Tolnamegyei Ujság, 1924 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1924-11-22 / 47. szám
Ára 2000 korosa. ' VI. évfolyam. ________________ Szék szárd, 1924 november 22. 47. szám. üj sIg KERESZTÉNY POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szekszárdi Népbank épületében. Teleíonszám 85 és 102. — Egyes szám ára: 2000 korona. Előfizetési díj egy évnegyedre 20000 korona. — Postaköltség 2000 korona. Hirdetések Arai: A legkisebb hirdetés dija 10000 korona, A hirdetés egy AO milliméter néles heséboa mllllmélersorooként tO’O korona. KOsgyBlétl részvénytársasági slb. hirdetések IZOOkor. — Állást keresőinek SO szánták engedmény. A hírrovatban elhelyezett reklámhír, eljegyzési hír, cseléd! bír, valamint a nyíl Hér soronként 8000 koronába kerül. Ünnep volt A közeli napokban ünnepet ült a régi nagy Magyarország. Volt ebben az ünneplésben hódolat, áhítat, szeretet, öröm, sóvárgás, de könny is,, mert elhozták szivük szeretetével a szivük bánatát is azok, akiket az el- rablott terület szenvedéséből idevonzott közénk a nemes életű Csernoch János hercegprimás aranymiséjének ünnepe. Az egész régi nagy orsság ünnepe volt ez, mert Trianonban széttéphették az ezeréves országot, de a lelkeket nem oszthatták szét, a szivekben ma is olthatatlannl ég az összetartozás érzése. Sok ezer elrablott magyar templomban szállt a fohász az Isten zsámolyához, hogy Esztergomban és Budapesten a legszentebb áldozást bemutató bíboros főpapnak adjon erőt, testi és lelki frisseséget, hogy nemes leikével, fenkölt széllé mével kiemelkedő állásában munkál- kodhassék még soká ennek a legázolt - országnak szent igazsága visszaszerzésében. Magasztosak, fenségesek és bensőségesek voltak ezek az ünnepnapok, tele sok figyelmeztetéssel, tanúsággal, a jövő reményével. A népjogok nevében tépték szét országunkat az álapoBtolok és hamis próféták. És száll szerte szét az egész katbölikus világban a legfenségesebb tanuságtétel a magyar nép érzéséről: „A magyar nemzet nem nézte származásomat, tót nevemet, mert ebben az országban minden polgár egyforma jogban részesül.“ És ezt a nemzetet állították be a hamis tannk, mint a nemzetiségek elnyomóit.. Székesfehérvár arany szavn püspökének gyönyörű szavai zengenek fe lénk a Bazilika hatalmas kupolái alól és halljuk a szónoki remeknek befejező akkordjait: „Haladj, küzdd le, vidd az élet keresztjét mindnyájunk örömére és annak az egyBzer njra egységessé összeforradó — Magyar- országnak javára.“ Zichy János grófnak a Vigadóban elmondott beszédéből a lefolyt ünnepség hatalmas jelentősége domborodik ki. Csernoch János személyében a volt Magyarország összes ka toliknsai a jogfolytonosság egyedül megmaradt méltóságát tisztelik, az apostoli király üresen álló trónusának őrét. „Királyság vagynnk, de királyunk BzámkivetéBben él, nádorunk nincs, a zászlós urak szerepe szünetel, de hála Istennek Magyar- ország hercegprímása itt van közöttünk, ott ül trónusán és velünk együtt őre lévén a kettős kereszt nek, vezére lévén az apostoli hatalomnak, nekünk a királyság fogalmának egy részét, még pedig a kettős kereszten át a szent koronával a legátus natus cime révén az apostoli hatalommal kapcsolatos részét Bzim bolizálja“. És szól az ősz egyházfejedelem, akiről megállapította az egyik szónok, hogy ngy is, mint Isten szolgája, ngy is, mint politikus, mindig a megalkuvást nem ismerő egyenes utat választotta. A miniszterelnök férfias üdvösléBÓre válaszolva megállapítja, hogy „egy csonka, életképtelenné tett nemzetben kell fentartani az életet ób kell előkészíteni annak jobb jövőjét. Heroizmust kíván ez a munka a kormánytól, de heroizmust a nemzettől is. Ehhez lelki erő kell, mely tud tűrni, de tud akarni is. Hitből élő munkára, hitből fakadó erőre van szükség és ebhez a kormány a leghivatottabb segítő kezeket a vallás embereiben találja. Az egyház imáiban bölcsességet kér azok számára, kik az uralmat a népek felett gyakorolják. De a megértés bölcsességére van szükségük azoknak is, akiket kormányoznak. Ebből születhetik az egység, a szebb jövő, melyért dolgozunk és melyért a költő szerint: „Buzgó imádság epedez százezrek ajkán“. Az esztergomi primási palotával szemben lévő bástyán az apostoli kereszttel diszitett magyar szent korona képe gyulladt ki, Megkapó hatalmas fényben úszó képe átsugárzott a Dunán és a cseh rabságban élő magyarság leikébe a jövő reménység boldogító érzése' lángolt fel. A Fővárosi Vigadó ünnepség fénykévéje bevilágít ami eszme és hevület nélküli életünk sötétségébe, uj megtisztulások viharzanak át lelkűnkön, régi eszmények nj erővel támadnak fel és a messze vidékek érzése belekapcsolódik a főváros ób a í primási székhely érzésbnllámaiba, hó- | dolat fakad fel a szivekben, áldást kérő ima az ajkakon : Mindenek ura, adj az egész katbölikus magyarság egybázfejedelmének kegyelmet, hogy bevezethessen bennünket az ígéret, a régi Magyarország bérces, rénás, ezerév emlékeit őrző földjére. S. Jejyzíestély Hfijyém A hőgyészi jegyzők f. hó 9-én az Országos Jegyzőárvaház javára nagy sikerű magyar nétaestélyt rendeztek gróf Apponyi Károly és gróf Apponvi Rezső védnökségével, Reich Oszkár főszolgabíró elnöklete alatt. Békebeli estélyekre emlékeztető közönség várta a függöny felgördülését, feszült figyelemmel lesték a magyar dal fuval- mát. Dr. Pogány István a jegyző- árvaház titkára üdvözölte a megjelent díszes közönséget boldogult Kli- mes Antal, a jegyzőárvaház megteremtőjének községében, ki után Mur- gács Kálmán adta elő gyönyörű irredenta dalait. Frenetikus tapsorkán jutalmazta Murgács művészetét. Utána Hradek Dénes gyönki járási gazdasági felügyelő olvasta fel mély érzésű költeményeit. A fiatal poétának ez első fellépése volt. Dr. Oyökössy Endre a Petőfi-társaság tagja végtelen poetikus, kedves, családias tárgya költeményeit szavalta el nagy tetszést aratva. A Ezután Murgács fokozta ismét az estély sikerét szerelmi nótáival Siklay István a Gár donyi-társaság tagja gyönyörű irredenta versét adta elő. Az estélyen Ólomlovag. Irts: dabolezi Fekete Lászlóié. Kék, szürke füst szállt a cigarett- * jóból simán, lassan felfelé, aztán csigába kanyarodva halványan elúszott a levegőben. Fáradtan csuklott bátra az asszony feje a szék támlájára. Valahol tücsök csirpelt, néha felfigyelt, mintha várna valamit. Langyos, bóditó nyáresti levegő, muzsikás hangulat, nagy beszélő csend szállt az ember lelkére. Meg-megzörrent a felkúszott borostyán-levél úgy, mintha valaki vigyázva bújna közte. Csendesen nyílt ki egy ablak éppen az asszony háta mögött s hajbókoló furcsa ruhás szép férfi állt ott. Az asszonyt nézte, de úgy, kogy a szeme mintha keresztül vagy rajta túl látna. Várt, talán erre néz és hajtogatta simára kefélt szép fejét. A nyitott ablakon át hangzott bentről az óra dallamos ütése, erre felfigyelt az asszony. Kicsit előre hajolt és számlálta; egy, kettő, há rom — tíz . . . még csak tiz ! És szeme ijedten az ablakra tévedt. Meg ne ijedjen, nagyságos asszo nyom, szólt idegen mély zengésű hangján a férfi, bocsásson meg, hogy háborgatom. Messziről érkeztem magához, tegnap éjszakára akartam megjönni, de elkéstem, óh pedig ha látta volna, hogy siettem. Már azt hittem, el kell vesznem, agy, hogy maga többet rám se gondoljon, mikor tegnap — emlékszik — az ura és maga közt az történt, eszébe jutottam elindultam a Múlt országából. Jöttem, jöttem sietve azóta és most itt vagyok, hogy a jövőt magamnak biztosítsam. Ne nézzen olyan hitetlenül rám, mintha nem tadná ki vagyok — ez fáj nekem. Pillanat alatt kilépett az ablakon és kezébe fogta az asszony hideg kis kezét, ólomlovag vagyok a maga életéből, ólomlovag, aki egy sok év előtti hideg karácsony éjszakán született. Kinnt zúgott a szél, jeges, fagyos havat vert az ablakokhoz, forgott, rengett, vitte, ami útjába akadt. Mosolyra csillant az asszony szeme és halkan kérdezte: ólomlovag . . . hát igaz, hát él ? Hisz mese volt, tünemény, bolondság. Egyszer vizbe ólmot öntöttünk és vártuk milyen alakja lessz. Mi lssz a jövendőbelink. Összedugtuk bodros fejünket és komolykodva az enyémről sokáig beszélgettünk. Kettő volt. Két fej, két alak, külön mindegyik — de mintha valahogy egymás kezét fogták volna. Különös volt, nem értettük. Aztán | eljött az egyik. Elvitt magával s azt hittem az élet csók, szerelem, boldogság. Tegnap elment. Itt hagyott búcsúszó nőikül, csak előbb megmondotta, mást szeret. Én könnytelenül, ijed ten engedtem tovább, nem hívtam vissza. Magam maradtam és tegnap este először gondoltam a másikra, a babonákban élő meselovagra. Meleg, barna szeme végig simította a férfi alakját. Ujjongott a szót- lan hallgatása. Hát te vagy... te vagy ! ób hisz régen ismerlek téged. Eb becézgető puha keze rásimuU a férfi arcára. Most az enyém leszel — felelte a férfi. Elviszlek magammal. Még kur- taszoknyás, álmodó, bobé kis lány voltál, mikor mesékkel, játékkal, virággal, kacagással építetted* egy kis csodavárat telkedben. Helyemet más foglalta el bennem. Azóta csak vártam, mikor fogsz visszakivánni engem. Kaija az asszony vállát ölelte át és a csókja várón követelőn tapadt vonagló kis szájához. A hold kivillant az égen és bágyadt langymeleg éjszakában vezette asszonyát az ólooilovag. Erre jártam már — sóhajtotta az asszooy. — Az aram is erre hozott engem. A férfi mosolyogva bólintott. Sok akáe nyílott akkor, sok fehér virág . . . fehér ház, fehér függöny és a fehér napsütésben ott. . . ott az ablaknál egy fehérrubás lány. ólomlovag hová hoztál engem? Éz az én otthonom ... a mi házunk — és ott az ablaknál . . . A Múlt országa ez én asszonyom és te a lakója maradsz örökké. Kivül hirtelen szél támadt, ók beléptek a házba. Az emlékek ezernyi raja szállta meg a leikét, kicsi korától mostanig. Sirt, nevetett. Végig látta egész életét és éles fájdalommal hasított szivébe a tegnap emléke. Körülnézett, egyedül volt, ólomlovag eltűnt mellőle. Gyötrődve, si- koltva roskadt össze és előbuggyaut leikéből a megváltó tiszta nagy sírás. • Megzörrent a felkúszott borostyánlevél úgy, mintha valaki járna ott. Egy csendes léptül, szomorú férfi nézi az alvó, síró asszonyát. Nézi, nézi, mig megcsuklik a térde és oda- boru! hozzá. Csókolja, simogatja áhítattal félve. És szomorú hangjából a sirás rezdül. Bocsáss meg éu szentem ... én mindenem . . . még egyszer. Soha még a gondolatom se less másé. Édesem . . . drága . . . Riadt szemmel ébred az asszony és még sírástól görbült szájjal suttogja : Ólomlovag ... de szája már keresi az ura forró ajkát és két karja szorosao fonódik a nyaka körű1, bogy soha többé el ne engedje. Szerkesztő: SCHNEIDER JÁNOS. A lap megjelenik minden szombaton. I Előfizetési dijak és hirdetések, valamint a lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők.
