Tolnamegyei Ujság, 1925 (7. évfolyam, 1-51. szám)
1925-07-04 / 26. szám
2 TOLNAMEGYEI ÚJSÁG 1925 julius 4. Az Anker Általános Biztosító R.-T. Tolnamegyei főképviselet: FULLÉR és BOROS Szekszárd, Kaszinó-bazár. Flfnnnif* Tűz-, jég-, baleset-, szavatos- CiI09nB» ségi-, betöréses lopás-, szállit- mánv-, élet-, aranykorona- és autóbiztosításokat. Alakult 1858-ban. Levél o Benlczky-Ofiyliöz. Igen tisztelt Szerkesztő Ur 1 Az utóbbi betekben az ország különböző vidékeiről érkeztek levelek és üzenetek & mértékadónak tekinthető legitimista körökhöz, melyek küldői az u. n. Beniczky üggyel fog lalkozva, azt óhajtják tudni, milyen ebben a kérdésben a mértékadó legitimista körök véleménye. — Ez a több oldalról megnyilvánuló érdeklődés egészen természetes már CBak azért is, mert ellenséges oldalról nyilt vagy barkóit formában olyan men demondák kerültek forgalomba, melyek Beniczky közzétett vallomását agy tüntetik fel, mint amely szerves része a legitimista politikai taktikának, sőt akadnak hangok, melyek e vallomás megjelenéséért egyenesen a legfelsőbb helyet teszik felelőssé. Éppen ezért szükségesnek tartom, hogy a kérdés tisztázása és az objektiven Ítélő közönség tájékoztatása céljából az alább következők közlésére kérjem fA igen tisztelt Szerkesztő Urat, nehogy e szerencsétlen ügy egyik-másik helyen helytelen meg világításban szerepeljen a köztudatban. A legitimista mozgalomhoz közelállók előtt tudott dolog, hogy Beniczky Ödön a legitimista mozgalomtól már évek óta távol tartja magát. Épen igy tény az, hogyha vannak is tényezők, melyek a magyar legitimista tábor, illetve a királyi család nevében jogosultak egyes kérdésekben nyilatkozni és a távol lévő király érdekeit bizonyos vonatkozásokban képviselni, Beniczky Ödön nem tartozik ezen tényezők közé. Hasonlóképen köztudomású, hogy Magyar- országon a legitimizmus politikailag megszervezve nincsen, legitimista párt nem létezik, mert a legitimista gondolat minden magyar embernek, ki nemzete jövőjét szivén viseli, kö zös kincse. Ebből következik, hogy Beniczky Bem a legfelsőbb hely, sem a magyar mértékadó legitimista mozgalom megbízásából, vagy felhatalmazásából nem tehette közzé vallomását s ha ez a közzététel valaminő politika taktikai része volt, úgy bizonyosan nem a legitimista politikáé. Ezt úgy hiszem bizonyítani is felesleges, valamint azt sem, hogy az u. n. Beniczky-ügy a legitimizmusnak csak árthatott. De még csak egy, bár szükkörü legitimista csoport közreműködését sem lehet jóhiszemüleg a Beniczky-íéle vallomás közreadásában feltételezni. Információim alapján határozottan állíthatom, hogy erről a vallomásról, illetve annak közreadásáról előzetesen a fent említett kis csoporthoz tartozó azon legitimista politikusok sem tudtak, kik a közvélemény előtt Beniczky Ödön gondolkozásához leg közelebbállók^nt szerepelnek és vele aránylag bensőbb viszonyban vannak. 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Telefon: 120 SZABÓ JÁNOS mérnöki irodája ▼ Szekszárdon. Vasúti fasor 6 Y ILLAMOS és IPARTELEPEK ellenőrzése. — Rentabilitási számítások. — Villamos-, telefon-, vízvezeték-, központi fűtés-, fürdő-, egészségügyi, vizlecsapoló- és öntöző-berendezések. — Épületek,, beton- és vasbeton- szerkezetek, utak és hidak tervezése és építése. — Építési anyagok, szén, gáz- és kenőolajok, villamos csillárok és árammérők, rádiótelefonok szállítása. — Fáik és Zinner gránit- és mészkőbányáinak Szekszárd és vidékére kizárólagos képviselője. — Terméskő, út- és betonkavics, járdaburkolé gránitdara. 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Arra a tendenciózus mesére pedig, mintha őfelsége a királyné előre tudott volna a Beniczky Ödön valló másáról, talán még szót sem kell vesztegetni. Rámutatok még arra, hogy az ősz- szes nyilatkozatok, melyek e kérdésben a legitimista politikusok részéről, egymástól teljesen függetlenül, elhangzottak, félreérthetetlenül bizonyítják, hogy ebben az akcióban a mai politikai vezéregyéniségek még egyénileg sem voltak részesek. — Ugyanez áll a legitimista nemzeti irányú sajtóorgánumokról, melyek nem azonosították magukat egy percre sem Beniczky nyilatkozatával. Bátran állíthatom, hogy a legitimisták között alig van nézeteltérés abban, hogy a Beniczky-ügy komo- I lyan ártott a magyar legitimizmus nak- és Beniczky súlyos hibát köve tett el vallomása közzétételével. Hogy hazai törvényeink szerint érdemel-e büntetést, vagy nem, annak eldöntése kizárólag a független magyar bíróság dolga. Elvbarátaimmal együtt leghatározottabban tiltakozunk az ellen, hogy Beniczky Ödön ügyét bárki is a magyar legitimizmus ügye gyanánt állítsa be és tiltakozunk az ellen is, hogy ez ügyből kifolyólag az ő személyen keresztül bütsék le egyesek azon gyűlöletüket, amit a legitimizmus eszméjével szemben éreznek. Tiltakozunk az ellen, hogy bárkit is a törvényes kereteken tulme- nőleg üldözzenek azért, mert véletlenül legitimista. Fogadja igen tisztelt Szerkesztő Ur hazafias üdvözletem kifejezését, mellyel vagyok kész hive Faddon, 1925. évi junius hó 28-án. Bartal Aurél. Tüntető gyűlés Pakson. A paksi ipar testület széklftz4l>an junius hó 17-én nagyszabású tüntető gyűlést tartottak a paksi kereskedők és iparosok, hogy kívánságaikat egységes állásfoglalásukkal adják a kormánykörök tudomására. Körülbelül 350 en jelentek meg a gyűlésen, ahol dr. Walter Mihály ügyvéd közölte a gyűlés célját, kimerítően ismertette, megvilágította, körvonalazta s előadta a napirendre kitűzött ügyekben szükséges lépések megtételét és javasolta, hogy mondja ki a közgyűlés, hogy elsőrangú fontosságúnak tartja az építkezéseknek sürgős megindítását, evégből kívánja, hogy biztositsa az állam a városi jelzálogkölcsönök rendszerének újabb megfelelő kiépitését és hogy a magán- épitkezés megindulása lehetővé váljék. Kívánja a nagygyűlés a vállalkozás reálissá tétele érdekében a köz- szállítási föltételek sürgős módosítását. Kívánja a nagygyűlés, hogy az állam a kiadott munkákkal kapcsolatban vállalt fizetési kötelezettségeinek lejáratkor pontosan tegyen eleget. Kívánja az építkezés előmozdítását célzó törvény végrehajtási utasításának legsürgősebb kiadását. Ezen határozati javaslat elfogadása után az előadó felolvasta a közterhek könnyítéséről szóló határozati javaslatát, melyben a leghatározattabban felkéri a magyar kir. kormányt az adóterhek enyhítésére, az adóknak a mainál sokkal igazságosabb és arányosabb megállapítására s arra, hogy az iparosok és kereskedők képviselői necsak részt vehessenek az adókivetési munkálatokban, hanem ezek észrevételei, javaslatai a legmesszebb- menőleg figyelembe is vétessenek ; továbbá kéri az iparos és kereskedő adóvallomásainak figyelembe vételét s azt, hogy az adófelszólamlási bizottságokban lehetőleg minden iparág képviselői helyet nyerjenek. Kívánja az általános forgalmi adónak olyan reformját, hogy minden cikk, termék és termény C3ak egyszer adózzék, hogy az iparos és kereskedőnek a forgalmi adóval dolga egyáltalán ne legyen. A közgyűlés tiltakozik a forgalmi adó kivetésszerü kötelező átalányozása ellen, tiltakozik a fényüzési adó kulcsának emelése, a fényüzési tárgyak listájának kibővítése ellen, kérve, hogy az osztrák példa alapján az általános forgalmi adóval együttesen, a két adónem egybeolvasztása utján oldassák meg. Felkéri az iparos és kereskedő társadalom a kormányt, hogy a mai bonyolult. adózási rendszer helyett egy könnyen áttekinthető és olcsóban adminisztrálható adózási rendszert léptessen életbe. A határozati javaslatot a közgyűlés elfogadta. Kimondta továbbá a közgyűlés, hogy a kézműves- és kisiparosság mostoha helyzetének orvoslása érdekében szükségesnek tartja, hogy a kormány a kisipari és kereskedői hitelakció kereteit kibővitse, s a hitelt olcsóbbá tegye ; az ingatlannal nem rendelkező iparosság hiteligényeinek kielégítésére a lajstromos zálogjog intézményét a legsürgősebben vezesse be: a balesetbiztosítás és betegsegélyzés reformját a legsürgősebben hajtsa végre, a megdöbbentő mérvben elharapódzott kontárkodást gátolja meg, hajtassék végre a legszigorúbban a belügyminiszternek a hatósági üzemek megszüntetése érdekében kibocsátott recdelete, a fennmaradó hatósági üzemek is tiltassanak el attól, hogy a legszigorúbban vett házi ellátás kereteit túllépjék, végre a kereskedelemügyi miniszter a legsürgősebben indítson tárgyalást a vallás- és közoktatásügyi miniszterrel a tanonciskolái órabeosztás (tanulási idő) olyan megállapítása céljából, hogy a tanonc- oktatás délután 5 óra előtt ne kezdődjék. Végre kimondta a közgyűlés, 1 FULLÉR ás BOROS I 2 „Kühne“ 9 mezőgazdasági v gépgyár rt. tolna- és bácsmegyei képviselete raktáron tart: cséplőgarnitu- rákat, szívó-, gáz- és benzinmotorokat, szabadalmazott páros és páratlan sorú „Vera Drill“ kanalas sorvetőgépeket és minden egyéb mezőgazdasági (ll) gépet. Főraktár: Szekszárdon,a Kaszinóbazár épületében. — Telefon 49. hogy a magyar kézműves és kisiparosságnak parlamenti képviseletét szükségesnek tartja és evégből felkéri a kormányt, hogy a jelenleg tárgyalás alatt levő választójogi törvényt úgy alkossa meg, hogy a kéz- műves- és kisiparosság részére szám- arányos képviseletet biztosítson. Veszélyes elemek. A fővárosi választások idején alakult meg a Magyar Szocialista Munkáspárt, mint a szociáldemokratapárt szélső baloldali ellenzéke. Nagy hanggal indultak a harcba, amelynek az lett a vége, hogy egyetlen mandátumhoz nem tudlak jutni a fővárosi választások során. Ez a kudarc azonban nem kedvtelenitette el őket, élükön Vági István nevű vezérükkel, erőteljes propagandát inditottak, amely- lyel nagyon emlékeztetnek a kommunizmus tanaira. Magatartásuk gyanús lett a rendőrségnek, különösen azóta, hogy egyik nem engedélyezett gyűlésük után felvonultak Budapest uccáin s a Népszava előtt tüntetést rendeztek a szociáldemokrata párt ellen. Hivatalos közegek az állam és a társadalmi rend felforgatására irányuló törekvést gyanítottak Vágiék fellépésében, ezért jónak látták, ha az ország nyugalma érdekében nyomozást indítanak ellenük. Feltűnő volt Qgyanis, hogy ez az uj 'párt, amely a munkásságot akarta tömöríteni magába, pénzzel túl bőven el van látva s határozott tervek szerint járnak el. Zsá&számra halmozták fel az izzó forradalmi hangú röpcédulákat, hogy adott alkalommal szétszórják az országban. Fáklya cim alatt újságot is inditottak, amelyet kíméletlen felforgató tendenciája miatt a belügyminiszter betiltott. Nagyszámban gyártottak ujságszerü röplapokat, amelyeknek a címéből csak a „vörös“ szó hiányzott. A párt túlzó elemeket gyűjtött magába, akik erősen gyanusithatók kommunista törekvésekkel. A bolsevistáknak Magyarországon elplántált eme sejtjei igyekeztek meghálálni azokat a súlyos pénzeket, amelyeket Páriából és Bácsből juttatott el hozzájuk a moszkvai kéz s igy a magyar szocialista munkáspárt melegágya volt a szélsőséges kommunista törekvéseknek. Ezt szó nélkül nézni nem lehetett s ezért a rendőrség házkutatást tartott Yágiéknál s már eddig huszonnégy veszélyes elemet őrizetbe vett. Törekvésük az volt, hogy visszaállítsák Magyarországon a tanács- köztársaságot s evégből összeköttetést tartottak a Bécsbe szökött magyar bolsevista emigránsokkal, hogy általuk remélt elközelgő jövőben ismét a vörös trónusra ültessék Kun Bélát. Tűrhetetlen, hogy hazánkban ez a szélső kommunista propaganda min* I MAUTNER GYULA fosműterme SZEKSZÁRD, Szekgárti-szffllú mellett Telefon: 107