy legnagyobb keresettsége (túltermelése) idején „munkatársakkal“ dolgozott; a többi egy sem éri el, a legtermékenyebbeket — Walter Scott-ot sem véve ki. Rákosi Jenő azt mondta budapesti centenna- riumi beszédében, hogy ha Jókai minden sorát ösazetoldanók, körül- foglalhatnók vele Nagy-Magyarország határát 1 Ha ez csak költői auxesisnek tekintendő is, annyi számszerű tény, hogy 100 nagyobb vaskoB kötetbe tömörített,, jubiláns diszkiadása 2000
