Tolnamegyei Ujság, 1925 (7. évfolyam, 1-51. szám)

1925-05-09 / 18. szám

u Anker Általános Biztosító R.-T. Tolnamegyei főképviselet: FULLÉR és BOROS Szekszárd, Kaszinó-bazár« PIFnnnrf* Tűz-, jég-, baleset-, szavatos- E»DBPB» sági-, betöréses lopás-, szállit- rnánv-, élet-, aranykorona- és.autóbiztosí­tásokat. Alakult 1858-ban. lyes volt. Pusztay Juliska, Utasi Nóra, Győző Gyula, Harsányi Fe­renc jól járultak hozzá a darab si­keréhez. Kedden zsúfolásig telt ház mel­lett a „Nótás kapitányit, szerdán pedig „Antóniáit ujrázták meg. Csütörtökön „Pompadur“ c. ope­rettet adták Érczkövy K. rendezésében. Lenkei Margit igen szépen játszotta meg Pompadur marquise szerepét, jól a hangjánál volt, énekével és játé­kával a közönség többszöri élénk tapBát érdemelte ki. Nógrádi Lonci is igen kedvesen játszotta Belőtte komorna szerepét, úgy őt, mint jó táncos partnerét, Harsányi Ferencet is többször megtapsolták. Jutott az elismerésből Szalay Károlynak is, aki René szerepében szépen énekelt és kitünően játszott. Igen jók voltak: Hajnal K. a rendőrfőnök, Győző Gy. Poullard és Takács Oszkár a király szerepében, többször megkacagtatták a közönséget. Pénteken „A válópörös hölgy“ c. vígjáték került színre. További műsor: Szombaton a Városi Színház szenzációs sikerű új­donsága a „Krizantém“ 3 felvonásos operett, vasárnap délután a „Nótás kapitán“, este pedig „Tisztelem a régi szeretőmet“ c. látványos operett- újdonság kerül színre. Hétfőn „A nagyhercegnő és a pincér“ vígjátékot, kedden „Az éj királynője“ c. énekes és táncos kacagtató vígjátékot adják. HÍREK. Csonka Magyarország nem ország, Egész Magyarország — mennyország. Falusi álmok. Ha én falu legénye volnék, Ha te falu leánya volnál: így, szép tavaszi hajnalonkint Megállanék klsablakodnál. Neked én adnék gyöngyirágot, Te rozmaringot kalapomra — S verejtékes napi robotban Egymásra gondolnánk dalolva. Ha én falu legénye volnék, Ha te falu leánya volnál: így, szép tavaszi éjtszakdkon Találkoznánk kiskaputoknál. Kiskaputokban rámhajolnál, Mint a folyóra a fa lombja — S én, mint folyóvíz a falombot, Elringatnálak két karomba. Szamolányi Gyula. —■ Pallavicini György őrgróf súlyos autóbalesete. Pallavicini György őr- grófnak, a dombóvári kerület nemzet­gyűlési képviselőjének majdnem vég­zetessé váló autóbalesete volt szerdán hajnalban a Stefánia utón. Az őrgróf Salm Hermanné és Zichy Béláné grófnők ób Miss Flannery Allen, egy i§u amerikai hölgy társaságában autózott és a gépet ő maga vezette. A gyéren világított utón egy férfi szaladt át az erősebb sebességgel menő gép előtt, amire az őrgróf hir­© m 0 m Telefon: 120 SZABÓ JÁNOS mérnöki irodája ▼ Szekszárdon. Vasúti fasor 6 1925 május 9. ILLAMOS és IPARTELEPEK ellenőrzése. — Rentabilitási számítások. — Villamos-, telefon-, vízvezeték-, központi fűtés-, fürdő-, egészségügyi, vizlecsapoló- és öntöző-berendezések. — Épületek,, beton- és vasbeton- szerkezetek, utak és hidak tervezése és építése. — Építési anyagok, szén, gáz- és kenőolajok, villamos csillárok és árammérők, rádiótelefonok szál­lítása. — Fáik és Zinner gránit- és mészkőbányáinak Szekszárd és vidékére kizárólagos képviselője. — Terméskő, út- és betonkavics, járdaburkoló gránitdara. a m m a a m m m m télén fékezett, aminek következtében az autó három kerekének pneuma- tikja kipattant és a gép felugrott a gyalogjáróra, majd egy utszóti fába szaladt oly erősen, hogy a gép fel­borult és utasait Pallavicini kivéte­lével, aki kirepült, maga alá temette. A szerencsétlenül jártakat a Fasori szanatóriumba szállították, ahol meg­állapítást nyert, hogy Zichy grófnő­nek mindkét lábán térdkalács törése van, Salm grófnőnek jobb alszári törése és lágyék sérülése -van, Miss Flammery súlyos belső és altesti sé­rülést szenvedett, Pallavicini György­nek két bordája törött el, több bor­dája megrepedt és arcán s kezén szenvedett súlyos vágási sebeket az összetört szélfogó üveglap szilánkok­tól. A sérülések mind súlyosak, de közvetlen veszedelemben egyik sebe­sült sem forog. — Személyi hir. Bárdos Ádám, Tolna vármegye kir. tanfelügyelője, hosszabb betegszabadsága után hiva­talának vezetését f. hó 1-én újból átvette. — EskliVÖ. Dr. Pestby Pál igaz- ságügyminiszter leánya Pesthy Lili Bartha Miklóssal 1925 juniua* 3-án Uzdborjádon házasságot köt. A pol­gári kötést a menyasszony rokona, Reioh Oszkár gyönki főszolgabíró, az egyházi szertartást Fábián Imre, a sárszentlőrinci ev. egyház (ahol dr. Pesthy Pál a felügyelői állást tölti be) lelkésze fogja végezni. — Bezerédj István életrajza és az Akadémia. A M. Tud. Akadémia né­hány évvel ezelőtt a Bezerédj Pál- féle jutalmával tüntette ki Bodnár István és Gárdonyi Albert munká­ját Bezerédj István életrajzát. Ez a munka most ismét szóba került az 1925. évi akadémiai nagy juta­lom és a Marcibányi metlékjuta- lom oda Ítélésénél. A Csányi Dezső elnöklésével eljárt öttagú bíráló bi­zottságjelentésében megjegyezte, hogy „amennyiben az Akadémia jelenlegi pénzügyi helyzete meg nem engedi a szokásos nagyobb terjedelmű elő­terjesztést, kénytelen arra szorítkozni, hogy a lefolyt kilenc évi időköznek tudományos termései közül azokat emelje ki, amelyek legjobb tudása és moggyőződése szerint belső értékük­nél fogva elsősorban tarthatnak arra számot, hogy a nagy jutalmi jelentésben róluk megemlítés tör- ténjék.u Magáról a könyvről a kö­vetkezőket mondja: „Becses adalé­kot nyújt a reformkor-szak problé­máinak történetéhez Gárdonyi Al­bert és Bodnár István munkája Be­zerédj István 1796—1856. (Buda­pest 1918—1919.), melyet nagy ol­vasottság, tárgyszeretet, a levéltári adatok szorgalmas felhasználása jel­lemez. A legkülönbözőbb irányban méltatja a régi világ egyik legvon­zóbb alakjának életét, közéleti mü ködését és éles megfigyeléseivel, a vármegyei viszonyokra vonatkozó megjegyzéseivel és jellemző adatai 1 val nagyban hozzájárul a korszakra vonatkozó ismereteink gyarapitásá- hoz.“ — Vitézi értekezlet Szekszárdon. Tolnamegye vitézei folyó hó 21-én, áldozó csütörtökön, Szekszárdon ér­tekezletre gyűlnek egybe. Az érte­kezlet, illetve megyei vitézi székülés sorrendje a következő : A vitézek a járási vitézek hadnagyainak vezetése mellett a reggel érkező vonatokkal érkeznek a városba. A pályaudvar­ról a városháza nagytermébe vonul­nak, ahol Vendl István polgármester üdvözli a városban megjelent vitéze­ket. Fél 9 órakor a belvárosi rém. kath. templomban Istentiszteletet, a ref. templomban pedig imát és szent heszédet hallgatnak a vitézek. 9 óra 30 perckor megyei vitézi Székülés a vármegyeház nagytermében. Az ülést Jankó Ágoston főispán, mint korelnök nyitja meg, ezután vitéz Tihanyi szék­kapitány ismerteti az értekezlet cél­ját és kihirdeti a vitézek beosztását, vitézi járásszakaszokra s járási őr­mesterségekre. Ezután a járási vitézi hadnagyok teszik meg jelentéseiket. Az ülést dr. Éri Márton alispán záró­beszéde rekeszti be. Ezután levonul­nak a vitézek a Hősök emlékművé­hez s megkoszorúzzák azt. — Helyreigazítás. „Püspöki láto­gatás“ cim alatt a Bonyhádi Prot. Legény és Leány Egylet záBzló- avatási ünnepélyéről irt hírünkből tévesen kimaradt, hogy a zászló­anyai tisztet az evangélikus részről Rózsa Sándorná töltötte be. — Reich Oszkár főszolgabíró ju­bileuma, melyet a Járási Jegyző­egylet a gyönki társasággal karöltve a jubiláns születése napján, május 26-án akart megünnepelni, elmarad, mert Reich Oszkárnak, mint a gyönki Vöröskereszt fiókegylet el­nökének e napon Szekszárdra kell utaznia az Albrecht főherceg elnök­lete alatt tartandó megyei Vörös- kereszt gyűlésre. Az ünnepélyt igy október 15-én szándékoznak megtar­tani, mely napon 30 évvel azelőtt a vármegye közgyűlése Reich Oszkárt aljegyzővé megválasztotta. — A csendőriskola újabb elhelye­zése. Végre, hosszas tárgyalások után sikerült az évek óta rendeltetési cél jától elvont újvárosi óvodát teher mentesíteni. Dr. örffy Imre nemzet gyűlési képviselő erélyes közbenjárá sára az óvoda Ugye kedveíő meg oldást nyert. A csendőriskolát az uj városi óvodából áthelyezték a polgári fiúiskola tornatermébe. A város ko moly lépéseket tett az illetékes mi nisztériumban aziránt, hogy a csend­őrségi iskola és laktanya végleges elhelyezése mielőbb építkezés utján biztosíttassák. — Vevője és vendége érdekét tartja szem előtt a csemegés, fűszeres, szállo­dás, vendéglős, ha kizárólag Hrotkó- féle csemege-husárut tart raktáron. Olvassa el a mai számunkban meg­jelent hirdetést és kérjen árjegyzéket. FULLÉR és BOROS j „Kühne“ * mezőgazdasági gépgyár rt. tolna- és bácsmegyei képviselete raktáron tart: cséplögarnitu- rákat, szívó-, gáz- és benzinmoto­rokat, szabadalmazott páros és páratlan sorú „Vera Drill“ kanalas sorvetőgépeket és minden egyéb mezőgazdasági (U) gépet. Főraktár: Szekszárdon,a Kaszinó­bazár épületében. — Telefon 49. — Házasság. Sztankováni vitéz Sztankovánszky Pál, a volt cs. és kir. 13. huszárezred tartalékos fő. hadnagya, sztankováni Sztanko­vánszky János cs. és ;kir. kamarás és neje, jobaházi Dőry Tekla csil­lagkeresztes hölgy fia, május 7 én tartotta esküvőjét Budapesten, a Szent Jobbról nevezett m. kir. udvari vár­plébánia templomában, székhelyi Mai- láth Stephanie grófnővel, székhelyi Mailáth József gróf vbtt., cs. és kir. kamarás, a főrendiház örökös tagja és neje, sárvár-felsővidéki Széchényi Mária grófnő, csillagkeresztes hölgy, néhai Erzsébet királyné palotahölgye leányával. — Az OMKE fiók alakuló ülése Szekszárdon. Az OMKE szekszárdi fiókja e hó 9-én délután 6 órakor tartja alakuló ülését, amelyen dr. Balkányi Kálmán, az OMKE igazga­tója és dr. őrffy Imre nemzetgyűlési képviselő is részt vesz. Az alakuló ülés után társasvacsora lesz. — Tisztujitás Murgán. A múlt hó 27-én volt Murgáu a községi tiszt­ujitás, mely alkalommal megválasz­tották bírónak Weitzel Andrást, má- sodbirónak Märcz Gáspárt, közgyám­nak Huber Antalt, pénztárnoknak Schmidt Pétert, esküdteknek Märcz Jánost, Hansel Jánost, Hohmann Já­nost és Kohn Józsefet. — A mezőgazdasági bizottság uj tagja. A m, kir. földmiveiésügyi mi­niszter legutóbb kelt rendeletével a szekszárdi téli gazdasági iskola min­denkori vezetőjét a vármegyei mező- gazdasági bizottság hivatalbeli tag­jává nevezte ki. — Kinevezés. A hivatalos lap f. évi április bó 29 iki száma közli, hogy a kereskedelemügyi miniszter a tanácsköztársaság idején Szekszárd város területén működött ipari üzem- központok felszámolását elrendelvén, a felszámoló bizottság tagjaivá dr. Bús Lajos v. főjegyzőt, Tóth Pál fő­számvevőt és Farkas Imre v. főmér­nököt nevezte ki. Irredenta mesedélután Duna- földváron. A dunaföldvári gazdasági népiskola hús vét hétfőjén a felállí­tandó hősök emlékszobra javára fé­nyesen sikerült irredenta mesedél­utánt rendezett. — Kápolnay József igazgató szép beszéddel nyitotta meg az előadást, amelynek jellegét és ér­tékét a növendékek szép szavalatai és remek tündérjátéka adták meg. Nagy hatást keltett a „Székelyek“ c. irre­denta gyermekjáték is. Az egyes szá­mok sikerét nagyban elősegítette a zenekar pompás játéka. A gazdasági népiskola tantestületét, különösen pe­dig Györkös Sándor és Györkös Sán- dornét nagy elismerés illeti a magas színvonalú és szépen sikerült előadás rendezéséért. — Dr. Künsztler Kálmán ügyvédi irodáját Szekszárdon, Bera­ter 5. szám alá (volt Fejős-féle ház) helyezte at. MAUTNER GYULA ' -----'H

Next

/
Thumbnails
Contents