Tolnamegyei Ujság, 1924 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1924-12-24 / 51. szám

1924 december 24. TOfcNAMEGYEI ÚJSÁG 5 meg arával a — bngaci nomádéletet. Fiatalabb éveikben hetekig nyaraltak ott, a karámhoz ragasztott sövény- fonása csikóstanyán, elmélázva a messze délibábon, a száz meg száz szilaj csikó által felvert por aszó fel- héjén, amely alkcnyattájban, mint óriási fátyol takarta le az esti csen­det, anélkül azonban, bogy a vigyázó kntyák egész éjjel agató száját be­fogni tadná. Érdekes kaitnrtörténeti adat, bogy Kelety Gnsztáv, aki miatt különben Szinngei Merse sem érvényesülhetett valami 50 esztendeig, egyre arra biz- tatgatta Garay apját, bogy a „hanyag, tehetségtelen fiat adja — kanászrak.® Nos, ezt a — talán hanyag, de még­sem — tehetségtelen fiat éppen a ma­gyar kanáss, a magyar csikós, a ma gyár jahász, szóval a magyar puszta taBitotta meg művészete utolérhetlen eredetiségére, akárcsak a debreceni neves cigányt muzsikálni a hires Jőzsa Gyuri, akinek kezében pedig soha­sem volt vonó. Mert ha nem jól húzta a oigány, — fejéhez vágta a hegedűt. Gáray is ilyenformán tanult meg — magyarul rajzolni, festeni. Amikor eleinte még nem érezte a paszta, a juhász, a csikós, meg a magyar ló­nak a — lelkét, csak rajzolt, rajzolt, úgy, hogy amikor az öreg számadó meglátta a sok krix-kraxot, csak fejet csóvált és elsomfordált a háta megél. De amikor egyre tökéletesebb lett a rajz, kiderült az öreg csikós arca s megveregette a piktor vállát: E már léi, tekintetes uram ! Eyen értékes „grand prixtí-et se adott még senkinek se —- Páris I Ezek után az érdekes előtanulmá­nyok után aztán Garay sokat dol­gozott. Lovakat, méneseket rajzolt, pin- gálgatott főúri helyekre. Elmondhat­juk például, hogy a Jankovich grófi esaládnak valóságos udvari festője lett. „Lu dolgokban® való jártasságát, Utolérhetlen művészetét a háború még tovább tökéletesítette. Ha ugyan használhatjuk a — még szót. Be kellett rukkolnia, de — nem front- mögötti kényelmes harctéri rajzoló­nak, hanem valóságos Vilmos huszár uak. Mint káplár rukkolt be, azon­ban őkigyelme a sok sok vérontás között magasra felvitte, egész az — érmesterségig. Ne tessék mosolyogni: Garay Ákos ott is — extra őrmester volt. Öreg tábornokokkal, hercegek­kel, grófokkal evett egy asztalnál. De le kellett — takarni a paru- liját. így a német futártiszt nem egyszer őrnagynak vagy alezredes nek titulálta Annyira becsülte i nyílt, becsületes magyar pofát — az eltakart paruli felett. Pedig többet ért még egy vén — generálisnál is, aki a — dolgait rendszerint rosszul csi­nálta, Garay pedig mindég pompá­san. Százszámra küldözgette haza. a jobhnái-jobb képeit. Hát még mennyi lehet az, amit az ily Önkéntes posti sok saját maguknak — emlékbe meg­tartottak. Az itt kiállított képek közt sek ilyen kis remekbe készült rajz, vagy festmény akad. Micsoda pom pás katonai alakok, jellegzetes lófejek, valóságos lóportrék! Mindenik más- más. Nincsen egyforma kettő, mert ő nem a megszokott 1 ó-sablont festi, rajzolja. Mindeniknek saját egyéni sége, mondjuk ki, — lelke van. Ahogy az itt kiállított egyik festményén ro­han az a bárom első ló, kivált ame­lyiknek a hátán ül a hősi halált halt Spilka Náci kapitány, aki őrnagy korában is megmaradt katonái előtt Náci kapitánynak, vagy ahogy a hortobágyi ménest tereli a csikós, vagy ahogy a Jankovich gróf pom­pás ménesét látjuk egy remek kis színes..,tollrajzon, szinte elképpedtink annyi tudástól, a százfelé látó szem Olcsóbb, mint bárhol! Karácsonyi meglepetések nosy választékban! Dessert-bonbonok 1 kiló 80 000 Szalon - cukorkák díszdobozokban 7, n 46.000 Sima 37.000 7* 9 24.000 Képes 42.000 1 kg- V* 7* 7» V« f) 12000 Staniolos 47.000 Töltött csokoládé, kagylók, alakzatok stb. Különböző karácsonyfa­függelékek. Kirakataiban bárki meggyőződhetik a fenti áruk Ízléses kiviteléről. S Almássy-cukrászda : I SZEKSZÄRDOM I •••••••••••••••••••••••••dó élességétől, az alkotni tudó, rajzoló zseni erejétől. Mint érdekes epizódot felemlítem, hogy a háború végével a hadtörté­nelmi museum Garagt több csata kép megfestésével bízta meg. De csak egy készült el. Bakákat kellett pingál- gatuia s a huszárt legfeljebb — gija- log, ló nélkül! Ehhez nem volt lelke, lemondott inkább az egész jövedel- mesnek ígérkező megbízatásról. Garay a csikóson, lovon kívül épp oly bravúrral rajzolja a juhászt I magyar cigányt is. Itt van a ki­állított „Juhász menyecskéje®, vala­mennyi képe közt tal&n a legbájo- sabb. Vagy „Adjon egy kis bagót® eimü rajza, amelyről mindjárt eszembe jut az öreg Zsiga cigány, a kese- lyüsi teknővájó muzsikus. Hej be sok Rákóezi korbeli kesergőt a fü­lünkbe huzattál vele jó Ákos, az akkori józsefpusktai uraság — „udvari báljain®. (Már t. i. az udvarban volt a — bál!) Most is I fülemben cseng még az: „Által is ment a .Tiszán, Kilenc orsó karikán® kezdetű mélabns kuruc nóta. Felséges, gyönyörű volt az, tetszett mindnyájunknak. Csak az öreg — Zsigának és rajkóinak nem tetszett az előzetes — preparálás. Egy hétig fürösztötték, mosdatták őket, hogy legalább „előszobaképesek“ legye­nek. De még igy sem voltunk biz- toszk benne, hogy vájjon nem ismét­lődik e meg a Nagy Péter, vagy Katalin cárnő udvari báljáról olvasott francia tndósitás, hogy: a szebbnél szebb orosz hölgyek hajából egy­aránt potyogott alá a gyöngy és még más — valami. Persze Zsiga cigá­ny óknál egyáltalán szó sem lehetett volna a — gyöngyökről. S Kovách Aladár múzeumi igazgató a megmondhatója, bog;: aligha van sok alaposabb magyar néprajzosunk Ga- raynál. A kihalóban levő fésűs öreg parasztokat századok múlva is az ő re­mek illusztrációi alapján ismerik majd. Heteken, hónapokon át barangolta értük Somogyot, Tolnát. Baranyát s egyik néprajzi folyóiratba nemcsak lerajzolta őket, hanem le is irta a szlavóniai elszakadt magyarok szo­kásait, összegyűjtve kivesző félben levő mondásaikat, rávilágítva itt-ett az egykesóg nemzetirtó bűnére is. A mi gyönyörűséges Sárközünk kackiás menyecskéi is ott nevetgél nek szépséges rajzain. A bokorugró, százrétü szoknyák, a már szokásból kiment kis és nagy hét tülkös pár­ták, 1 festői biborvégek, pillangós, rnzsás kötények, a gyönyörűen re­mekbe kivarrt ingváílak és pruszli­kok maholnap csak a múzeumokban s az ő bravúros képein láthatók. Az ő tolla, ceruzája hegye feltámasztja még olykor-olykor a kivesző nemes bölényeket, a régi magyar földes­urakat, a jó táblabirákat is, amint a szellőé, nyitott ambituson bodor füst- felhőbe eregetik a pompás faddi szűz dohány ámbraillatát. Mellettük ott gubbaszt a már ritkaság számba menő, de akkoriban oly divatos és népszerű agár, amelyre Borzsák Bandi, a szekszárdi szellemes, de javithatlan szójáték CBÍnáló reformá­tus pap a Borsszem Jankó hasáb­jain a következő képrejtvéuyt kö­vette el: — Ni, a Garay — niagarai agarai! Vagy más variációban: — lm, ni, a Garay, hím niagarai agarai. Ha már itt vagyok, megemlítem, hogy Garay a hajdan legelső ma gyár élclapnak, a Borsszem Jankó* nak állandó rajzolója volt hosszú éveken át, mig mások élelmesebb — volta, koDkurrenciája onnan ki nem túrta. Majdnem minden héten ott lát tűk az ő bravúros, tőrül metszett jó falusi alakjait, amelyekről a magyar őshumor könnyeket facsaró jó kedve kacagott feléd. S ezeknek a jóízű ala­kok nak szájába legtöbbször a szót is ő adta. Mert ritka ismerője ő ma­gyar népnek, zamatos mondásainak s amint fel szokás fogni a kristály- tiszta hegyi patak aranyiszapját, lelke is igy raktározza el bolyongósai kö­zött a keresetlen magyar néphumor apró — arany szemcséit. Ezeken kívül nagyon sok más hazai és külföldi lapoknak dolgozott még s egész könyvtárra valót tesz­nek ki az általa illusztrált magyar könyvek, gyermek lapok. Tiszta, vi lágos, egyszerű, természetes képei ünnepi hangulatot jelentenek kicsi­nek, nagynak. Nem hiszem, hogy ma jobb, hivatottabb magyar illusztráló runk lenne. íme nagyjából ez — Garay Ákos ! M g sokat mesélhetnék róla, begy bosszút álljak rajta. De félek, bogy már az itt elmondottakat is majd ' zokon veszi, mert művészeténél ta­lán még nagyobb a — szerénysége, ö rá mondta néhány évvel ezelőtt énnekem a jeles poéta és iró — Kozm». Andor: Garay az egyedüli ember Magyarországon, aki nem tudja a — saját érlékét I De hát igy is jól van. Elég, ha mi — tudjuk! . * És most lépjen elő a második de­li quens : Miklósi M. Ödön. 0 vele még nagyobb bajban va­gyok. O se volt hajlandó magamagá­ról sok mindenfélét összeírni. E he­lyett ide adta rendszeres naplójegy- teteit. Böngésszek azokban. Szeret-' ném felolvasni az egészet. Miklósi, ha piktornak nem ssttletik, iró is lehetne. Sőt az is. Szines, eleveB. Éles megfigyelő. Van benne ötlet, sok jóiatt humor. Elsőrangú dolog például, amikor bágai útját leírja. Nem követhetem. E helyett inkább azt mesélem el, hogy jutott el — idáig. A rajzolási hajlamét édes apjárél örökölte. Megint erős argumentum­hoz jut a francia Ribot. Az apa foly­tatódik a fiúban. (De lehet, hegy ezt-ast a tulajdonságot már vala­melyik dédapánkról örököljük!) Miklósi édes apja is tehetséges dilettáns, a kinek nem az volt a hi­bája, hogy 17 testvér közt ő veit a — hetedik, (Ez még szerencse is, lám milyen — fia lett 1) hanem az, hogy rendszeres rajzoktatásban nein részesülhetett. Nem egy képe mu­tatja, hogy benne is Bök veszett el. No, de annál inkább túlszárnyalta a kis Ödön, aki már ABC s korában pompás nyálakat pingált a könyv ■ első lapjára. Szóval korán kiugratta a bokorból a nyalat. Azaz, hogy ez nem az iskolában, hanem éppen eb ben a vármegyeházában ugrott ki. Nagybácsijához, Lauschman Ödön mellé került az igtatóba, ahol aztán minden alkalmat megragadott, begy — rajzoljon, de minden alkalmat — elszalasztott, hogy igtasson, vagy indexeljen. Amiért a síigoru nagy­bácsi minden nap megfenyegette a — kirúgással. Énnek ellenére egyre sza­porodtak a rajzok az — unterlägen. Utóbb már majd az akták szélére is lo­vak, emberi figurák kerültek. S a vége az lett, hogy az irómappa megtelt s a —<■ mérték is betelt. Művészünknek elég volt az — igtatásból. Fakópnól hagyta a vármegyét, mig aztán, amint ó maga mondja, édes atyja az akkeri izraelita kántor, Linhardt Ignác — biztatására s az ő nagy örömére el­határozta, hogy Budapestre adja az iparművészeti iskolába. De azért bo­csánat, mégis nem a derék Linhardt kántor úr, hanem én tartottam a — művészi keresztvízre s alaposan meg is mosta a fejét Csók Pista tisztelt barátom, (ki már akkor is neves művész veit) — nem ugyan vízzel, hanem, jó tanácsokkal. Csók épp akkor festette öcsényhen híres képének, az „ Úrvacsora osztásnak* pandantját a — Keresztelőt. Nos, a fiatal Mutschenbacher Ödönke, — ekkor még igy hívták, — addig kö- nyörgött, mig egy szép délután ki- vittem hozzája. A kocsi derék meg télt a sok cókmók-rajzzal a most is emlékszem rá, hogy volt a sok kö­zött egy olajfestesü — mezítelen bácsi is. Amikor Csók Pista előtt kibontogatta, összevonta a homlokát, már t. i. nem a — kép, hanem Csók s egy jó félórás beszédet tartott a : művészi pálya nehézségeiről, tö­vises voltáról s oda lyukadt ki, hogy lám ő 10—12 évi piktorkodása után most jött reá, hogy semmit se tud (Pedig épp akkortájban kapott valami nagy fene külföldi arany­érmet 1) Mindjárt észrevettem, hogy valami nagy baj van a — mezíte­len bácsival, szörnyen restelte tán, hogy nincsen — ruha rajta ? Meg­sajnáltam fiatal, leforrázott .művész- jelöltemet : — „Hiszen vannak még itt, más egyéb dolgok is!® — szólottám ma­! gam is elszontyolodva. — „Hát miért nem ezt mutatja fiata

Next

/
Thumbnails
Contents