Tolnamegyei Ujság, 1924 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1924-02-16 / 7. szám
VI. évfolyam. Szekszárd, 1924 február 16. 7. szám. TOLNAMEGYEI ÚJSÁG KERESZTÉNY POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szekszárdi Népbank épületében. Telefon szám 85 és 102. — Egyes szám ára: 500 korona. Előfizetési dij egy évnegyedre 4500 korona. Elfifizetnt csak egy negyedévre lehet. Utólagos fizetés esetére a kiadóhivatal fentartja magénak a jogot, hogy a fizetés napjén érvényes előfizetési árakat számíthassa fel. Szerkesztfi: SCHNEIDER JÁNOS. A lap megjelenik minden szombaton. Előfizetési dijak és hirdetések, valamint a lap szellemi részét illetfi közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Hirdetések árai: A legkisebb hirdetés dija 3000 korona. A hirdetés egy 60 milliméter széles hasábon milliméter soronként 350 korona. Közgyűlési részvénytársasági stb. hirdetések 700 korona. Állást keresőknek 50 százalék engedmény. A hírrovatban elhelyezett reklámbír, eljegyzést hír, csaté dt bír, valamint a nyltttér soronként 2500 koronába kerül. Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni Srök igazságban, Hiszek Magyarerszág feltámadásában, Amen. Jegyzetek. Csodálatos ez a magyar nép. Hiába gázolták nemzeti önérzetét a sárba, bár elvették országának kétharmad részét, ezért ez a nép nem törik meg, nem száll magába, gyűlölni mégis jobban tndja saját faját, testvérét, mint ellenségeit. Amint ügye lemmel olvassuk a keresztény ellenzéki lapokat, kikiabál minden politikai cikkükből az öröm, ha a kormány útjába, a külpolitikában vagy a belsőben, újabb és újabb akadályok merülnek fel. Hogy az akadályokból, a nehézségekből mind meg annyi hátrány fakad kicsiny kis nemzetünkre, az nem fontos, ők csak an nak örülnek, ha Bethlen fáradozásait nem kiséri siker és alkalmak van hangoztatni, hogy hiába csak, An drássy a nagy politikus, vagy Göm bős az a vezér, aki ezt a szenvedő, de okulni nem akaró nemzetet a boldogulás világába tudja vezetői. * Országos jelentőségű volt a kaposvári nagygyűlés. Bethlen István az ország demokratikus kiépítésének és a különböző társadalmi osztályoknak összefogó, gyűlölettől mentes, az ország érdekében való megértő mun bálkodásának sürgős szükségét hangoztatta. A társadalmi konszolidáció utján való haladásra hívta. fel Kaposvár népét. Még az ellenzék is beismeri, hogy Bethlen István ezen gyűlésen tett férfias kijelentésével nagy hatást ért el nem csak Kaposváron, hanem az egész országban és ennek a nyilt, egyenes beszédnek a külföldön is meg lesz a hatása. De volt a kaposvári gyűlésnek egy oly epizódja is, amelyet nem tarthatunk szerencsésnek és amely gazdasági életünk kilátástalanságára enged következtetni, vagy legalább is így lehet az ország kereskedelmi miniszterének kijelentését magyarázni. A külföldi kölcsön tárgyalására mielőtt pénzügyminiszterünk elutazott, koronánk stabilizációját hangoztatta, a jegybank tőkéje és a belső kölcsön összehozása érdekében az ország lakosainak bizonyos áldozatkészségére tett célzásokat. Ezek a nem világos és csak sejtető kijelentések tagadhatatlanul pánikot keltettek, félni kezdenek, kezdettek az emberek a pénztől és ez a félelem megindította a drágasági hullámot. Ma ott állunk, hogy percenként változnak, mondjuk helyesebben rohan nak fel az árak, koronánk bár a zürichi jegyzésben csak 0‘08 esett, de bel- és külföldi vásárlásában igen jelentős eltolódást vagyunk kénytelenek megállapítani. Es mit látunk, mit hallunk ezen gazdásági kétséges helyzetünkben. A cukrot, a szeszt rövidese# több izbeu, a dohányt is-. mételten emelik és a kereskedelmi miniszter nem talál megnyugtató szavakat a kaposvári nagygyűlésen. Mikor e sorokat irom kapom a pesti jelentéseket, hogy minden fo gyasztási cikkben óriási emelkedések vannak, pillanatonként változnak az árak, a kereskedők nem mernek eladni, mert fedezni egyáltalán nem tudják magukat. Ilyen kétség beesés nem volt észlelhető a múlt év márciusában sem, amikor 0 22 ről csúszott le a koronánk 0 10 re, sem akkor, amikor Hegedűs felhajtotta koronánkat. Bethlen Istvánt politikai vezérünknek tartjuk és az ő nemes intenciói iránt a legmélyebb tisztelettel viseltetünk, de amikor a kaposvári nagygyűlésre gondolunk és látjuk, mint lesz naponkint több és több éhes ember ebben az országban, mint dühöng a drágulás epidémiája, akkor mindeneketőttiuek oly kijelentéseket várnánk politikai vezéreinktől, amely valamely pozitív alapot nyújtana és erős kezet kívánnánk látni, amely féket vetne ennek a rettenetesen szó déletes spekulációnak, amely kiüti azt a kis száraz kenyeret is százezrek szájából, amelyhez eddig nagy keservesen hozzájutottak. Erre volna most a legnagyobb szükség, mert éhezőkkel, nyomorgókkal és pánik félelemben levőkkel demokratikns átalakításokat előkészíteni, legalább is nem opportnnus. S. A magyar népiélek és a külföldi kölcsön. Sokat írtak már a lapok a külföldi kölcsönről, amely mint egyetlen men tődeszka szolgálna arra, hogy bennünket a gazdasági összeomlástól megmentsen. Egyszer azt írták a kö csont illetőleg, hogy ne legyünk tu'zott optimisták, másszor, hogy ne legyünk pesszimisták, vagyis, hogy ne nagyon bízzunk benne, de azért ne essünk kétségbe sem Mi tehát igy is tettünk. Sem opti misták nem voltunk azon egyszerű oknál fogva, hogy ha nem kapjuk meg a kölcsönt, azért valahogy csak megleszünk, mert szokás mondás: sohase volt még úgy, hogy valahogy ne lett volna s akkor legalább nem kell még a lelki üdvösségünket is oda Ígérni, — nem ugyan az ördögnek, — hanem a kisántántnak, már mint ahogy a mi jó szomszédaink magukat együttvéve nevezik. Ha pedig megkapjuk, akkor sem ugrunk ki örömünkben a bőrünkből, mert tudjuk, hogy azt majd a visszafizetésnél nekünk kell keservesen kiizzadjunk, m'-rt amint halljuk, annyiféle hurkot és lakatot szándékoznak a kölcsön ellenében kezünkre, Iá- bunkrz, sőt még a szivünkre és lelkünkre is rakni, hogy csodaszámba menne, ha el bírnánk viselni. Mí>ris jelzik, hogy három főfeltétel mellett kapjuk. Először is el kell ismernünk a trianoni „békeszerző dés“ ben körülirt határokat. Másodszor, újra detronizálnuok kell a Habsburgokat s ismét meg kell ígérnünk, hogy nem fogjuk őket vissza fogadni soha. Harmadszor, meg kell fogadnunk, hogy a kapott pénzt nem fogjuk irredenta cé okra használói, vagyis nem fogjuk elvesztett, jobban mondva tőlünk elrablóit területeink visszaszerzését megkísérelni, vagy — Uram bocsásd meg a bűnünket — talán még vissza is szerezni. Hallva ezeket a föltételeket, ha nem volna mögöttük reánk nézve oly rettenetes tragédia, nevetni tud| nánk rajta. ■ Hogy ismerjük el a trianoni hatá I rókát . . , Hát az uj hazában még mindig nem érzik magukat bizton ságban? Hisz a trianoni határokon túl levő területeket már rég elfoglalták s berendezkedtek ott örök (?) időkre, királyt is koronáztak rajta, még pedig nagy fénnyel és nagy katonai födüzettel Hisz mikor szét- marcangoltak bennünket, nem kérték beleegyezésünket 1 aztán akárhogy volt is, de már rég ratifikáltuk a nekünk diktált szerződést. Ez még mind nem nyújt nekik biztonságot ? Azután a detronizáció, az ígéret, hogy nem fogadjak vissza a Habs burgokat j . . Uram Istenem ! hisz ezt már rég megtettük és megígértük, (igaz, hogy ezt is parancsra) s törvénybe is igtattnk, bizonyság erre Funchal. Meg az irredentizmus . . . hát ez is kisért még mindig náluk ? Hisz tuduiok kellene, hogy a magyar kor mány már rág feloszlatta az irredenta egyesületeket s ugyanakkor betiltotta minden hasonló céiu lapoknak, folyókátoknak s egyéb nyomtatványoknak a megjelenését. Vagy ez még mind nem elég ? Újra fo gadkoznunk s njra ígéreteket kell tennünk. Tolvaj rezzenik össze még a falevél suttogására is Nagyon rossz és nyugtalan álmaik lehelnek azoknak, akik mindezeket ismételten követelik tőlünk, mert azt hiszik, hogy megmaradt, kicsi hazánk csonka, veres törzse még mind g nagy veszedelmeket hozhat rájuk. Bölcsen tudják, hogy mióta a népek és nemzetek civilizációja fennáll, nemzetet 'úgy még be nem csaptak, mint ahogy a magyar nemzetet becsapták. Wilsoni elvek alapján ígértek neki szabad önrendelkezési jogot s adtak helyette o'yan narkotikumot, hogy mire felocsúdott, már leoperálták legnemesebb szerveit és részeit. Most pedig még hipnotizálni is akarnak bennünket s belénk sze retnék szuggerálni, hogy minden, ami történt, a legigazságosabban van j végrehajtva s mindezekért, ha már I köszönetét nem is mondunk nekik, de legalább ismerjük el a történtek jogos voltát. Úgy látszik, a funchali kripta lakójának szelleme is megjelenik előttük és időnkint számon kéri tőlük elrablóit hazáját és koronáját s most ezektől a lidércnyomásoktól szeretnének szabadulni. Nagymérvű naivságot árulnak el ők, ha azt hiszik, hogy bármiféle Ígéretre, vagy elismerésre csak egyetlen egy nyitott szemű, ép elméjű embert találnak is ebben a csonka országban, aki a velünk elkövetett igazságtalanságok és jogtalanságok egész sorozatát egyszersmindenkorra jóváhagyja s ha azt hiszik, hogy a népek millióinak elnyomott érzelmeit örökre vissza lehet tartani. Próbálják csak meg. Tiltsák meg a tűzhányónak a kitörést. Diktálják neki, ho'gy tartsa vissza magában a benne felgyülemlő lávát s egyéb gázokat. Vagy parancsolják meg a tavaszi napuak, hogy lángsugarának foiró csókjával ne keltse életre a földben mélyen alvó füveket és virágokat, vájjon szót fogadnak-e ? Jöhet a külföldi kölcsöD. E-zünk ágában sincs, hogy azon a pénzen bizonytalan vállalkozásokkal a saját kriptánkat építsük meg. Másra fogjuk azt felhasználni, mert élni akarunk. A még itt levő romokat akarjuk eltakarítani, hogy ezt a düledező kis hazát megtámaszthassuk és újra tető blá hozzuk. Szerszámokat akarunk, hogy az épités mellett a megmaradt hazai rögökről a gazt és dud- vát el távolítsuk, hogy azokat újra termékennyé tegyük s csak ha már mindennel készen leszünk, akkor gondolhatunk arra, hogy az ujonan felépített hajlékunkban valakinek a halotti torát is el lehetne készíteni.., Addig azonban dolgozni akarunk s mellette várunk : várjuk a tavaszi nap lángsugarának forró csókját, mellyel életre keltse a bennünk még mélyen alvó, de teljesen ki nem haló hazaszeretet csiráját. Taksonyi János a Szekszárdi Kisgazda Egyesület titkára. Sziporkák. Irta Bodnár István. Hajdan a ki kétszer szántott, örült, ba egyszer aratott. Ma, aki egyszer szánt, szeretne kétszer aratni. S hányán vannak, akik szántás nélkül is — aratnak 9! # A szerelem sokszor — öl. De a szeretet mindig csak — éltet. Mert magát adja oda annak, akit -— szeret. O pedig az — élet 1 .* * Életünk: adósság, a mellyel a — halálnak tartozunk. S a halál a legnagyobb — uzsoiás, mert még soha- | sem volt reá eset, hogy elengedte I volna a — tartozást.
