Tolnamegyei Ujság, 1925 (7. évfolyam, 1-51. szám)
1925-04-25 / 16. szám
TOLNAMEGYEI ÚJSÁG 1925 április 25. 6 — Rögtönitélő bíróság elé állított gyújtogató. Cs. Szintai József mado- csai lakos 30,000.000 koronára biz tositotta a 6,000.000 korona értékű házát és azt felgyujtóttá. Emiatt a csendőrök letartóztatták és a szekszárdi királyi ügyészség a törvényszék rögtönitélő tanácsa elé állította, mert a gyújtogatásra statárium van hirdetve. — Csütörtökön tárgyalta a szekszárdi törvényszék az ügyet és Szintait a nyomós enyhítő körülmények figyelembe vételével kötél általi halál helyett 10 évi fegyházra Ítélte. Cs. Szintai a tárgyalás folyamán azzal védekezett, hogy nagy nyomorban volt és a biztosítótársaság megkáro- sitásával igy akart pénzhez jutni. — Polgári iskola lesz Tamásiban. A vallás és közoktatásügyi miniszter Hodossy Mária polgári iskoUi tanárnőnek, nyilvános jelleggel felruházott fiú és leány polgári iskola nyitására engedélyt adott. x Mérlegek gyártása és javítása Titte Testvéreknél, Szekszárd. — Öngyilkos flu. Tanner Gyula 12 éves fiú I. hó 4-én anyjától, özv. Tanner Istvánnétól pénzt lopott s midőn ezért anyja megdorgálta, a fiú hazulról elszökött és a Rákóci utcán levő közkutba ugrott. Holttestét csak 21-én találták meg, amikor már feloszlásnak indult. — SeprQzés Tolna-szigeten, A tolnai csendőrőrs Varga Józsefné tolnaszigeti lakoBt a kir. járásbíróságnál azért jelentette fel, mert Ur- bán Gergelynél egy kerti seprővel megverte. — A XIV. Magyar Kir. Osztálysorsjáték uj játékterve általános feltűnést kelt az egész országban, nemcsak azért, mert a nyeremények számát 28.000 re emelte a m. kir. pénzügyminisztérium, hanem azért is, mert a nyereményeknek az összege valóban szenzációs, szerencsés esetben 3,000.000 000, azaz hárommilliárd ko róna nyerhető: 2 milliárd jutalom és 1 milliárd főnyeremény, azután 500 millió, 400 millió, 300 millió, 200 millió, 100 millió stb. nyereményeket sorsolnak ki, összesen 27 milliárd őb 5 millió korona összegben. Tehát biztos, hogy mindenki igyekszik sorsjegyet szerezni, akinek pedig eddig volt sorsjegye, most még inkább részt fog venni az uj osztálysorsjátékban. Sorsjegyet azonban siessen venni, mert dacára annak, hogy ezentúl több és nagyobbak a nyeremények, a sorsjegyek száma nem több, mint ezelőtt volt. A sorsjegyek hivatalos ára : egész 120 000 K, fél 60000 K, negyed 30.000 K. A húzás május hó 13-án kezdődik. — Derékbatört karriér. Kovács Ágoston bonyhádi nagytőzsdés annak a tudatában, hogy az államrend felforgatására irányuló cselekedete miatt a nagytőzsdét tőle elveszik, 81 millió koronát magáhozvéve, eltűnt. Úgy hallatszik, hogy Törökországba menekült. A megüresedett bonyhádi nagytőzsdére igen sok a pályázó. — Verekedés. Baranyai László ób Straubinger István tolnai lakosok összeszólalkoztak. A szóváltásból ki folyólag Baranyai egy szőlőkaróval úgy megütötte Straubingert, hogy neki 14 napon belül gyógyuló sérülést okozott. A tolnai csendőrőrs feljelentésére Baranyai a kir. járásbi róságnál fog tettéért felelni. — Az őcsényi csendőrőrs viszont Runyai József, Csesznék János, Kuti Gyula, Vas Sándor, Koszorú Lajos és Miskéri János őcsényi hegyi lakosokat jelentette fel, mert f. hó 12 én éjjel összeverekedtek és egymáson testi sértést követtek el. A verekedés Csesznék János őcsényi hegyi lakos udvarán történt. • T ♦ ▲ • Kiváló Jó és olcsó sör! • Y ♦ A • 1 üveg Szittyavér 0 55 liter, barna _ _ _ — — 8,800 K 1 „ óserő 0 55 „ világos _ __ — . — 8.800 K 1 „ Somogyi virtus 0 45 liter, barna __ — — 6.400 K 1 „ Kupavezér 0 45 „ világos _ — — 6.400 K 1 liter Denaturált szesz __ __ _ __ — — — 20 000 K 1 liter Petrol _ __ __ __ _ __ __ — — 5 000 K 1 kg. lugkő 128 százalékos __ __ __ _ __ — 9,500 K 1 kg. rézgálic 99 százalékos _ __ __________ — 11.000 K 1 Kö ztisztviselők Fogyasztási Szövetkezete Telefon ill Szekszárd, Ganay-tér 8. Telefon 111 Az árut házhoz szállítjuk. — Vevője és vendége érdekét tartja szem előtt a csemegés, fűszeres, szállodás, vendéglős, ha kizárólag Hrotkő- féle csemege-husárut tart raktáron. Olvassa el a mai számunkban megjelent hirdetést és kérjen árjegyzéket. — Adományok a szekszárdi árvaház részére: Tolnamegyei Takarék és Hitelbank 300.000 K, Főgimnáziumi igazgató 75.000 K, N. N. egy zsák liszt, Schell József báró 2 zsák búr gonya, özv. somogytúri Kunflfy Ká- rolyné 500 kg. burgonya és 150.000 K, dr. Mártin István (Budapest) 100.000 E. — A kegyes adományokért hálás köszönetét mond az árvaház Főnöknője. — Mae Murray, Amerika legszebb és legnépszerűbb filmprimadonnája játssza a főszerepet 25-én, szombaton a Világ-moziban bemutatásra kerülő „A divatcsászárnő“ cimü 6 felvonásos divatrevüben, ahol gyönyörködni fog a szekszárdi mozi közönsége úgy Mae Murray művészi játékában, mint fenségesen elegáns divatujdonságaiban. Erre az előadásra a közönség az előadás napján már a délelőtti pénztárnál megválthatja jegyét. — Rodolpho Valentino hírneve biztosit telt házat vasárnap a Világ-moziban. Bemutatásra kerül a „Pénz és szív" cimü 6 felvonásos dráma, melyben Rodolpho Valentino egy nagyon izgalmas cse- lekményü témát old meg művészi játékával. A darab megható jeleneteinél valóságos könnyözön fogja a nagy művész játékát kisérni. Partnere Alice Terry. Buster Keaton, az ideg- nélküli filmművész „Ifjabb Sherlock Holmes“ cimü burleBzk-vigjáték főszerepét játssza ezen a napon. Az elő adás napján d. e. 10—12 ig pénztár.- Kedden Monte Blue és Morry Thur- mann játssza a főszerepet „A sivatag lovagja“ cimü 7 felvonásos filmkölte- méDyben. Az izgalmakban bővelkedő darab érdekessége, hogy a film Törökországban lett felvéve. Csütörtökön New-York rejtelmeiből feldolgozott film-mestermű, „A gyöngycsempó- szek“ kerül bemutatásra. A főszerepet Alice Brady alakítja művészi játéká • val, mig a filmet a Paramount— Pictures filmgyár készítette. A darab meséjét az orosz emigránsok életéből vette az iró. — Jönnek ez évad legnagyobb szenzációi: A csata ! Rin Tin-Tin! Harry Piel-film! — A fővárosi napilapokban olvassuk hogy a Franck Henrik Fiai cég impozáns kiállítása az árúmintavásár élelmiszerosztályán rendkívül nagy feltűnést keltett. Ez a világszerte előnyösen ismert cég pompás és utánozhatatlan gyártmányait hozta el a Nemzetközi Árumintavásárra és a látogatók tízezrei valósággal megostromolják az Ízlésesen csomagolt gyártmányokat, az Enrilo pótkávét, az Edeska édesített kávét, a Rosil fügekávét és a Kathreiner Kneipp malátakávét. Különösen nagy tetszést keltett az uj csomagolású dobozos és tekercselt áru. A Franck-gyárt- mányok csomagolásán mindenütt ott látjuk a világhírű védjegyet, a »kávédarálót«, amely évtizedek óta egyedüli garantiája e keresett gyártmányok valódiságának. A Franck cég egyedül volt, amely Magyarországon meghonosította a cikória kultúrát és igy nemcsak egy jelentékeny ipari, hanem fontos mezőgazdasági tényező is. Csak 5000 koronás válaszbélyegre válaszolok! Bérleti Tolnamegyében 235 kát. hold 10 évre.— Bérlet kát. holdanként 200 kg. búza. A 120 kai hold vetés átvételéhez 400 q buzaérték kell. ssi Ház. Szekszárdon 1200 Q ölön fekvő úri __ ház kedvező fizetési feltételek mellett eladó. 4 szobás lakás azonnal elfoglalható. Ára 470 millió. 580 Újvárosban, a Fő utca mellett nádfedeles, 2 szobás, konyhás, istállós ház, szép helyen, gazdálkodásra alkalmas. Ára 55 millió. 593 A Felsőutcán (egészen fent) 2 szoba, 2 konyhás, istállós, cseréptetős ház 1000 öl szőlővel, ára 3 7» wagon búza. 596 Faddon üzletház 3 szobával, pincével, kuttal. Ára 85 millió. 588 Birtoka Tolna megyében 100 hold 8 szobás kastélylyal. Ára 40 q búza magyar holdanként 2—3 évi határidőre. 579 Tolnamegyében 500 kisholdas prima birtok, ára D-ölenkint 1 aranykorona. 553 Fehér megyében 200—350 magyar hold. — Eladó 50 holdas parcellákban is. Ára 80 aranyfillér d-ölenként. 577 Kerékhegyen 1200 öl szőlő és szántó (búzával bevetve), ára 13 millió. 586 Benczevölgyben 1500 öl buzavetés. Ára IVa kg. búza. 583 5000 öles, jól áttrágyázott szőlő nagy présházzal, közel a városhoz, ára 160 millió. 597 Csötönyi-völgyben 800 öl szőlő, ára 5 kg. □ ölenkint. 59§ Fehérföldes gödörben 70 öles házhely eladó, ára ölenkint 8 kg. búza. 596 Kakasd felé 10 holdas szállásos- birtok, ára ölenkint 4 kg. búza. 598 Nagybaranyában 1300 öl szántó, ára 4 kg. búza ölenkint. 598 Vétel. Keresek vételre az őcsényi határ- ——■— nak az országúihoz közel eső részén 1—2000 öles szántót. B 10 Zongora. Rövid zongorát keresek —^— megvételre. Optálóknak. Bácskában több ki- — sebb-nagyobb birtok (20—500 kát. holdig) eladó kedvező fizetési feltételek mellett. 599 ■■ ...............— '■ I 1 Bi ztosítások felvétele (tűz, élet, jég betörés, szavatossági stb.) a _________Triesti Általános Biztosító Társaság (Generali) részére. Fi schhof Sándor ingatlan- és áruforg. irodája Szekszárd, Br. Augusz Imre-utca 628. ♦ Telefon 1 IOI. — Szezon-újdonságok: A csata! Tin Tin-Tin ! Harry Pici film ! KÖZGAZDASÁG. Tenyéuhikavdsdr Bonyhádon. E hó 19 én tartotta Bonyhádon a Tolnamegyei Gazdasági Egyesület, díjazással egybekötött bikavásárját, mely kezdő lépés volt ezen a téren, írért Tolnamegy ében ez volt az első ' ily irányú, díjazással egybekötött vásár. Mint minden kezdő lépésnél, érthető, talán aggodalmas várakozással néztek a vásár rendezői és kezdeményezői a várható eredmény elé, mert tartottak tőle, hogy — részben vármegyénk, különösen az állattenyésztéssel intenzivebben foglalkozó kisgazdalakosságának konzervativizmusa, részben a pénzszűke által de- [ terminált gazdasági helyzet és a lefelé irányuló állatárak — a vásár és díjazás eredményét kedvezőtlenül fogják befolyásolni. Ezt a bizonyos fokú pesszimizmust ellensúlyozni csak részben voltak alkalmasok azok a hírek, melyek úgy az állattulajdonosok, részben a községek, mint a vevők köréből szivárogtak. Annál nagyobb meglepetéssel szolgált a vásár napja. A vásár látogatottsága és a felhajtás nem remélt arányokat mutatott. Felhajtottak 85 darab bikát. Ebből 29 darabot nagyobb, 100 holdon felüli gazdaságok, 56 darabot pedig kisgazdák. Még Somogyból, Kapospuláról és Baranyából Zsibrikből is hoztak fel 1—1 darabot. A felhajtott anyag jó közepes minőségű, azonban általánosságban kivánni valót hagyott maga után. Kiváló példányok kevesen voltak, viszont selejtes anyag sem volt sok. A bíráló bizottságok 85 darabból 46 ot minősítettek köztenyésztésre alkalmasnak, még pedig a 100 holdon felüli gazdaságok tulajdonában lévőkből 21-et (72°/0), kisgazdák kezén lévő bikákból 25-öt (44%). Eme számokból levont tanulság, hogy kisgazdáinknak még fejlődniök kell, de intő példa lehet községeinknek és közbirtokosságunknak is, mert az, a mit a múltban, az erre hivatottak annyiszor hangoztattak, ime nem alapnélküli, mert gyengébb minőségű községi apaállat után nem várható jó minőségű utód. Tenyészbikán nem lehet takarékoskodni. Le kell szögezni, hogy mily áldásos hatása van egy kiváló tenyészetnek a köztenyésztésre, mely abban nyilvánult meg a mostani kiállításon, bogy a többek között például Dőry Hona és László kisdorogi tenyészetéből származott községi bikák utáu, kistenyésztők által nevelt bikák kivétel nélkül dijat kaptak vagy legalább is köz- tenyésztésre alkalmasnak találtattak. Igen szép példáit adták ezen tény elismerésének Szekszárd város, Báta, Alsónyék és Decs községek, amelyek siettek az első dijas állatokat a maguk részére biztosítani. Dijakat kaptak : Götz Jánosné Kisdorog, 17 hónapos 5—37 fül számú bikájáért I-ső dijat, aranyérmet és az Alsódunán- tuli Mezőgazdasági Kamara díszoklevelét, (a bikát megvette Báta község). Zulauf János Bonyhád, 21 hónapos 5—29 fülszámu bikájáért II-ik dijat, nagy ezüstérmet. (Megvette Szekszárd város.) Kehi Lajos Kistormás, 17 hónapos 5—38 fülszámu bikájáért (megvette Alsónyék község) és Schmieder József Apar, 19 hónapos 5—32 sz. bikájáért Ill ik dijat, kis ezüstérmet. Mayer Jánost Izmény 18 hónapos 5—39. sz. bikájáért lV-ik 'dijat, nagy bronzérmet. Kresz József Kisdorog, 22 hónapos 5—40 sz. bikájáért (megvette Decs, község) és Kiinger Károly Győré,