Tolnamegyei Ujság, 1925 (7. évfolyam, 1-51. szám)

1925-12-05 / 48. szám

6 TOLNAMEGYEI ÚJSÁG Sápszky Andor férfiszabónál Szekszárd, Szent Istvin-tér 1—3 késsülnek a mai kor leg­kényesebb igényeinek is megfeleld angol szövet , lüsster és vászon divat öltönyök a legszolidabb kivitelben és árak mellett — Uocai verekedes. Tolnán mait vasárnap, 15-én este 11 érakor Hága . István, Hága Marton, Strabinger István és Horváth Árpád tolnai le gények összeverekedtek Séli József, Knopf Mihály ób Saemerei István ugyancsak tolnai legényekkel; ennek során Hága István egy boxerrel Szemerei Istvánnak bárom fogát ki­ütötte. A toln»i csendőrség valameny- nyiök ellen közrend elleni kihágás címén, Hága István ellen^külön testi sértés címen indított eljárást. — A „Nemzeti Újság“, „UJ Nem­zedék“, „Tolnamegyei Újság“, vala­mint az összes fővárosi napi- és ''hetilapok egész nap kaphatók a Világ- moziban. Napilapok naponta, a vonat beérkezése után azonnal háthoz szál­líttatnak. — Értesítés a lap olvasókttzönsé- géhez. Há ás elismerésünk jeléül, hogy a helybeui és vidéki vevőkösönség közel egy évszázadon keresztül cé- güos/bt megtisztelő bizalmával kitün­teti, elhatároztuk, hogy amennyire képesek vagyunk a beállott súlyos gazdasági viszonyok enyhítéséhez hoz­zájáruljunk. Ennélfogva mától kezdve év Végéig nagy áruraktárunk ösz- szes legújabb és legjobb minőségű ruházati oikkeit mélyen leszállított árakon a tisztelt vevőközönségnek . átengedjük s ezen kívül mai hir­detésünkben jelzett engedményeket nyújtjuk. Ajánlatos ezen ritka alkal­mat mielőbb felhasználni, CBakis ki­váló minőségű árukat — nem kari­unyi occasio céljaira beszerzett se­jteseket — olcsón bevásárolhatni, i'irnitzer József és Fiai áruháza, Szekezárdon. — Fogorvosa Kovács J. spe cialistn fog- éa szájbetegségben, la* kása Szekssárd, Arany János utca 3. gimnáziummal szemben, as emeleten. — A burgonya téli elraktározásé ról, a virágok átterheléséről ir a Növényvédelem most megjelent no­vemberi ssáma. Ismerteti érdekes képekkel illusztrálva a szőliőteitt (fi oxer») életét és kártevését, a für­késző darazsak jelentőségét a mező gazdaságban, a vértetü irtását, a gyümölcsfák hirtelen elhalásának r/kait, a drótféreg elleni védekezést. Kioktat arra, hogy a gyümö c fák téli permetezését végrehajtani, foly­tatja a verébkérdés körül felmerült vitát, ismerteti a növéoykárositó gombák fejlődését, szaporodását stb. A dúsan i'luBztrált, rendkívül ízléses, és páratlanul o csó folyóirat novem­beri számát a kiadóhivatal (Buda­pest, VII., Rákóczi ut 51. IV. 5.) kívánatra díjtalanul megküldi mutat ^ány számul. már_ Superf oszffát műtrágya ütegéi kezeit es a Me^dgazdasagi— Ksroskedelmi Rt.-nal S.ekszardon mstermázsanként is beszerezhető. — Hegedűs Lóránt ki It lka ja Her czeg Ferenc uj darabjáról. „A Híd“ elejen olvatam, bizonyos aggodal­maim voltak — mondja Hegedűs Lóránt a Színházi JÉiet aj ezámáb«j). __ Aggodalmam az volt, hogy szem be n Kosén h figurájával, melynek lávaezerü kitöréséit Herczeg oy testerien adta vissza, Széchényi léé tui logikusan gondolkozik. Az j Pillangó védjegyű a Brázay márvauysa.ppao Legjobb, kgo.csObb, legkedvel'»-h!> piper grupp n. A polgári háztartások cikket ő labilis idegrend*séréröl nem téte­lezhető fel ilyen logikus, .mondhatnám mesterségesen Bzabályszi-rü és töké­letes gondolatmenet. Később azoban végiggondolta a darabot és minden aggá<yomat visszavontam. Hegedűs Lóránt érdekes nyilatkozatán kívül a Színházi Élet minden cikke való­ságos szenzáció. D-rabmelléklet: „Engem szeress.“ Egyes szám ára 8 000 K, negyedévi előfizetési díj 80.000 K. Kiadóhivatal: Vili,, Erzsé­bet körút 43. sz. — A Pesti Tőzsde nyugdijvalóri- záeió8 számot adott a múlt héten és a hadiköicsönvalórizációval is foglalkozik és közli a dr. Marschall Ferenc képviselő feliünéstkeltő nyi­latkozatát. Ford magyarországi be­vonulásáról, a Püspöki Borpiocéért kitört majorizálaBÍ harcról, a Rima- murányi jövőheti igazgatósági ülés­ről, a szabad valutaforgalomról, a Bauxit Tröszt uj szenzációs fejér megyei leleteiről érdekes ripor­tokat közöl a lap. Pontosan közli a Pesti Tőzsde a háboruelőtti ma­gyar államkötvényekre vonatkozó prágai döntézt. Egy uj titokzatos belga magyar vállalkozásról rántja le a leplet a Pesti Tőssde, amely az árupiacokról és a gabonaharidő- üzletről közöl fontos tudnivalókat. Négyoldalas biztosítási melléklet egé­szíti ki a lapot, amely rendkívül érdekes külfö'di tárcákat és cikke­ket is közöl. Ára 5000 korona. — Állatbetegségek Tolna várme gyében. Dr II y György m. kir. adat egesiségügyi főfelügyelő a legutóbb köszetett kimutatása szerint Tolna vármegye következő községeiben ural­kodnak ragadós állatbetegségek: Lép- fene Padd, Murga és B^lecska köz­ségekben, veszettség: Ujdombóvár, Stakes, Felsőnána, Köiesd, Ozora, Pari, liajsamiklósvár és Magyarkessi községekben, ragadós száj- és köröm­fájás Simoumajor, Kölesd községben és Szekssárd városban, juhhimlő Fad- dón, rühkór Bikács, Györköny és Belecska községekben, sertésorbánc Alsónánán ób Gyönkön, sertésvész Bátassék, Decs, Sárpilis, ócaény, Keszőhidegkut, Sárszentlőrinc, N-gy kónyi, Fürgéd, Koppányszántó, Apar, Závod községekben és Szekszard városban. SPORT. Megnyílik a Turul korcsolyapálya­Az első fagy hamarosan meghozta a korcsolyázás híveinek örömét. A mennyiben, ha az idő tovább is ki­tart a „Turul“ Sport Egylet is pár napon belül megnyitja jégpá’yáját Az egyesület dr. Radó Gyula sze­mélyében igazán agilis és hivatott jégpálya igazgatót választott, ki meg feszített erővel dolgozik, hogy minél előbb átadhassa a pályát a haszná latnak. Az időjósok szerint hosszú, kemény télre van kilátás, a korcso­lyázó sport tehát „teljes gőzzel“ ne­kiindulhat idei szezonjának. Idényjegyeket az egyesület pénz­tárosánál (vármegyeház I. em. 8. ajió) lehet váltani. A dijakat az egyesület a következőkép szabta meg. Idény jegy: Tagoknak 60.000 K Nem tagoknak 120.000 K Tagsági jegyet kiváltó tagok hozzátartozóinak 30.000 K Diákoknak, leventéknek 40.000 K Kísérőknek 30.000 K Korcsolya őrzése 30.000 K Napijegy : Felnőtteknek 6000 K Diakoknak, leventéknek, kísérőknek 3000 K Vasár- és ünnepnapokon ezen dijak kétszerese. Korcsolya cs-tolási díj 1000 K, szánkó használati dija fel órára 3000 K. Az egyesület figyelmébe ajánlja a korcsolyázóknak, hogy idenyjegyei két december 20-ig feltétlenül váltsák iBziHniinsisznHisziizHimanisnniimaHzasBsiDB ■BBBflBBflBBIBBBflBBBBBflBBBBIBflBBBBBBIHBflBBBBflBBBIflHnBB Csak 5000 koronás válaszbélyegre válaszolok! Birtok i Zalában 543 m. hold birtok, _____ szeszgyárral, téglagyárral, 12 szobás kastéllyal, emeletes magtárral, ipar- vasuttal, gazdasági vasúttal, élő és holt felszereléssel, ára 5 milliárd. 662 Tolnamegyében 84 kishold birtok egy tagban, épQlet nélkQl (épület azonban a községben olcsón kapható). Ára 700 millió. 638 200 kishold tolnamegyei príma birtok, 10 szobás kastéllyal, vetéssel, ára Q-ölenként 1 aranykorona. Kisebb parcellákban is vásárolható. 655 Városhoz közel fekvó 3000 öles tanyás szőlő, ára 80 millió. 657 Somogy megyében 3 holdas birtok cserép- tetős házzal, 8000 aranykorona. 651a Bérlet. 50 kishold föld Somogybán, _. __ épületekkel, bérbeadó 6—10 évre. Bér 140 kg. búza, 2 évi egyszerre történő fizetésnél 10 kg. engedmény. 651 Szekszárd köreiében 100 kis holdas birtok felesben kiadó. 659 Tolna megyében 60 kát. hold kulláns birtok épületekkel, bérbeadó. Bér kát. holdanként 120 kg. búza. 664 Telek. A vasúti raktárnak átellenben ________ 1000 D-öles telek eladó. 654 Pénz. Keresek 400 millió koronát első* _____ helyi! bekebelezésre, évi 24 szá­zalékos kamatra. 649 Felestársat keresek 250 millióval 58 katasztr. holdas birtokhoz. 658 120 millió koronát keresek egy Szekszárd közeiében létesítendő vállalat részére, 50— 60*1, jövedelmezőség. A tőke 70“/#-a in­gatlanra biztosítható, 661 Közvetítek földbirtokra elsöhelyii bekebelezés­sel kölcsönöket 20 milliótól felfelé, évi 12—16 százalék kamatra, Drágább kölcsö­nöket kicserélek. Kovács-műhely. ^!énk forgalmú kovács­műhely nagy faluban kiadó. Évi bér 1 szobás, konyhás lakással 15 q búza. Ugyanez eladó, ára 30 millió. 10 millióval átvehető. 656 ■■ Üzlet. Somogybán falusi korcsma 2 lakó-, i 3 vendégszobával,éteremmel, tánc­teremmel, istállóval, ára 35.000 aranyko­rona, esetleg bérbe, évi bér 1800 arany­korona. A községnek 52 hetivására és 4 országos vására van., 651b Ház. Né8J szoba konyhás modern ház, a város központjához közel, ára 180 millió. 663 Biztosítások felvétele (tű/, élet, jég betörés, szavatossági stb.) a Triesti Általános Biztosító Társaság (Generali) részére. Porosz szén, brikett, koksz, tűzifa, faszén, műtrágya, szénkóneg — csak waggontételekben. Fischhof Sándor ingatlan- és áruforg. irodája Szekszárd, Br. Augusz imre-utca 22. • Telefon i IOI. 4 |igigiiiBflii9«iiaaunniinnKnnnfliii -----------bbbbbSíbbbbbsbbbbbsbbbbbbkbbsbbbbbu 19 24 december 5. főnyeremények: 12 vaggon tiszavidéki búza kb. 500 millió korona értékben Egy hat azemélyea ul „Fiat" Inra automobil see símé l Egy 501>es uf „Fiat* aulomobU. Ezentürfll IMS érttte* nyeremény Önzésén o Kétmilliárd K értékbe!. J W Hasis IBM Ősember 20-án. m A DIÁK - JÓLÉTI INTÉ ZVlENYEK JAVÁRA; ÁRA 5000 KORONA t meg, mert ezen időponton tui a fen­tebb feltüntetett dijak kétszeresét kell fizetni. Kivételt képeznek a diákok, kik idényjegyeiket 1926 január hó 5 ig válthatják ki a fentebb meg szabott árakon. Az egyesület a legnagyobb kénye­lemről gondoskodik. Fütött öltöző és büffé áll a közönség rendelkezésére. Az esti órákban a villamos ivlámpák pazar fénye világítja meg a pályát. Ünnepnapokon esetleg cigányzene mellett Űzhetik ezt a testet üdítő téli sportot a szórakozni vágyok. — Sportfelszerelések a leventék­nek. Az Országos Testnevelési Tanács a vármegyei Levente egyesületeknek 128 garnitúra sport eszközt utalt ki. A vármegyei testnevelési felügyelő felhívja ezúttal is a községeket, hogy az elismervényeket hozzá minél előbb terjesszék be. Szerkesztői üzenetek. „Emlékszem“. Ha igazán bosszantani akarja s hütelent, úgy küldje ti hozzá a verset. T. J. Pécs. A kidolgozás nem rossz, irálya is biztató, a tárgy azonban nagyon csekély, szóval nincs esemény bent. Kapunk mi még jobbikat is Öntől, ne csüggessze el, ha beküldött dolgát most nem használ- juk fel._______________________________ Ki adó a »Tolnamegyei Újság« hírlapkiadó rt. j LOVRANA ITALIA) ■ 1 PENSION SOFIA j 2 MAGYAR HÁZ « S Tulajdonos: Dahmer Antal ■ ■ ■ a......a....a. Kanász­számadé, 926 ^ ki az angol hussertéstenyésztés és hizlalásában is teljes jártas­sággal bir, Dörypatlan, Szantgál- pusztai gazdaságban felvétetik. Kiváló minőségű fehér, vörös és fikszli BOROK 5 literiül kezdödőleg beszerezhetők a Mezőgazdasági-Kereskedelmi Rt. pincészeténél — Szekszárdon.

Next

/
Thumbnails
Contents