Tolnamegyei Ujság, 1925 (7. évfolyam, 1-51. szám)

1925-09-19 / 37. szám

Ara 2000 korona. VII. évfolyam. Szekszárd, 1925 szeptember 19 37. szám. gzerkesztSség és kiadóhivatal: Szekszárdi Népbank épületében. Telefonszám 85 és 102. — Egyes szám ára: 2000 korona. BISfizetési dij egy évnegyedre 20000 korona. — Postaköltség 2000 korona. Szerkeszti: SCHNEIDER JÁNOS. A lap megjelenik minden szombaton. Előfizetési dijak és hirdetések, valamint a lap szellemi részét illeti közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Hirdetitek Arai: A legkisebb hirdeti* dl|a 10000 korona, A hlrdeté* egy M Milliméter nála* hasábon milliméter soronként 1030 korona. KBsgyOlésI részvénytársasági stb. hirdetések IZOOkor. — Állást keresőknek 50 száaa* Iák engedaány. A hírrovatban elhelyeiett reklámhír, el|agyiéti hír, ess* ládl hír, valamint a nyllttér soronként >000 koronába kerül. Gróf Zichy Gyula az uj kalocsai érsek. A Magyar Távirati Iroda nyomán már egy hét éta ismeretes az ország­ban az a tény, hogy XI. Pina pápa őszentsége gróf Zichy Gyula pécsi megyéspüspököt nevezte ki azaüresen álló kalocsai érseki Bzékre. Ennek a nemcsak egyházi, hanem országos méltóságnak a betöltésére nemcsak a katholikns magyarság, hanem az egéBZ ország élénken fel­figyel és az egész magyarság szivé­ben megelégedés és őszinte öröm fakad. A fővárosi lapok hossza hasá­bokon számolnak be a kinevezésről, tisztelettel szólnak a kitüntetett fő­papnak számos érdeméről és őszinte örömmel ünnéplik őt. A tisztelet és elismerés hangján emlékeznek erről az eseményről azok a lapok is, amelyek a papság ténykedéseit nem szokták rokonszenvvel figyelni. Méltán elismeréssel kell adózni annak a főpapnak, aki elkerülve a közélet tülekedő zsivaját, csendeB visszavonul tságban dolgozott és szavak helyett cselekedett. Amikor az ország közvéleményének ezen megnyilatko­zásában mi is részt veszünk, nem újságot kívánunk olvasóinknak mon­dani, hanem a szőkébb pécsi egyház­megye magyarságának lelkét akarjuk szóhoz juttatni, azt akarjuk, hogy a magyarság lelkének visszhangja, amely valamennyiünk lelkében vallás I különbség nélkül felébred, minél tisz | tábban és hangosabban csendüljön meg. Ha az ember az ország közvéle­ményét ezzel az üggyel kapcsolatban megfigyeli, egy különös és jellemző tapasztalatot tehet. Azt láthatja az ember, hogy minél közelebb jön a pécsi püspök székhelyéhez, annál inkább változik meg az ünneplés hangja. Az ország minden lakóját különös mértékben érdekli a kalocsai érseki széknek, ennek a fontos egy házi és országos méltóságnak a be­töltése ; érdekli, hogy ki foglalja el a Széchyek, Tomoryak, Haynaldok székét ? De mig a távolabbi vidékek, külö nősen pedig a fővárosnak minden órában uj szenzációra éhes közönsége egy pillanatra felfigyel és megelége­déssel, örömmel és tisztelettel veszi tudomásul Zichy püspöknek érsekké történt kinevezését, a „Dunántúl Apostolának“ székhelye közelében ezt az örömöt elnyomja a fájdalom és levertség. Igazán megható az a mód, ahogy a pécsiek főpásztoruk kitünte­tését fogadják. Nem tagadhatják ugyan el örömüket, de örömük szinte Bírásba fullad, mert az jut eszükbe, hogy elvesztik jóságos főpáBztorukat, aki velük töltötte életének legszebb idejét, velük szenvedte a legkeserve- I sebb napokat, aki a jómódban apos­toluk, megpróbáltatásukban szenvedő | osztályosuk volt. Nem kell itt arról beszélni, hogy méltó embert ért a kereszténység fejének kitüntetése. Másutt közük az uj érsek életrajzát, elmondják, hol született, hol tanult. Megtudjuk, hogy Innsbruckban a jezsuitáknál végezte theologiai tanul* mányait, hogy Rómában a Nobili Kollégiumban folytatta tanulmányait. Elmondják, hogy a fiatal pap XlIF Leo és X. Pius pápák alatt teljesített szolgálatokat a pápai udvarban és járt el fontos megbízásokban. Meg tudjuk ezekből a száraz, hideg ada­tokból, hogy 1905-ben lett Pécs püspöke. A pécsiek, a pécsi egyház- megyei hívők ennél sokkal többet tudnak, tudják azt is, amit most még nem illik megírni az ő életrajzában, tudják azt a sok jót, ami az „apostol,“ fogalmat kitölti, átfogja. * Tudják róla, hogy a féltve Őrzött mágnasfiuból lett egyházfejedelem kopott, kifordított és ismét viszifor ditott ruhában képes járni, csakhogy annál többet fordíthasson, költhessen jótékony célokra. Ismeretes róla az is, hogy ha már ezt a hatalmas fő papi vagyont — amelyre annyian nézték irigy szemmel — nagyon igénybe vette a jótékonyság, akkor következett az ő magánvagyona. A pécsiek látják nap-nap után, hogy benne az apostol jelenik meg az oltár­nál hívei között, tudják, hogy róla méltán el lehet mondani: „apostol.“ Nem lehet tehát csodálkozni azon, | hogy Zichy püspök egyházmegyéjé­ben, különösen pedig a székhelyén csak fájdalmat váltott ki az ő kitün­tetése, amely az elszakadást jelenti. De az apostoloknak azt mondta a Megváltó: „Elmenvén az egész vi­lágra, tanítsatok minden nemzetet",.., és ők elmentek és egyről sincs fel- jegyezve, hogy' az otthonhoz való ragaszkodás, a tőle való elszakadás fájdalma következtében, otthon ma­radt volna, hanem elmentek és ha fájt is, mégis oda mentek, ahová küldetésük szólt. Az uj kalocsai érsek is szó nélkül megy, elhagyja szép székhelyét, pedig mindnyájan tudjuk, hogy nehezen megy, hogy a szive fáj, amikor hiveit el kell hagynia. Szolgáljon vigaszta­lására az a tudat, hogy híveinek ál­dása, szeretető kiséri, mi pedig az ő hívei, tisztelői abban vigasztalódunk, hogy a mi püspökünk továbbra is a mi apostolunk, hitünknek büszke­sége, szelidlelkü, de állhatatos, töré­keny testben is bátor, meg nem alkuvó vezére marad. Dr. Pesthy Pál dlodolutlo. Kötesd, 1925 szeptember 15. Diadaiutnak kell neveznem kép­viselőnk vasárnapi beszámoló kőrút­jait, mert noha ő ezeket csendben, minden feltűnés nélkül, mint Varsá­don mondotta: „Ohne Sang und Klang“ — akarta elvégezni, minden alkalommal mindig szebb külsőségek Autón Diósberényböl Lengyelbe. Már pár hete nyaralok itt az idil­likus Diósberényben, melynek ádáz nemzeti viszályairól a „Magyarság“ egész cikksorozatot hoz, de Őszintén szólva, a legjobb igyekezettel sem tudom ezen harcoknak a legkisebb nyomát sem felfedezni. Naponkint együtt vagyok a falu hazafias veze­tőivel, jegyzővel, pappal, tanítókkal és ezeknek beszédjét hallva, nem féltem a magyarság ügyét ebben a községben. Annyi tény, hogy két ember ellen izgatás miatt folyik az eljárás, mert a képviselőtestületben azt mondották, hogy a magyar hir­detésre vonatkozó főbírói rendeletnek nem kell engedelmeskedni, dehát rósz ember mindenütt akad. Egyébként mikor idejöttem, a kissé megkésett takarodásban magyarok éB németek szívesen segítettek egymásnak, minap pedig egy keresztelőn voltam, ahol a kétnyelvű ünneplők a legszebb egyetértésben mulattak együtt; itt tudtam meg azt is, hogy az a bizo­nyos, sokat hánytorgatott incidense a ref. esperesnek a presbiterrel nem íb Diósberényben történt, hanem Gyönkön és a németek is a legnagyob mértékben elítélték a presbiter illet­lenségét. De bizzuk ezeket a dolgokat a „Magyarságára. Én most arról akarok beszélni, hogy bizonyára sok Tolna megyei ember ismeri gyönyörű hazánk legszebb idegen tájait, de szülő vár megyéjét, annak szépségeit nem, mert a Kurd és Lengyel közt húzódó út­vonal mentén fekvő gyönyörű táj, azt hiszem, nagyon Bök, idegenek által felkeresett, híresen szép vidékkel felveheti a versenyt. Egy papi koronában hallottam erről beszélni és véletlenül már másnap utast hozott a mi falunkba a hőgyészi bérautó, melynek vezetőjével csak­hamar megalkudtunk egy lengyeli sétakocsizásra. A diósberényi plébá­nostól ajánló levelet vittem a lengyeli espereshez és azzal gyönyörű szép nyárutói délutánon nekivágtam a 40 kilométeres útnak. Eleinte különös szépségekkel nem dicsekedhetik a vidék, csak szokat­lanul magas kukoricások és pompás méhlegelőt nyújtó tisztesfüvel elbori tott tarlók közt kapaszkodik fel nagy zakatolással a kis, sötétkék PreBto- gép a meredek és merész fordulók­ban bővelkedő, keskeny kövesuton. A soffőr elmondja, hogy a Király- Automobilgyár Gyönk és Lengyel kö­zött autóversenyt szándékozik ren­dezni szeptemberben, mert Csonka Magyarországon nics több ilyen sze szélyes és veszélyes versenypálya, mint ez az ntj amely ugyancsak pró bára teszi a kocsivezető képességeit. „Sandtal“ pusztánál (melyet gróf Apponyi Géza újabban, hatósági meg­keresésre Fenyvesmajor nak keresz­telt el) keid a táj vadregényes lenni: Sötét fenyvesek, sürü bozótok húzód­nak az országutig, merészhajlásu hidak vezetnek át mély, szakadékos vízmosásokon, melyeknek partjait sürü boróka és galagonya növi be. Jobbról kibontakozik a Kapos BzéleB völgye, azon túl a tamási és gyulaji erdők látszanak, melyeknek velünk Bzemben szépségben erős konkuren­ciát csinálnak a hőgyészi erdős hal­mok. Mar be is kanyarodunk egy hatal­mas vörös keresztnél a Hőgyészbe torkoló 100 éves nyárfasorba. Balról az uradalmi park húzódik, vele szem­ben széles, üde pázsitsávon túl a Nyúlás erdő. A soffőr beszéli, hogy ezt a darabot akarja az O. F. B. ház­helyeknek kiosztani. Nem felelek semmit, de magamban azt mondom: S-crilegium l Nem lehetne Hőgyészen más területet találni e célra? Egy külföldi hasonló nagyságú városká­ban élénken tiltakoznék ily merénylet ellen a szépítő egyesület 1 De tiltakoznia kellett volna ennek a — sajnos, itt nem létező — egylet­nek a hősök emléke minden esztétikai érzést megcsufoló szobra ellen is, amely a hőst guggoló helyzetben ábrázolja. E csúnya szobornál jobbra kanya­rodunk és Dúzs felé robogunk a meredek utcán felfelé. Balról most már állandóan sötét erdők szegélyezik az utat, jobbról pedig a Kaposvölgy tágas rétjeiről hozza a szól késői virágok illatát. Dúzs előtt egy nagy fogoly csapat repül fel az országúiról, melynek fehér porában fürödtek. É tiszta cbíoos német falucskán át csak­hamar a kis Csibrákra jutunk, amely­nek azonban díszül, ékességül, bzoI- gál néhai való jó Jeszenszky Andor ősi, oszlopos kúriája az öreg, tere­bélyes fekete jegenyék alatt és a boldogult báró Jeszenszky László kastélya, impozáns gazdasági épületei­vel. Sajnos, ma már egyikben sem lakik Jeszenszky, mintabogy a gyönk: ótemetőben sétálva, a régi, művészi vörös márványsiremlékeken számos olyan szép, magyar nevet olvastam begyöpösödött sírok felett, melyek­nek viselőiről a mai generáció már nem is tud semmit. Pusztulunk, veszünk 1 Ily gondolatok közt már Kurdra is ért a száguldó gép és felkanyaro­dunk a gyönyörű erdős hegyek közé, melyeknek látványa elűzi szivemből a mélaságot. Mekkora turistaforgalom volna Kurdcsibrák állomás és Lengyel közt, ha véletlenül Németországban, vagy csak Ausztriában volnánk. Itt azonban csak kendert szállító paraszt- szekerekkel találkozunk és virágos, világos villák helyett csak szegényes viskók sorakoznak az ut mellett. De mindenért kárpótol a fekete­zöld tölgyfsrengeteg, amely a vilá­gos zöld kaszálón túl emelkedik ős

Next

/
Thumbnails
Contents